Nem szívesen osztom meg veled az életem. Ne vágj ilyen arcot, az emberek való igaz hogy imádnak fecsegni magukról, én is, de nem arról, amire nem vagyok büszke. Nem is szégyellem persze, elvégre melyik család, melyik gyermekkor tökéletes?
Elsődlegesen érdemes leszögeznem, hogy varázstalan családba születtem. A kiskori furcsaságaimmal senki sem tudott mit kezdeni, hol babonával hol isteni áldománnyal magyarázták – már ha nem elpusztítottam valamit, természetesen. Mivel volt ráhatásom a furcsaságaimra, igyekeztem a beleseteket elkerülni. Másodlagos leszögezni valóm: anyám éjjeli pillangó, aki véletlen esett teherbe. Állítólag a férfi rengeteget fizetett, hogy védekezés nélkül hálhasson anyámmal, teherbe is ejtette. El sosem vette, de néha megnézte hogyan cseperedem. Biztosan tudom, hogy nem varázsló, mugli. Katona. Egyelőre még nem esett el a csatákban, íróasztal mögött ül, de érzem idegességén tud arról valami baljóslatú van a levegőben. Voldemort negatív energiája belengi a mugli világot is… Visszatérve a gyerekkoromra, annyi pénzt nem kapott anyám hogy eltartson, de mivel szép gyerek voltam sajnált kitenni az utcára. Bizonyos ügyfelek imádják a fiatal fiúkat. A többit a fantáziádra bízom, ha megengeded. Hogy hogyan kerültem a Roxfortba? Nem volt könnyű. Először mikor megjött a bagoly a levéllel mindenki frászt kapott. Másodszorra már hajlandóak voltak kibontani a levelet és elolvasni. Azt hitték vicc, de én közöltem nem az. Mert én más vagyok, mint Ők és el akartam menni. Anyám közölte nincs pénze egy ilyen drága iskolára. Teljesen igaza volt, hozzá kell tenni. Azonban meggyőztem, hogy ez ösztöndíjas, sőt, kapok élelmet és fedelet, oktatást, ha azt vesszük szerencsés vagyok. Az is voltam, csak az oda útra és ruházatra kellett összeszednem a pénzt, szerencsére sokan szerettek és elég volt azt mondanom ezentúl ritkábban leszek elérhető, most használják ki. Hogy mondod? Igen, tudom mennyi idős voltam, fura lenne, ha nem lennék vele tisztában, nem de? Persze azzal is tisztában voltam, hogy anyám sejt valamit és azzal is, mások is, elvégre furcsa vagyok. Más. Igazából nem emlékszem pontosan mit is csináltam akkor… nevetséges, hogy nem emlékszem. Egyszerűen csak megtörtént, mert féltem anyám visszatart mikor már minden megvolt, féltem mások kezdenek el rólam vagy anyámról pletykálni így mikor körülöttem volt mindenki a búcsúmnál, az véglegesre sikeredett. Azt akartam bár ne is emlékeznének rám, semmi furcsaságra, mert ösztönösen éreztem bajba sodrom magam és őket. A kékes fény, ami kitört belőlem látszólag ártalmatlanul söpört végig mindenkin. Első pillanatban nagyon megijedtem, hogy mégis mit csináltam, de ahogy pár zavarodott pillanat után rám néztek értetlen méricskéltek engem, kérdezték mit akar egy magamfajta csinos fiú errefelé. Anyám nem ismert meg, ahogy senki más se. Rávágtam eltévedtem és kifordultam az ajtón.
Sajnos a varázslók és boszorkák közé bekerülni mindennemű segítség nélkül nem volt egyszerű. Ráadásul későn döbbentem rá, hogy saját pénzük van. Az is időbe telt mire bejutottam az Abszol útra, eléggé eldugott hely, de hogy megvásároljam azt a rengeteg mindent, ami a listán volt… esélytelen. Volt, amit kikukáztam, hogy noha nem tökéletes majd próbálok javítani rajta valamit, volt, amit elloptam, bevallom, mert a könyvek rémesen drágák, nem is lett meg mind. Volt, amit a mosolyommal szereztem, például egy talárt, a szabónő imádta, hogy öltöztethet és hogy mennyire odavoltam tőle. Látszólag persze. A pálcám például furmánnyal szereztem a vonaton, elhitettem a sráccal, aki belém kötött, hogy miután legyőztem szimpla verekedéssel a pálcáját kidobtam az ablakon. Természetesen nem, csellel az ingujjamba rejtettem és eltettem. Mondani sem kell, a 10 hüvelyk hosszú, félig ruganyos juharfapálca sárkányszívizom húrral nem az én típusom, de egy koldus ne válogasson. Főleg hogy a srác valami gazdagabb aranyvérű másodéves volt, egy héten belül megoldották a szülei, hogy legyen új pálcája. Szerencsére nem volt vele órám, így senkinek sem tűnt fel, nálam az övé. Még így is, a legmegviseltebb, leghiányosabb felszerelésű diák voltam, nem tudtam eldönteni a tanáraimról sajnálnak vagy megvetnek. Szerintem mindre találtam volna példát.
Később az iskolában mikor megtudta a házvezető, hogy nyaranta igazából nem is hazamegyek (lévén nincs otthonom), hanem végigkrválkodom azt a muglivilágban, legyen hol aludnom és ennem teljesen ledöbbent és kérvényt adott be, hogy maradhassak. Addigra már 16 voltam, de mégis jól esett a gesztus. Nos, Roxmortsot 17 évesen látogattam meg először, gondolom nem meglepő, miért.
Természetesen ambivalens volt a tanulmányi időszakom is, végtére is sárvérűként a mardekárba? Malazár forog a sírjában… ám a süveg nem tévedett, ambíciózusabb és rafináltabb vagyok, mint a háztársaim többsége, a többi házban nem éreztem volna viszonylag otthon magam. Viszonylag, hiszen sokkal érettebb voltam származásom és „neveltetésem” miatt, mint a korombeliek, számomra a gyerekkor mesekönyv lapjain tovasuhanó gondolat csupán. Mindenhonnan kilógtam mindig is, noha műveltségem, varázstudásom, testem és magam okos eladása mindig kisegített. Talán ezért találtunk egymásra Rigellel. Az aranyvérű és a sárvérű… mégsem gondoltam soha így magunkra, inkább úgy, mint az érem egyik és másik oldalára. Talán az is felkelthette a figyelmét, hogy nem mindig van nálam pálca, ha varázsolok, de ha bárki is figyel Mágiatörténet órán, akkor tudja, a pálca európai találmány és régen nem is éltek vele a varázslók és boszorkányok. Annyi a szerencsém, hogy mugliszármazásom ellenében is erős a mágiám és jól tudom fókuszálni. Az új pálcám azonban nem mindig akar nekem engedelmeskedni, gondolom érzékeny arra, hogy nincs rá szükségem, ha nem akarom… Hogy most mivel foglalkozom? Mugliként újságcikkeket írok, szeretek írni, rengeteg műfajban. Ohohoh, igen, tudom, mire gondolsz, a válaszom igen, szoktam árulni a testem, ha épp muglik között vagyok. Ha nem, akkor is, bár akkor inkább információért hálok, épülök be, megyek az aurorok agyára, mert nem értik egy magamfajta mit keres a rend tagjai között. Mit keresnék? Nem nehéz kitalálni. A magamfajta férfi nem kérked, nem fecseg, nem válogat. Nem kell metamorf mágia hogy beilleszkedjek, elvegyüljek, de még csak legilimencia sem, hogy kitaláljam mit gondolnak. Egyszerűen csak személyes varázsom vetem be, álcám az életem, rólam kevesen mondanák meg, hogy Dumbledore elveit képviselem. Számomra a lehetőség a kitörésre abból fakadt, hogy a társadalom befogadott, esélyt adott és lám, éltem is vele. Apám, aki katona megértene, ha nem csak egy selyemfiút látna bennem, ahogy anyám is hajdanán. Ha tudnák, hogy a fiuk vagyok és ki vagyok. Nagyon kevesen tudják, hogy mit is csinálok valójában, ki is vagyok valójában, honnan is jövök és ez így van rendjén. Egy nap még nagy névvé teszem a sajátom, akkor is, ha ennél muglibb nevem nem is lehetne!