Alec Silverlake

Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés.

Alec, Al


26


félvér


Semleges


Párszaszájúság


mágiahasználó


Miles McMillan


Saját karakter vagyok

Óh, tudok én alázatos lenni: a rabszolgaság nagy tanítómester az alázatosságban!
Mardekár Malazár áldása kísérjen, fiam! Sokáig azt hittem, mennyire jó, hogy másabb vagyok mint mások. Különleges! Egyedi. Különc... végeredményben valóban különc lettem, de nem pont úgy, ahogy eredetileg terveztem. De túl hamari vagy Alec, kezd az elején! Nos, középső gyerek vagyok a Silverlake család sarjaként. Felmenőim mind-mind a becses mardekár ház tagjai voltak, bár már pár generáció óta félvér a családi vérvonal, tehát nem én vagyok az első, aki nem tökéletes Malazár utód... Van egy nővérem és egy öcsém. Párszaszájú csak én vagyok, kicsinek ezzel cukkoltam őket mindig, hogy bezzeg én különleges vagyok, Ők nem. Elég gyerekes, valld csak be, tudom, hogy ezt gondolod! Gyerekes... ezt a jelzőt nehéz kinőni, azt hiszem. Jaj igen, szokd meg hogy csapongok, rossz szokás. Na ott tartottam, hogy középsőként sosem kaptam elég figyelmet. Mert vagy a nővérem volt a figyelem központja, aki 7 esztendővel idősebb, vagy a másfél évvel fiatalabb kisöcsém. Mikor kiderült, hogy értem a kígyókat, teljesen véletlen, mert a nővérem riogatni akart eggyel odahaza én ahelyett hogy ötévesen sírtam volna arról faggattam az állatot, hogy nem fél-e hogy kilyukad a gyomra, ha átsiklik egy kövön. Na igen... azt hiszem kiérződik ebből, hogy az állatokat szeretem de nem hiába nem lettem hollóhátas... Az hogy a mardekárba kerültem elvárás volt, nem dicsőség, hiszen mindenki mardekáros a családban. Kaptam egy kígyót is, van is, bár aki a Roxfortban társam volt sajnos már nem él, titkon nagyon megsirattam az öreg Leo-t. Ne kérdezd miért így neveztem el, csak úgy jött. Visszatérve kamasz koromra, amikor vagy azt hallgattam, hogy a nővérem már milyen sikeres újságíró a Reggeli prófétában, ugye minden reggelinél olvasom a cikkeit vagy azt, hogy az öcsém mennyire tehetséges és van érzéke az okklumenciához, akkor mindenáron bizonyítani akartam. Bizonyítani akartam, hogy több vagyok náluk, jobb vagyok mint Ők, elkeseredett harcot vívtam magammal és velük, hogy nyerjek.
Minden ember egy álommal kezdi az élet nagy kalandját - arról álmodik, mit akar elérni egyszer. Rengeteg akadállyal találkozik majd az úton. Ezek némelyeket megállítanak, míg mások tovább küzdenek.
Kviddicseztem is, középszerű terelőnek számítottam, bár néha jól esett kihasználni hogy félnek tőlem a párszaszájúságom miatt. Amikor elkezdtem játszani harmadéves koromban, akkor jöttem rá hogy a kedvenc órám a legendás lények gondozása, hogy a párszaszájúságom nagy előnye, hogy remekül kijövök a kígyókkal és ezáltal más állatokkal is. Minden hüllőt imádok, főleg a sárkányokat. Sárkánykutató leszek! Az menő, kenterbe verem vele az újságírást és az okklumenciát is! Ide a magyar mennydögőt is! Egész jó voltam belőle, de volt az a srác... sohase feledem a nevét... Clive Staples McGonagall. A mintagyerek griffendéles. Szerintem Ő már nem is emlékszik, de egyszer még a seprűről is lelökött. Az öcsém azt mondta mekkora szégyen, hogy egy griffendéles mindenben jobb nálam, amiben én jónak nevezem magam. Persze három évvel idősebb, de akkor is pofátlanul sikeres volt mindig a korához képest. Mikor otthon közöltem sárkánykutató leszek, először a szüleimnek tetszett, aztán mikor az öcsém közölte a véleményét, miszerint a legidősebb McGonagall fiú miatt úgy sem lesz itt karrierem, akkor persze közölték, hogy váltsak, vagy teljesítsem túl azt a ficsúrt. Aha... érezted már azt, hogy egyszercsak lehunyod a szemed és azt hiszed csak belül fortyogsz, de igazából már kiabálsz és mondod az összes dolgot ami csak eszedbe jut? Minthogy eleged van hogy soha de soha semmi nem elég jó? Hogy ki a f...nak kellene mégis megfelelnem, Malazárnak? Rég halott és senkit sem érdekel az egész hócihő, már aranyvérűek sem vagyunk, minek ez a sznobság?!
Az ember mindenhová magával viszi a kínjait. Lelkileg sokkal hosszadalmasabb elszakadni valahonnan, mint fizikailag.
Nos... jól sejted, csak a nyári szünetben lettem volna otthon, de akkor is inkább elmentem nyári munkára valami rezervátumba, ahol lényeket gondozhattam. Az állatok értettek meg csak komolyan... aztán... fogtam magam és úgy döntöttem kikészítek magam körül mindenkit. Addig sem voltam egy szent, hűen mardekáros mivoltomhoz egy piti kis rohadék voltam mindig is, de azután gátlástalan belekötöttem vagy megaláztam bárkit, akit nem szégyelltem. Kikezdtem annyi csajjal amennyivel lehetett, sőt, egy részeg estén arra is rájöttem, hogy végül is a fiúkkal sincs bajom, na azzal eléggé visszaéltem, csak hogy közszájon forogjak. Hírnevet akartak otthon? Megkapták! A jegyeim ugyan úgy jók maradtak, a R.A.V.A.S.Z.-om is várakozáson felüli lett a drága lényeim kapcsán, de állítom csak azért nem lett kitűnő, mert azt hitték hergelem az egyik kígyót, pedig csak azt magyaráztam neki hogy hiába rohadt éhes, előbb le kell vizsgázzak, aztán tudok hozni neki egy egeret. Jaj igen, ez csak azért mert érdekelte az egyik akkori új tanárt valóban beszélem-e a nyelvet. De nem érdekelt, kijártam az iskolát, végre azt csinálhattam amit akartam! Mivel nem érdekelt a családom mit akar ezért maradtam az eredeti tervnél, sárkányok! Csak Clive ugye Clive... Megkértem Dumbledoret hogy lehessek a tanár segédje, mivel itt professzor a Roxfortban, szerencsémre belement, noha megeskedtem senkinek sem mondthatja el, felnézek arra a szőke bájgúnárra! Jaj igen, kicsit megint előre rohantam... a magam módján próbáltam jó kutató lenni, jó gondozó. Ment is de hogy vegye fel egy magamfajta a versenyt a Szombati Boszorkány legmegnyerőbb mosolyának különdíjasával... Merlin szerelmére, komoly ez a cím? Egyszerre utáltam érte és imádtam, hogy ennyire minden megy Neki. Persze szerintem alig emlékszik rám, pedig kerékbe törte az életem, mókás nem? Szerintem roppant mód. Az érdekes hogy nem haragszom rá, azt hiszem felszabadított a sok nyomás és elvárás alól. Azt csinálok amit akarok, akivel akarom, akkor amikor akarom!
A magányos lény ösztönösen vándor, hát az leszek. A helyváltozással mindig együtt jár a jobbulás reménye.
Mivel sokat utaztam és bejártam sok vidéket a sárkányok, egyéb mágikus lények tanulmányozása végett, így szereztem én is bőven tapasztalatot, de persze még mindig a kígyókkal ápolok csak igazán szoros köteléket. Otthon is van egy fekete közönséges óriáskígyóm, a legjobb barátom, bár ha felviszek egy csajt vagy egy srácot a lakásomra reggel mindig rettegve ébrednek az ágyban, mert Ozírisz szeret velem aludni a maga 4 méterével és 15 kilójával.
A középszerű tanár magyaráz. A jó tanár indokol. A kiváló tanár demonstrál. A nagyszerű tanár inspirál.
Idővel teljesen véletlen tudtam meg, hogy Clive a Roxfortban tanár és nincs segédje. Nem hiszem hogy jó tanár lennék, de ki tudja, szeretek az állatokkal foglalkozni, szívesen rávenném a taknyosokat, hogy tiszteljék őket, no meg így teljesen legálisan tanulhatnék Tőle... emiatt a hirtelen ötlettől vezérelve jöttem haza, adtam be a jelentkezésemet és kértem az igazgatót arra amire... nem hangoztatom, hogy tanulni jöttem, hiszen a cél hogy taníthassak, ugye. Titkon persze jó lenne némi elismerést mégis kicsikarni a családból, hogy professzor is lehetnék, de mivel Clive már az valószínű ugyan úgy nem érne semmit, de mindegy is. Mondhatnád egy metamorf mágus is megirigyelné hogy másolom Clivet, de igazából sosem másoltam. Az indítékaink úgy hiszem mindig is különböztek, ahogy jellemünk is, de talán ha túllépek valahogy rajta jobban rátalálok magamra is. Vagy ez hülyeség? Majd elválik.

Csodálatos dolog, milyen teljes szokott lenni az illúzió, hogy ahol a szépség, ott a jóság is.
Hogy milyen vagyok? Egyrészt pofátlan jóképű, szexi és amúgy mit csinálsz ma este? Szeretem élni az életem, nem érdekel senki véleménye. Komoly kapcsolatom nem nagyon volt, nem csigázott fel a dolog, hogy megint elvárásokkal és megkötésekkel legyenek felém. Persze van hogy többször randizom valakivel, de mindig közlöm én nyitottba nyomom, semmi kötöttség. Emellett lökött is vagyok, gyerekes és bohém. Mások szívatása még mindig kedves nekem, de azért komoly lelki törést nem óhajtok okozni.
Azért, mert valaki nem sírja el magát lépten-nyomon, sőt, megpróbálja fonákjáról nézni a dolgokat, még nem lelketlen, szívtelen, cinikus, satöbbi! Sőt, ha néha átmossa magát humorral, még használ is az emberiségnek. Eggyel csökkenti a potenciális ámokfutók számát.
Ami a nagy bogaram az a mugli dolgok. Egyszerűen oda tudok lenni egy-egy leleményes ketyeréért, származásom ellenében titkon mindig próbálok szerezni otthonra valamit, legutóbb egy motort vettem. Szeretem London utcáit járni és elvegyülni amennyire sikerül, mondjuk egy videójáték teremben. Ritka szórakoztató, próbáltad már? Nem? Feltétlen menj el egybe! Vagy csak mert 26 vagyok már ne is játsszak ilyenekkel? Mondtam már hogy nem érdekel a véleményed? Titkon persze mégis, de könnyebb ezt mondani, mint beismerni, tudom lehetnék komolyabb és elismertebb, de legalább is olyan, akire nem mint botrányos egyénre asszociál a varázsló vagy boszorkány.  

A szégyen az az érzés, amikor a veszély forrását a saját érzelmeink jelentik.

Azon gondolkozom, mit is mondjak, ha újra találkozom Vele. Mikor is láttam utoljára Őt? Szerintem negyedévesként, az egyik utolsó vizsgája előtt. Azóta Ő A Név. Szánalmas. Lehet meg sem ismerném! De tuti meg fogom, végtére is ki van plakátolva az újságokban is azt hiszem. A nővérem miatt megutáltam a firkászok híreit olvasni. Ahogy haladok a hálókörletem felé, hogy kipakoljam a holmim azon gondolkodom, lazára kéne vennem a dolgot. Úgy sem emlékszik rám, Ő már nem tapasztalta a botrányos viselkedésem, azt inkább ötödikben kamatoztattam. Mi van ha egy beképzelt egoista barom? Főleg ha jóképű? Rossz kombó. A diákokkal sem kellene kikezdenem, jut eszembe, nehéz lesz ellenállni a csábításnak. Úgy kavarog a fejem a sok gondolattól, hogy szórakozottan nyitok be, Ozírisz dühösen sziszeg nekem.
-Na végre... mikor engedssssz már ki? - Hú de szemrehányó valaki...
-Bocs Ozi, a diri ssszórakoztatott. - Végül is tény, sokat beszélgettünk, meg akart jobban ismerni, mert nem akart a tíz évvel ezelőtti dolgaimra alapozni feltétlen, vagy csak az érdekelte van-e rajtam sötét jegy. Nem vagyok tetkós, bár máson szeretem, ezt mondtam is Neki, utána jöttem rá, mire is kérdezett amúgy. Valahogy nekem ez a háborúsdi idegen, végig távol voltam, nem folytam bele, csak most hogy jöttem próbáltam felzárkózni.
-Nem egy ssssszépfiú vagy ssssszőke lány? - Érzem a neheztelést felőle, zavartan vakarom a tarkóm és kinyitom a ketrecet, amiben ide kellett szállíttatnom, a vonaton kikötötték nem lehet szabadon, hiába mondtam csak az egereket és gyíkokat vadássza. Mondjuk lehet valaki békájának kampec lett volna, de miért nem vigyázott rá alapon nem izgattam volna magam. Ahogy végre szabadság érzettel kisiklik drága barátom mosolyogva szemlélem ahogy tekereg a ládáim között.
-Clive... mit ssssszólt? Assszt hitte a diákja vagy, mi? - Komolyan mondom, ez a kígyó rohadékabb velem, mint egynémely ember... Lesújtó pillantással jutalmazom a humorát, örömtelen kacajom a díszítés mellé.
-Valaki elemében van, sssszerinted is? - Cöh, kis pimasz. - Még nem besssszéltem vele, később. - Húzom fel az orrom, Ozírisz az egyetlen akivel mindent megbeszélek, szerintem un a lelki szemetesem lenni, de ha már gondozom lehet ennyi hála felőle, hogy meghallgat, nem? Rám néz, majd úgy dönt elkényelmesedik az egyik nyitott fiókban és várja takarítsam el a kuplerájt. Már emelem is a pálcám és olyan fejet vágok, hogy mindjárt, mindjárt... Egy kígyó rabszolgája vagyok, még jó hogy senki sem érti rajtam kívül miket sziszeg!