Boyd Haxley Hamford

Hegyes metszőfogad, eszelős, barna szemed,
Széles járomcsontod markáns vonala,
Ahogy az arcodból kiáll, előre mered
– Valóságosabb vagy most, mint valaha.

Boyd


32


Aranyvér


az igazsághoz


oklumencia


mágiahasználók


Finn Jones


saját

Még érzem az illatod a párnában. Finom menta keserű mandulával. Esténként érzem a súlyod alatt lesüppedő ágyat, hallom ahogyan halkan súgod a titkaidat, ahogyan az életről hosszan beszélsz, elmerengsz, a gondolataid szét-szét csúsznak, nem akarnak egésszé válni, mégis nem lehetne ennél egyértelműbb minden kimondott mondatod amit éjszaka felém motyogtál, egészen félálomban, a hajad a szemedbe lógott, de nem akartad levágatni, mert minden csak elvesztegetett idő lett volna. Perzsel a hiányod, a halk nevetésed, az ujjaid finom szorítása. Szerettelek. Jobban, mint ember embert szerethet. Tisztán és perzselően, igazin és felemésztően. Gyűlöltelek is, gyűlöltem minden egyes titkodat, minden egyes hazug szavad. Untalak, sokszor, néha, ritkán, mikor forrt benned az alkotási vágy, mikor a szoknyád a földet simította, mikor a tapéta színéről volt szó. Féltettelek az élettől. Joggal tettem, mert már nem vagy velem.

Udvarias, kifogástalan, eléggé távolságtartó, mindig pontos, mindig korrekt, igazságos, hűséges, megbízható, kicsit sem öntelt, alázatos lélek. Ilyennek kell lennie a hivatalban, a szülei előtt, a világ előtt. Folyton csak megfelel, kényszeredetten köti szorosra a nyakkendőjét, magára erőltet egy hűvös, de nem túl figyelemfelkeltő mosolyt. Mindig elég intelligens, de sohasem túl okoskodó, intellektuális, de kicsit sem túlbuzgó, csendben gyászoló özvegy férfi. Munkájához, családjához igazán hű. Feddhetetlen, alkoholt csak mértékkel ivó, káros szenvedélyektől távol álló, magára igazán adó. Megfoghatatlan, hibát keresni rajta lehetséges de majdhogynem felesleges. Nem hagy egyetlen pontot sem ahol megkérdőjelezhetnék, támadófelület nincsen rajta.
Otthon mérhetetlenül magányos, a világra kíváncsi, beszédes, pillanatoknak élő, buzgó, tudásra szomjazó fiatal férfi. A magánya, özvegysége, szeretetnek hiánya lassan felemészti vidámságát. Próbál életben maradni, maradéktalanul vágyik valami jobbra, valami igazira. Shakespeare szerelmese, álomtalan álmok kergetője. Mélyre dugja igazi énjét, rejtegeti a kíváncsi szemek elől. Nem kell látniuk, nem kell ismerniük a vágyakat kergető férfit, nem kell tudniuk róla, hogy képes szeretni, képes gyengéd lenni, hosszan nevetni, sakk játszmákba bonyolódni, apróságokkal elhalmozni, veled örülni, az életet élvezni.

 Fiatal vagy
Olyan nagyon fiatal. Még éppencsak pelyhedzeni kezdett a szakállad, a szemed meg olyan komiszan csillog a tükörben, a hajadat túl hosszúra hagytad, anyád már ne akarjon megnyírni, mert így menőbb, mint az a frizura amit ő alakítgatna. Tetszenki akarsz neki, a hosszú lábú, fiatal lánynak. Ő is tetszik neked. Tetszik a homok színű haja ami egészen a derekát verdesi, megigéztek azok a feketének tűnő szemek, meg a folyton pirospozsgás arc. Izgatott vagy a közelében, egészen jó barátok vagytok. Eddig nem is érdekelt, eddig csak egy lány volt a sok közül akivel sokat lehetett beszélgetni, és érdekelte a kviddics. Eddig fel sem tűnt a szoknya alól kivillanó térde, nem futott végig a tekinteted a szépen gombolt ingen. Eddig sohasem gondoltál rá így. Most meg reméled, hogy ezután sem fogsz.

Szerelmes vagy.
És bolond. Anyád szerint legalábbis. Fiatalok vagytok még, azt sem tudjárok mi az a szerelem! Ezt mondja, de azért utána kérdez apádnál. Végülis mi baj lehetne belőle? Mindketten aranyvérűek vagytok, fülig szerelmesek, másvilágban éltek hosszú évek óta. Azóta amióta felfigyeltetek egymásra. Tizennyolc vagy, a szakállad még mindig csak pelyhedzik. de ő már kész nő. Halálosan szereted. Beleszerettél az illatába, könnyed mozgásába, nagyratörő terveibe. Feleségül kérted, ő pedig igent mondott. Pedig fiatalok vagytok, olyan nagyon fiatalok. Te mégis szereted, anyád mégis helyeslően mosolyog, apád meg rábólint a dologra. Vérmániában nőttél föl. Sosem hitted el, hogy valaha szerelmes leszel, vagy ha hittél is benne, úgy gondoltad az keserves lesz: olyanba szeretsz majd bele akibe nem kellene, titkolóznod kell, szánalmasan üres házasságban élned. És nézd meg. A jövendőbelid életed szerelme. Kellene ennél több?

Magabiztos vagy.
Hét éve vagytok házasok. Hét éve éltek felemelően boldog életet. Hét éve tervezgettek, kisebb és nagyobb dolgokat. Hét éve kergettek álmokat. Te realistább vagy, ő túl elragadott. Furcsa dolgokat mond neked, veszélyeseket. Más világról, más elvekről magyaráz esténként az ágyban fekve. Téged érdekel, hajlasz feléje. Nem csak amiatt, mert Ő mondja, hanem mert téged sem érdekel ez a szarság amit összehordanak. Titkon rettegsz, mert belementél. Belementél, mert boldognak akarod látni. Anyád közben unokákat akar, de ti még nem akartok gyereket. Előbb élni akartok, kiélvezni minden egyes percet. Ő amúgy sem szeretne gyereket, egy ilyen világba szerinte csak elvesztegetett idő lenne. Helyeselsz. Még te sem vágysz gyerekre. Te csak rá vágysz, ő meg szabad akar lenni. Mit akarsz? Hogy boldog legyen. Hogyan akarod? Bárhogyan. Ezért megteszed az első lépéseket.

Reményvesztett vagy.
A temetésén állsz. Mindenki zokog, mindenki sajnálkozik, te meg csak állsz és egy könnyet sem tudsz magadból kipréselni. Akartad, de nem ment. Sírtál már eleget, ő amúgy is erre kért. Légy erős és lépj tovább. Tudtad, hogy butaság, nem is butaság, inkább őrültség amire készült, de nem állítottad meg. Azt akartad, hogy boldog legyen, most meg? Földet lapátolnak rá, a bőre túl fehér és soha többet nem beszélhetsz vele. Örülsz, hogy az utolsó szavad hozzá az volt, hogy szereted. Végtelenül szomorú vagy, mert már nincsen itt veled. Anyád a válladra teszi a kezét, a szeme ki van sírva. Előző este összevesztetek. Téged is megvádolt vérárulással. Letagadtad. Miatta vagy magad miatt azt már nem tudod. A tér és az idő összefolyik körülötted, nem tudsz igazán gondolkozni. Üres vagy, Kongasz belülről. Magányos vagy, nem találod a helyedet. Félsz. Gyűlölsz egyedül lenni. Pokolian hiányzik neked. Vissza akarod kapni, de már sohasem fogod.

Üres vagy.
Kívülről és belülről. Másfél év telt el, de még mindig nem szedted össze magadat. A családod kegyvesztett lett miattad és a halott feleséged miatt, téged nem is igazán tud érdekelni. Még mindig nem érdekel az a szarság. Még mindig az ő álmaiba kapaszkodsz. Róla fantáziálsz, bár minden emléked fakó róla. Ezért gyűlölöd magadat, na meg azért mert társaságra vágysz, szükséged van valakire. Nem akarod meggyalázni az emlékét, mágis tudod, hogy meg fogod tenni. Minden nap erre készíted magadat. Fiatal vagy, gyászolsz, szereted, de szükséged van valakire. Bárkire aki kitölti az űrt a szívedben. Nem akarsz ilyen lenni, nem akarsz ennyire üresen létezni. Úgy teszel, mintha minden rendben lenne, de már ebbe is belefáradtál. Elköltözöl otthonról, mert ott is ő kísért. Szereted az új otthonodat, de borzalmasan egyeüdl vagy. Változtatni akarsz. Változtatni fogsz.

De ez az egész csak rólad szól, és hogy velem mi van...