Kedves Frank! Menj a pokolba! Mi a jó narttu életért kellett eljönnie neki is? Anya még oké, valamennyire még apa is, de Frank, pont Frank, hát takarodjon innen. Mért is kellenél? Pont nekem mért kellenél? Egyszerűen felesleges vagy, kész csinovnyik, csak nincs igazi munkád. Annyi meg annyi sértést tudnék még rád zúdítani, de mi értelme, ha ezek csak a fejemben hangzanak el? Nem akarok anyáék előtt jelenetet, de egyértelmű, hogy miattad van minden. Kellett neked eljönnöd! Kellett neked pont akkor feltűnnöd, mikor felém tartott az a gurkó. Most miattad van agyrázkódásom, most miattad van bekötve a fejem, most miattad vagyok… miattad vagyok… miattad van minden! Mért nem tudod egyszerűen felfogni, hogy utállak, hogy nem vagy jó semmire, hogy mindig a jelenlétedben cseszem el a dolgokat? Vond ki magad az életemből, vagy a forgalomból, vagy nem is tudom. Nem érdekel, csak hagyjál békén. Néha azt kívánom, bár ne lennél a rokonom, bár ne ismernélek, holott legbelül tudom, hogy igenis szükségem van rád. De ez most nem az az alkalom. Ez tényleg miattad van. Miattad estem le majdnem a seprűmről, mert ott voltál, én meg bestresszeltem. Mert igenis van bennem megfelelési kényszer. Igenis te vagy a példaképem, és igenis te vagy az én bátyám, akivel összemérnek. Jobb akarok lenni, nem pedig az árnyékodban bujdosó kis kölyök. Azt nem tudnám elviselni soha.
- Három doboz Mindenízű drazsé a minimum… - morranok testvérem felé, majd tovább kullogok anya mellett, akin bár látszik, hogy aggódik értem, nem viszi túlzásba. Egyrészt gondolom a jelleme miatt, másrészt miattam. Nem szeretem, ha valaki aggódik értem. Nagyfiú vagyok, vagy mi, meg tudom magam védeni. Aggódjon mindenki Frankért. Érte legalább lehet, van akkora szerencsétlen. Hányszor is vágódott el a szőnyeg sarkában?
Kezem a zsebemben, fejem a fásliban, némiképp támolygok anya és apa közt. Néha meg kell fogniuk, hogy ne dőljek nagyon el, de összességében jól vagyok. Egy kis hányinger, de semmi komoly. Madame Pomfrey majd rend betesz pillanatok alatt. Addig meg kibírom itt is. Roxmorts nem egy olyan hely, ahol nagy veszélyben lenne az ember. Legalábbis bizonyos részein. Mi a főúton vagyunk, az meg nem nagy szám, csak a jobb hírű helyek vannak itt értelemszerűen. Mi meg egy viszonylag tűrhető étterembe jöttünk, hogy megünnepeljük a nyereséget, de hát abból nem lett semmi. Természetesen Frank miatt. Kinek másnak lehet a hibája, hogy pont a másik oldalra lendítettem az ütőmet? Örültem, hogy látom a gurkót Frank hatalmas egójától. Mindig azt hiszi, hogy ő van a középpontban...

Semmi kedvem itt lenni. Semmi kedvem vesztesnek lenni. Semmi kedvem "élvezni" anyámék társaságát. De ami a legfontosabb, hogy kurvára semmi kedvem nincs veled lenni, drága testvérem, Frank Űberlúzer Longbottom! Mért kellett idetolnod az arcodat? Mért kellett mindent elrontani? Mindenért te vagy a hibás, ez nem is kérdéses. Valld be magadnak is. Egyáltalán mért szurkoltál a Griffendélnek? Azt hittem, legalább ennyi szeretet irányul felém tőled. Hát, csúnya dolog, de tévedtem. Hatalmasat.
Fáj a fejem, azt sem tudom, mért kell itt lennem, ha most estem le egy seprűről, meg most sikerült találkoznom egy csodaszépen meseszép gurkóval. Vissza akarok menni a Roxfortba, és nem akarok Frank közelében lenni... Mégis jobban feszélyez anyáék jelenléte, mert valóban nem vagyok jól, és ez látszik is rajtam. Már eleve olyan vagyok, mint egy részeg állat. Szóval, vicces lesz a jópofizás minden téren, előre látom...
A keze. Igen? Komolyan gondolta ezt? De most tényleg? Ezt mért kell? Mindenesetre nem tiltakozok anyáék miatt... na jó, anya miatt, apa annyira nem érdekel, de efölött most elsiklok, tégy így te is, kedves olvasó.
- Az enyém lyukas, a tiéd üres. Van különbség. Tudod.. az én fejem rendbe fog jönni. - nem fáj eléggé, ezt már most látom, de mit tehetnék? Így jártál kedvesem, viseld szépen el a sorsod, Frankie. - Áh, igen. Akkor vesztettétek el az összes meccset. Erre emlékszem. - vágok halál komoly, sajnálkozó fejet, de te is tudod, hogy közöm nincs a sajnálatodhoz. Pont hidegen hagy minden nyűgöd. Csak addig érdekel, míg az orrod alá tudom dörgölni.
Az első jó ötleted ebben az életben, bár a végével nem értek egyet, de ez lényegtelen. Majd leszel te a hányózacskó. Egyébként is megérdemled, és remélem, ezt te is tudod magadról. Mindenesetre bólintok összeszedve minden erőmet, és nagyot szusszanok, mikor a szüleink eltűnnek az utcák közt, majd halk pukkanást hallok. Végre elmentek. Már csak Frank drága, téged kellene valahogy leráznom, de már most érzem, hogy ez esélytelen, ugye?
- Ugye tudod, hogy mindjárt kidobom a taccsot? Szóval, javaslom, állj hátrébb, vagy el is mehetnél a francba.

Beszívom a családi idill zsúfolt illatát. Kedélyesen lépdelünk, Fred helyében szemezni kezdenék a szemközti csokoládéstanddal, de mivel ő búbánatra adja fejét, csendben szomorkodom. Csicsergő béke lengi körül a máskor diákoktól hemzsegő, görbe utcákat. Most csupán néhány különös figura téblábol, rója endelemesen a macskaköveket, míg én élvezem mennyire nem sietünk, mintha időnk tengernyi volna.
Mindenki kezét lábát töri, hogy búval bélelt kamaszunk jobban érezze magát. Furcsa betegség ez Frednél, kiskoromban meg kellett győződnöm róla igazi kisfiú, nem pedig fabábu. Érdeklődve vizsgalatom mintegy utánozva anyámékat, ne érje szó a ház elejét, koncentrálok lyukas fejére, pedig jé mögötte fekete ernyős babakocsit tolnak! Mindig érdeklődéssel viseltettem a gótikus szerkezetek iránt, avagy madár röppent el arra? Nehéz, de figyelem ám ezt a savanyú pofát. Rég használtam már a vidító varázst, elkéne egy hirtelen bűbáj az én édes öcsém képébe, mosolyogjon végre. Ámbátor, mióta olvastam a Mesterséges vigyorok című értekezést a témában, mely direktnek állította be az efféle kényszert, kételkedni kezdtem a dolog erkölcsében. Jobb, ha minden cselekvésem megfontolom, szokta mondogatni anya és legalább a közelében igyekszem próbálkozni.
Tudtam, hogy cseppet sincs rosszul, igazán ráfér egy kis időtöltés velem, hamismosollyal válaszolok, bár valahol belül, bevallom mindig jól szórakozom Freden.
- Honnan tudod, legiliemciát tanulsz? Megsúghatom, igen sok minden van benne, de ez is kilyukadt párszor. Ebfej beforr, vagy hogy mondják
Hajolok közelebb hozzá, mintha bizalmas terefere lenne, ám anyám villant felénk egy jellegzetesen lesajnáló pillantást, hogy ez bizonyára savazás. Meglepődöm, mégis sajnálkozik, grimaszom csendes, szomorú nosztalgia.
- Rég volt már, kár érte szomorkodni. De látod, van ilyen. Különben remekül repülsz Fred, egy prefiből ki sem nézné az ember
Pislogok rá őszintén, annak idején okoskodóknak hívtuk és szinte mi üldöztük őket. Már az aurorképző előtt megtanultam, sose engedd ellenségeid a hátad mögé, járj sok lépéssel, mindig előttük, így esett, hogy nem esett csapdába a vicces kis baráti csapat annak idején. Édes nosztalgia, ihlető. Talán a diákévekről szólhatna egy következő versem.
Szülőpukkanás után nagy szemekkel bámulom hányni készülő öcsém.
- Vízszintes helyzet kell neked és folyadék! Nem fogok elmenni ha szenvedsz, és csak mert kívánságaid vannak. Inkább erre gyere, kövess szépen, szemközt van a Szárnyas Vadkan és megengedem, hogy begyere velem
Kacsintok rá arrébb merészkedve, ugrásra készen, mert a hányó sugarak elől célszerű gyorsan szökkenni. Ha ösztökélésre szorulna, mindig felbukkanok mögötte, óvatosan kopogtatva vállán, aztán előreszaladok, ha utánam hányna ne telibe kapjon, de körülötte keringek, és mint a gravitáció Fredhez mindig visszatérek.

Nem hiszek a véletlenekben, mert olyan nincs, hogy valami céltalan történik az életünk folyamán, elvégre mi mindannyian egy nagy egész apró darabjai vagyunk, de nem mindig értem, hogy mit akar a sors. De most komolyan, mért kell itt lennie. Ez ráadásul biztosra veszem, hogy nem véletlen, hisz anyáék hívták, családi program, vagy mi a frank ez. Haza akarok menni! Illetve… a Roxfortba akarok menni! Igen, tisztában vagyok azzal, hogy ez csak gyerekes hiszti, de ha egyszer nem szeretnék Frank közelében lenni, mért nem lehet legalább a suliban nyugtom. Hazamegyek karácsonykor is, nem értem, mi baja van mindenkinek, hogy nem kedvelem az ő tökéletességét... Mindig is irritált, ez már nem fog megváltozni soha.
- Csont… - javítom ki. Nem lehet igaz, hogy még egy ilyen egyszerű közmondást sem ismer. Pedig Algie bácsitól tanultam én is, szó al nem lett volna számára sem ellesni ezt az apróságot. Na, mégsem vagy olyan tökéletes, a frankba, ugye, Frankie-gyerek? Tanulj még egy kicsit hogy felérj hozzám!
- Nyugodj meg belőled még annyira se nézné ki senki. És még repülni se tudsz. - mormolom el a végét, de ha meghallja, az sem érdekel különösebben. Így járt, az igazság fáj, mint tudjuk. Elvégre, helyes axióma ez, nincs igazam? Jól van, persze, azt sem tudod, mit jelent az axióma szó, mért is tépem itt a gondolatbeli számat, fogalmam sincs. De egyfeszt ezt teszem, megáll az eszem. Vagy ha már eszperente, akkor eszem elment, de ez kevésbé hangzik jól.
Na végre! Már épp ideje volt, hogy elmenjenek. Végre egyedül vagyok…. Baszki, Frank! Már megint Frank maradt, hát miért is lepődnék meg? Mindig vele van a baj, ki mással lenne?
- Majd én tudom, hogy mire van szükségem, rendben? - költői kérdés, meg ne próbáljon rá válaszolni.
- Miért is akarnék? - … veled menni? … a Vadkanba menni? Ugyan, ki tudja? Rajtam kívül remélem senki, de ez úgysincs így. Csak haladjunk, menjen el, én meg mehessek a gyengélkedőre - merthogy alapvetően nekem ott lenne a helyem, amilyen rosszul vagyok...
- Muszáj így járkálnod körülöttem? - morranok rá, mert valami ritka idegesítő, amit itt leművel. Legszívesebben lecsapnám, hogy a jó Merlin áldja meg... - Inkább menj szépen haza, én is visszamegyek a suliba, és minden rendben. - zsebre vágott kézzel, lehajtott fejjel battyogok, és még beszéd közben sem nézek fel. Az kivételesen nem érdekel, hogy kinek megyek neki. Frank pontosan úgy táncol körbe, hogy mindenki messziről elkerüljön bennünket, szóval nem aggódom. Az pedig, hogy nekimegyek... pont letojom.

Igazából kezd egészen elviselhető lenni ez a nap. Bár veszítettünk a Griffendél ellen, és még a seprűmről is leestem, mégis van bennem egyfajta büszkeség. Hisz, elvégre legalább túléltem, nem? Ez lehet nagy szó, számomra biztos, hogy az is. Főként, amilyen magasból zuhantam. Állítólag alig sikerült csökkenteni a sebességemen, és az engem elkapó tanár is dobott egy szép kis hátast. Ilyen az élet, kellett odaállni. Nekem igazán nem lett volna sok bajom abból, ha eltörik pár bordám. Ezért van a gyengélkedő és Madame Pomfrey, nem? Legalábbis engem már sokszor tett össze, növesztett nekem csontot, és a többi. Ilyen ez a kviddics, sokszor ha törik, ha szakad az ember, tovább kell lépni, és folytatni.
- Majd egyszer megejtjük azt a versenyt. - mormolom oda neki, és még véletlen sem emelem meg a hangomat, hadd füleljen egy kicsit, hadd kínlódjon. Bár, amilyen közel van, ezt is simán meghallja. Ami azt illeti, mehetne egy kicsit hátrább, idegesít ez a közelség, mert bár szeretem, meg felnézek rá, minden egyéb, azért kell a személyes tér. Főleg akkor, ha rólam van szó. Nem szeretem, ha a pályán kívül valaki belemászik. De nyilván vannak ez alól kivételek, mint anya, Enid néni, Algie bácsi, stb. Nem fogok mindenkit felsorolni, bár ha lenne barátnőm, az ő nevét is idetoldottam volna. De nincs... Miért is lenne egy tök jó kviddicses diáknak, aki még ráadásul helyes is, csaja? Tiszta logikátlanság!
- Nem vagyok stréber. - szögezem le, aztán látva, hogy nem fog tágítani, belépek a Szárnyas Vadkan ajtaján, és kinézek egy kellemesen sötét, sarokban lévő asztalt, aminek a közelében szerencsére nem ülnek sokan. Konkrétan senki. Aránylag üres a hely, csak középtájt és a pult mellett ülnek és állnak kétes kinézetű alakok. Hát köszi a kalandtúrát, tesó. Igazán ilyen emberek közt akarok most lenni, hát persze. - Csak egy narancslevet kérek. - vetem oda Franknek, hogy hozzon nekem, aztán még hozzáteszem, hogy legyen tiszta a pohár, mert itt azért menjünk inkább biztosra, nem? Úgy hallottam, sosem mosogatnak, ellenben mindig egy szutykos ronggyal törölgetnek. Nem kell nekem mindenféle fertőzés meg mások mocska. Szépen tisztára lehet ám varázsolni azokat a poharakat. Igazán nem nehéz. Talán másodikos tananyag.

Na jó, elismerem, hogy Frank lassan jókedvre derít, de még nem mosolygok a csak azért se érzés miatt. Azért megérdemli, hogy szívassam egy kicsit. De hát így jár az, aki a másik csapatnak szurkol. Persze, megértem, hogy griffendéles volt, ahhoz a házhoz húz jobban a szíve, de azért jól esett volna, ha ezt képes egy kicsit félretenni. Legalább addig, ameddig az öccse pályán van, és nem a földön rohad, mint valami haszontalan avar, amit össze kell kaparni, ha azt akarja az ember, hogy szép legyen a kertje.
Igazából, én mindig szerettem a testvéremet, szó sincs itt semmiféle gyűlöletről. De azt nyilván megérti mindenki, akinek van legalább egy bátyja, hogy a versengés, valamint egymás szívatása kiveszi az ember erejét, és ez néha azt eredményezi, hogy igenis bunkózik egy kicsit az ember fia-borja. Meg kell ezt érteni, nincs mese. Másként csak örökös csatározás lehet a testvérpár osztályrésze, az pedig mindenkinek kellemetlen ugyebár. Főként a szülőknek, ami azt illeti, de talán a két fél is eleget szenved. Idáig mi szerencsére sosem jutottunk el, legalábbis az én bevallásom szerint. Sosem szórtam például hangyákat Frank ágyába, mert tudom, hogy attól legalább az égig ugrana félelmében. Olyan kis baromságoktól meg tud ijedni, hogy az valami elképesztő, de komolyan.
- Narancslevet kértem - szólok unottan, mikor leteszi elém a vajsört, de nem baj, ezt még megbocsátom neki, ha térden állva könyörög. Jó, talán anélkül is, de mindenképp vicces jelenet lenne. Talán még innen is kizavarnának bennünket, amit igazából nem nagyon bánnék, mert elég nyomasztó a légkör. - Mindegy. Hogy vagy, mi újság veled?

Nem tud még egy italnevet sem megjegyezni. Hát menjen a francba, most komolyan mondom! Ennyire miért nem képes? Nem olyan nehéz az a szó, hogy NA-RANCS-LÉ. Még szépen el is szótagolom neki, ha másként nem fogja fel, csak hozzon azt! Mindegy, most az egyszer elnézem neki, de csak mert egy lyuk van a fejemen. Máskor lesheti, hogy ilyen elnéző leszek vele, most azonban megfogom a vajsört, és bár soha nem láttam még ilyen szutykos poharat, fintorogva mégis beleiszok. Nem csak a pohár mocskos, de még az ital is pocsék. Mit is vártam volna ettől a helytől, komolyan. Francba is Frankbe!
- Minden embernek sok a meló, nem értem, mit rinyálsz. Nekem is sok a tanulnivalóm, aztán ott van még a kviddics, ami amúgy most lehet borul a fejemre, ha már ennyire eltoltam a lehetőségeimet. Pont a mai meccsen volt kint a Falmouth Falcons ificsapatának edzője, hogy bevegyen-e egyáltalán a csapatba. Erre elcsesztem, a kurva életbe bele! - lehúzom a maradék vajsört, és felengedem a poharamat vízzel, hogy leöblítsem a borzalmas utóízt, és némiképp csillapíthassam a dühömet is.
- Na, mesélj! Hol találkoztatok, és hogyan? Van róla képed? - ez egy fokkal kellemesebb téma, mint az én derékba tört pályafutásom, ezért talán ő is érzi a különösen szokatlan érdeklődésemből, hogy az iménti témát érdemes talán hanyagolni egy kicsit. Legalább, amíg nem tudok szétverni valamit.
- Sokan próbálkoznak, de inkább a karrieremre figyelek, mint az olcsó kurvákra. - már bocs a kifejezésmódért, de így igaz. A kvidics fontosabb egy mindenkivel kúró senkinél.