Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Héloïse Volanges-Delacour EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Héloïse Volanges-Delacour EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Héloïse Volanges-Delacour EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Héloïse Volanges-Delacour EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Héloïse Volanges-Delacour EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Héloïse Volanges-Delacour EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Héloïse Volanges-Delacour EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Héloïse Volanges-Delacour EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Héloïse Volanges-Delacour EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Héloïse Volanges-Delacour

Héloïse Volanges-Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
meghan markke

»
» Csüt. 3 Május - 22:50

Héloïse Volanges-Delacour

Quand les blessures sont mortelles, tout secours devient inhumain.


Becenév:

Héloïse / Maman

Kor:

29

Származás:

nem minden arany, ami fénylik

Lojalitás:

Delacour

Képesség:

a hadviselés művészete

Csoport:

mágiahasználó

Play by:

Emmy Rossum

Karakter típus:

keresett, egy kis canonnal fűszerezve





Papa nem akart rosszat, ezt mindenki tudta, és mind igyekeztük a legjobbat feltételezni róla, akkor is, amikor minden üzlete sorban bedőlt, mikor minden megtakarítást feléltünk, mikor újabb és újabb álmokat kergetett, bár mögötte minden híd lángokban állt. Mama kitartott, kitart ma is, nem rettent vissza a nincstelenség folyamatos árnyékától, egy közös zsinóron rángtunk mind, mióta élek, ugyanazokkal a makacs szavakkal, majd csak észhez tér, majd csak észhez tér.
De nem tért. Kölcsönt vett fel, mindig újabbat, és egy napon Jean-Claude Delacour, hajdani üzlettársa, sem adott neki többet. Talán abban a mozdulatban, abban az összeráncolt homlokban, megpecsételődött mindannyiunk jövője. Változott a hang, feszesebb lett a zsinór az ujjaink között, valahogy meg kell mentenünk, de Françoist semmi nem érdekelte mindabból a szennyből, ami a nevemhez tapadt, rajongó volt és megragadhatatlan, mielőtt én sem érdekeltem többé. De a zsinór még itt van, ég a kezem alatt, és egyre rángatják, alig hallom, de mindig értem, hogy ezúttal nem nekem, hanem rólam suttog.
Végignéztem, ahogy a rajongás felzabálta őket, egyiket a másik után, nagy férfiak ebben a küzdelemtől verítékes életben, és tudtam, hogy semmire nem vágyom, ami apámhoz hasonló. De lassan tanultam meg, tanulom még ma is, hogy egyszerre szeressek és ítéljek el cselekedeteket, melyek olyan nyilvánvalóak, hogy üvölteni tudnék, hogy néha nem vágyom másra, csak a fejemet a falba verni, addig, amíg ismét naiv gyerek leszek, hogy ne fájjon mindaz, amit látok, hogy ne kelljen vicsorognom, odakapnom, mint a kölykét védelmező anyaállatnak, ha valaki túl közel merészkedik.
Ez a csapongó, mézzel itatott rajongás ma már csak keserű íz a nyelvemen - mindenki tudja ezt, akit egyszer hozzám hasonlóan szerettek, lángolva, kiégetve minden más gondolatot, ambíciót, célt, érvet, mindenki tudja, aki egyszer lemondott a Régiről, mert kell a hely a szekrényekben, az álmokban, a paplanok alatt, a fűszertartóban, a kerti hintaágyban, mindenhol kell a hely az Újnak - az nem fér el egy kis sarokban.
Talán nem fájna mindez, talán nem fájna semmi, ha nem érezném, milyen fűrészporízű minden szavam, ha nem látnám, milyen kéretlenül kanyarognak a betűim, az összegyűrt papírok hullahalma vádol, miért hagytad, miért hagytad, hogy kiüresedjünk? Régen más volt, csupa könnyed vállrántás, vakmerő ígéret, hogy mindig lesz jobb, mert mindig van egy sztori, amit meg lehet írni, mindig van egy ügy, aminek a végére senki más nem tesz pontot, de én, aki emelt fővel járhattam, keménykötésű voltam a sok papírborítós macskajancsi között, én ma csupa vádló ige vagyok, és erőltetett melléknév - kitépték gerincemet.



- Mit tehetek érted?
- Vissza akarok jönni.

Rajongó izgalom volt, csupa rezzenéstelen figyelem, zörgő csomagolópapír, és százegy szál fehér rózsa, mert ő sem állhatta a szimmetriát, csak a szabályt látta benne, amit bármi áron, de meg kell törni, és hiába álltam ellen – nyilván nem túl hihetően vagy eredményesen -, hiába ráztam le hétfőn, kedden már megint ott várt a virág, a gyémántkarkötő, a csokoládé, ügyeskedések végtelen sorozata, és hangos sóhajtozásban olvadozó kolléganők, tetszett az irigység a szemükben, talán még jobban tetszett, mint François első csókja, rajongó csók volt, birtokló, és tudtam, a gyomrom mélyén éreztem, hogy addig vagyok biztonságban, míg a számomra épített piedesztál tetején állok. Ha lelépsz, magammal sodorlak, megtörlek, eltaposlak, ígérte a benne ajtót kaparó szenvedély. Mégsem féltem, mégsem tétováztam, mert valahogy a rabjává lettem, a rabjává ennek a figyelemnek, felszegett fejjel szagolgattam sosem látott ideig frissen illatozó rózsacsokraimat a szerkesztőségi irodában, beleszerettem a szerelmébe – míg számára valahogy rögeszmévé váltam.

– Tehát láttad a hirdetést, és mindig vágytál arra, hogy meteorológus lehess?
- Nem.
- Sejtettem. De a régi rovatodnál nincs üresedés.

Elfehéredő ujjpercekkel kulcsolom össze a kezeimet, mert mindketten tudjuk, miért vagyok itt, és mindketten tudjuk, miért ilyen hideg a válasz, nem ezt érdemlem, egyáltalán nem ezt, de ha valamit biztosan megtanultam François feleségeként, az a látszat kezelése, és valóban, úgy mosolygok rád, hogy ne érezhesd egyetlen arcizmomból se a megvetés üzenetét, hogy ne láthasd, mennyire gyűlöllek ebben a percben. Hogy ne láthasd ezeket a sebeket, egy női kebel csak önmagának torz hallucinációja lehet, ha hegek borítják, még ha azok képzeltek is – nézd, ezt a férjem árulása vágta belém, mikor huszonöt hét házasság után rám unt, talált más tárgyat a rajongásának, mindig így van ez ezzel a fajtával, ez itt, ez pedig a Delacourok maníros elutasítása, nem vagy elég jó, megannyi karmolásnyom, és az arisztokrata hölgyek körme talán a legélesebb fegyver a földön. Jól nézd meg, ez itt a harag, mert Léon születésének másnapján François megint útra kelt, és az ott gyász, mert bár a fiunk lett az új mániája, ez nem tartott elég sokáig. Egyetlen hét. A gyerek nem is emlékszik az apjára, csak a rózsavízzel és hárfaszóval nyakonöntött anekdotákat hallja, és még olyan kicsi, alig múlt másfél éves, még nem látja, hogyan húzódik lekicsinylő mosolyba a szám, mikor vele együtt kell hallgatnom ezeket. Apád rajongott, hűtlenül, mindenért, és hűtlenül halt meg, a történet ennyi lenne, de néhai újságíróként ki tudná nálam jobban, miként kell történeteinket becsomagolnunk ahhoz, hogy fogyaszthatóvá váljanak?

– Kérlek, szükségem van a régi állásomra.
- Csak nem unatkozol? Abban a pazar, province-i villában?
- Te is tudod, pontosan tudod, hogy régen a hátamon vittem azt a rovatot!
- Inkább csak emlékszem, hogy mindig ezt képzelted.
- Prewett vissza fog venni akkor is, ha te most elutasítasz.
- Fogadjunk? Biztosan emlékszik még arra, amit az afgán mágiaügyi miniszter előtt csináltál.
- Mindketten tudjuk, hogy nem azért a… botlásért viselkedsz velem így.
- Botlásért?


A Le Coq Bleu visszadobta a jelentkezésemet, nem kellesz, nem kellesz, valahol itt zörög minden papír, amire valaha írtam, itt zörög minden interjú, amit készítettem, és igen, az ügy az afgánnal nem volt éppen fényes, minden jogod megvan arra, hogy zabos légy, de arra semmi nem jogosít fel, hogy évek után is, mint törékeny csecsemőt, pátyolgasd ezt a haragot velem szemben, mert nem szolgáltam rá, és nem, valóban nem okoz örömöt hasoncsúszva visszatérni a Próféta szerkesztőségébe, ahonnan néhány évvel ezelőtt vidáman távoztam, viszlát, kispolgárok!, minden tagomból sugárzott a győzelem, de most itt vagyok, az özvegyek minden méltóságával, a gyermeküket egyedül nevelő anyák minden eltökéltségével, itt vagyok, mert sehol máshol nem kapnék újabb esélyt. Sehol máshol, soha többé, köszönhetően vipera anyósom éles nyelvének, és szerteágazó kapcsolatainak egész Franciaországban. Az a szuka méltatlanul bánt a fiammal, csak a pénzére fájt a foga, és minden szeretetét megtagadta tőle! Nem kizárt, hogy a fiú sem az övé, hiszen, emlékszel Françoisra, folyton jött és ment, amerre a kötelesség vitte – ki tarthatná ezt lehetetlennek? Valóban. Ugyan, ki?


– Elfogadom, ha megvetsz engem. És nem azt kérem, hogy változtass ezen. Csupán az esélyt kérem, amit megszolgáltam, amíg veled dolgoztam itt.
- Hmm, talán… korrektorra mindig szükségünk lehet.


Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Robert Blynberch

Robert Blynberch

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ben Whishaw ▪

»
» Vas. 6 Május - 23:49


Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


Kedves Héloïse!
Egy újabb csodálatos francia hölgyet köszönthetem körünkben személyedben. A megszámlálhatatlanadik, mégis egy igazi, egy újabb egyéniség, csoda. Bár nehéz helyzet a tiéd. Nem csak édesapád miatt, hanem az élet miatt, melyben a család egy pillanat. Egy vastag szelet a kerek tortából, de nem minden. Nem ebből a szeletből nyeri az ember az összes szükséges táplálékot, ez csak az útravaló, mely a vándor batyujában pihen, és ha már van más élelem, nem köteles elővenni. Nem kell követni az otthon, családban látottakat, elvégre a negatív példa is példa…
Nehéz helyzetek sokasága, hajdan üres pergamenek teleírva, és ez így szép, így jó, nem kell firtatni, mit miért és hogyan írt a sors olyannak, amilyen. Csak élni kell benne, és küzdeni remélve a legjobbakat. Sok sikert kívánok ehhez!
Robert

Foglalók Hírek Kapcsolatkereső
Halálfaló lista A Főnix Rendje listája



Vissza az elejére Go down

Héloïse Volanges-Delacour

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Inès Delacour
» Aude Delacour
» Céleste L. Delacour

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Inaktív, és törölt karakterek-