Kissé bizsereg a bőre, és tényleg, mikor felpillant a magyarázatból, Pandora tekintetével találkozik. Már nem is annyira zavarbaejtő az áramütés, már nem érzi a késztetést, hogy elkapja róla a pillantását, már csak megrándul a szája, mintha el akarna mosolyodni, de aztán nem mosolyodik el, persze, csak meghosszabbítja a másodpercet, ameddig nézik egymást. Aztán az ő pillantása Pandora kezére siklik. Valahogy idegenszerű az ujjai látványa, olyan felnőttes, nőies, eltart egy darabig, míg rájön, hogy a tintafoltok hiánya, meg a körmei. Bizonyára ilyenkor, szünetek elején Dolohov anyja és a házimanójuk addig sikálja, súrolja, dörzsöli, alakítgatja az egész lényét, amíg le nem szednek róla minden kamaszlányos zabolátlanságot, amely nem illene egy Mrs. Dolohovhoz. De mégis olyan furcsa a mozdulat, mintha megerősítést várna (úgy tűnik, csak beérnek a kitartó megjegyzései), hogy nem tud nem elmosolyodni.
- Igen, ebből még te is – erősíti meg készségesen, ha nem lett volna egyértelmű, hogy pontosan így értette, de közben nem is játékos, hanem olyan gusztustalanul ellágyult a hangjában a gúny, mintha egy mézesfalásbeli tábla tömény cukorbajt forgatna közben a szájában.
- Attól függ – von vállat, és Pandora kezébe nyomja a könyvet, jelezve, hogy most már azért elrakhatja; egyrészt az étkezést bármi mással keverni proli dolog, másrészt úgyse figyel egyikük se a könyvre most már. – Ha meg tudod győzni őket, hogy az elmúlt hét évben csak eljátszottad a hülyét: akkor garantált. – Elnyom egy mosolyt, pedig valami egész sajátságos szarérzés feszegeti a mellkasát, vagyis inkább egy jó érzés, amihez mindenféle szarérzések kapcsolódnak megszokásból függelékként, pedig itt most abszolút kontextusidegenek. Lehet, hogy büszke erre a K-ra hajtó Pandorára?
- Szép a kezed – jegyzi meg még abszolút mellékesen, mintha csak azt mondaná, tetszett az a kérdés, amit feltettél bűbájtanon, mintha ilyen tök természetes lenne köztük ilyeneket mondani, és egyből a kezébe veszi a villát, mintha az evés innentől kezdve extra figyelmet követelne. Talán ehhez a bizarr büszkeséghez van köze, hogy nem bírja nem megadni a pozitív visszacsatolást, még ha hagyott is némi hatásszünetet a felütés és a lecsapás között. És hát, basszus, tényleg szép a keze. Valahogy szomorúan is. Ha tett is megjegyzéseket a hülye szokásaira, szépnek látta azt a tövig rágott körmű, összekaristolt, foltos ujjú kezet. Vagy nem is szépnek, inkább… mindegy. Egy lány keze volt, egy hülye kiscsaj keze, ez meg, akárhogy is vesszük, Mrs. Dolohové.
Jó pár másodpercet fordít arra, hogy tökéletes miniatűr téglatesteket vágjon ki a főtt krumpliból, aztán végül a villa hegyére tűzi az egyiket, és a szájába veszi – ekkor pillant csak újra Pandorára, aki ellenben nem eszik, sőt a tányért is eltolta magától. És megint őt nézi. Most viszont kissé nyugtalanítóan. Nagyon komplikálttá válik nem félrenyelni azt a mikroszkopikus méretű falatot.
Kérdően viszonozza a pillantását, aztán a kérdésre még a szemöldökét is felvonja, mielőtt nyelne, és felöltene egy gúnyos grimaszt.
- Csodásan, ahogy mindig. Jó étvágyat – tesz finom utalást arra, hogy esetleg Pandora is ehetne, de aztán a téli szünet említésére már az a kevés kedve is elmegy a vacsorától, és csak turkálja az ételt, az egész inkább a bájitalhozzávalók porítására emlékeztet. Most ő nézi Pandorát, aki viszont most őt nem. Mégis mi a fenére gondol?
Mi a faszért nem ehetik ezt a kibaszott vacsorát nyugodtan és örülve a pillanatnak, megint milyen ki nem mondott faszságokkal kell megküzdeni? És ha már kell, hát miért nem mondja ki, hogy mire gondol? Nem valami kibaszott legilimentor, a kurva életbe. Hallja összecsikordulni a saját fogait az idegességtől.
Aztán inkább vesz egy mély lélegzetet, és végül teljesen civilizáltan, sőt szinte kedvesen kérdez vissza, hogy időt nyerjen:
- Neked hogy telt?
Mégis mit kellene meséljen neki? Hogy a Dolohovval közösen megölt családot újabbak követték, hogy tette, amit parancsoltak? Hogy az apja odanyújtotta szépen selyemszalaggal átkötve Voldemortnak, ő meg pár nappal később úgy mutatta meg neki a Sötét Jegyet, mint egy karácsonyi ajándékkísérőt? Hogy a Szent Mungo lerohanása közben éppen Moodyval volt? Hogy fogalma sincs, halálfaló-e még egyáltalán, vagy már csak egy a billogot viselő, kiutat kereső kétségbeesettek közül, de lehet, hogy egyenesen árulóvá vált?
Ahogy ezt végiggondolja, rádöbben, hogy igen, ezeket mind olyan jó lenne elmondani neki, belehajtani a fejét az ölébe, és átkarolni a derekát, és – és pont ahogy utóbbit, úgy előbbit sem teheti meg, Pandorának már Dolohov sötét ügyleteit sem szabadott volna tudnia a saját érdekében. És tekintve, hogy Pandora Mulcibernek is kiadta, a saját érdekében sem. Sóhajt.
- Sr. váratlanul észrevette, hogy létezem – vonja meg a vállát, és félretolja a tányért. – Azt akarja, hogy házasodjak meg. A szövegkörnyezetből ítélve ezt leginkább valami késői büntetésnek szánja.