Rowan Silverlake

the secret side of me, i never let you see
i keep it caged but i can't control it

Row


25


Aranyvér


Voldemort, ez nem kérdés


Lgilimencia


Halálfaló (Kém)/SVK tanársegéd


Jacey Ethalion


Keresett a bátyám.

A családom? Nem nagy cucc. Aranyvérű szülők, nagy családi birtok, és egy bátty akivel a kapcsolatom sosem volt túlságosan jó. Ő kicsit olyan, nem éppen mardekáros, és mégis oda került, ezért gondosan elkerültem, és ahol csak tehettem szivattam. Hamar rájöttem hogy jobb vagyok nála, még akkor is ha fiatalabb vagyok, és ezt természetesen ki is használtam. Nem  kedvelem különösebben, mivel a szüleink nem sok reményt fűztek hozzá, és minden ami rá kellett volna maradjon rám maradt, és tudom hogy én leszek az örökös, nem ő. Akarta ezt a hóhér, én élni akartam és nem bocsátom meg neki hogy annak idején lelépett otthonról, és élhette az életét, ahogy én sosem. Az elvárások alól nehezen bújhattam ki, maximum hajlítgathattam őket, és már… megbékéltem ezzel. Ettől függetlenül szívesen fogom a fejét a seggéig átkozni ha meglátom. Csak úgy, testvéri szeretet, azt mondják.

Hangulatember vagyok. Hisztis. Nyűgös. Mardekáros. Leginkább olyan, akinél nem lehet előre látni hogy milyen kedvében van. Ha békén hagysz, többnyire én is békén hagylak - hacsak nem vagy az esküdt ellenségem - ha kitérsz előlem, rád se nézek, és megyek tovább. Ha nem látsz a szemedtől, és nekem jössz, elküldelek anyádba, ha tovább pofázol, leátkozom a fejed is a nyakadról. Ha a barátom akarsz lenni, legyél művelt, láss túl a divaton és a rögeszméken, de ne élj tévedésben. Nem véletlenül kerültem a Mardekárba, és ha úgy hozza kedvem, csatlakozom a kegyetlenkedésekhez. A barátaim, bajtársaim megértik milyen vagyok, örülnek ha velük megyek, de nem piszkálnak ha inkább olvasok. Ha velük vagyok, beszélgetek, humorkodok, és ugyanolyan mocskos leszek mint ők, szavakban és tettekben egyaránt. Talán nem meglepő ha azt mondom dohányzok, igaz? Ha órán vagyok, nem veszed észre a jelenlétem igazán, csendes vagyok, és nem veszek részt a háborúkba. Ha megszólalok, kellemes érdes hangot hallassz, és egy normális választ, de ha hülye kérdést teszel fel, ne lepődj meg ha hülye választ fogsz hallani. Általában szerény vagyok, nem igazán dicsekszem el vele hogy valamiben jó vagyok. A barátod is lehetnék, ha nem lennék az ellenséged. Felnőttként is ezt vallom, és ha valamire figyelek, és megzavarnak benne… azt inkább nem akarod tudni maradjunk annyiban.

 - Ne menekülj te kis patkány, úgysem futhatsz el - kacagok fel gonoszkásan, és már emelem is a pálcám hogy kimondjam a gonosz, halálos átkot, mire valami éktelen zajt hallok meg, és felébredek. A pokolba is hogy csak álom volt! Pedig éppen megöltem a bátyámat! Hát hol a fenében itt az igazság?!  Pont a legszebb pillanatot szakítja meg az átkozott ébresztő, és nyögve morogva kelek fel, hogy egy újabb hosszú nap elé nézzek. Kikészít ez a program, de nem hagyhatom a tehetségem elkallódni, hiszen Neki is úgy segítek a legjobban ha minél erősebb és ügyesebb vagyok. Ehhez pedog az kell, hogy befejezzem ezt a nyavalyás továbbképzést, és ennek feltétele hogy a Roxfortban legyek tanársegéd a választott tantárgyam mellett.

Oh micsoda alkalom! Mikor ezt megtudtam, még az sem érdekelt hogy amúgy egy huszonöt oldalas dolgozatot kell majd írnom a tapasztalataimból, amiket a tanárom mellett szedek össze. A Roxfortban ott lesz a bátyám is, aki szintén tanársegéd. Végül is, ennyire futotta neki, pedig idősebb nálam. Szánalmas, nem csoda hogy apánk engem nevezett inkább ki örökének. Jó persze ott a nővérem, de ő nő. Neki maximum valami előnyös házasság lehet a mentsvára, de nekem? Nekem semmi sincs, még menyasszonyom se szerencsére. Nem is hiányzik még egy nyűg a nyakamba, elég nekem a feladat súlya amit a Nagyúr tett a nyakamba. Kémre volt szüksége, hát az lettem. Apa persze odavissza volt az örömtől hogy a Nagyúr engem választott erre a szerepre, hiszen így bizonyíthatok. Fogok is, de nem apának. Hanem a Nagyúrnak, és magamnak...

A Roxfort épületegyüttesére nézve elöntenek az emlékek, hiszen ide jártam hét hosszú éven keresztül. Minden tanévet keményen végigdolgoztam a tanulással, de persze nem felejtettem el hogy mardekáros vagyok és szinte kötelességem erre mindenki mást emlékeztetni, így hát sok cimborát gyűjtöttem a hasonló eszmék miatt és mert nem én voltam az egyetlen, akinek a szülei a Nagyúr mellé álltak. Ebben a hét évben sok szép, és kevésbé szép emléket gyűjtöttem, és nem voltam boldog hogy a vezetéknevem miatt összekötöttek néha a testvéremmel. Semmi közöm nem volt hozzá! Sokkal jobb voltam nála! Mindenben. Emiatt természetesen sokszor szivattam is, kemény tréfákkal és aljas trükkökkel hogy az önbecsülésem minden alkalommal helyreálljon és megmutassam a világnak, engem nem érdekel hogy a testvérem. Meg nem ölhettem, akkor még talán nem is lettem volna képes rá, de mára? Nem is emlékszem hányszor hagyta el a számat az a két szó. Túl sokszor hogy számon tartsam, és hogy magamba merjek nézni emiatt így inkább nem is teszem. A rossz érzést, mint egy ládikát lezártam és a sarokba tettem, soha ki nem nyitom.

A hetedik évem végén, tovább tanultam két szakon, de hamar rájöttem hogy ezt a tempót nem fogom bírni, így inkább egyet választottam a sötét varázslatokra feküdtem rá inkább, hiszen ahhoz hogy kivédhessek valamit, ismernem kell magát az átkot, annak természetét és eredetét. Beleástam magam a tiltott tanokba is, és mellette mértékkel gyakoroltam más tudományokat is. Erős középhaladó szinten állok a bájitalokkal is, és a rúnákkal is jól boldogulok, de vannak amik halára tudnak untatni. A roxforti éveim során végig elégségessel bukdácsoltam a jóslástant a mugliismeretet és a történelmet is. Érdekelt a francokat, és mindig csak annyit tanultam meg ami elég volt a túléléshez. Ami érdekelt, annak úgyis utánanéztem.

A Nagyúrral nem volt nehéz találkoznom, hiszen a szüleink... hát tudjuk. Tipikus aranyérű szülők és elvittek. Azt hiszem látta bennem a lehetőséget és amikor a karomra égette a jelét... Egyszerre voltam boldog és félelemmel teli hiszen ezzel gyakorlatilag célkeresztet rajzoltam a saját hátamra, hogy a sötét úr egyik követője vagyok, ide lőjetek. Aztán hamar megnyugodtam, megtanultam elleplezni hogy ne látszódjon mindig, és így könnyebb lett kicsit, de így is sokszorosan oda kell figyelnem, és éppen ezért nem kicsit veszélytelen hely nekem az iskola jelenleg. Ha lebukom, ha észrevesznek... az egy oda jegy az Azkabanba ahol nem vágyom lenni. Szeretem a szabadságom, és hiszek benne hogy elég jó vagyok ahhoz hogy ne jussak oda, de száz százalékosan biztos nem lehetek ugyebár. Érdekes lesz mindenesetre.

Alig várom a találkozást, drága Alec... hogy kipróbálhassam rajtad, mennyivel jobb lettem a legutóbbi találkozásunk óta. Remélem gondolsz néha rám, mert jövök!