Buddha azt tanítja, hogy az ember ne legyen már erőszakod faszkalap. Biztos vagyok benne, hogy Buddha csaját soha az életben nem erőszakolta meg senki, meg a feleségét se, meg úgy általában senkijét, szóval remélem, hogy most a világ összes buddhista istene jól eltakarja a szemét egy fél óráig.  Fontos rugdosnivalóm van ,az a szomorú igazság és már a kapujában…vagyis az ajtajában állok egy jó kis verekedésnek.  Amúgy ok nélkül nem szokásom agresszívan agyoncsapni másokat, békés mamlasz vagyok, de egy ilyen történés után ember legyen a talpán, akinek nem gurul az összes gyógyszer a négy égtáj mindegyike felé. Tudom, hogy nem kellene-irónikus, hogy ezt most pont tudom- meg semmi értelme és Ashe is ki fog nyírni,  ha megtudja és hát miért is ne tudná de…enélkül nem tudom magamban elboronálni ezt a rusnya helyzetet, szóval most veszek egy nagy levegőt és kopogok. Kopogok egyszer,kopogok kétszer, kopogok háromszor és semmi válasz. Azért negyedszer már nincs az a szerencsementes, aki kopogna. Hát mi a fasz van már? Remélem nem döglött meg magától, elég nagy blama lenne, ha még meg sem verhetném.
Pár percig tanácstalanul állok, nem tudom mit lehetne most csinálni, de csak nem mehetek haza, ha már idáig eltrappoltam, az nagyon szánalmas lenne. Jobb ötletem nincs, mint berúgni az ajtót, de mivel ilyen rohadt könnyen sikerült ez a szerencsétlen talán be se zárta. Belépek a lakásba, ahol olyan szag van, mintha egy három napja döglött jak teteme rohadna épp, meg persze valami alkoholbűz is vegyül hosszá. Felkavarodik a gyomrom, ja, nem meglepő, a szag pont olyan, mint, amilyen ez a faszi. Rothadt.
Olyan csönd van itt, mintha már a szellemeknek sem lenne kedvük idejárni, mintha már a rovarok is kiköltöztek volna a faszarcú mellől, hát nem vagyok meglepve, pláne mikor meglátom az ellenfelemet.  Buddhára, de jó vicc! A kanapé mellett fekszik és hortyog, simán előbb tudnám kinyírni, minthogy felébresszem, gondolom halál másnapos, mint mindig. Undorító lusta szar ez, nem több annál, ez van a fejemben, mikor kezdésként kicsit bordánrúgdosom, nehogy kellemesebb reggele legyen, mint nekem volt.
-Ébresztő van faszfej-morgom neki remélve, hogy erre már kinyitja a szemét ez a szemét.

Egy hete fetrengek az önmarcangolás alkoholbűzös hányadékában. Napok óta nem fürödtem, talán valami tacót betoltam két nappal ezelőtt, de másra nem nagyon emlékszem, amióta Ashe itt volt. Azóta nem voltam józan, úgy emlékszem, többször rosszul lettem, és Roberta szólni akart az apámnak vagy a húgomnak, de megtiltottam neki. Charles leszarná, de Tarah idejönne, aggódna, kórházba akarna vinni, én pedig nem akarok meggyógyulni, nem akarok bocsánatot, megváltást. Undorító, amit műveltem, undorodom magamtól, mindentől, amit valaha tettem, és titkon reménykedem, hogy élve már nem megyek ki ebből a lakásból.
Én alszom, vagy elájultam fél órája, nem tudom, amikor te ajtóstól törsz be a lakásomba, ahol nem volt szellőztetve két napja, én pedig alsógatyában fekszem a szőnyegen, a Ginától kapott szürke kanapé és a megrepedt üveges dohányzóasztal között. Rémálmaimba belecsap a szúró fájdalom, ami a mellkasom oldalát éri, és én azt álmodom, hogy egy páncélba öltözött angyal rozsdás lándzsát szúr elítéltetett szívembe, hogy a lyukba fúródó vakító fény belülről égesse fel a sarat a mellkasomban. Hanyatt fordulok, köhögni kezdek, egyre hangosabban, megpróbálom felemelni sziklasúlyú fejemet, amit eláraszt a hasogató nyomás. Újra összegörnyedek, magzatpózba, ahogyan valamikor ártatlannak hitt gyermekként születtem, a homlokomba vésett sorsommal. Megpróbálok rád nézni, szólni nem tudok még, térdre állok, és látom, hogy te vagy az, Elias Archer, te, akit vártam, hogy megtedd, amire én képtelen vagyok.
- Sajnálom – ennyit tudok krákogni, izzadt homlokkal, megbocsátást nem váró tekintettel kábán, érzékörvények közepette, ahogy próbálok felállni, hogy neked kényelmesebb legyen megtenned bármit, a kanapénak támaszkodok, felülök rá, ha megengeded, mert állni még/már nem tudok, és szürke tekintetemmel keresem azt a levelet, amit Tarah-nak írtam, és Gaiának, és Kevinnek, és ami sosem készült el Ginának és Charles-nak, és Moirának, mert amit mondanom kellett volna nekik, annak jobb helye van bennem. – Nem akartam ezt.

Szokták mondani, hogy jó nagy parasztság a másik tehetetlen holttestét rugdosni, de ez engem most kurvára nem érdekel. Igazság szerint még örülök is, mikor végre megmozdul, ha még él van esélyem megölni és nekem épp ez a célom, mondjuk azt kihagyhatta volna, hogy ennyire szarul fest és úgy mozdul, mint a reumás öreganyám a hegyekbe kecskét fejni.
Most mit csináljak vele? Fel kell, hogy kelljen, úgy fair, szóval csak állok felette és várok, komolyan mondom rohadt röhejes ez az egész, hát milyen ember az ilyen! Itt döglik ebben a kegyetlen szagban, mikor beléptem rendesen számítottam rá, hogy valami többnapos rothadó hulla fog fogadni, mondjuk…hát nem nagyon áll messze tőle ez a balfasz sem.
-Sajnálod?-nevetek fel gúnyosan, ez most egyébként pont nem én vagyok, hanem a régi Archer. Az, aki még gondolkodás nélkül ki tudott nyírni bárkit, ha úgy jött ki a lépés. Próbáltam most olyan lenni, mint akkor, nem gondolni Ashe-re, arra, hogy mit fog mondani, így is gyilkos voltam, csak nem borul ki még egy strigulán! Vagy most csak magamat rázogatom bele a vizes lepedőbe és szarfej leszek a szemében, aki megölte a csapattársát?
A csávó mozgása az anyatetűé, a csiga kéri vissza a sebességét, most muszáj száguldani, ez meg itt nekem leül a bűnös seggére. Hát mi a jó Buddha fényességes fejtámlájáért ül ez meg itt nekem, mint porcica a kredencen?
-A nem akarásodat meg pont leszarom-válaszolok érzelemmentes arccal, balta hangon. Ki a fasz mond ilyet? Nem akarta megerőszakolni, ártatlan véletlenül biztos arra járt és hopp…na bele sem akarok gondolni, mert itt helyben fogom megfojtani a párnájával, az meg aztán kurva férfiatlan lenne. Nem vágom miért viselkedik így, mi ez a szerencsétlen, nyomorult dágvány,amibe itt bele kellett lépjek, lehet azt hiszi, hogy ettől majd megsajnálom és még véletlenül sem fogom megfojtani pusztakézzel, de ne várja tőlem, hogy itt jópofáskodjak vele. Értem én, buddhista vagyok meg minden, szeretem a békét, de ezt nem hagyhatom, ha Tibetben lennék egyszerűen csak agyonvertem volna egy imamalommal.
-Most mit ülsz ott? Mire vársz?-kérdezem. Marhára nem erre számítottam, az a helyzet.