Mikor második próbálkozásra átmentem a hoppanálás vizsgámon - az elsőn másnapos voltam, nem sikerült valami fényesen - az oktató mellékesen megjegyezte, hogy a későbbiekben legalább ezt az egy dolgot ne kapkodva tegyem, amennyiben nem vágyom tragikus balesetekre. Azt még neki is el kellett ismernie, hogy húsz perc késés egy megbeszélt találkozóról olyan helyzet, mikor az embernek nincs ideje igazán rákészülni a hoppanálásra, miközben elefántos nyakkendőt lazítgatva kisprintel a Minisztériumból. Mentségemre szóljon, nem az én hibám volt, már réges rég távoznom kellett volna a tárgyalóteremből. A Wizengamot feltűnően húzta az időt, mintha mostanában nem került volna eléjük minden második nap egy ilyen büntetőperes eljárás. A Varázstitok-védelmi Alaptörvény megsértése szinte mindennapossá vált és amikor a bátyám újsága, a Reggeli Próféta másról sem cikkezett, csak a mugligyilkosságokról, valahogy súlyukat vesztették az ilyen ügyek. Különösen, ha az illetőnek kellően jó kapcsolatai voltak és kifizetett engem az ügyvédjeként. Mostanság felmerült bennem a gondolat, hogy talán a gringottsi széfemben szépen gyűlő galleonok és az egyhónapos nyári szafari nem egészen ellensúlyozták a bűntudatot, amiért ezeket az embereket védtem. Az ólomsúlyú lelkiismeretemen nem segített, hogy Fabian már egy hete nem állt szóba velem a Dolohov-ügy miatt, anyánk pedig kivételesen nem az én pártomat fogta. Nem csoda, hogy mostanában igyekeztem minél kevesebb időt egymagamban tölteni az agglegény lakásomban. Könnyebb volt minden estére programot szervezni magamnak bárkivel, de tényleg bárkivel, mint egyedül ülni és tépelődni. Egyik nap Frank Longbottomot rángattam el kviddicsmeccsre, utána egy kollégámat kocsmatúrára, előző este meg Mollynál és Arthurnál vacsoráztam. Egyetlen program volt az összes között, amit nem pusztán a gondolataim elterelésére találtam ki: lassan egy éve nem láttam Allegrát, aki azon kevesek közé tartozott diákéveimből, akikkel még tartottam a kapcsolatot. Nem rendszeresen, de mégis évente párszor összeültünk egy sörre, Lángnyelv whiskyre vagy akármire a régi szép idők emlékére. Végül végtagveszteség és egyéb sérülések nélkül érkeztem meg Roxmortsba a Három Seprű elé, magamban fohászkodva, hogy Allegra még itt legyen. Nem hibáztattam volna érte, ha egyszerűen felállt volna az asztaltól ennyi várakozás után... Csak akkor fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt, mikor megláttam az egyik félreeső asztalnál, ugyanannál, ahol gyerekként annyit vitatkoztunk kviddicsről és megtanultunk cigit sodorni, mikor a tanárok éppen nem figyeltek ránk. Tisztán emlékeztem rá, hogy egyszer fogadtunk több liter vajsörben, melyikünk csapata nyeri meg a kviddicskupát. Természetesen Rody Lestrange griffendéles szupercsapata a Hollóhátat és a Mardekárt is lealázta a pályán, úgyhogy végül a fogadás is értelmét vesztette, de legalább átszellemülten szidhattuk a tanév hátralévő részében. Kivételes alkalom volt, amikor éppen maximálisan egyetértettünk valamiben Legrával. - Ne haragudj, a Wizengamot hibája az egész - hadartam, amint odaértem az asztalhoz. - De legalább megnyertük a pert, úgyhogy ennek örömére meg is hívlak valamire. Lehajoltam Allegrához egy csontropogtató ölelésre. Az ikertestvérem mindig azt mondta, hogy irritálóan belemászom mások személyes terébe - talán igaza volt.
I solemnly swear
I am up to no good
Allegra Moretti
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
» Anne Hathaway «
»
»Csüt. 23 Aug. - 23:10
nosztalgia a Három Seprűben » black suits me » ♫♪
A Három Seprű. Azt hiszem bátran állíthatom, hogy minden roxfortos diák életében. Mármint azéban, aki egy kicsit is nagyobbat harapott az élvezet tortájából a diákévek alatt. A tanárok elől bujdosás, esténként asztalon táncolás, egy-két itallal több a kelleténél, kamaszszerelmek a sarokban és még megannyi élményről mesélhetnének ezek a falak. A boldog fiatalkor, ahol az volt a legnagyobb probléma, hogy hogyan jussunk vissza részegen a kastélyba, anélkül, hogy észrevesznek, és hogy az egyik barátod megint lehányta a cipődet, a másik meg lesmárolta a barátjának a nőjét. Felhőtlen boldog kacajok, gazdát cserélt rúzsok a mosdóban, és belekarcolt nevek az asztallapba, hogy később is tudják: itt voltunk.
Belépve a Három Seprű ajtaján egy pillanatra megtorpan, amint elébe tárul egy évekkel ezelőtti kép, aminek a hangulata jóval több melegséget és vidámságot áraszt mint a mostani rideg valóságé. Egy fejrázással űzi ki fejéből az emlékeket, hogy aztán határozott léptekkel induljon meg a megszokott asztala felé. Tudja, hogy korán jött, valamiért nem képzeli, hogy Gideon itt lenne a megbeszélt időpont előtt, így megengedett magának pár perc késést. És lám, nem tévedett nagyot, ugyanis a férfinak még se híre se hamva. Azt mondjuk bevallhatjuk, hogy az öltözködést nem vitte túlzásba egy egyszerű, átkötős fekete ruhával, de elégedjünk meg azzal, hogy jól áll neki a fekete. Odaköszön egy pár ismerősnek és már helyet is foglal. Valahogy az egész kocsma hangulata nem azt tükrözi, hogy ezek az asztalok jópár cipőtalpat láttak már egy-két jobban sikerült este során. Most minden olyan komor, a diákokat is ritkábban engedik ki a faluba, már ha egyáltalán lejöhetnek vagy le mernek jönni. Nincs ez így jól. Tulajdonképpen ugyanerre a megállapításra jut egy vajsörrel később is, és egyre inkább érzi, mennyire hiányzik a társaság. Mert az biztos, hogy Giddy igazi színfolt. Bár nem kételkedik benne, hogy a mostani zavaros helyzetek a férfit is megviselhették, de kíváncsi rá, hogy még mindig képes-e azt a megmagyarázhatatlan derűt árasztani magából. És erre a kérdésére már választ is kap, amint az emlegetett személy megjelenik, szokás szerint rohanva, amivel rögtön egy mosolyt képes csalni a nő komor arcára. Fel is áll, hogy üdvözölje a rég nem látott barátot és máris egy - a kelleténél szerinte jóval szorosabb és váratlanabb - ölelésben találja magát. Nem tagadja, hogy kicsit kényelmetlenül érzi magát az ilyen hirtelen szeretetkitörésektől, így miután sikerül kibontakoznia az ölelésből gyorsan vissza is ül a vajsör mellé. - Hát igazán adhatnál a Wizengamotnak is pár évnyi Azkabant amiért megvárakoztattak egy mezei tanárt - szemeit forgatva gondol bele abba, hogy neki a háta is borsódzna az ilyen tárgyalásoktól. - Nem tudom milyen per volt, illik gratulálnom? - emeli fel kérdőn a tekintetét. Valahogy azért a levelezéseikben a politikát, az érzékeny kérdéseket tudatosan vagy puszta véletlenből kerülték. Persze a magyarázat minderre az, hogy a baglyokat bárki elfoghatja… még véletlenül sincs köze ahhoz, hogy Allegra bal karján ott virít az, amit egyetlen épeszű ember sem néz jó szemmel. - Szóval ugyan egy italom már van, de ne aggódj a whisky-vel megvártalak! - fejével a pult felé int, ahogy az ajkain lévő mosoly is vigyorrá szélesedik. - Csak tudod, a nosztalgia kevéért.
Roxmorts lehangoló látványt nyújtott. Diákéveimből egy élettel teli, mesekönyvek lapjára illő falu rémlett, ahol a hét kellős közepén, éjszaka is nagy volt a nyüzsgés akárhányszor csak kiszöktünk. Most azonban nem kóboroltak félrészeg kamaszok az utcákon, vihogva bevetődve az első búvóhelyre, ahogy felnőttet láttak. A Szárnyas Vadkan előtt gyanús alakok támasztották a falat, a Három Seprűben pedig csak néhányan lézengtek, ahogy beléptem a bejárati ajtón. Kiábrándító volt, még az én optimizmusomat is sütőlapáttal vágta pofán ez a változás. Olyan kitartóan igyekeztem az elmúlt években távol tartani magam a dementorcsókkal is felérő valóságtól, hogy kezdtem valóban elhinni a saját hazugságaimat a világ változatlanságáról. Az utóbbi hetek azonban kitartóan emlékeztettek a hibáimra és a gyávaságomra, talán éppen ezért szorította úgy össze a mellkasomat Roxmorts látványa. Ennyit rólad, felhőtlen nosztalgia... Allegrát megpillantva mégis visszakúszott az arcomra a széles vigyor. Szuperképességeim egyike volt, hogy a problémákat olyan hévvel tudtam félresöpörni, ahogyan a macskák az asztalról leborítottak mindent, ami csak a mancsuk ügyébe került. Fabian erre mindig azt mondta, hogy ideje lenne felnőnöm és érett férfi módjára viselkednem - na, pontosan az ilyen kijelentései miatt kocsmáztak velem a régi barátaink és nem vele. Ő megkeseredett és sótlan volt, ki sem dugta az orrát a főszerkesztői irodájából, mert annyira, de annyira fontos ember lett belőle... én meg nem sokat változtam. - Teljesen egyetértek, majd előterjesztem az ügyet a Wizengamot előtt. Nem rabolhatják csak úgy kimerült repüléstan tanár idejét, nekem nem sok türelmem maradna a nap végére, ha állandóan gyerekeket kéne fegyelmeznem. - Az unokahúgaim és unokaöccseim szabályosan rajongtak értem, elsősorban azért, mert eszembe sem jutott korlátozni őket. Molly már nem egyszer megfenyegetett vele, hogy kitilt az Odúból, ha megint megetetek a kis Billel egy egész doboz Mindenízű Drazsét. - Semmi különös, csak az ügyfelem részegen bűvészkedett néhány mugli előtt. Mostanság ez volt a legkomolytalanabb tárgyalásom, bár bevallom, nem bántam. Legalább nem hoztak dementorokat a tárgyalóterembe, a hideg ráz tőlük. Mindegy is, gratuláció helyett beérem annyival, ha megosztod velem a legfrissebb roxforti pletykákat. Végre megtudhatom, milyen ocsmányságok történnek a tanáriban... Ledobtam magam a Legrával szemközti székre és elégedett pillantást vetettem a poharára. Személyes sértésnek vettem volna, ha nem vár meg a Lángnyelv whiskyvel. Főbenjáró bűn lett volna azok után, hogy nem egyszer visszatámogattuk egymást diákkorunkban a kastélyba, miután a kelleténél több fogyott a kedvenc italunkból. Ami valószínűleg nem is igazán volt a kedvencünk - legalábbis nekem semmiképp -, nem az íze miatt ittuk, hanem mert... mert menő volt. Utólag persze senki sem büszke a tizenéves önmaga határfeszegetéseire, de elkövethettünk volna ennél nagyobb baklövéseket is. Amint Rosmerta odalibbent hozzánk a pulttól, rendeltem mindkettőnknek egy-egy Lángnyelvet. - És meg kell jegyeznem, hogy még mindig neked áll a legjobban a fekete. Tudodki is megirigyelné - vigyorogtam.
I solemnly swear
I am up to no good
Allegra Moretti
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
» Anne Hathaway «
»
»Vas. 9 Szept. - 22:24
nosztalgia a Három Seprűben » black suits me » ♫♪
A Három Seprű. whiskey meg a lángnyelvek fiatalság, bolondság asztallapba karcolt szívek
Talán az egyik dolog, ami miatt nem utasította vissza a találkát az nem más mint Gideon maga. Az örökös jókedv ami körbelengi, az a valahol benne lakozó ártatlanság, na meg az utánozhatatlan elefántos nyakkendő. Ezekben a bizonytalan időkben mindenkinek csak színes állatos ruhákat kellene hordani, attól máris mindenki jobb kedvre derülne. De Allegra csak a rideg valóságot tükrözi feketében. - Hát leszel szíves minél hamarabb elintézni - bólint egyet mosolyogva. Mert miért ne mehetne bele a játékba? Mintha a minisztériumot valaha is érdekelte volna a roxforti tanárok időbeosztása. A dementorok említésére a bőre alá is bekúszik a hideg, és kicsit megborzong. - Nem is értem, hogyan tudsz ilyen jó kedélyű maradni, ha annyi dementort látsz.. - morfondírozik el, amint félrebillentett fejjel tanulmányozza a férfit, barnái fürgén járva be arcának vonásait. Aztán egy pillanat alatt észbe kap, és lesüti szemeit aztán asztallapot fixírozva vonja meg a vállát. - Te is tudod, hogy a legnagyobb ocsmányságok nem a tanáriban történnek - húzódnak mosolyra az ajkai és tessék, már ki is tért a kérdés elől, mert hát őszintén megvallva az eddigieknél is zárkózottabb lett az utóbbi időben, igyekszik fenntartania a kettős látszatot és ebbe nem nagyon fér bele a pletykálkodás. Sosem tudhatja ki lehet kém - bármelyik oldalt is erősítse. Még akár Giddynek is lehetnek hátsó szándékai ezzel a nosztalgiával, bár igyekszik nem így gondolni a mai eseményre, akaratlanul is megfordul a fejében az idea. Azért a nő mosolyszázalékának határozottan jót tesz Mr. Prewett társasága és az ajkaira ismét mosoly kúszik, amint beleiszik az italába és a rendelést hallgatja. Már-már érzi is a szájában a rövid ízét. Aztán az arcára fagy a vigyor. Nyel egyet, próbál természetesen viselkedni, de hát hogyan is kerülhetné ki a témát. Tudjukkit. Az említésére akaratlanul is baljához kapna, de erőt vesz magán és még véletlenül sem nyúl vagy néz az alkarját elcsúfító sötét jegy felé. - Merlinre Gideon! Ne beszélj róla - megrázza a fejét és az italába mered. - Még akkor se, ha amúgy bókolsz - teszi hozzá halkan. Hát valljuk be, Moretti professzor az utóbbi időben nem éppen a legjobb társaság és csak remélheti, hogy Gideon nem fog hamar ráunni. - Bocsáss meg - felsóhajt, amint a férfi szemeibe néz - azt hiszem kicsit stresszes vagyok az utóbbi időben - húzza el a száját. Madam Rosmerta pedig éppen jókor érkezik meg az italokkal, megtörve a kissé nyomott hangulatot (amit csakis Legrának köszönhetnek), és leteszi a poharakat az asztalra. - Remélem nem rakta nagyon el az üveget, mert azt hiszem már rendelnénk is a következő kört! - kapja el a kocsmatulajt még mielőtt elindulna vissza, közben a pohár fölött Gideonra kacsint, koccint vele, majd meg sem várva a másikat már le is húzza a perzselő italt. Az üres pohár koppan az asztalon. Valahogy az az érzésem az utóbbi időben egészen sokat gyakorolta ezt a mozdulatot a repüléstan tanárnő…
Kezdőlap
Mikor második próbálkozásra átmentem a hoppanálás vizsgámon - az elsőn másnapos voltam, nem sikerült valami fényesen - az oktató mellékesen megjegyezte, hogy a későbbiekben legalább ezt az egy dolgot ne kapkodva tegyem, amennyiben nem vágyom tragikus balesetekre. Azt még neki is el kellett ismernie, hogy húsz perc késés egy megbeszélt találkozóról olyan helyzet, mikor az embernek nincs ideje igazán rákészülni a hoppanálásra, miközben elefántos nyakkendőt lazítgatva kisprintel a Minisztériumból. Mentségemre szóljon, nem az én hibám volt, már réges rég távoznom kellett volna a tárgyalóteremből. A Wizengamot feltűnően húzta az időt, mintha mostanában nem került volna eléjük minden második nap egy ilyen büntetőperes eljárás. A Varázstitok-védelmi Alaptörvény megsértése szinte mindennapossá vált és amikor a bátyám újsága, a Reggeli Próféta másról sem cikkezett, csak a mugligyilkosságokról, valahogy súlyukat vesztették az ilyen ügyek. Különösen, ha az illetőnek kellően jó kapcsolatai voltak és kifizetett engem az ügyvédjeként. Mostanság felmerült bennem a gondolat, hogy talán a gringottsi széfemben szépen gyűlő galleonok és az egyhónapos nyári szafari nem egészen ellensúlyozták a bűntudatot, amiért ezeket az embereket védtem. Az ólomsúlyú lelkiismeretemen nem segített, hogy Fabian már egy hete nem állt szóba velem a Dolohov-ügy miatt, anyánk pedig kivételesen nem az én pártomat fogta. Nem csoda, hogy mostanában igyekeztem minél kevesebb időt egymagamban tölteni az agglegény lakásomban. Könnyebb volt minden estére programot szervezni magamnak bárkivel, de tényleg bárkivel, mint egyedül ülni és tépelődni. Egyik nap Frank Longbottomot rángattam el kviddicsmeccsre, utána egy kollégámat kocsmatúrára, előző este meg Mollynál és Arthurnál vacsoráztam. Egyetlen program volt az összes között, amit nem pusztán a gondolataim elterelésére találtam ki: lassan egy éve nem láttam Allegrát, aki azon kevesek közé tartozott diákéveimből, akikkel még tartottam a kapcsolatot. Nem rendszeresen, de mégis évente párszor összeültünk egy sörre, Lángnyelv whiskyre vagy akármire a régi szép idők emlékére. 
