Mint ahogyan mindig mondom; a Roxfort nem az Azkaban. Éppen ezért vagyok kint hétköznap, azaz HÉTKÖZNAP este Roxmortsban. Nem, csöppet sem érdekel a vajsör - habár a gyomrom az előbb megivottól zsörtölődik -, engem mugli-ügyletek zavartak egészen idáig.
 Igen, tudom; csúnya dolog meglógni a Roxfortból. De ha éppen most érkezik az életmentő cigaretta szállítmányom, a saját iskolámban még sem vehetem át. Tiszteletlenség lenne, nem de?
 Így hát fekete kapucnimat a fejembe húzva, bakancsban ballagok vissza az iskola felé, amikor a szállítmány rám eső része a farzsebemet húzza le. A számba már bele is dobtam egy szálat ebből a mugli-gyilkoló eszközből. Pöfékelésemnek csakis a Szárnyas Vadkan előtt kukkolódó lány vet véget.
 Minden bizonnyal mérete miatt kényszerült egy hordó tetejére, hogy belásson az ablakon. Félrenyelem a füstöt, amikor elfojtom a feltörni készülő kacagásomat. Nevetséges. De én unatkozom és kíváncsi vagyok - a hölgyekre mindig az -, így elbújok egy sarok mögé, és megkukkolom a kukkolót.
 Amikor a hordó eldől a lány alatt, már muszáj nevetnem. A tökéletes beszóláson gondolkodom, amitől vérig sérthetek egy ablakban lógó lányt és mindenképpen perverznek kell lennie. Törekvésemet megzavarja, hogy a lány az ablaktól szinte menekülve bújik a hordók tömkelege mögé.
 A szemöldökömet kíváncsian felhúzva, a pöfékelésemet megszakítva nézek felé. Aztán valaki kilép az ajtón; csak kék villanást látok a csuklya mögé rejtett arcból. Annyira fekete, hogy szinte beleolvad az éjszakába. Az alak megjelenésétől a mugli nadrágomba rejtett pálcám után nyúlok és ez nagyon nem jó jel.
 Az alak a lány elé guggol, így kitakarja előlem teljesen. Nagyon nem tetszik a helyzet. Tétova lépést teszek előre; megéri nekem lebukni az iskolám előtt egy idegen miatt? Talán a lány ismeri ezt az alakot? Esetleg kétes szerelmi botrány? Azokból jobb kimaradni...
 Nem megyek közelebb; addig beszélgetnek, míg csaknem még sötétebb lesz az ég és fázni is kezdek. A cigaretta a számban lóg, holott már régen leégett; én pedig nem vagyok képes itt hagyni a lányt ezzel az alakkal. Hallom halk sutyorgásukat; aztán elindulnak. Csodálatos módon a lábam visz utánuk. Végtére is, ha esetleg a Szezám kapuját nyitják meg ilyen későn este, én benne vagyok.
 Úgy ismerem a Roxmortsot, mint a tenyeremet; nem egyszer kellett elbújnom cigarettázni. Errefelé nem díjazzák az aranyvérűek az én mocskos mugli szokásaimat. Ám az utcák bonyolultabbak lettek, egyre messzebb a fényektől és egyre nehezebben tudtam követni a két alakot.
 A varázslat mellett még éreztem a levegőbe hasító nehéz, adrenalint pezsdítő szagot: a veszélyt. Aki ilyen sötétséget hoz magával, mint ez az alak, jó varázsló nem lehet.
 Methode mindig is azt mondta, hogy úgy osonok, mint valami macska; és hogy ezt cáfoljam, a bakancsom kikötődött cipőfűzőibe  megbotlok. Nem esek el, ám ennyi hang elég ahhoz, hogy a csuklyás alak megforduljon.
- Ó, hát még egy elveszett lélek? Fiacskám, talán te is a Roxfortot keresed? - nyújtja felém sima kezét a férfi, míg a másik keze beleveszik a ruhája sötétjébe. Azonban az én kezemben ott van a pálcám.
 - Nem - rázom felé a fejemet. Tekintetemmel a lány arcát fürkészem; ha legalább adna valami jelet, hogy ez a férfi nem az, akinek látszik, ha segítséget kérne... - Viszont jól ismerem az összes utat, ami a Roxforthoz vezethet. És ez biztosan nem arra visz - emelem fel a hangomat. Minden egyes szavam célzás a lányhoz, hogy most fusson és meneküljön. Vagy talán célzás magamhoz, hogy húzzak el innen a francba, vagy olyan leszek, mint a griffendél kísértete: halott.