Már egy hete vagy éppen kettő itt vagyok, és belerázódtam a tanári élet rutinjába és szerencsémre és Alec pechjére Lestrange is elfogadott a maga fura módján és sok mindent átad nekem, és úgy érzem hatékony segítsége lehetek. Persze, nem érdekel különösebben a munkakapcsolatunk jó, és néha még egy apró mosolyt is kicsiholok ami azért...siker.
A birtokon sétálok és a tó felé igyekszem, ahol van egy vén fa, és a törzsénél ki tudja hány éjszakát töltöttem annak idején, ha nem bírtam aludni és kijöttem ide. Átdohányzott és italozott éjszakák jutnak eszembe, és hogy mennyiszer, de mennyiszer elkaphattak voln, de szerencsére nem így lett.
Kényelmesen talár nélkül sétálok ide, hiszen hétvége van, és minden dolgommal végeztem, van egy kis időm olvasni és a saját dolgommal foglalkozni, így hát van nálam egy pergamen és tinta hogy leírhassam amit akarok. Letelepszem és hátam a fának vetem. Mennyi emlék köt ide, és mégis... most valahogy más. Tanárként sokkal több mindenre kell figyelnem, mint szeretném ha nem akarok lebukni.
Oldalra pillantok, és Alecet pillantom meg. A Tiltott Rengeteg felől érkezik, ahol magam is sokat kószáltam, fittyet hányva a veszedelmekre. Szerencsére eléggé kiismertem, és mindig elkerültük a bajt a társaimmal. Na persze voltak kevésbé tapasztaltak is. Előszeretettel kergettük a kicsiket is be, amolyan beavatás címszóval. Az emlék mosolyt csal az ajkaimra és észre se veszem Alecet csak mikor már elég közel van és össehúzott szemekkel mormogom el egy aprócska átkot felé hogy megbotoljon. Természetesen én nem tehetek róla.
- Mi az? Elkerülhetetlen hogy kikerülj drága bátyám? - nézek rá édesen mosolyogva ahogy tüntetően a Varázslatok feketén fehéren című könyvre pillantok. Felkészülök a következő órámra, csak nem bűn...

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec

Elmosolyodom az orrom alatt ahogy látom megbotlani de az is feltűnik hogy nem olyan esetlenül zuhan mint régen, hanem szinte tudatosan, megtanult esni. Ez nem egy rossz dolog, én is megtanultam hogy ha elrepít egy átok, akkor se zúzzam össze magam egyből. Szóval tényleg tanult egyet s mást, bár most napokig nem láttam, csak ebédnél futottunk össze néha, bár én visszaültem a mardekár asztalához, nem csatlakoztam a tanári karhoz a főasztalnál, hiszen nem vagyok tanár még. Mondjuk nem is leszek, de ezt elég ha én tudom.
Végignézem ahogy a közvetlen közelemben feltápászkodik, és elnézem a vállára mászó baglyot is. Ez nem az ő példánya, abban biztos vagyok.
- Észrevettem. Alig láttalak az ebédek kivételével. Már majdnem azt gondoltam hogy kerülsz engem - csipkelődöm ahogy én is odafordulok felé, és elhelyezkedek, kényelmesen felhúzott térddel. A pálcám a kezem ügyében, mert nem fogom kihagyni a kínálkozó alkalmat, de a figyelő szemek előtt nem is eshetek túlzásba. Milyen kááár. Nem baj, a félelem már így is ott van Alec pillantásában.
- Már a másodikra készülök ami azt illeti - mosolyodom el, mert az első tegnap volt, és egy kicsit izgultam is, mert nagyon új szituáció volt, de úgy hiszem megnyertem az osztályt és nem utálnak nagyon. Tudok én kedves lenni.
- Nem is kéne, de másodikosok lesznek, és már nem tudom mi a fenét tanultunk másodikban... - sóhajtok fel, hiszen régen volt már.
- Na és te? Mit csináltál a tiltott rengetegben? - kérdezem.

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec

Lusta pillantással követem a bátyámat, ahogy felbukik, de végül erőt vesz magán és tőlem nem messze telepszik le mégis, a bagollyal a vállán. Érdekes hogy mennyire nem tekintettem sohasem a rokonomnak, mégis ugyanaz a nevünk és mennyire élveztem már iskoláskorban is, hogy mindent jobban tudtam nála. Talán adottság ez, talán csak dac hogy kompenzáljak. Nem tudom, nem is érdekel különösbben.
- Nem, dehogy. Eszedbe sem jutna kerülni engem... - mosolyodom el lassan, de nem éppen édes a győzelem, hiszen ha nem találkozok vele, nem tudom menekülésre késztetni. Viszont valahol megvigasztal hogy kerül mint a tüzet, hiszen tudja hogy bármikor megégethetem, és nem csak szó szerint értendő. Alec az én áldozatom, mindig is úgy tekintettem rá, hiszen akkor vezettem le a feszültségem rajta, amikor csak akartam és van... ami nem változik az évek múlásával sem. Ez sem.
- Na és te? Hányadik órádat tartod majd? - kérdezek vissza, mintha nem tudném hogy nem szokott ilyesmire vállalkozni. Én viszont kifejezetten erre, hiszen meg kell tanulnom bánni a diákokkal, és figyelem hogy a prof hogyan csinálja. Nem olyan nehéz, de oda kell figyelnem magamra hogy ne bukjak le. Nem lenne jó ha kivillanna a tetoválásszerű billog.
Felsóhajtok, és a hangja ránt vissza a valóságba ahogy megszólal, de kénytelen vagyok neki kivételesen igazat adni.
- Oh, valóban! Emlékszem. Meg akartam mutatni hogy nem is oylan nehéz a harmadikos anyag és így előre tanultam kicsit, harmadikban meg unatkoztam - válaszolok neki hiszen mindig egy fél évvel előre jártam így mondhatni, plusz fél évem volt hogy felkészüljek az RBF-ekre, míg a többiek beleroskadtak a tanulásba, és idegösszeomlást kaptak. Én kialudtam magam és megalapoztam a jövőmet.
- Szóval beszerző körúton voltál. Még mindig veszedelmesek a kentaurok? Rég láttam őket, és ismertem Grendent közülük - mosolyodo mel, mert annak idején lepaktáltam a kentaurokkal is, mint minden más szörnnyel amivel csak lehetett. Engem nem bántottak, cserébe hallgattam ha olyasmit tettek amit éppenséggel nem szabadott volna nekik.
Figyelem ahogy Alec zavarban van, mintha valamit tudni akarna, de nem meri kimondani. Ismerős ez a szituáció, sokszor volt ilyen már de kivárok. Tudom mit akar kérdezni, de nem fogom neki megkönnyíteni a dolgot.
Megvonom a vállam.
- Nem olyan rossz. A gyerekkorra emlékeztet és még mindig elbűvölő a kastély. Nosztalgikus érzés leginkább - válaszolok mégis, hiszen miért ne? Ezzel nem mondok el semmit, és megvan a látszata hogy beszélgetek vele. Ha rá tudnám venni hogy megbízzon bennem, még rondábban el tudnám gáncsolni... Ér nekem ez ennyit vajon?

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec

Egészen szép a birtok, igazán kár hogy Alec megzavarja a kilátást, mert nem akarok vele foglalkozni. A mai napon esküszöm nem volt bennem az ártani vágyás, de ha már így alakult, akkor nem fogom kihagyni a kínálkozó alkalmat hogy felbuktassam a közeledő fivérem. Megtettem, de sokkal többet nem tehetek, hiszen szem előtt vagyunk és elő kell adnom hogy nincs semmi bajom ezzel a szánnivaló bolonddal. Aki a bátyám, és nem tudok nem szekálódni vele.
- Oh, szóval Clive nem ér rá, és kééénytelen vagy beugrani a helyére ahogy nem akartad. Alec, te szegény.... remélem elmúlt már a szereplések miatti lámpalázad... - sóhajtok kissé zarkasztikusan, ahogy ránézek, és szemeimben semmi meleg vagy kedves nincs. A mosolyom is halmis, ezt mindketten tudhatjuk, nem kell hozzá semmi más.
- Nem nagyon emlékszem az első második évekre, mármint olyan szempontból hogy mit tanultunk, mert én azt már tudtam apától - vonom meg a vállam, ahogy elgondolkozom. Túl sokat követelt, és mire elsőbe kezdtem járni, már az alapokkal is tisztában voltam, a elmélt és a gyakorlás hiányzott amiben viszont nem volt hiány. Szakkörökre is eljártam, minden évben másra, hogy kipróbáljam magam és az SVK mellett a rúnatan volt a második kedvencem.
- Én is. Nem a semmiért pacsiztam le velük, hanem hogy ne háborgassanak ha olyan helyen járok véletlen ahol nem kellene. Az erdő nagy és veszélyes, nem árt néhány segítő kéz és láb ha kell... Mondd csak Alec, ültél már valaha kentauron? Vagy thesztrálon? - kérdezem tőle, hiszen a mágikus állatok/félállatok igazán kihívást jelentenek. Nem is vagyok benne biztos hogy látja a csontsovány, mégis erős lovakat.
- Te mindig utáltad. Bár talán nem az iskolát, hanem engem, amiért pokollá tettem az éveidet, igaz? Utáltad már akkor is hogy jobb vagyok nálad és ezt ki is mutatom? Végül is, miért is ne tettem volna? Te nem voltál sosem méltó a család nevére és nem igyekeztél a tudásodat sem csillogtatni. Hány E-s dolgozatod is lett? - pillantok rá hidegen. Nem tudom neki megbocsátani ezt.
- Bár nem érdekel. Őszintén szólva az egész nem érdekel, mindössze bosszantassz. A jelenléted, az hogy élsz... hogy megcsömörlöttél egy tanár árnyékában... Miért elég ez neked Alec? Annyi lehetőséged lett volna, miért ragadtál bele az ingoványba? - kérdezek rá.

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec

Elmosolyodom a csúnya nézésésre hiszen tudom jól hogy miért volt mindig lámpalázas. Nem egyszer fordult elő hogy dadogó átokkal sújtottam amíg nem figyelt, aztán persze pánik rohamot kapott hogy miért nem tud rendesen szépen beszélni mint eddig. Még jó hogy az átok hatása magától elmúlik, de nem kellett sok nyomozás hogy az ember rájöjjön hogy kinek a pálcájából származik az átok.
- Persze, persze kinőtted a lámpadlázat meséld be magadnak egészen nyugodtan - vigyorodom el, mert tudom jól hogy ez elő fog jönni és az emlékem nem hagyja nyugodni ennyi év után sem.
- Leo kivételes ajándék volt tőle, ezt elismerem. Szép példány volt - az állatokat mindig is szerettem és Leo-t sem bántottam soha, bár egy kicsit talán féltékeny voltam gyerekként arra, hogy ő tud vele beszélgetni, aztán rájöttem hogy nekem mihez van természetadta tehetségem, és az is van olyan jó, sőt még jobb is, mint a párszaszájúság. Én mindig előre tanultam, mert érdekelt és sokkal jobb voltam mindig mint a társaim.
- Néha szoktam nem érdekből csinálni dolgokat, csak ezeket általában te nem látod - válaszolok összegúzott szemöldökkel a kijelentésére. Több mindent teszek mint amennyit mutatok, pláne neki meg a széplelkének. Még a végén visszamaradna a fejlődésben, és minő kár lenne.
- Persze, a legtöbb kentaur valóban ilyen kis önérzetes, de akadnak olyanok is akik nem azok. Kényelmesek egyébként - teszem hozzá, hiszen ültem már a hátukon. Azt nem teszem hozzá hogy félhalott voltam és épp csak biztonságba vittek, hogy ne dobjam fel teljesen a talpam. A kérdésére elmosolyodom.
- Én már ültem is rajtuk. Imádok repülni a hátukon, annyira vad és szaabd érzés - merengek el, hiszen nem hogy láttam már ilyeneket, még ültem is rajtuk. A halál amit láttam, az enyém volt, én osztottam ki és aztán elsőre szívrohamot kaptam tőlük, de aztán meg... egészen összebarátkoztam velük. A tiltott rengetegben mindig is nagy kolónia élt belőlük teljesen legálisan.
- Ez a te bajod, Alec! Hogy sosem erőlködtél semmiért, hogy mindig csak elfogadtad ami van és nem akartál küzdeni azért hogy jobb legyen, hogy más legyen! Szerinted én ezt tényleg élvezem?! Apánk uralmát és hogy a pusztulás felé viszi a családot? Komolyan azt akarod mondani hogy leszarod a nővérünket is? Nem érdekel a szomszédok véleménye, de nem áll szándékomban kihalasztani a családi nevet és vérvonalat a te hülyeséged miatt - csattanok fel, és veszedelmesen villan meg a szemem, és elég nagy önuralom kell hogy ne nyúljak a pálcámért és átkozzam halálra azt az idegesítő, tenyérbemászó fejét. De csak sóhajtok egy nagyot és visszanyelem a haragot.
- Mondogasd csak Alec és előbb utóbb elhiszed te magad is. Nem érdekel hogy hol ragadtál, nem is tudom minek kérdeztem meg egyáltalán. Oh nem édes bátyám, ezt rosszul látod. Nem azt teszem amit mondanad, hanem amit akarok. Az hogy jelenleg összevágnak a céljaink az véletlen, és megnyugodhatsz egy kicsit, nem sokáig leszek én apánk árnyékában... az öreg lejárt lemez, és nem hajlandó változtatni semmin és megőrjít a hagyományokkal - morgok, hiszen eldöntött tény apa sorsa is. Az is hogy ki lesz a trónörökös, nem is igazán kérdés hogy én. A nővérem nem lehet, mert nő és mint vérszerinti fiúnak sokkal előrébb való a követelésem mintha megnősülne, és a férjének.

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec

Halvány kis mosolyra húzódik az ajkam ahogy szóba kerül hogy lámpalázas volt, hiszen nem volt. Minden aggodalmának é idegeskedésének amit valaha is átélt, én voltam az oka. Ennél fogva nagyon szeretném látni hogy milyen lesz az első órája, és mit fog szerencsétlenkedni. Kár hogy nem vagyok animágus, pókként ülnék a falon és szarrá röhögném magam rajta.
- Nem vagy az persze. Fogjál csak mindent rám. Könnyű ám kicsit hibáztatni, tudom - vigyorgok ahogy álfelháborodok, hiszen sosem kerekedhet fölém, és hiába szónokol nekem erkölcsi magasságokról, nem érdekel. Nekem megvan a saját értékrendem és a magam céljai amik nem mindenhol egyeznek a Nagyúréval de őt nem is érdekli hogy a saját házam táján mit teszek, amíg nem akadályozom az ő terveit.
- Szentimentális vagy még mindig - mosolyodom el, kicsit kevésbé gúnyosan, hiszen ő mindig is ilyen volt. A művészlélek a családban ahogy apa gúnyolta, de valahol... nem tagadom hogy irigy vagyok rá, amiért ő ledobta ezt a felelősséget. Ő megtehette hogy ledobja, velem ellentétben. Én cipeltem a súlyos felelősséget és majd összeroppantam és a harag, a gyűlölet tartott életben.
- Nem tudhatod mit teszek és mit nem. Mit miért... Ezek olyan dolgok Alec, amihez soha nem lesz semmi közöd, ha nem viseled a karodon a jelet - morranok rá, hiszen szerencsére nem sokat találkozunk és néha nem bánom hogy elkerülhetem és van egy kis időm magamra. Itt legalább a munkán túl, még élvezhetem a kastély varázsát, és a nosztalgikus emlékeket. Mint a szellemek, vagy az esti portyázások, amiket elnézek a diákoknak.
- Nem hinném. Ők máshogy működnek a lovak, de nem tudom pontosan mennyire. Azt mesélték hogy ezt hordájuk válogatja és itt mindenki eldöntheti hogy mit akar és mi fér bele a kentari büszkeségbe - válaszolok neki egy fűszállal játszadozva. Ki kellene menni hozzájuk is, de mikor? Rémes ez a tanárkodás, annyi adminisztrációval jár hogy nem csoda hogy Lestrange örült nekem hogy besegítek. Visszapillantok rá ahogy a nevem mondja, és összehúzom a szemöldököm. Sajnálna? Amiért látom őket?
- Nem hagyhatom hogy kihaljunk, értsd már meg! Nem azért mert apa ezt akarja, hanem mert egyszerűen így is kurva kevesen vagyunk. Nem érdekel hogy mit gondolsz, vagy mit mondassz Alec, te már nem is tartozol a családhoz, így jogod sincsen hogy kioktass engem hogy mit tegyek. Miért érdekel ez téged? - fakadok ki én is, és megmarkolom a pálcámat és komoly önerő kell hogy ne essek neki puszta kézzel, de nem gyűjthetem a rossz pontokat. Uralkodnom kell magamon. Nagy levegő.
- Én azt csinálom amit akarok. Itt vagyok, mert kell a tanári gyakorlat hogy levizsgázhassak, és aztán elhagyjam ezt a nyomorult országot! Megvan a munkám, és tudom hogy hol leszek jövő ilyenkor, és remélem még csak a közelben sem fogsz járni. Nem Veled vagyok itt, nem érted?! Az külön öröm hogy megátkozhatlak amikor jól esik, de ha nem lennél itt, akkor is itt lennék - csattanok fel, és alattomosan fordítom felé a pálcámat hogy megátkozzam.
- Habrix! - suttogom és egy színtelen fénycsóva vágódik Alecbe, mert kétlm hogy ki tudna térni előle. Az átok hatása annyiban merül ki hogy tizenöt percig minden egyes szót visszafelé mond ki. Aztán elmúlik a hatása.
- Legyél boldog a kistanárkodásoddal és az erkölcsi magasságaiddal. Remélem jól melegítenek éjjel is - vágom hozzá búcsúzóul, és felkapom a könyvem és a kis táskámat és elindulok befelé a kastélyba. Direkt nem rohanok, csupán kényelmesen, mintha mintha sem történt volna, de nem lennék ma annak a helyébe aki felbosszant engem ezek után.

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec