Véget értek mára az óráim, Merlinnek hála nem kellett még délután is ezzel foglalkoznom. Így is borzasztóan indult ez a nap, az első órámon leestem a katedráról (szerencsére ötödikes griffendélesekkel voltam, ők meg már annyira megszokták ezt tőlem, hogy a szemük sem rebbent), a harmadikon meg... azt inkább ne is említsük, mert annyira elképzelhetetlen vége lett, hogy majdnem megkértem Dumbledore-t, hogy hadd töröljem a diákok emlékeit. Persze nem egyezett volna bele, mivel az önérzetemen kívül semmi és senki nem sérült, az pedig nem elég ahhoz, hogy egy osztálynyi gyerek emlékezetét töröljem.
Richardnak is szünete volt, bár neki még ma volt egy órája a legrosszabb évfolyammal - őszintén sajnáltam szegényt, meg magamat is, hiszen így aztán tuti nem lesz jó kedve este -, de legalább nekem most szándékomban állt felvidítani előtte. Adok neki egy kis életkedvet a rossz vicceimmel, aztán elszívunk egy cigarettát, annak elégnek kell lennie. Legalábbis reméltem, hogy az lesz, mert nekem viszont volt kedvem estére. Hm... Szóval lefelé tartottam a toronyból az udvarra, ahol mindig behúzódtunk a kőkerítés mellé. Én is ott cigiztem diákkoromban, a mostaniak már leszoktak róla, így csak a miénk volt az a hely, akármilyen szűkös is. Nekünk teljesen megfelelt így is. Úgy döntöttem, levágom az utat és a második folyosón megyek végig, mert annak a végén kevésbé voltak szeszélyesek a lépcsők, arra viszont nem számítottam, hogy nem sokáig leszek egyedül.
Hamar meghallottam a kiabálást és már ösztönösen nyúltam volna a pálcámért, rossz aurori berögzülés, amikor megláttam Dixont kifelé rohanni Hisztis Mirtill lánymosdójából. Annyira meglepett a látvány, hogy időm sem volt reagálni, Dixon pillanatokon belül nekem rohant mint egy faltörő kos. Felnyögtem, nem azért, mert különösen erős lett volna a lökés, de a mellkasomon fájtak az égésnyomok, amik az ominózus harmadik óra után maradtak rajtam. Kínos.
- Valami gond van? -kérdeztem azonnal, ahogy észbe kaptam, fél kézzel megfogva Dixon vállát. -Miért vagy egyáltalán a második emeleten? Nincs itt órád. -Nem kellett volna mindent így hirtelen megkérdeznem tőle, féltem, hogy a végén tolakodásnak veszi, de egyszerűen annyira nem értettem a helyzetet, hogy komolyan nem tudtam mit kezdeni vele, csak kérdezősködni. -Tudok segíteni?

Nem állítom, hogy fájt, ahogy nekem jött. Nem volt egy kellemes érzés, nyilvánvalóan, de ennél sokkal rosszabbakat is átéltem már, nem csak aurorként, hanem a mindennapokban is. Számát sem tudtam, hányszor estem hasra a lépcsőn felfelé menet, hányszor fejeltem le az ágytámlát vagy otthon a konyhaszekrény sarkát. A gyengélkedőn visszatérő vendég voltam, ha egy hétig nem jelentem meg, Madam Pomfrey már gondolatban temetett, hogy ezúttal menthetetlen a helyzet. Úgyhogy nem ennyitől fogok a falnak menni és sírva elfutni a fájdalomtól. Ahhoz egy született balszerencsésnek sokkal több kell ennél.
Egy pillanatra nem tudtam mit kezdeni azzal, ahogy a feje fölé emelte a kezeit, sosem kaptam még eddig ilyen reakciót egyetlen diáktól sem, hát még a saját gyerekeimtől - pedig Florának is nehezen kezdődött nálunk az élete. Aztán a döbbenetett követte az érzés, mintha jól szíven szúrtak volna, úgy fájt a tudat, hogy valaki verte ezt a srácot. Nem érdemelte meg, pláne nem annyira, hogy már ez az ösztönös reakciója egy kisebb problémára is.
- Nyugodj meg, nincs semmi gond -emeltem fel a kezeimet én is, jelezve, hogy biztosan nem fogok ártani neki. -Az egyetlen, akit meg szoktam ütni, az saját magam. -És még csak nem is hazudtam. -Ezt az uramozást meg felejtsd el. A Rody tökéletesen megfelel, nem a katonaságon vagyunk. -Így hívják azt, ami a mugliknál van, ha jól emlékszem. Náluk annyiféle bűnüldözés van, hogy sosem fogom megjegyezni. Az aurorokkal ezt sokkal egyszerűbben meg lehet oldani.
Végül is, nem volt probléma azzal, amit mondott, teljesen igaza volt. Lehetett éjfélig sétálni a folyosón és nem is volt tiltott ez a mosdó, egyszerűen csak tudta mindenki, hogy nem érdemes ide betennie a lábát. A fiúk meg azt, hogy női mosdó. Persze ezt nem róhattam fel neki, valószínűleg még minden nagyon új volt itt és nehezen igazodott ki a Roxfortban.
- A fiú mosdót nem is tilos, de te a lányt találtad meg. Oda pedig nem sokan szoktak bemenni, még a lányok sem. Van egy lakója, gondolom, vele találkoztál. Ne is törődj vele, teljesen ártalmatlan, csak szereti kiakasztani az embereket néha. Hóborc sokkal rosszabb.
Nagy nehezen sikerült elfojtanom egy mosolyt a kiakadására. Nem akartam, hogy úgy érezze, esetleg gúnyolódom rajta, mert arról szó sem volt, csupán aranyosnak találtam, hogy mennyire apró dolgokon sikerült fennakadnia. Nem minden délután hall ilyet az ember.
- Furcsa ez a varázsvilág, nem igaz? Azt hiszem, még Hisztis Myrtle-nél kiborítóbb dolgokkal is találkozni fogsz idővel. -Egy pillanatra elhallgattam, nem voltam biztos benne, hogy jól fogja venni az ajánlatomat, de veszíteni nem igen tudok vele. Ennél jobban úgysem utálhat és félhet tőlem. -Viszont ha téged ennyire zavarnak ezek, akkor én szívesen segítek neked. Megtaníthatlak rá, hogyan tudod őket elzavarni vagy legalább elhallgattatni. Hóborcnál és ennél itt nagyon hatásos tud lenni. Persze... csak ha szeretnéd. -Ügyes vagy, Rody, kekszet neked.

Nálunk ezek a sztereotípiák nem működtek. Ugyan én tényleg egy papucs voltam, ha arról volt szó, mindent megtettem Richardnak és Florának, most pedig már Dixonnak is, se sosem emeltem volna kezet egy ártatlan emberre, mindegy, ki mondja. Na persze, az Imperius átoknak nem valószínű, hogy ellen tudnék állni, de azért az egy teljesen más helyzet. Lényeg a lényeg, Dixonnak nem kell félnie attól, hogy bárki is bántani fogja, amíg a mi családunk tagja, biztosan nem. Márpedig nem akartunk lemondani róla, arról szó sem lehetett. Már a mi fiunk.
- Merlinkém, nem úgy gondoltam -ráztam meg gyorsan a fejem. -Csak nagyon ügyetlen vagyok, elesek a lépcsőn, beverem a fejem, ilyenek. Esküszöm, nem vagyok önkínzó. -Legalábbis nem tartottam magam annak, remélhetőleg ő sem hiszi azt, hogy unalmas perceimben ostorral csapkodom a hátam vagy a cigarettáimat a saját karomon nyomom el. Nem voltak ilyen perverzióim szerencsére.
Furcsa volt ezt a kérdést hallani, pláne tőle, aki nem éppen olyan volt mint akit az uramozásról ismernek fel és a folytonos illedelmességéről. Bele sem akartam gondolni, milyenek lehettek az eddigi nevelőszülei, ha ezt tartja normálisnak.
- Persze, az a legkényelmesebb. Csak nem kényszeríthetem rád, hogy hívj apucinak, nem is hangzana túl jól. Az uramozás még messzebb áll tőlem, sosem hívott úgy senki. -Nem is akartam, pláne nem a nevelt fiamtól ilyet hallani. Ha volt, akitől még rosszul esett volna, az ő volt, a családom tagja.
Megmosolyogtam a reakcióját Hóborcra. Teljesen megértettem, ő nem tudott kiskorában hozzászokni ahhoz a sültbolond kopogószellemhez, neki még nagyon új volt minden hülyesége. Én már szinte észre sem vettem, bár könnyen meg tudtam fenyegetni a Véres Báróval, vagy ha ez a lehetőség nem vált be, egy egyszerű ártással meg tudtam oldani a helyzetet. Mostanában már kezdett félni tőlem, azt hiszem.
- Én csak örülök neki, ha jól érzed itt magad. Reméltem, hogy így lesz. De ha bármi gond van, bármivel, csak szólj nyugodtan. Szívesen segítek bármiben. -Meglepett a lelkesedése, nem gondoltam volna, hogy ennyire boldog lesz attól, hogy elzavarhat egy bosszantó szellemet. Pedig nagyon szívesen megtanítottam neki, én csak örültem neki, hogy időt tölthetek vele. Talán így kevésbé fog utálni engem, bár abban sem vagyok biztos, hogy valóban utál engem. Mindegy is. -Bármelyik diákomnak segítek nagyon szívesen, neked pedig főleg. Elvégre nem csak tanárként vagyok felelős érted, még fontosabb nekem, hogy biztonságban érezd magad, akár otthon, akár itt. Szóval, ha van kedved, bármikor tarthatunk egy-egy plusz órát.

Meg sem fordult a fejemben, hogy nem tudja értelmezni ezt a szóhasználatot. Nagyon sok időt töltött el úgy, hogy gyakorlatilag fogalma sem volt róla, milyen képességei vannak és mi történik, amikor éppen kirobban belőle valami miatt a mágia. Már ha ez egyáltalán előfordult, ilyesmiről nem sokat tudtam. Mindenesetre gondolnom kellett volna arra, hogy neki mennyire idegen még ez a világ, amibe majdnem nagykorúan esett már bele. Sebaj, hamar meg fogja tanulni, eddig úgy láttam, hogy egészen tetszik neki a Roxfort.
- Hát... nem gyakran gondolok seggrepacsikra, az a helyzet -nevetek fel kissé kínosan, fél kézzel a nyakamat dörzsölgetve. Merlin szottyadt farpofáira, hogy ez a gyerek képes engem zavarba hozni. Nem sokaknak sikerült, elég hamar meg kellett tanulnom kezelni az ilyet, amikor apám is mindig a nyakamon lógott, az iskolában is próbált megalázni, aztán felvállaltam a kapcsolatomat egy másik férfivel, itt meg estem-keltem állandóan, ami tanárként nem éppen a legtiszteletreméltóbb megmozdulás, amit választhatok magamnak. Szóval tudtam, hogyan kell kezelnem a kellemetlen helyzeteket, ez viszont valamiért nem sikerült most. Talán azért, mert az én fiamról volt szó.
- Mondtam én, hogy az a legjobb -mosolyodtam el. -A Rody biztosan nem lesz kínos egyikünknek sem. Persze órákon így is kénytelen leszel a Lestrange professzort használni, de az ellen sajnos már nem tehetek semmit. -A szabályok így szóltak, Flora sem hívhatott apunak órákon, bár ő inkább nem is szólt hozzám, csak hogy ne legyen kínos a megszólítás.
Sosem éreztem kötelezőnek, hogy sablonkérdéseket tegyek fel Dixonnak vagy Florának. Őszintén érdekelt a jólétük, szerettem volna, ha kiegyensúlyozott családi életük lehet otthon és a Roxfortban is jól érzik magukat. Elvégre milyen apjuk lettem volna, ha nem az az elsődleges számomra, hogy nekik jó legyen? Persze biztos volt olyan, aki magasról tett a fogadott gyerekére, azokat viszont nem igen tudtam megérteni.
- Oh. Hát, nem sok időm van most, de azért elkezdhetünk valamit, ha gondolod. Aztán majd megbeszéljük, pontosan mikor lesz rá időnk, hogy rendesen tudjunk gyakorolni. -A kérdésére elgondolkodtam egy pillanatra. Sosem figyeltem igazán, hogy van-e olyan terem, ahol lehet zenét hallgatni és specifikusan erre van kitalálva. Valószínűleg nem is volt. -Hát, zeneteremről nem tudok, de bármelyik üres terembe beülhetsz nyugodtan. Vagy ott van a Szükség Szobája is esetleg.

Nehezemre esett eldönteni, hogy neki most feltett szándéka teljesen zavarba hozni, vagy ez valamiféle furcsa módszer volt nála arra, hogy... nem is tudom, mire. Igazából fogalmam sem volt, mit kéne most gondolnom, mert nem úgy tűnt, mint akinek az első verzió az őszinte célja, de azt sem tudtam, hogy mi másért csinálná. Merlinre, az őrületbe kerget ez a gyerek. Most már legalább tudom, milyen lehettem én ennyi idősen.
- Hát... öh... Nem lehetne, hogy ezt a kérdést inkább elengedjük? Nem igazán érzem kényelmesnek, hogy ilyesmikről beszéljek. -A hálószobai tevékenységünk maradjon csak kettőnkre, egy gyereknek sem akarnám az orrára kötni, hogy Richard és én mit hogyan szeretünk csinálni. Nem voltam mérges emiatt Dixonra sem, egyszerűen csak... nos, kellemetlen volt még belegondolni is.
- Haragudni? -néztem rá meghökkenve. -Mégis miért kéne haragudnom rád? -Komolyan nem értettem, hogy mire gondol. Nem adott rá okot, hogy dühös legyek, de ha így lett volna, akkor sem lettem volna képes ilyesmire. Nem tudom, egyszerűen csak... más volt a gyerekekkel. Mellettük mindig olyan türelemmel voltam, ami egyébként nem volt jellemző rám. Dixon bármivel bepróbálkozhatott volna nálam, semmivel sem adott volna okot rá, hogy igazán mérges legyek.
Szívem szerint most fejbe kólintottam volna saját magamat, bár azt nem igazán tudtam megmondani, miért is. Midnenesetre biztosan mondtam valami rosszat, mert Dixon visszahúzódott a csigaházába, mégpedig olyan gyorsan, hogy nem is igazán volt időm felfogni, ami történt. Mégis mi volt az, amivel ennyire rosszat sikerült szólnom? Hiába gondoltam vissza a korábbi mondataimra, egyszerűen nem tudtam megérteni, de a válasza hamar kisegített.
- Dixon, én nem úgy értettem. Vár rám egy halom kijavítandó házi feladat, amiket még ma be kéne fejeznem, ezért nincsen csak időm, nem azért, mert nem szeretnék veled foglalkozni. Szívesen üressé teszek neked akár egy egész hetet is, de a mai nap nem fog működni. Ne érezd azt, hogy ez ellened szól, mert egyáltalán nem a helyzet. -Volt egy olyan érzésem, hogy csak a számat koptatom, mert a legkevésbé sem érdekli a magyarázkodásom, még akkor sem, ha valójában csak az igazat mondtam neki.
- A Roxfort nem nagyon foglalkozott eddig a zenei oktatással, de egyébként nem egy rossz ötlet. Termet ugyan nem tudok neked adni hozzá magamtól, de mint mondtam, a Szükség Szobája mindig a rendelkezésedre áll. És ha azt szeretnéd, hogy ott egy koncertterem vagy szórakozóhely legyen, akkor az is lesz. -Ennél többel most nem tudtam szolgálni neki, amiért nagyon utáltam magam.