|
Oldalköltözés
Kedves Mindenki! Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : ) b & caelor & effy
|
Friss posztok | Alastor Moody
Szomb. 25 Dec. - 10:27 Alecto Carrow
Vas. 5 Dec. - 0:12 Practise makes perfect... really? Alex R. Emerson
Szer. 21 Júl. - 14:54 Lucius Malfoy
Pént. 9 Júl. - 1:06 Vendég
Csüt. 8 Júl. - 9:43 Lucius A. Malfoy
Szer. 7 Júl. - 16:18 Yves McGonagall
Szer. 30 Jún. - 3:38 Martin Nott
Kedd 29 Jún. - 2:33 Anathema Avery
Kedd 29 Jún. - 0:34 |
Erre kószálók Nincs Jelenleg 561 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 561 vendég A legtöbb felhasználó ( 669 fő) Hétf. 25 Nov. - 6:23-kor volt itt. |
|
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Andy Biersack
| » » Csüt. 1 Nov. - 17:10 | | Archer Urquart Tanulj a tegnapból, élj a mának, reménykedj a holnapban! És közben ne felejts el mindig, mindent megkérdőjelezni! Becenév: A nagybátyám Archienak hív, de csak tőle szeretem. Kor: 16 Származás: Aranyvérű vagyok Lojalitás: Dumbledore elveit vallom Képesség: Animágia, ha kitanulom. Meglátjuk. Csoport: A teszlek süveg segítségét kérném! Rank: - Play by: Andy Biersack Karakter típus: Saját magam karaktere vagyok Élvezem ahogy ujjam nyomán elkenődik a szén, apró szegmensei a papír mikroszkopikus réseibe maszatolódnak. Ahogy radírral visszaveszek némi kormot a fényhatás kedvéért. Sokan mondják, ha nincs testvéred magányos leszel, nem tapasztalsz meg valami egyedit. Sosem értettem vajon mire gondolnak, hiszen a papír sercegése olyan megnyugtató, imádok magam lenni és varázsolni, olvasni, rajzolni. Utóbbi esetében néha portrékat is, de szigorúan akkor, hogyha az illető nem figyel fel rám, különben oda a varázs. Lehet elkalandoztam, úgy hiszed, de csak mert nem tudod értelmezni mire gondolok nem fogok szájbarágósabban fogalmazni. Kisejlett szerintem szavaim árnyai közül, hogy hétköznapi aranyvérű máguscsalád egyetlen sarja vagyok, szárba szökkenő palánta, akit nem zavar az egyedüllét, nem érdekli mások véleménye, aki azt csinál amire úgy tekinthet vissza, hogy megérte. Nagybátyám, Elphinstone Urquart sokszor látogat meg minket és próbál ösztökélni gyakoroljam az animágiát. Szerinte van tehetségem, de szétforgácsolódik bennem célok híján. Pedig egyszerűen csak azt csinálom amiben jó vagyok, minden mást félresöprök. Az animágiához van affinitásom, de a tehetség kérdéses. Jó vagyok számmisztikából, de a mugliismeret haszontalannak hat hogy nem megyek közéjük inkább a titoktartás védése érdekében. A szüleim remek emberek, apám gyógyító a Szent Mungoban, anyám az Abszolúton vezeti bájital kellékes boltját évek óta. Gyakran besegítek neki az eladásban, a fejben számolás és leltározás gyerekjáték, kérdés épp milyen hangulatomban vagyok megtalálva. Apám reméli gyógyító leszek mint Ő, anyám pedig azt átveszem a boltot... ha lenne testvérem feloszthatnánk szüleink reményeit és vágyait, így csupán csak lerajzolhatom magam jövőképeim dicsfényében. Ha Elphinstone bácsira hallgatok, auror leszek. Ha kitanulnám az animágiát és tökéletesíteném holló alakom, akkor jól tudnék kémkedni és segíteni információkat szerezni. Azt kell majd választanom, amivel a legtöbb hasznom látják, ez világos, de az elvárásoknak megfelelni nem az én asztalom. Az emberi érzelmek kavalkádja nekem túlfűtött sokszor, nem hiába rajzolok szénnel és festek tussal, nincs is kielégítőbb, mint egyetlen szín árnyalatainak megragadása! Kérdés mivé formálom majd magam, az is lehet rálelek valami egészen új dologra és váratlan egyértelmű lesz sorsom vezérfonala. Nagybátyám azt is javasolta, hogy beszéljek jegyesével, Minerva McGonagall professzorral, mert jó emberismerőnek vallja. Nincs ellene kivetésem, szeretem a célratörő személyeket, akik tömören fogalmaznak és nem szuszakolják személyük másokra, csak mert nincs jobb dolguk. Nem gondolnám, hogy nem kedvelnek a háztársaim, mert nem vagyok ellenséges, az hogy néha unom magyarázni épp miről beszélek és a mondat felénél inkább hagyom a fenébe az egészet és inkább mást csinálok nem jelenti haragszom, csupán nem kívánom elméleteim fejtegetését olyanra pazarolni aki nem ért vagy nem figyel...
Alkotó, jövőbe tekintő és magának való. Legalább is ezt mondanám magamról, mások lehet inkább kötekedőnek, elvontnak és rémes emberismerőnek vallanának. Nem gondolnám, hogy igazuk van, végtére is csak mert imádom a sémákat és egyik kedvelt időtöltésem, hogy kiszúrjam, ha egy ember egyik mondata ellentmond a másiknak még nem tesz kötözködővé. No meg pont ezek miatt elég nehéz nekem hazudni, miért lennék rossz jellemfejtő? Hogy nem gondolom fontosnak mit diktál a zakkant szív egy-egy helyzetben és nem azokat a válaszokat felelem amiket az etikett vagy mások elvárásai diktálnak és futom a felesleges udvariassági köröket, nos... ami a szívemen az a számon, így szokás mondani, nem? Van egy olyan állítólag bosszantó szokásom is, hogy a beszélgetés során előállok az éppen aktuális, még nem teljesen átgondolt elméletimmel és lényegében saját magammal vitázok, a partneremet pedig csak "mikrofonnak" használom... ettől nem leszek abszurd, csak gáláns, hogy bizalmam jeleként feltárom gondolataim bárányfelhőinek halmazait. Külsőm is tükrözi alkotó belsőm, tetoválásaim furcsának, kuszának és gyerekesnek tűnnek, pedig azok életem szegmenseinek egy-egy fontos pontjai, történései, amik dokumentálják vizuálisan is azokat. Egyes - főleg aranyvérű - személyekben ez nem tetszést vált ki, de nem értik a művészetem lényegét én pedig nem vagyok hajlandó leállni megmagyarázni. Ha valakinek bot füle van, hanyagolja hogy zongoraművésznek tanuljon. Öntudatosnak vallom magam, így érzelmileg stabil, nyugodt, laza énképem van, nem aggódom túl a dolgokat, amit környezetem pozitívan könyvel el, szívesen segítek is, ha épp megkérnek, magamtól ritkán vállalok ilyen fárasztó tevékenységet magamra. Lehet művészlelkem visszfénye, de vannak aktívabb és passzívabb korszakaim, amik felváltva cserélgetik egymást, különböző időtartamokat felölelve, ami lehetnek percek vagy hetek is. Passzívabb szakaszomban jobb szeretek pihenni, aludni legfőképp, esetleg rágyújtok és valami elméleti dolgot hányok-vetek magamban unos-untalan. Ilyenkor leginkább levegőnek nézem aki hozzám szól, mert erős kétségeim vannak afelől, hogy bármi érdemlegessel zavarja meg fontos és elmélyült elmélkedésem. Ha épp kipihentem magam akkor aktívabb vagyok, ilyenkor szociálisabb oldalam sem ágál a szóváltások ellen, persze gondolataim továbbra is magamnak tartogatom inkább, ritkán megosztva egy arra érdemesnek gondolt személlyel. Apám szerint nincs azzal semmi baj ha nem kötök sok ember mély érzelmeket, nem szövök mindenkivel életre szóló kapcsolatokat, de sokszor noszogat, legalább egy srácot szúrjak már ki, akivel bármikor komolyan is el tudok társalogni, akire számíthatok és akinek elnézem a hibáit, bármi is legyen az. Egy lánynak még inkább örülne, de azzal inkább Anyám nyaggat, végtére is... neki megfelel ha nem aranyvérű, már ebből is leadott, csak menjek el egy randira. Igazán nem értem miért erőltetik nekem mindezt, ám ha megismerek valami ilyesmi személyt gondolom észreveszem, Ő megfelelő lesz, nem? Akkor minek izgulni? Tesztelni úgy is szoktam az embereket, néha random benyögök valami kérdést, akár találós kérdést is, aminek nem jöttem rá a megfejtésére vagy csak úgy hiszem több jó megoldás is lehet amire nem gondoltam és ha kapok választ beszélgetek csak tovább, mert úgy is az foglalkoztat most, bármi mást ignorálok. Egy gyenge pontom van, de Elphinstone bácsin kívül nem hiszem hogy tudják: imádom a zselés-kocsonyás dolgokat, így a gumicukrot is, mert nem tudom megunni az állagát, hogy remeg, összenyomódik és kisimul, főleg ha a dolog finom is. Az édességboltokban tehát engem könnyű elveszteni...
A tus egyetlen, sűrű cseppje mámoros odaadással adja meg magát a gravitációnak, issza be magát a papirusz rejtett zugaiba, kúszik és terjed, eldeformálva a kialakulóban lévő csendéletemet. Ormótlan pacaként terül el a festett könyvek, tollak és drapériák lágy völgyein és finomra csiszolt dombjain. Érthetetlen, oda nem illő, sokkoló, mint a hír: megtámadták az ispotályt. Anyám zokogása olyan mintha egy távoli tenger morajlása lenne holott egy alföld közepén ücsörögnék. Ambivalencia. Nincs még hír apáról, nem lehet megközelíteni a helyet. Csend koppan, zúg a dobhártyám, hallom amint kihagy egy ütemet a szívverésem. Halálfalók és nekik ellenállók töltik meg a tereket pár mérföldre, átkok és védőbűbájok tömkelege tölti be a jajgatások színterét, festik meg az eget, a falakat. Újabb fekete csepp hullik, issza be magát, mikor lenézek végre a hasznavehetetlen papírra az ölemben elszakítva döbbent pillantásom anyám könnyáztatta orcájáról. Nem láttam még sírni. Nem csúfítottam még el alkotást figyelmetlenségből. Sosem kaptunk még rossz hírt, ami a családot érintette volna. Ismeretlen zsibbadtság kúszik végtagjaimba, feszülni kezd a gyomrom és érzem hogy a tarkómon borzadva meredeznek a pihék. Reszketve szökik ki tüdőmből a forró, párás levegő. Gondolataim milliárd képe töredezik, irizál, felbolydul. Nem akarok tétlen ülni, tehetetlen várni, így lelököm meggyalázott művem ölemből, rádobom az ecsetet, mintha csak az árult volna el ártó szellem módjára, felpattanok, pálcát markolok és megragadom anyám kezét húzva az ajtóhoz. -Keresünk valakit aki segít, aki mondd konkrétat! Megkeressük Apát! - Megszeppenve néz rám, tekintetem acélos mivoltát próbálja megfejteni, hiszen megfontolt jellemem ellen megyek, nem feltétlen ez a legracionálisabb döntés, de logikusabbnak gondolom, mintsem hagyjam magunk itt őrlődni rémképek garmadájában. Egyszerűen csak cselekedni kell, elterelni a mihasznaság ártó figyelméről gondolataink, így míg szaladunk nem csak aggodalomtól dübörög a mellkasunk, míg pásztázzuk az utca lakóit lekötjük érzelmeink vadállatait. Tenyerembe simul anyám tenyere, kölyökkori emlékek hada ostromolja lelkem feledésbe merült zugait. Nem rohanok be a csatatérre, nem lenne értelme, vigyáznom kell magunkra, vigyázok is. Könnyedén gördül a megannyi tanult varázsige elmém előterébe, de várakozni kényszerülünk, fohászkodni. Először gondolom azt, hogy jó lenne ha hollóvá tudnék alakulni, felrepülni, körbekémlelni. Elnyomom a mihaszna gondolatfoszlányt és addig araszolok reszkető Anyámmal közelebb és közelebb, mígnem találunk egy ápolót, aki látta Apám mielőtt kitört a káosz. Tehát benn volt. Órák hosszas fogcsikorgató őrlődése az ára, hogy valaki végre azt mondja: elszállították, túl van az életveszélyen, melyik utcában találjuk. Nem törődve azzal, hogy még csaták dúlnak elvezetem oda magunk és megkönnyebbülve térdelünk mellette, a harcos mellett, aki utolsó pillanatban is gyógyított, ezért kapott be egy átkot. Ki ne lenne büszke felmenőire ilyenkor? Persze a látvány, a romok, a sikolyok beégtek elmém kárpitjába, így csak remélhetem nem köszönnek vissza rémképei egy-egy sötét éjjelen. A halál látványa torokszorító élmény, tettre sarkall, ha esztelenségre nem is. De elfojtom minden felkavarodott érzelmem, visszatérek rá ha leülepedett minden lelkem tavában és újra tisztán látom, mi zajlik bennem. Addig is Apa mellett maradok, késve megyek vissza az iskolába, hogy folytassam tanulmányaim, de kétlem megszólna érte bárki. Háborús időkben áldott állapot, hogy tanulhatok, belátom. |
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Tom Hiddleston
| » » Csüt. 1 Nov. - 18:10 | | Gratulálunk, elfogadva! Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk. Drága rokon! Majd a jövőben, de én már most hagy engedjem meg magamnak, hogy így szólítsak egy kedves, ismerős arcot, annál is nagyobb szellemet benned „Holló” Azt mondják példaértékű a túlélő hollók alkalmazkodóképessége, sőt bátorkodom cáfolni, hogy kártevők lennének. Kötekedsz, igen és megjelenésed talán nem enged első pillantásra bensőd mélyére lesni, le a kincsekhez, művészhez, alkotóhoz, rejtélymondóhoz. Nagy titkok tudói a hollók. Bár a Mardekárosok talán irigylik szóban alázásod, hogy mennyire durva? Ki tudja Archer… Az öntudat és véleményed hősies vállalása, az a cserfes mikrofoneffektus igaz Griffendélessé tenne, a süveg is elmormolta talán, de akkor meglátta azt a különcöt és alkotót benned, szénnel festőt, kuszaságokat, szép árnyékolást, megszerkesztettséget, átgondoltságot és sosem volt még olyan biztos a dolgában. Hiszen a hollók a HOLLÓHÁTBA kerülnek. Hagy emeljem ki nagy ömlengéseim közepette, mennyire pozitívan lepett meg, hogy édesapád túlélte és szokásokat bátran meghazudtolva, te csak annyira lettél „szenvedő” kamasz amennyire éppen csak kell Nem váratlak tovább, hanem karaktert alkotok neked, igen, szörnyű vagy, szörnyű vagyok, hogy így rágjuk egymás fülét folyton. Annyit kérek, foglalózz és várd meg türelmesen. Clive Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Főnix Rendje listája |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |