Vannak napok, amik egyből úgy indulnak, hogy figyelmeztetnek, mi az amit nem kellene megtenni. Nos, az enyém is így indult már azzal, hogy éreztem semmi kedvem felkelni a kényelmes ágyamból. Azonban sajnos az iskolai élet kötelez, így a napon a legszebben is szólva, csak végigszenvedtem magam. Elnyűtten hallgattam a rém unalmas történelem órát, és nem vagyok benne biztos hogy nem aludtam-e el a professzor magyarázata közben. Kit érdekelnek a troll háborúk vagy mikről van szó. Nem elég hogy a saját háborúinkat is meg kell vívni, miért foglalkozunk ilyesmikkel is? Rendezzék le maguk között, engem nem érdekel. Az óra is azzal telik hogy telifirkálom a lapomat, egy újfajta átkot tökéletesítek az ellenfeleim, de leginkább Potter számára. Elég kellemetlen lesz bele szaladnia. A délutáni két órán is gyakorlatilag csak vegetálok, és elhatározom hogy kell főznöm egy kis energiapótló bájitalt, mert egyszerűen nem fogom bírni a vizsga évet. Jó eredményekre van szükségem, hogy később Ravasz vizsgákat tehessek. Jónak kell lennem, hogy később a nagyúr oldalán kamatoztathassam a tudásom, mert elhatároztam hogy hol foglalok helyet a világban. Estére jár az idő, és a klubhelyiségbe érve, kifejezetten egy személyt keres a pillantásom. Mulcibert. Nemrég kért tőlem egy bájitalt, és bár nem kellene tudnom megfőzni, mégis képes vagyok elkészíteni már most a Felix Felicist. Ahogy megpillantom, felé veszem az irányt és egyszerűen lepakolok vele szemben, van egy olyan érzésem hogy nem fogja bánni. - Elhoztam neked - szólalok meg halkan, alig moccanó ajkakkal, nem kell hogy mások is kíváncsiskodhassanak, elég ha köztünk marad, hogy mennyire is vagyok pontosan tehetséges a méregkeverés terén. Ám a tény, hogy sikerült, mérhetetlenül elégedetté tesz. Már csak egy lépés az igazságszérum. Az a következő nagy lépésem lesz. - Minden rendben veled? Elég nyúzottnak tűnsz - jegyzem meg végül ahogy hátradőlök a fotelben kényelembe helyezve magam.
@
I solemnly swear
I am up to no good
Proinsias Mulciber.
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
evan peters
»
»Hétf. 6 Márc. - 13:18
Szóval ültem a bűbájtan tankönyv felett, és csak arra tudtam gondolni, hogyha Crouch Junior sikerrel jár és elintézi, hogy kicsapjanak innen, akkor végül is tök feleslegesen öltem bele ezt az elmúlt két órát a negyediktől a hetedik fejezet áttanulmányozásába. Jó, na, hazudtam, mert azért arra is tudtam, gondolni, hogyha Crouch Junior sikerrel jár és elintézi, hogy kicsapjanak innen, akkor legalább nem kéne neki azt az örömöt megadnom, hogy hagyom, hogy az elmúlt napokban valami furcsa gyomorgörcs kerülgessen. Mondanám, hogy ez biztos csak ételmérgezés, de történetesen harmadik napja egy rohadt falat nem csúszik le a torkomon, de… de hát fő a pozitív hozzáállás. Miért lenne rossz nekem, ha nem lennék többé Roxfort diák? Egyedül anyám lenne dühös, de ezt… ezt talán még el tudnám viselni. Majd megbékél, ahogy idővel mindig megbékél. Nem? Lehunyom a szemem, látom magamat a Roxforton kívül, záróvizsgák nélkül, és figyelj, nem olyan rossz az a kép. Úgy értem, úgyse akartam sose olyan flancos melót, amihez okvetlenül kellenek az iskola elvégzéséről a papírok, van pénzem, nos… az egy ideig kitart. Addig mindenképp, amíg már mindegy lesz, hogy hogyan jöttem el a Roxfortból – és amúgy ez egy fontos gondolat. Hogy mi lenne, ha tényleg mindegy lenne, hogy hogyan hagyom itt ezt a szar fészket. Mármint… tényleg meg kéne várnom, amíg Junior tényleg bemárt? Nem lenne egyszerűbb összepakolnom és most elhúznom a francba? Vagy holnap? Vagy valamikor? Sóhajtottam, aztán meg valósággal összerezzentem, ahogy Piton bevágódott mellém. – Baszd ki! – nyögtem. Majd felfogtam, hogy mi az, amit mondott? – Mármint… azt? Elkészült? – Ha a jelenlegi helyzetemet nézzük, szerintem nem szorul magyarázatra, hogy miért van szükségem egy kis varázskábításra. A Felix Felicis nem a legelegánsabb mód arra, hogy az ember rendbe tegye az életét, de kezdeti lökésnek nem rossz. – Persze, minden a lehető legnagyobb rendben. Mégis mit gondolsz? – Mondtam színtelen hangon. Még a szarkasztikus csengésre se tudtam rávenni magam.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Kedd 28 Márc. - 16:08
Mulciber & Perselus
Hosszú ez a nap, kellemetlenül hosszú, és a mardekár házon belül is vannak pletykák, amikre természetesen nem adok, de a fülem nyitva van, és nem járok csukott szemekkel én sem. Látom hogy mi folyik körülöttem, és nyilván az sem teljesen véletlen hogy miért éppen ennek a bonyolult bájitalnak a megfőzésére kért meg. Azt hiszem elmondhatom hogy kért, mert kényszeríteni nem igen tudnának, senkim nincs, akivel zsarolni lehetne, és tudják hogy együtt működöm, mert elhatároztam magam arra, hogy az iskola kapuján kilépve is mellettük maradok, viselve a sötét jegyet az alkaromon. A klubhelységbe érve célirányos vagyok, és ahogy elnézem sikerrel ráhoztam a szívrohamot szerencsétlenre, mert eléggé zombinak néz ki. - Kösz inkább kihagyom - húzom apró félmosolyra a szám, de amilyen könnyen jött, úgy megy is ez a kis érzelem nyilvánítás, és a talárom zsebéből egy színtelen folyadékkal teli kis fiolát húzok elő, és diszkréten a markába nyomom. Az, hogy mit kezd vele, már nem az én dolgom, az enyém véget ért ott, hogy dugaszt nyomtam az üvegcse szájába, de azért.. büszke vagyok a teljesítményemre. - Az. Tegnap éjjel lett kész, szóval... használd belátásod szerint. Miután megiszod, hagyatkozz a hirtelen jövő megérzéseidre olyan 4-5 órán át hatni fog - adok hozzá, egy kicsit szűkszavú de annál lényegre törőbb használati utasítást. Nem fogok neki arról magyarázni hogy miért nem kellene erre bíznia az életét, nyilván nyomós oka van hogy így döntött. Nem az én tisztem bárki felett is ítélkezni. Főleg ha én sem vagyok jobb. - Abból hogy úgy festessz mint aki három napja nem aludt és nem evett és szerintem a szemed alatti táskák nagyobbak mint a roxforti bőröndöm - mondom ki kíméletlenül hogy szarul fest, mert ez az igazság nem szoktam palástolni a véleményem. Velük szemben nem. - Kérsz energiapótló főzetet? - ez viszont már kedvesség, azt hiszem. Valamiféle viszonzása annak, hogy tartozhatom valahová és hogy mesélt nekem a nagyúrról, és megerősítette bennem az addig halovány elhatározást.