Japán apa és koreai édesanya közös gyermeke vagyok, apám közepesen fontos posztot töltött be a minisztériumban hirtelen halála előtt. Az Itou név állítólag már a középkor környékén is kiemelkedett, apám családfakutatásai szerint kapcsolatban álltunk a nagy erejű Fujiwara klánnal, ez egyébként számomra abszolút nem fontos, dicsekedni legalább lehet vele. Apám mindig nagyon fontosnak tartotta a tradíciót és a családot, előbbit olyan szhinten, hogy például tudjak kendozni (aminek egyébként sok hasznát még nem láttam, azon kívül, hogy fel lehet vele hívni az emberek figyelmét) vagy, hogy eljárjunk brutálisan unalmas és hosszú színházi előadásokra, ahol emberek maszkban óbégatnak valami kőkori japán nyelven.
Anyám mániája nem a tradíció volt, hanem a hatalom, azt hiszem csak azért ment hozzá apámhoz, mert volt pénze és előnyös pozíciója, özvegysége kezdete óta pedig elkezdett irtózni a japán férfiaktól.
Ha le kellene magamat írni, akkor azt mondanám eléggé olyan vagyok, mint egy kaktusz, tüskés,kellemetlen,de bizonyára van bennem is valami szeretnivaló, csak erről nem sokan tudnak. Biztosan vannak olyan emberek, akik alapvetően ilyenek, de az én esetemben nem erről van szó, én egészen direkt vagyok kaktusz és szeretek is az lenni. Kevés mennyiségű barátom van, ők azok, akiknek egyáltalán van lehetőségük megismerni az igazi Chikarát, aki épp nem próbál elérni semmit. Igyekszem nem manipulálni a barátaimat, nem mondom, hogy könnyű, de többnyire sikerül megállnom, néha azért nem bírom ki..bocsi Zhexian.
Akik kedvelnek többnyire nem hiába teszik, ha megköveteli a helyzet nagyon simulékony és kedves tudok lenni, főleg akkor veszem elő ezt az énem, ha hasznom származik belőle, egyéb esetekben nem fárasztom magam vele. Számtalan oldalam van, a szőke herceg, a félénk, a rosszfiú, az intelligens, egyszer talán még azt is eljátszottam, hogy autista vagyok, hogy megkapjam, amit akarok. Most már mindenki tudja milyennek láttatom magam, de vajon milyen vagyok, mikor nincs rajtam álarc? Egy volt barátnőm egyszer azt mondta, hogy olyan vagyok, mint a Grincs. Mármint nem szőrös, zöld és mosdatlan szörny, hanem egy elégedetlen nyomorult, akinek a szar is szar, a munka meg büdös. Ha épp nem a begyakorolt műmosolyom terül el az arcomon többnyire a szemem forgatom, pofákat vágok és mindenről elmondom a kéretlen véleményemet.
Teljesen igaza volt ennek a kedves lánynak, nem véletlenül keresem a hasznos kapcsolatokat, szeretnék egy zsíros kis minisztériumi munkát, egy hatalmas házat és luxuskörnyezetet. Anyám megtanította, hogy, ha sokat akar az ember mindent meg kell tenni érte, én pedig igyekszem úgy viselkedni, ahogy neveltek.
A fiúk általában az apjuktól tanulnak. Megtanulják hogyan kell erősnek lenni, kiállni magukért, ütni, ha kell, bátornak lenni, sosem sírni.
Az Itou család már a kezdetektől egészen máshogy működött, engem mindig édesanyám tanított, még hozzá arra, hogy egy gyönyörű és hataloméhes koreai nőt semmi sem állíthat meg...és persze a fiát sem.
Első lecke: Légy tökéletesen gyönyörű életed minden percében Mikor felkelsz az első dolgod, hogy megfésülködsz, megmosod az arcod, a legjobb formádat kell hozd ma is, ahogyan azt tegnap is tetted és holnap is fogod. Sosem tudhatod kit kell az ujjad köré csavarnod és mikor, mindig készen kell állj, sosem engedheted el magad. Edzés télen, odakint. Nyáron a rekkenő hőségben. Ne légy izmos, de ne légy vékony se. Legyél szálkás, mozogj elegánsan és gyorsan, akár egy gepárd. Viseld azt az öltönyt, egy vagyont költöttek rá! Húzd ki magad, állj úgy, mint egy férfi!
És én megtettem amit kértek, minden szem rám szegeződött, mikor beléptünk a színházba, apám tradicionális elemeket visel magán, anyám hosszú fehér ruhát, én vérvörös zakót és fekete nadrágot, anyám vörösre bűvölte a hajam. Tizenhárom vagyok, de legalább tizenhétnek tűnök, a nők összesúgnak a hátam mögött, én zavartan mosolygok rájuk.
-Magabiztosan Kara, van mire büszkének lenned-szorítja meg a vállamat anya.
***
Második lecke: mindig az legyél, akit látni akarnak Minden ember mást keres, légy nekik az, amire vágynak. Watanabe Ken felesége szereti a félénk fiatal fiúkat, ha vele beszélsz tégy úgy, mintha nem mernél a szemébe, bújj el a hajad mögé, tégy olyan gesztusokat, amik a zavarodról árulkodnak, dörzsöld a nyakad, beszélj nehezebben.
A szomszéd lány azokat szereti, akik nem érdeklődnek iránta, pillants rá unottan, ne jegyezd meg a nevét vagy hívd teljesen másnak, felejtsd el viszonozni, mikor köszön neked, fordulj el, ha hozzád szól és lásd hamarosan rajongani fog érted.
***
Harmadik lecke:Hazudj, ha úgy tartja érdeked Mégcsak az sem kell, hogy kegyes hazugság legyen, sokszor eleve hazudnod kell, hogy az emberek érdeklődjenek irántad. Élj úgy, mintha gazdag lennél, mesélj egy házról, amiben sosem éltél, nőkről, akiket sosem láttál. Hazudd magad többnek,jobbnak vagy épp teljesen másnak.
-Nem szakíthatsz velem!-teljesen kétségbe van esve, látom a szemén, de engem már nem érdekel, nincs rá többé szükségem, de ezt nem mondhatom neki.
-Muszáj, nem akarlak átverni- a homlokom ráncolom és a földre szegezem tekintetem, mintha nehezen jönnének a szavak- ez a helyzet, Chiyo, sajnos meleg vagyok és ezen semmi sem változtathat.
Csak bámul rám, mintha szellemet, egyenesen démont látna, egyszerűbb lett volna, ha a rózsaszín ingem vettem volna fel.
-És...van valakid?-könnyesek a szemei- Mert én tényleg szeretnélek boldognak látni, ha már velem nem lehetsz az.
Tényleg kedves velem, ennyire jól játszottam a szerepem heteken keresztül és mosolyogva fog rám köszönni...ha most fent tudom tartani az álcám.
-Van-sóhajtok, mintha szerelmes lennék, de hajam alól ravaszul pislogva már keresem is az áldozatomat, aki szerencsére éppen ekkor lép be az ajtón egy széles mosollyal az arcán. A legjobb barátomat több dologra is tartom, az egyik, hogy minden körülmények közt alátámassza a hazugságaimat.
-Zhexian az-mondom ki nevét jó hangosan, hogy hozzám lépjen oda. Úgy nézek rá...tudja, hogy most valami olyan fog következni, amiből normális esetben ki akarna maradni. Én viszont nem a normális helyzeteimről vagyok híres.
-Lehetetlen-bámul kettőnkre a lány, Zhex csak némán bólint várva, hogy megtudja miről is van szó. Én pedig kedves barátom felé fordulok, megpróbálok előre is bocsánatkérő tekintetet rávillantani, majd megcsókolom. Chiyo csak kaukázusira kerekedett szemekkel néz kettőnkre.
-Ha szépen megkérlek, ugye nem mondod el senkinek-mosolygok rá, akár egy angyal, ártatlanul és félénken.
-Nem, nem semmiképp nem akarok nektek rosszat.
Bólintok és már húzom is a trükk áldozatát minél messzebb.
-Ilyenkor azért eléggé utállak-morog rám a senpaiom.
-Miért? Szar volt?-nevetek halkan.
-Ne idegesít már a hülyeségeiddel.
-Ha szar lett volna megmondtad volna, túl jó vagyok, hogy haragudj.
-Meg vagyok veled áldva-sóhajt idegesen.
***
Negyedik lecke: Tanuld meg felhívni magadra a figyelmet Vedd fel a legszebb ruhát, a drága ékszereid, csörögjön a füledben akár három fülbevaló egyszerre. Mosolyogj, légy fényesebb, mint a nap, fürödj a figyelemben, táplálkozz a rád szegeződő pillantásokból és viszonozd őket, az összeset. Hagyd, hogy rajongjanak, élvezd ki, hiszen nem leszel örökké fiatal és szép.
A lány az asztalnál ül, előtte vaskos könyv, amiből néha kijegyzetel dolgokat, most épp előre bambul, mintha pont fölöttem nézne valamit. Teszek egy nagyobb mozdulatot, hogy magamra vonzzam a tekintetét, majd elmosolyodom. Ő láthatóan nem érti és vissza is bújik a könyvébe. Rendben, első próbálkozás: egyértelműen sikertelen, na majd másodszor.
Hangosan köhögök, összerezzen és megintcsak felnéz, elkapom a pillantását és rákacsintok, ezt már igazán nem értheti félre...de tévedtem, semmiféle reakciót nem kaptam, el sem pirult, csupán azzal az értetlen tekintettel mered rám. Mi a francot rontok el?
-Hé...Makoto-böködöm meg a háztársamat, aki épp mellettem dolgozik a leckéjén- ki az a lány?
Álmoskák tekintettel felnéz abba az irányba amerre intettem, majd pár másodperces gondolkodás után végre válaszol.
-A Shan lány-von vállat. Úgy érzem ezúttal is jó lóra tettem, nem tudtam a sokat a családról, de voltak halvány emlékeim az őket ért tragédiáról.
-Akinek a bátyja nemrég..?-kérdezem ő pedig bólint. Tehát gyenge a leányzó, szüksége volna a támaszra, nekem pedig nem jönne rosszul egy sárkányidomár család sarja. Tökéletes együttműködés lehetne...ha végre észrevenné, hogy létezem.
-Mondd, hogy nem akarsz rámenni-sóhajt a mellettem ülő, én pedig csak felvonom a szemöldököm.
-Mondd, hogy nem akarsz belepofázni-válaszolok majd felállok és elhagyom a termet. Valamit ki kell találnom, ezúttal valami teljesen új tervre van szükségem-