1970. november 29. William Weasley
Féltem. Arthur pedig aggódott. Már nagyon szerettünk volna gyermeket, mindketten családcentrikusak voltunk. Nehéz volt. Alig tudtam felkelni a kedvenc fotelemből, de talán ez annak is volt a hátránya, hogy a férjem drága elkényeztetett. Nem tudtuk, hogyan csináljuk, de már nem volt sok, hamarosan kiderül, hogy jó szülők leszünk e vajon. A testvéreim támogató szavai, a szüleim aggódó tekintete végigkísért. Akkor is, amikor megindult a szülés és már nem volt időnk a Mungóba elmenni. Arthur szinte pánikolt, a medimágusnak üzent, aki az utolsó pillanatban ért a helyszínre. Fiunk született, én pedig megkönnyebbültem. Az érzés, amikor a karomba vettem semmihez sem volt fogható. Mindketten megnyugodtunk, de csak rövid időre, mert tudtuk, most jön még csak a java.

1972. december 12. Charles Weasley
Amikor kilenc hónappal ezelőtt megtudtam, újra teherbe estem már nem aggódtam annyira. Bill rendes gyerek volt, nyugodt és okos, mellette bátran végezhettem háziasszony dolgaimat. Arthur csecsebecséi mindenhol ellepték a házat, de a fiunk örömmel játszott az új dolgokkal, ez pedig elismerés volt a férjemnek. Tél volt, zord tél. A tüzifa éppen hogy csak átmelegítette az alsó szintet, a meleg tea illata telített be mindent. Bill a hasamon feküdt, hallgatta testvére mocorgását, már nagyon várta, hogy legyen kivel megosztania játékait. Örültem volna egy kislánynak, sokszor megfordult a fejemben kilenc hónap alatt, de nem ez volt a lényeg. A családias hangulat, amire mindig is vágytunk betölötte szívünket. Arthur ismét karácsonyi díszekkel tért haza, amelyeket rögtön a konyhába vitt díszítés gyanánt. Hóvihar volt odakinn, szólni akartam a férjemnek, hogy ideje lesz a Mungóba vinnie, de én csak egy fájást éreztem és már késő volt megint. Ezek után úgy éreztem, a többi gyermekemnek is otthon fogok életet adni.

1976. augusztus 22. Percy Weasley
Bill és Charlie ketten már kemény munka voltak. Ha új életet választhattam volna, nyilván polipnak születek, de talán annyi kéz sem lett volna elég. Eleinte még nem díjaztam a varázslattal átitatott házat, én is inkább annak a híve voltam, hogy mindent kétkézzel végezzünk el, és Arthur sem ellenkezett ez ügyben. Mégis, sokszor vettem srgítségül a pálcámat ezekben az időkben. Amikor négy év után újra teherbe estem el kellett mondanom aggodalmaimat Arthurnak. Szeretett volna még gyermeket, nem egyet, sokat, és megígérte, minden szabad percében ott lesz mellettem, segíteni fog nekem. Úgy véltem, rutinos vagyok már a dologban, de a nyár nagyon rossz hatással volt rám. Percy pedig hamar és túl könnyen jött e világra. Apró volt, és fogékony a betegségekre. Többet jártam ez idő alatt a mungóba, mint az összes terhességemmel.

1978. április 1. Fred és George Weasley
Mindenki azt mondta: a következőnél már könnyebb lesz. Először csak a szemükbe nevettem, hogy hah, következő? pff. De aztán eljött ennek is az ideje. Két évvel Percy után jöttek világra az ikrek. Életem leszörnyűbb kilenc hónapja volt és a legnehezebb. A két kópé, már akkor nem bírt a vérével és szinte éjjel - nappal mozgolódtak. Azt hittem beleőrülök, még a három másik gyermekemmel sem tudtam kiegyezni, az ügyintézésről pedig ne is beszéljünk inkább. A család nehezen különböztette meg őket, mind vörösek voltak és izgágák, és amikor április elsején megszülettek az ikrek, nem tudtam, mi tévő legyek. Arthur az első pár hónapban többet volt otthon, segített, de nem volt könnyebb. Ettől függetlenül élveztem minden percét. Az öröm és a bánat, a hulla fáradtság és a időhiány ellenére már akkor láttam, hogy Fred és George nagy kópék lesznek, irónikus, hogy pont bolondok napján születtek.

Ha a gyermekeim, a rendetlenség, az apjuk, a rengeteg sok mugli csecsebecse nem lenne, az életem unalmas lenne. Nem érdekelnek a leszólások, az sem, hogy sokan lenéznek minket a nagy családunk miatt, de olyan boldogságban és önfeledt vidámságban nem élnek mások, mint mi.