Frank Longbottom

Nem érek rá, lélegzem.

Frankie, Longi, Bot


22


Aranyos


Dumbledore

Animágia, Okklumencia


Főnix Rendje


Johnny Depp


Saját canon

Élt egyszer egy Frank Longbottomként emlegetett derék varázsló, aki lusta volt kreatív nevet választani elsőszülött gyermekének, ezért meghagyta feleségének, nevezzék el róla. Gyermeke születésekor játszották a Nemzetközi Köpkő bajnokság döntőjét, így a Mungóba késve, ziláltan, de ragyogó arccal érkezett, büszkén szorongatva díszes aranyserlegét. Mr Longbottom köpkő gyűjteménye méltán híres kiállítási darabokból állt nappalija varázslattal védett vitrinében, hogy a gyerekek még véletlenül se férhessenek hozzá. Számukra Mr Longbottom külön készletet tartogatott és amint elérték azt a kort, hogy már nem nyelték le, csak rágták, nagy lelkesedéssel magyarázta esti mese gyanánt a játék szabályait. Mr Longbottom ugyanis nem kevesebb személy, mint a Nemzeti Köpkő Klub feje, aki ujjban hüvelyk, jellemben kedélyes és elnéző. Arcán nevetőráncok tömkelegével, hangjában öblös lelkendezéssel, mély éjszakai horkantásokkal. Idősebb gyermeke cinkosa, szivaros, szőnyegeken recsegve járó, mentében mackósan táncoló szellemóriás, köpkövek, régi pergamenek, óírások szerelmese, az inicializált kezdőbetűk nagy kanyarintója. Ez a víg kedélyű, pepecs férfi egy szép napon térdre borult a nő előtt, aki méltóságban és tartásban lekörözte az angol királynét, merészet gondolt és megkérte a kezét. Hetedhét országra szóló lakodalmuk ugyan csak a varázslóközösség kisebb csoportját érintette.
Történt egyszer, hogy Augusta megugrott nyekergő hintaszékében. Álmot látott. Tágra nyílt szemei a falon lógó családi festményre meredtek. Mellkasa le s fel liftezett, zihálása sóhajformában szakadt ki ajkán. Remegő kezével erősen megmarkolta széke fa karfáját, közrefogva a tömzsi kacskaringót. Heves lendülettel veselkedett neki a feltápászkodásnak, de szédülő feje visszahuppantatta. Idősebb Frank arcán értetlen ijedtséggel sietett hozzá, neje karját markolta meg, hogy ismét felhúzza magát. Rebegő pillái mögött még látta a törékeny félholdat, hallotta valaki hisztérikus kacaját két sikító crucio között. A fájdalomkiáltás, fia ordítása azonban mindenen átütött.
- A gyerek – nyögte elcsukló hangon, zavaros tekintettel. Férfi volt az álomban. Férje arcán elhűlt az értetlenkedés, húzta magával Augustát a Frank számára berendezett babaszoba felé. Hangosan nyitottak be. Az egy esztendős gyermek másik oldalára fordult, repülő bolygómodellekkel körülaggatott bölcsője bűvös ringásában.
- Semmi baja – szakadt fel idősebb Frank ajkáról egy megkönnyebbült sóhaj.
Augusta ajka idegesen megvonaglott. Egy percre furcsán ismerős volt a kép, a bölcsőben ringó, alvó kisgyerek, mintha nem is a fia volna. Valaki rokona, később, felújított hintaágyban, oly nagyon hasonlítva Frankre, magányosan, nélküle. Füleiben visszhangzott egy férfi és nő velőtrázó ordítása, lelkében kavargott a féltő izgalom mi lesz a gyermekükkel. Mindez mégis annyira távoli, látomásos és képtelen volt, hogy szundikáló fia látványa megnyugtatta. Nem gondolt többé az álomra, csak a jövőben derengett fel, sok-sok év múlva jutott eszébe ismét.
Augusta ujjban mutató, útban és hagyományokban szintén. Minden esemény varázslóünnep, a mágia szentség. Tartásában, tekintetében, járásában, lélegzetében féltő, rezignált bölcsesség. A szőnyeg sosem nyikorog alatta, ágyában háton fekszik, egyenesen, horkantást mégsem hallani felőle.
A legkisebb Longbottom fiú elment egyszer bátyja agyára. Idegesítéséből már egész fiatalon sportot űzött, ajkain jellegzetes, sunyi mosolyával.
A család nem tudta sírjon, vagy nevessen, hogy a csemete Mardekárék zöld színeiben folytatja pályafutását.
Fred az ujjban középső, nem csúszik meg a padlószőnyegben, mint bátyja, könnyed sunyulós léptekkel be tud lopakodni bárki mögé. Akárhogy fordul, sosem horkol, nem is rángatózik, vagy veri le az éjjeli doxit-lámpát, mint  idősebb testvére, akit mindig példa és ellenpéldaként állítottak elé, mögé, fölé, alá.
Egyszer volt márpedig hogyne lett volna idősebb Frank Longbottomnak is egy öccse, Algie. A nagyon menő bácsi csak intett, hívják egyszerűen Alnak és hunyjanak szemet vérlázító különcsége felett. Ifjabb Frank kedvence mindig mosolygó, málnás süteményeket professzionálisan készítő, szórakozott nőt hozott a családba Enid „néni” képében. Ha egyszer látogatóba jönnek, mindig kedv, izgalom, sürgés-forgás támad a gyűrűs ujjú, kedves Enid körül, aki a szőnyegen mindig tipegve jár, néha lábujjhegyen is, mintha bárki pihenne a padlódeszkák alatt, éjjel azt mondják, szuszog, ha tele van az orra és olyankor a fel-felriadó Algie bűbájjal kezeli. Senki más nem ért annyira a kopogószellem idomításhoz, mint a drága jó, gyűrűs Enid.
Hanem Algie bácsi a hét próbás nemes, különös humorú, kegyetlen, ízes tréfák alkotója. Idősebb Longbottom öccsénél nagyobb csirkefogó ritkán sétafikált földünk kerek golyóbisán. A muglikkal pedig szereti elhitetni, hogy lapos, noha nagyon is otthon van ám az asztronómiában.  Megoldásai olykor meghökkentőek, gyereknevelési tippjei vérlázítóak Fred és Frank arca mégis automata mosolyra derül jótékony társaságában. Nosza Algi, horkolj nagyot, bátyádnál te többet is tudsz! A szőnyegen járj zajosan, dörömbölve, ahogy kell és legyél te a kicsi ujj, ki minden zárba belefér és ott akar lenni, amikor az ételt osszák a családi vacsorákon.
Itt a víg, öt tagú család, okosabb egy se lett talán csak Fred, de az már egy másik történet. Ha Frank legalább annyira okos lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Szeretlek, mint az anyja Franket
mint dombokat  a vegyi permet
Szeretlek, mint kezemet a mellek
Lángot a Longi, aki nem unalmas.
Szeretlek, mint élni szeretnek,
akik halálfalók által meg nem halnak.

Japánba csak azért hoppanált tavasszal, hogy arcát a cseresznyevirág fúvásba fordíthassa egy menthetetlenül romantikus pillanatában és költsön egy rossz haikut. Gyakorta hoppanált távoli helyekre, hogy megpillantson a világból ezt-azt, s amint Auguszta tudomást szerzett erről, kíméletlenül közölte: íme, egyensúlyproblémái oka. Hibáztatta a fia üstökét kócoló tavaszi szelet, frizurákat, amik huligánt csinálnak belőle, hogy minden tavasszal szerelmes lesz. Fák érdes kérgeibe vés kezdőbetűket és szőkék a szellők, kék folyamok, rügyező gallyak, madárénekek. Enid néni szerint jól csinálja, sármmal, csalafintán, de Augusta esküszik, nők közelében elveszti az eszét. Erre Fred szokott rácáfolni gonoszan: nincsen az neki. Csak már jönne az igazi. Bohókák, ide-oda kapkodások, szertelenségek. Hirtelen ötletek, fejjel lefelé csüngve könnyebb koncentrálni, a hintákat neki találták fel, a friss, tavaszi füvet rágni kicsit sem ölebes, ugye? Különc kalapok, miket lekapnak csalafinta flörtölők, gonosz testvérek (Fred) elhagynak figyelmetlenségek, odébb görgetnek mágia által keltett elemek. Nagy szemmel bámulások, különös mosolyok, orr fintorítás, főként a képeken. Létezik olyan, erről is Fredet kérdezzétek, amelyen egy nagy legyet próbál lefintorogni az orráról. A festményen a beste mindig visszaszáll, mintha pillangó volna. Az állatok feltűnő ragaszkodással viseltetnek iránta, noha ő nem állja közelségüket. Tavaszok szabad fia, sebesen vágtató musztáng, kinek hősiességét szájtátva bámulod, beleszeretsz, aztán elvágódik egy hátrahagyott almacsutkában.

Talpra Longi,
Mert hív anya,
Itt az idő, most vagy soha!
Halálfalók legyünk vagy szabadok?
Nem is kérdés, választok!
Merlinre esküszünk, esküszünk,
Hogy megvezetve nem leszünk!
Haragja, mint a tikkadó nyár, perzsel akár a sokfokos Afrika sivatagai. Forróságtól remegő lég, ádázul tüzelő tekintet. Lángra lobbantja a fák koronáit, kalászok gyúlnak ki tőle. Nyári viharok üldözik áldozatait, tombol lépteikben, hangosat dörren, aztán kigyúlnak a fények és villámok cikázása látszik a messzi horizonton. Mindent elönt az eső, zivataros égzengés, a mókás, kissé furcsának tűnő Frank pillanatok alatt változik vérmes ellenséggé. Nem, mintha sosem félne, akárha ez ösztön nem született volna vele, vakmerősége már-már nevetséges. Ugrik, lángol, pusztít, szökell, pálcája vad fényeiben szenved az igazságtalanság. Griffendéles lélek, eme szó minden ízével.

Még sípolnak a völgyben a kerti törpék
Még zöldell a Roxfortban a fúriafűz
De látod amottan azt a hóbaglyot
Már hó takará el a toronytetőt
Lehulló falevelek méla magányában, avarok útján jár ősszel, kabátba süllyesztett kézzel. Lángolásait lehűti a hideg, merengéseit felszínre hozzák a görbe földutak. Tekereg, kóvályog, kalandozó lelke felfedezi az ismeretlen ösvényeket. Az időről nem tud olyankor, elveszetten lődörög, aztán megtalálja magát és hazahoppanál. Kell a tűnődés, hosszú séták, minden elsöprő hurrikánsága után egy kis megnyugvás. A béke, az álomszerű képek, amiket csak elmében ragad meg és magas sziklák, miknek tetejére mászva oly jó lenézni. Repülni, pörögni a légörvényekben, forgószelek pajtása lenni, csak menni, menni az őszi esőben.

Milyen magas e téli ég,
seregek  Voldemort berkeiben
Bántja szemem a sok zöld fény
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.
Néha olyan, mintha sosem félne, máskor rettegve gubózik össze téli éjszakákon, a kihűlt kandalló előtti füstös szőnyegen, mert Rend tag és nem is lehetne más, mert látott már sok halált és lelki szemei előtt a félelem néha felvillantja szeretteiét. Sejtelmek kavarognak benne, háború lesz, fagy és halál. Zúzmara üli meg hosszú haját, pelyhek ülnek meg tincseiben, fáj neki a sötétség, sok zöld fény, őrült kacaj, nagyon meg tud ijedni ő a nagyon bátor, a cselekvések embere, mindig mozgásban, még fagyottan is pislogva, lehelve ló alakú párát a hidegbe, hogy vágtázzon, megmentsem mindenkit a világon.

 
Nem teljesen kizárt, hogy egy kicsit, éppenhogy, leheletnyit sápadt vagyok. Kidülledt szemek, összecsücsörített ajkak és talpról sarokig hintázgatás. Ó micsoda társaság gyűlt össze különben, főleg ex évfolyamtársak, de akad néhány külföldi varázsló is. Fufrus boszorkány körmét rágva járkál fel alá a folyosón, nem figyel és bekapja ujjait. Lassan az öklét nyeli, odébb húzódom, ha hányna. Mellettem valaki karót nyelt figura áll vigyázban. Mintha zombi felmenői lennének, lépek egyet előre, a hirtelen hörgések feltételezhetően megijesztenének. Hoppá, valakihez hozzáért az orrom, mégis rossz helyen vagyok, sürgök forgok, ez annak a manusznak a lába lehetett, aki golymókokkal kereskedik.
- Mr Longbottom! – hallatszik hirtelen. Mintha fenéken csípnének, ugrok meg. Elnézést, bocsánat, hát ez én lennék, különben bemegyek. Furcsa gomb alakú a kilincs, tapogatom, de csak kicsit, mielőtt gombfétissel vádolnának. Átlépem a recsegő küszöböt és folytatom lépteim valami egészen idegesítő visszhangot kiadó kőpadlózaton. Egy hosszú sorban ül mindenki olyan arccal, mintha a Wizengamot elé küldtek volna, mint elítéltet.
- Foglaljon helyet – szól rám egy kontyos, anyámszerű boszorkány és én véletlenül belerúgok a székbe mielőtt leülnék rá. Megállítom mielőtt borulna és olyan gyorsan foglalok rajta helyet, hogy szerintem nem is látják.
- Roxforti eredményeit látva megfelel – sipítja egy kicsi, kövér varázsló. Olyan, mint egy krumpli. – De kíváncsiak vagyunk rá miért szeretne auror lenni.
Felemelem mutatóujjam a magyarázáshoz, de csak utána veszek mély levegőt. Aztán nyelek. Begyakoroltam egy szöveget a varázsbűn üldözésről és tegnap a tükör előtt még nagyon jól hangzott.
- Ezt…- szétnyílnak ujjaim, jóég, mintha fohászkodnék. Gyorsan lerakom a kezem. Megint nyelek.
- Jól érzi magát Mr Longbottom? Elég sápadt – tudtam, hogy ezt az anyámszerű banya fogja mondani! Levegőt kell vennem.
- Semmi mást nem tudok elképzelni – nyögöm. Hogy volt az a szöveg? Megtisztítani a varázslótársadalmat a bűntől, gyógyírnak lenni a fekélyre, különben verset írtam róla, Jogot a népnek és nagyon rossz lett, nem akarom felolvasni.
- Egyéb érvek? – firtatja egy zord tekintetű, fekete hajú varázsló kis, kínai szemekkel.
- Ez a hobbim – a tőmondatok kora lejárt Merlinre, kell egy többszörösen összetett érv formájában, szépen, tagoltan elmondva. Akár hangsúlyozhatnék is. – Üldözni másokat, úgy értem perszehogyne a bűnt, a rossz muglibántókat, vagy egyéb, teljesen mindegy mit bántókat. Megtisztítani a varázslótársadalmat, gyógyírt a fekélyre…vers, verset nem írtam, dehogy.
- Költőként miért nem gondolkodik a publicisztikában? – ráncolja a szemét, tényleg olyan, mint anyám, becsukom a sajátom. Csak kicsit, még azt hinnék elalszom.
- Szeretem kockára tenni az életem. Ez nagyobb hobbi, mert a versírásban nem vagyok jó. Inkább cselekvések embere, tudja. Gyors vagyok, túl gyors azt hiszem, anyám szerint szeles. – nem anyámat nem kellett volna említenem. – Természetesen nem elvakult módon – Hazugság. – Teljesen logikusan. Szoktam gondolkodni, sőt túl sokat is és az iskolában a Sötét Varázslatok Kivédése tartotta szinten az adrenalin túltengésem – hehegek.
- Követett el kihágásokat tanulmányi évei alatt? – már azt sem tudom ki kérdezi, hunyorítok, megnézem magamnak a kopogó padlót, jé mintás! Rázom a fejem. Ha most veritaserumot innék…Végülis, nem nagyon, elsőben csak az a viziszörny piszkálgatós eset volt, később a Tiltott rengeteg a farba lőtt kentaurral, az a véletlen rosszul sikerült bájital, vagy amikor elloptuk a festményeket és elbocsátottunk néhány házimanót, Mandragóra temetőt csináltunk, lázadást szítottam az RBF-ek ellen, szennyvizet engedtem Slughorn irodájába, miután részegen lumpoltam a klubbjában és kitiltott. Kicsit kereskedtem lángnyelv-whiskeyvel, dagasztottam kelt tésztává Lucky nyelvét, de meg kell hagyni az udvari tűzijáték pazar lett volna, ha nem gyullad ki a vadőrkunyhó.
- Értesíteni fogjuk
Kapom a legrosszabb választ. Mikor, hogyan? Az egész család előtt kapok rivallót, hogy nem vettek fel, vagy magamra robbanthatom a szobámban? Pislogok kettőt, miközben arra gondolok, idővel házat akartam venni, de ha a többiek nyakán maradok, még egy nyár Freddel…
Mintha gumilábakon tápászkodnék talpra, ing a fejem, mint az óra, bólogatok. Elindulok kifelé, már nyitja az ajtót a következő, Fufru az elkent rúzzsal, nyálas ököllel. Éppcsak kikerülöm, a küszöbön ismét belebotlom a nagy orrba. Olyan hirtelen áll odébb, hogy kacskaringós tánclépésekben botladozom a szemközti falnak. Mindenki érdeklődve bámul, odamorgunk egy-két jó szót a még várakozóknak, én csak hüvelykujjam mutatom fel.
- Nagy buli volt  - ideje kisétálni és lerágni mind a tíz körmöm a válaszlevél érkezéséig.