Narcissa Elladora Black

andante, andante.

cissy


éppen nagykorú


tiszta


Black


hisz a mesékben


beosztást kér


marnie harris


canon

Minden történet Bellával kezdődik, még az én történetem is, valahogy benne fut össze minden, a rokonok várakozása, akik az én arcomat csak elnéző mosollyal simogatták, akiknek a tekintete lágy volt rajtam, mint a vastag dunyha. Bellán ezek a pillantások olyanná dermedtek, akár a várakozással teli márvány, mert mindenki tudta, születése percétől fogva, hogy vele kezdődik majd minden.
Andromeda mellette puszta lábjegyzetnek tűnik, szaténból kiölelő karok, játékosan felvont szemöldökök útvesztőjének - olyan lett számomra, mint egy kellemes júliusi este, amikor szentjánosbogarak cikáznak a kertben, és a jegesteát már felvizezte a poharainkban a félig beleolvadt jég. Medával minden olyan egyszerű, míg Bella inkább rekkenő augusztusi hőséget idéz, ami felforralja az agyakat, amitől lángra lobbannak az erdőségek, a füstöt pedig messzire viszi a szél.

Anya betegre aggódja magát a tüzet látva. Apa pedig gyönyörködik benne.

Még csak sejti, hogy egy napon a jövője egy másik kézbe kerül majd, még csak nyelvet ölt az árnyékra, ami a szalonban tanyázik, amitől az apja keze is megrezzen, de erős, apa erős, és Narcissa sem mutat gyengeséget - nem gyengeség lágynak lenni, örülni az olyan apróságoknak, amiken más átsiklik, fölényes mosollyal, ó, nem gyengeség szívből mosolyogni a családi portrén, nem gyengeség hinni, hogy az emberek, akiket annyira szeret, mind boldogok a maguk módján, csupán csak egy árnyalatnyit túlhajszoltak. Nem gyengeség hinni, hogy apának igaza van, és nem gyengeség bízni anyában, amikor a pávakék dísztalárt javasolja, öltözz át, csillagom, Malfoy úrfinak is jobban tetszel majd ebben.

Nem megalkuvástól hajtja le a fejét, hogy a szempillái mögül kilessen, hogy a desszertvillával egymás után kergesse a friss, érett szőlőket a sütemény körül - gyermeki játékokba felejtkezik, de kacér pillantásai már nővé teszik, nővé egy férfiak uralta világban, mikor sem a világot, sem férfit nem ismer. Nem együgyűségtől, de mélységes bizalomtól hajtva csókolja arcon az apját minden este elalvás előtt, olyan egyszerűen, mint amikor a vén kakukkos óra üt, és a lépteiben még nem visszhangzik más, csak a szeleburdi kisasszonyok könnyedsége, ahogy felszalad a lépcsőn. Sosem szorították vasmarokkal, hát szabad lett.

 Szerintem kedves fiú, szavakat ízlelgetek, ahogy a késő nyári nap lebucskázik a fák ágai között, a fejem Meda ölében mégis nehéz a ki nem mondott sejtésektől, a könyv, amit eddig a hasamon egyensúlyoztam, most leesik, halkan puffan a fűben. Szerintem kedves fiú, bárcsak ki tudnám mondani, bár ne érezném kevésnek és fűrészporosnak. Fiú, milyen nevetséges, és anya nevetne a leghangosabban, hogy azután elnéző arckifejezéssel megpaskolja a jobb arcomat, azt szereti igazán, szerinte sokkal előnyösebb, mint a bal. Csillagom, Malfoy úrfit aligha nevezhetjük már fiúnak - rendkívül jövedelmező állást kapott a minisztériumban, még sokra viszi. Ez valószínűleg igaz, mégis rózsásabb lenne a kedvem, ha Malfoy úrfi történetesen csokoládégyárban dolgozna, vagy teszem azt, sárkányokat idomítana, olyan merész és kalandos módon, ahogyan a könyvek leírják, vastag bőrkesztyűben, a haját hátravetve, szikrázó szempárral kihívva maga ellen a fenevadat.

- Meda - fogok bele végül, a hangom nem több suttogásnál, várnom kell pár percet, míg az eltévedt méhek döngicsélése elkopik a levegőben körülöttünk. - Szerinted is kedvel engem?
- Lucius? - A hangját, bár éppen felettem szólal meg, egyszeriben nagyon távolinak érzem, mintha megannyi emberöltőn át szólna, mintha látta volna már mindazt, ami következik, és hirtelen libabőrössé vált karral gondolna arra, amit még nem mondhat el nekem.
- Csak, mert mama szerint le sem tudja venni rólam a szemét - pillantok fel a nővérem kócos profiljára, büszkeség cseng a hangomban, lám, itt a szerelem, az a nagybetűs, biztosan, amiről eddig szintén csak olvastam, de már szinte az ujjaim közt érzem a boldogságot, mint erős, illatos virágfejet. Apa és anya a legjobbat választották nekem, ebben biztos vagyok - a legjobbat, a legszebbet, a legkiválóbbat.
- Találsz jobbat is.
Megütközve kapom el róla a tekintetemet. Ezt a mondatot ritkán olvasni az elvékonyodott pergamenlapokon.
- Gondolod? Mert szerintem kedves fiú.
Meda halk nevetésén kívül jó darabig semmi nem töri meg a nyári szélben hajladozó fű susogását.