Amikor meghallottam, hogy vége a háborúnak, Voldemort nincs többé... egyszerűen nem tudtam mit higgyek. Órákig csak a Roxfortban bolyongtam és gondolkodtam, de mivel mindenki örömében újongott, ezért kénytelen voltam belenyugodni a gondolatba: igaz. Aznap nem maradtam bent, néhány holmimat összeszedve Roxmortsból a házunkba hopponáltam. Cvetát nem találtam itthon, biztosan dolgozik, így ledobtam az előtérbe a cuccaimat, én pedig a dolgozószobába siettem. Nem mertem baglyot küldeni senkinek, ki tudja, mi lesz most, kit figyelnek és kit kaptak már el... ígyis épp eleget hallottunk az utóbbi hetekben a halott társainkról, és most biztos vagyok benne, még inkább kiéleződik a helyzet, még inkább üldözni fognak minket. Azt sem tudom, vajon be tudok menni még az iskolába?
Óvatosan húztam fel az ingem ujját, a sötét jegy teljesen elhalványult, mintha csak egy régi tetoválás lenne már. Nem érzem a jelenlétét, nem járja át a testem többé a hívása, a cél, ami pedig a szemem elé volt kitűzve, innentől kezdve már semmit sem jelent. Mi tévő lehetnék? Mi lesz, ha azok akiket bántottam majd elmondják, hogy én tettem, én vallattam? Ugyan lényegében sikerült a legtöbbször eltüntetni a nyomaimat, de ki tudja... egy kiskapu is pont elég ehhez. Az asztalra csapok, majd idegesen a hajamba túrok. Ekkor lép be Cveta az ajtón.
- Hallottad? Vége... - Közelebb lépek hozzá, mivel az ingem ujját nem húztam vissza, jól láthatja az elhalványult jegyet karomon. Igazából nem sok mindent beszéltem meg vele a Nagyúrral kapcsolatos dolgaimról, de talán ezzel - azzal tisztában lehet ő is. - Nem tudom mi tévő legyek. - Talán először lát így, talán először érzek ilyen valódi félelmet. Most, hogy végre rendeződött a helyzetünk és beköltöztünk, összeházasodtunk. Tanácstalan vagyok.

Engem nem lepett meg annyira a hír, mint gondolom a férjemet, aki biztosan most össze van törve. Amint megtudtam, hogy a háború véget ért, megkértem a főnökömet, hogy engedjen haza ma kivételesen korábban. Regulus nem szerette volna annyira, hogy dolgozzak, de egy kisebb vita után végre elfogadta a döntésemet... Egy igen csak jó helyet találtunk, miután végre eldöntöttem, hogy jogász leszek és megtanulok minden szabályt és törvényt. De ez az ember, annyira unszimpatikus, minden egyes nap virágcsokrot kapok és üzeneteket hagy nekem, nem szerettem volna ezzel Regulust zavarni, de már kezd nekem ez zavaró lenni. Nem vagyok ostoba, magam is felismerem a jeleket, ha egy férfi udvarolni próbál, csak én hordom a gyűrűmet és büszkén mutatkoztam be Cveta Black néven.
Már majdnem teljesen kész volt a ház, már csak pár változtatást szerettem volna és pár virágot... Igazából nem lesz semmi baj abból, ha beugrok egy virágboltba és veszek pár palántát és magot. Szeretném, ha tényleg minél otthonosabb lenne a mi kis fészkünk. A zárt teraszra már sikerül kivinni két szép fotelt és egy dohányzóasztalt, meg pár növényt, olyan kis békés és nyugodt hely lett... Öröm oda ülni kávézni a munka előtt.
Éppen nyitottam az ajtót és szerettem volna lerakni a magokat, amikor hangos zörejt hallok, vagyis... mintha valaki az asztalra csapott volna. Gyorsan kiléptem a cipőmből és levettem a kabátot, majd mindkettőt a helyére raktam és elindultam befelé... imádom ezt a szőnyeget, olyan puha. - Igen, hallottam életem. - mondom neki, de nem csalódottan és ő is jól tudja, hogy hogyan vélekedtem a háborúról. Majd szépen megkerülöm az asztalt és mellé lépek. - De ez nem jelenti, hogy az életednek is vége. - guggolok le mellé, majd megfogom a kezét és az ajkaimhoz húzom, hogy egy gyengéd puszit leheljek rá és nézzek a szemeibe. Annyira szeretem a szép szemeit és őt is.
Megértem a viselkedését és a félelmét, természetes ez ilyenkor. - Nem csoda, hogy elvesztél és kétségbeestél. - mondom neki, még mindig mellette guggolva, majd csak felállok, mikor már kezd zsibbadni a lábam. - Majd együtt kitalálunk valamit. - mondom neki komolyan. Megígértem, hogy jóban-rosszban mellette leszek és komolyan gondoltam azokat a szavakat, amiket akkor mondtam. - Én mindig itt leszek neked. - próbálom nyugtatni őt és mosolyra húzom az ajkaimat, miközben végigsimítok az arcán.

Mindennél jobban örülök neki, hogy támogatóan fordul felém. Igaz, az utóbbi hetekben igen keveset voltam itthon, sokat tartózkodtam az iskolában, de ő nem sajnálva idejét, teljesen otthonossá varázsolta ezt a csodás kis házat, amit kettőnknek szántam. Jó érzés ide belépni, emlékezni a nászéjszakánkon történtekre. Ő nyújtja nekem most már csak az egyetlen vigaszt. Igazán félek és igazán kétségbe vagyok esve a történtek miatt. A Reggeli Próféta egy száma is a kezembe került miközben az iskolából siettem haza, beleolvastam a főcímbe, de ennyi teljesen elég volt ahhoz, hogy további aggodalomra adjon okot. Próbálom visszafogni a bennem felgyülemlett érzelmek sokaságát, nem lenne szerencsés, ha ez most mind Cveta jelenlétében törne ki. Óvatosan simítom meg puha kezét amikor megfogja enyémet vele, és ijedt tekintetemmel nézek az ő szemébe, hogyan tud ilyen nyugodt maradni?
- Nem tudom Cveta, elég nagy a baj. Azt írja a Próféta, hogy mindenki gyanús, mindenki üldözött lehet. Mi van, ha átnéznek az iskolában és meglátják a jegyet? - Őszintén kérdem. Eddig nagyon óvatos voltam, nem hiszem, hogy gyanúba keveredtem volna, de innentől kezdve, nem fogom magam biztonságba érezni ott, és azt hiszem, rémes lenne minden percben attól remegni, hogy a következő sarkon valaki elkap és az éjszakát már az Azkabanban tölthetem. A hideg is kiráz a gondolattól.
- Nagyon örülök neki, hogy ilyen támogató vagy. - Őszintén megkönnyebbül a szívem és tudom, hogy ebben a házban biztonságban vagyok. Felállok és odalépek hozzá, viszonzom a puha csókot, és átölelem őt. - Hiányoztál. - Most mindennél jobban szükségét érzem a törődésnek. Sokan el sem tudnák képzelni rólam, hogy ennek a keményfejű, komor , sznob varázslónak van egy ilyen érzelmes része is, talán ezért voltam mindig jó halálfaló palánta. Szét tudtam választani a kettőt. Azt hiszem, ehhez is érteni kell.
- Valamit ki kell találnom, hogy otthagyjam az iskolát. Nem akarok félelemben élni, nem érdekel a képzés, se semmi. Olyan helyet kell keresnem, ahol nem fogom érezni minden pillanatban, hogy figylenek. - Lehetséges lenne egy ilyen jelenleg? Talán felmondom a képzést, hazajövök és megvárom még kicsit csendesednek a kedélyek. Addig biztosan lesz időm a továbbiakat kitalálni. De az sem mindegy, hogy hogyan lépek ki az iskolából. Az is gyanús lehet, ha túl gyorsan eltűnök, hirtelen lelépek. Szét robban a fejem a sok gondolatmenettől. Csak abban reménykedem, hogy Cveta most esetleg tisztábban átlátja a dolgokat és ép ésszel tud gondolkodni, akár helyettem is.

Még sosem láttam ilyennek, még sosem láttam ennyire elkeseredettnek és kétségbeesettnek őt, ami kicsit nyugtalanított. Nem kéne lemondani a dolgokról ilyen könnyen, akármilyen hihető mesét kitalálhatna és elhitethetné másokkal, hogy ő csak egy áldozat volt. Természetesen a férfi agy kevésbé rafinált és találékony, de hát erre vannak a feleségek, amúgy is hiába ő viseli a nadrágot, én adom rá, hogy melyiket. - Ha pánikba esel és rettegni fogsz minden egyes rezdüléstől csak még gyanúsabb leszek, óvatosan kell eljárnod és szerintem munkát sem ártana váltani. - mondom neki könnyedén és nézek a szemeibe. Nem akarom, hogy ennyire pánikoljon és lebuktassa magát, össze kéne szednie magát és kitalálnia valamit, valami hihető mesét, ha véletlen rajtakapják a dolgon. Ha annak idején hallgat rám és nem kapja meg a jegyet, most nem lenne slamasztikába, de nem hiszem, hogy szüksége lenne a megszokott "Én megmondtam."-ra.
Nem szeretném én sem elveszíteni őt és hagyni, hogy elragadják tőlem, nagyon nehéz folyamat volt, hogy szerelmet találjunk, de most sikerült. Végre együtt vagyunk, az ő nevét viselem. - Ilyen egy jó feleség. - súgom neki, mire ő felpattan, megcsókol és magához ölel, jól esik a közelsége és magamba szívom imádott illatát. Nem vagyok szégyenlős, nincs is miért, így pólója alá nyúlva simítok fel a hátán. - Te is nekem. - mondom neki őszinte mosollyal az arcomon. Sokat szoktam rá gondolni, ami engem is meglep és legtöbbször azon kapom magam, hogy közös gyereken gondolkodom. Talán lassan itt lenne az ideje családot alapítani, de... nem ez lenne a megfelelő pillanat felhozni az ötletet.
Elgondolkodom csendben, majd rápillantok. - Légy egyenes és közöld velük, hogy kaptál egy testhez állóbb pályát. Nem kell tudniuk, hogy valójában nincs semmilyen ötleted, talán jót tesz a gondolkodás. - mondom neki, felvetve, mint egy ötletet. Már csak a büszkesége és a makacssága a kérdés, nem biztos hogy bevállalja, hogy én dolgozzak, ő pedig itthon legyen és gondolkodjon, de... tudja, hogy mi lesz a vége. Ha elveti és ezen felháborodik, akkor magam is bosszús leszek és egy veszekedésbe fog torkollni az iménti könnyed csevegés. - Előtted áll az élet drágám, kitalálhatod, hogy mi akarsz lenni, hagyj időt magadnak. - tanácsolom neki, hiszen magam sem azonnal kezdtem el dolgozni. Talán pályát is kéne váltanom, nem tenne rosszat egy új munka, hiszen az a férfi... kezd az agyamra menni.

Tekintetem le sem veszem róla. Tudtam, hogy ő majd logikusan és tiszta fejjel gondolja át a dolgokat, én jelenleg azt sem tudom pontosan, hol vagyok, hogyan nézek ki, talán még ha megkérdeznék tőlem fiú vagyok e vagy lány, arra sem biztos, hogy hirtelen rá tudnám vágni a helyes választ. Olyan, mintha a gondolataimra egy sötét köd hullt volna, és ebben a ködben csak egyetlen dolog rajzolódik ki. Határozottan bólogatok Cveta szavaira, felsóhajtok, még egyszer, kell, hogy most már lenyugodjak és férfiasan, felnőtt módjára átgondoljam a teendőimet.
- Talán... talán valami bájitallal el tudom tüntetni a jelet a karomról. Azt hiszem van egy receptem, megnézem majd később. - Ettől a lépéstől sokkal nyugodtabb lennék, nyilván, nem maradnék akkor sem az iskolában, mert ez nem megoldás, de kezdetnek jó, ameddig elrendezek mindent és lezárom az ügyeimet. Eddig ez volt az életem, az iskolába is csak azért mentem vissza, mert a Nagyúrnak kellett egy benfentes, valaki aki kicsit rettegésben tartja a környéket. Egy ideig ez jól is ment, aztán volt, amikor figyelmetlen voltam és nem elég körültekintő. Persze ezekről a dolgokról soha nem meséltem Cvetának és nem is fogok ha nem muszáj, tudom, hogy nem kedveli az eszméimet, hogy nem érti meg miért tettem amit tettem... ebben soha nem értettünk egyet és nem is fogunk valószínűleg a jövőben sem, mondjuk ezek után, már nem is lesz miben.
Jól esik érintése és a finom illata is megnyugtat. Örülök neki, hogy belenyugodott végül a házasságunkba, és sikerült neki elfogadni a közöttünk lévő vonzalmat. Már rég kialakult ez, réges rég, de utána eltávolodtunk... mindketten a saját utunkat jártunk egy ideig, és utána jött a jegyesség. Nehéz időszak volt, de már túlvagyunk rajta és most boldogok lehetünk.
- Igen, ez egy jó ötlet. Egyébként is, csak egy tanuló vagyok még az iskolában, simán megesik, hogy nem tetszik a pálya. Mert amúgy is utálom. - Most, hogy sikerül végre kitisztítani kicsit a fejem, könnyebbnek tűnik ez az egész. Persze ehhez szükség volt arra, hogy Cveta hazajöjjön és segítsen. - Nem is értem, hogy tudsz ilyen egyszerűen gondolkodni. Bárcsak én sem lennék ennyire elborult amikor valami kihívás kerül elém. - Nem jellemző amúgy rám. Ez egy egyedi eset azt hiszem... mivel az életem függ tőle. Viszont Cveta motivál engem, és az is, hogy ha hazajövök, sokkal többet láthatom majd őt.
- Köszönöm. Nem is tudom, hol lennék, ha te nem lennél. - Sikerült kicsit elérzékenyülnöm, visszaülök a fotelba, majd a kezeimet nézem, utána pedig lehúzom az ingem ujját és visszafordulok a feleségem felé.
- Veled miújság? Minden rendben? Nagyon szép lett a ház. - Mosolyodom el, talán először úgy igazán, amióta hazajött. Jó lenne kicsit kikapcsolni, más dolgokról beszélgetni, elterelni a figyelmemet. Elég lesz holnap azon aggódnom, hogy mi lesz majd később.

Talán szólnom kéne, hogy azért a minisztérium is elég ravasz ahhoz, hogy gondoljon ilyenekre és még ezer bűbáj lenne, amivel ellehetne fedni, de... félek, hogy az ellenőrzésen kibukna a dolog, na meg benne se akarok pánikot kelteni. - Magam is utánanézek a dolgoknak, hogy mit tehetnék. - kedves megnyugtató hangom beszélek hozzá. Szeretném, ha szépen megnyugodna és tudna logikusan is gondolkodni mindenfajta pánik nélkül. Biztosan tudom, hogy majd ketten mindenre megoldást találunk majd és minden rendben lesz, szeretném, ha ő is ezt érezné. Vajon a bátyám hogy lehet?
A megerősítése nélkül is nagyon jól tudom, hogy helyesek a meglátásaim és az ötleteim. Kettőnk közül én gondolkodom logikusabban és átgondoltam, erre jó példa lenne az a levél is, ami nagy veszekedést robbantott ki kettőnk közül. De ha megakarnék szabadulni tőle, akkor elég lenne felhasználnom a sötétjegyet, ami ott van a karján, de... nem akarok megszabadulni tőle, sőt. Megakarom őt védeni mindentől és mindenkitől, nem vehetik el a férjemet. - Na látod. - mosolyodom el és figyelem őt. Tetszik, hogy megint kezd az a Regulus lenni, akit szeretek. - A nőknek ez mindig jobban ment kedvesem, nekünk egyszerre sokkal több dolog szokott a nyakunkba omlani. - remélem nem sértem meg vele, de a munka, háztartás és a főzés is. Igaz, felvehettem volna házi manókat, de nem látom értelmét, ezzel a házzal még jómagam is elbírok. Majd ha szorul a helyzet, befogom őt is.
Következő szavaira csak megforgatom a szemeimet és kuncogok. - Valamelyik szakadt szeretőd ölében. - jegyzem meg, de csak viccesen és kiöltöm rá a nyelvemet is. Nem megbántani szeretném, csak viccelni vele, mert megtehetem, mert ő az enyém most és mindörökre, ha pedig megcsal... akkor megölöm, ahogyan egy Dolohov tenné. Mikor leül szépen egy pohár whiskeyt lebegtetek a kezébe. - Tudom, hogy szép lett a ház, mert én rendeztem be. - ülök óvatosan az ölébe, igazából nincs kedvem főzni ma, szóval lehet elvitetem magunkat egy étterembe. Arcomat a nyakába fúrom és nyomok bőrére egy puszit. - Ha ma kivételesen elmegyünk étterembe vacsizni, akkor nagyon boldog leszek. - kuncogok, majd egy újabb puszit nyomok a nyakára.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a dolgok nem annyira egyszerűek, mint ahogy az gondoljuk, de azért meg kell fogni minden lehetőséget, hátha sikerül még egy kicsit túlélnünk ebben a háborús övezetben. Teljes biztonságban tudtam magunkat amikor még Voldemort Nagyúr a közelben volt és csapatainkkal ostromotunk, győzelmeket arattunk... értelmetlen számomra ez a távozás, ez a hirtelen eltűnés... és amit maga után hagyott... a sok halál, a társink halála... könnyen én is célpont lehettem volna és ha a minisztérium talál valamit a családunk ellen, még lehetek is. Ezért, a lehető legbiztosabban kell eljárnom, ennek első lépése pedig valóban az, hogy elkerülöm a tömeget és a túlzott ellenőrzésre váró terepeket. A Roxfort pedig pontosan ebbe tartozik.
- Köszönöm. Kíváncsi vagyok, mit mondanak a Minisztériumban. - Nem vagyok ott járatos, nem tudom, hogy az oda beépült tagjainkkal mi lehet a helyzet, de talán Cveta több mindent hall majd ennek ellenére is, némi plusz infó pedig soha nem árt.
- Hát igen, csodálom is, hogy ti nők egyszerre mennyi mindenre tudtok gondolni. - Mosolyodom el őszintén, jó érzéssel tölt el, amikor tiszta lakásba érek haza, amikor a konyhából finom illatok áradnak és mindemellett még dolgozni is eljár... a házat is kidekorálta... honnan van ennyi ideje és türelme? Nekem nem lenne, de talán majd az évek alatt tanulok kicsit tőle és beleszokok ebbe-abba. Örülök neki, hogy ilyen feleségem van. Megfogtam az isten lábát, de hiszen ezzel nem mondtam magamnak sem újat, hiszen azóta tudom ezt, amióta eljegyeztük egymást.
Ahogy viccesen megjegyzi a szeretős dolgot, és kiölti rám a nyelvét én elvigyorodom. Tudom, hogy gúnyolódik és ő pedig azt is tudja, hogy soha nem csalnám meg... főleg, erről igen hosszasan beszélgettünk már a múltkor, még a házasság előtt.
- Úgy ismersz? Ha nem így lennénk, akkor biztosan épp utánad tepernék. - Nevetem el magam. Ha nem jegyeztek volna el minket, hiszem, hogy akkor is visszataláltunk volna egymáshoz. Nyilván ő is tisztában van vele, hogy nem volt fényes a tinédzserkorom, hogy a mardekárban igen népszerű voltam a lányok körében és sokat buliztam is a srácokkal... de aztán jött ő ismét, és mintha újra belémszállt volna valami melegség. Azelőtt jeges voltam, rideg és érdektelen.
Átölelem szabad kezemmel amikor az ölembe ül, és jólesően kortyolok bele a whiskymbe. Piszkos vágyakat ébreszt bennem amikor a nyakamhoz hajol és csókot lehel oda, haját simítom, majd illatát szívom magamba. Már szinte el is felejtettem a problémáim. Jó figyelem elterelő. Felnevetek a kijelentéseire, szerettem benne ezt a kis egoizmust, ezt az apró sznobságot. Olyan tökéletessé tette őt.
- Persze, elmehetünk valahová. Azt is kiválaszthatod, hogy hová. Jól esne egy kis lazítás, kikapcsolódás. - Ismét belekortyolok a whiskymbe, most kifejezetten kedvem lenne felejteni az italtól, jól esik, ahogy végigmarja a nyelőcsövem. Cveta arcára adok egy puszit amikor kicsit feljebb emeli a fejét.
- A hétvégére itthon maradok, csak a tiéd leszek. - Jegyzem meg egy kaccsintással és némi pimaszsággal a hangomban. Alig várom, hogy több időt töltsünk kettesben.

Hát én is kíváncsi leszek, hogy ott mit mondanak, lehet kénytelen leszek bevetni a kapcsolataimat és kicsit kutakodni. Pedig nem akartam újra szóba állni azzal az alakkal, de talán kénytelen leszek Regulus miatt, érte megéri ez az áldozat. - Nem kell csodálni, mi erre születtünk meg hogy szeressük a férjünket. - tudom, tiszta nyálas, de most nagyon szerelmesen tekintek a férfira, akihez hozzámentem. Az ellenkezésem és hátráltatásom oka minden bizonnyal nem a vágy és a szerelem hiány, inkább a kényszer váltotta ki. Utáltam, mikor valaki próbálta nekem megmondani, hogy mit tegyek és azt hogyan tegyem, magam is vagyok elég rátermett a dolgok kitalálásához. Hiszen a szüleim ezzel nagyon is átlépték a privát szféra fogalmát, sose hittem volna, hogy valakihez képesek lesznek majd hozzákényszeríteni engem, de szerencsére hozzá.
Vajon az ő fejében megfordult már, hogy vállalhatnánk gyereket? Bár... most nem is lenne itt az ideje, talán előbb túl kéne esni ezen az egész halálfaló dolgon és biztonságba juttatnom őt. Szeretném, ha nem lenne veszélyben és nem kéne rettegnem attól, hogy elveszik tőlem, mert nincs is veszélyesebb egy nőnél, akinek van mit elveszítenie. - Lehet nem kéne sokáig teperned. - kuncogok egyet, hiszen... ha most ilyen helyzetben is egymásba tudtunk szeretni, akkor biztos úgy könnyebben ment volna és nem lett volna semmilyen bonyodalom. Valahol tudtam, hogy úgyis mellette fogok kikötni és mellette végzem, már gyerek koromban fülig szerelmes voltam belé, csak jött az időszak, amikor a bátyám megbolondította őt... talán éppen miatta van most ilyen helyzetben a férjem.
- Még engem dolgoztatsz te disznó? Jó férj leszel és elviszel engem egy helyre, valami kis egyszerű helyre. - puszik után, pedig beleharapok gyengéden a nyakába. Igazából fiatalok vagyunk és pont nem érdekel engem mások véleménye, hogy mit gondolnak rólunk. Biztosan sokan furcsán pislognak ránk és gondolják, hogy egy újabb érdekházasság. - Csak az enyém? - kérdezem, majd pedig érzékien elkezdem szívni a nyakát, ott akarom hagyni a nyomomat és szeretném, ha mindenki látná, hogy igen. Cveta Black kiszívta a szerelme nyakát, mikor pedig megvagyok nyomok oda egy csókot és felpattanok az öléből. - Na mehetünk életem? - kérdezem lelkesen és mosolyogva.

Felnevetek amikor Cveta elmondja, hogy nem kell csodálkozni ezeken a dolgokon. Őszintén meglep, hogy így viszonyul ehhez, a feleségeskedéshez, hiszen ő mindig kicsit más szemszögből látta a helyzetet, de persze egyáltalán nem zavar, hogy dolgozó nő akar lenni és nem egyszerű háziasszony. Magam sem szeretném azt, unalmas is lenne egész nap csak arra várni, hogy a férjem hazaérjen a munkából... mondjuk biztosan nem könnyű így mindent összehozni, a kaját, a takarítást, stb... de hát úgy tűnik, ez nem okoz neki túl nagy problémát. Még legalábbis nem, majd ha egyszer gyermekünk is lesz, kíváncsi vagyok, akkor hogyan alakulnak a dolgaink. Remélem, ez a pillanat hamar az életünk része lesz, biztos vagyok benne, hogy mindketten örülnénk neki. Mondjuk még igen kevés szó esett erről. De ugyan melyik férj ne szeretne egy gyermeket, aki továbbviszi a családja hagyományait? A mi két aranyvérű dinasztiánk pedig igazán kékvérű és nemes, mindkét oldalról jól be lenne biztosítva a poronty. Vagyis be is lesz, majd egyszer, ha megszületik.
Felnevetek a kijelentésén, kicsit közelebb húzom magamhoz. Egészen idilli lett a mi kapcsolatunk, jó érzés egyébként egy kis őszinte szerelem és gondoskodás, a szívemet sikerült neki teljesen felolvasztania, és nagyjából úgy érzem, mintha teljesen más ember lennék amikor vele vagyok. Sokszor elgondolkodom azon, hogy normális e, amikor így érez valaki... amikor azt érzi, hogy mintha két ember lakozna benne egyszerre... talán nem, de annyira nem foglalkoztat ez a helyzet, hogy beszéljek róla. Nem akarom elrontani a kettőnk közötti köteléket. Sokat dolgoztunk érte... mindketten.
- Jólvanjólvan! - Nevetek most őszintén, de ezzel a kis csipkelődéssel, a puszikkal és a harapdálással felébreszti bennem a vágyat. - Ha viszont így folytatod, nem megyünk sehová. - Pimaszul mosolygok, egyik kezem beletúr a hajába ahogy a nyakamat kiszívja... ilyenkor ismét tinédzsernek érzem magunkat, de nem vagyunk messze tőle... ilyenkor nem érdekel, hogy mit gondolnak majd az emberek, csak az számít, hogy mi ketten kik vagyunk és mit akarunk. Élvezek minden vele töltött pillanatot, mert mellette érzem, élek és csak ez számít. Persze még mielőtt bármi történne ő felugrik az ölemből, én pedig vágyakozva tekintek utána. A whiskyt megiszom, a poharat leteszem az asztalra, felállok.
- Átöltözöm, és utána mehetünk. Akkor mondhatjuk, hogy ez most egy randi lesz? Randiztunk mi egyáltalán, mielőtt... összeházasodtunk? - Felvonom a szemöldököm, miközben őt figyelem. A táskámból előszedek egy fekete inget, azt veszem fel a mostani helyett, valamit a tükör előtt kicsit megigazítom a hajamat is. Eléggé leharcoltnak tűnök, ha őszinte akarok lenni magamhoz. De ez az este kell, kell, hogy jobban érezzem magam.

Elégedetten mosolygok és pillantok a szemeibe. - Szerencséd, mert ha ellenkeztél volna, akkor nem mostam és főztem volna egy hétig rád. - öltöm ki rá a nyelvemet és bármennyire vicces, megeshet, hogy ha összeveszünk, akkor nem teszem meg. Biztosan nem fogom mosni az ő gatyáit, ha megbánt engem, szépen megtanulja ezen fortélyokat. Remélem, hogy anyám és apám sose fogják megtudni, hogy szinte már kész a ház, nem igazán szeretném őket vendégül látni, hogy őszinte legyek. Anyám egyből mindenre megjegyzést tenne, főleg a ház méretére, ő mindig úgy képzelte el, hogy a lánya majd egy igazi kastélyban fog lakni és öregkorára, majd eltartja... Én nem fogom szívesen látni, se őt, se apámat. Megpecsételték a kapcsolatunkat és a viszonyunkat egymással, ők hozták meg ezt a döntést, hiába sült el jól a dolog. Nem számít.
Bennem is feléled a vágy, ami benne is, de nekem ez a kis játék, harapdálás, puszi és nyakának kiszívása elég, hogy csillapítsam valamennyire. Vágytam a férjemre, testére és azon becses részére, de most nem lenne itt az ideje felmenni összegyűrni a lepedőt. - Úgy érzem éhes disznó makkal álmodik. - kuncogok és figyelem a nyakát, sikeresen ott hagytam a nyomomat, büszkén mosolygok rá a férjemre. Szeretem őt, annyira szeretem, hogy már ennyire nem lehet szeretni senkit sem. Megváltoztam magam is, mintha az esküvő óta teljesen kivirultam.
Kérdésén elgondolkodom és nem tudom, hogy hova rakjam hirtelen. - Nem mindenkinek udvaroltak úgy, ahogyan kellett volna. - forgatom meg a szemeimet, majd tudhatja, hogy ez egy burkolt nem. De magam is hamar felsietek az emeletre és átváltom a ruhámat, hát mégsem mehetek ebben randizni vele, ez a ruha túl... hivatalos. Percekkel később pedig a piros szoknyában kezdek el lefelé lépkedni a lépcsőn. - Készen vagy drágám? - mosolygok rá.

Egészen kivirultan tekintek már felé, tetszik a könnyedsége, az őszintesége... ahogy olyan nyugodtan kezeli a dolgokat és szinte pikk-pakk sikerült elhessegetnie a ködöt az elmémből.
- Azt mindjárt gondoltam! - Csattanok fel játékosan. Büszke vagyok rá, hogy ilyen nő lett, ilyen gondoskodó és önálló, és persze nem kételkedem abban egy pillanatig sem, hogy ha összevitázunk vagy nem értünk egyet valamiben, akkor megharagszik rám és majd nem kapok vacsorát... mindig is tetszett, hogy ilyen heves. Sosem kedveltem az unalmas és egyhangú nőket. Talán ezért nem találtam senkit az évek során.
Jól esik az incselkedése, kezeimmel végigsimítom combját, majd derekán pihentetem meg azt, közelebb húzom és még mielőtt felkelne megcsókolom, érzékien és hevesen, hogy ne csak nekem legyen 'rossz' jelenleg. Vigyorogva állok fel vele együtt.
- Olyan boldognak tűnsz. Egészen másnak, mint mielőtt összeházasodtunk. Jobb így, külön élni, hogy nem szólnak bele dolgokba, nem igaz? - Egészen másként ismerjük meg így egymást, és bár az első néhány nap alig tudtam levenni róla a kezem - a szemem - az ajkam, nagyon remélem, hogy ez majd évek múltán is így lesz, és a szerelmünk tovább bimbózik.
- Tudod, hogy nem sok alkalmam volt rá. Mert ellenkeztél. Amúgy már rég a tenyeremen hordoználak. - Öltöm ki rá én is a nyelvem játékosan, mint ahogy ő szokta, de utána fejrázva, óriási vigyorral az arcomon halászom ki a táskámból a cuccaimat és öltözöm át, kicsit elegánsabb ruhába. Ahogy a tükörbe tekintek, látom a nyakamon lévő foltot, de nem zavar, hamar begombolom az ingemet, és sietős léptekkel indulok Cveta után, hátha megtudom még lesni, de addigra már ő is megérkezik. Végignézek rajta, már nem kell rejtegetnem, elmondhatom őszinte véleményem.
- Csodásan festesz. Menjünk. - Nyújtom felé karomat és az ajtó felé indultam, miközben kigondoltam, hová is viszem őt vacsorázni.

Sokan megjegyezték azt, amit ő is most éppen és a mosolyom csak még szélesebb lett az arcomon és úgy figyeltem rá. Valamilyen frappáns válasszal kéne előállnom, de egyszerűen semmi ilyesmi nem jut eszembe, pedig lehetne, eszembe juthatna. - Van okom a boldogságra, egy jóképű okom. - kacsintok a férjemre kacéran, majd elmosolyodom. Boldoggá tesz, pedig nagyon ellenkeztem a dolog ellen, pedig ha tudtam volna, azt ami most tudok, akkor... de lényegtelen, az út melyet megtettünk juttatott el minket ide, így hát szükségünk volt a sok vitára, hideg beszélgetésekre és fenyegetőzésekre. Szerencsére nem nyom el engem és nem érezteti velem, hogy ő felsőbbrendű, egyenlő felek vagyunk ebben a házasságban.
- És örülök, hogy elköltöztünk, szükségünk van erre a szabadságra, de lassan meg kell hívnunk a szüleinket ide. - már rég meg kellett volna tenni, de olyan jó volt halasztani a dolgot, na meg nem mintha ő annyira erőltette volna. Egyszer sem hozta szóba, hogy mi lenne, ha meghívnánk a szüleit majd másik nap az én szüleimet. Mondjuk biztos vagyok benne, hogy az anyósomat levenném a lábáról az isteni tököspitémmel, egyik nap majd csinálok, most valahogy megkívántam.
Kuncogok. - Nem kell a tenyereden hordozni, csak maradj ilyen tökéletes férj. - mondom neki gyengéden és igen, számomra ő tökéletes férj, az is tetszik, hogy nem ellenkezik, hogy azonnal keressen munkát. Van ideje és szeretném, ha mindent alaposan átgondolna, szüksége van egy új célra, de ideje bőven van azt kitűzni. Végül felszaladok és elkészülök villámgyorsan, szerencsére a sminkeléssel nem kell sokat szenvednem, metamorfmágus vagyok, gyorsan elkészítem a megfelelő hajviseletet és a sminket, amire szükségem van, majd úgy haladok le a lépcsőn. Szép estének nézünk elébe.
- Te pedig nagyon fess vagy. Tetszik ez az inged. - mondom neki, majd belekarolok a karjába és engedem, hogy vezessen engem. Lassan már az életemet is rámerem bízni.

Nagyon örülök annak, hogy ő is hasonlóképp gondolkodik. Már kezdett folytogatni az otthoni légkör, főleg, amióta Sirius megjelent a házban. Szinte felszabadultam, egészen más érzés Cvetával együtt élni, jobbat el sem tudnék képzelni. Sokszor meg sem érdemlem mindazt, amit értem tesz... a mai biztatása, megértése is ebbe a kategóriába tartozik. Magam alatt vágtam a fát, nem kellene őt is belekevernem ebbe az egészbe. Összeszedem magam és mindent megteszek azért, hogy a lehető legegyszerűbben és legjobban végezzem el a rám váró kötelezettségeket. Nem szeretnék kéretlen szemek elé kerülni.
- Örülök, hogy boldoggá teszlek. Te is engem. Jobb nem is történhetett volna. - Kicsit sem érzem ezt az egészet nyálasnak. Régebben undorodtam az ilyen dolgoktól, szavaktól, de mára már érzem, nem tudom másként kifejezni azt, amit gondolok. - Egy vacsorára meghívhatjuk őket a közeljövőben, szerintem az most nekik is jót tenne. Kicsit kiszakadnánk a hétköznapokból. Legalábbis remélem. - Nem tudom, ők hogyan élik meg ezt az egészet, még nem tudtam senkivel sem beszélni... de úgy gondolom, hogy az időzítés mindenképp jó lenne. Amint hazaköltözöm teljes mértékben, segítek majd Cvetának megszervezni ezt az egészet. Lehet, hogy a hátunk közepére sem fogjuk majd őket kívánni addigra, de ezek szükséges formaságok, amik alól amúgy sem tudunk igazán kibújni.
- Igyekszem a legtöbbet kihozni magamból. - Meglep, hogy tökéletes férjnek nevez. Persze jól esik nekem és az egómnak is, de kicsit sem tartom magam tökéletesnek. Erre törekszem és remélem, majd egyszer én is így fogom ezt érezni.
Óriási mosollyal az arcomon valamint Cvetával az oldalamon igyekszem az ajtóhoz, előre engedem, majd magunk után zárom azt, és ahogy kiérünk a kertbe, már el is hopponálom magunkat London varázslónegyedébe. Soha nem tudnék mugli étterembe menni, de szerencsére nincs is rá szükség, hiszen akad néhány varázsló hely is a környéken. Legközelebb majd messzebbre viszem el őt, most túlságosan hirtelen jött ez az ötlet, nem volt időm gondolkodni a helyválasztáson.
Az étterem egyszerű, ám mégis elegáns. Bevezetem, egy hangulatos, gyertyával kivilágított kétszemélyes asztalhoz ülünk. Amint elhelyezkedünk, az étlap fellibben és még a séf ajánlatát is elmondja nekünk. Kedvelem a varázsvilág apró rejtélyeit, megkönnyíti az életünket.
- Mesélj a munkáról kicsit. - Mosolyogva tekintek Cvetára miután rendeltünk, az italaink pedig már előttünk is vannak. Rögtön a kezembe is veszem a lángnyelv whiskyt, de még nem iszom bele, csak meglötyöktetem a pohárban miközben tekintetem le sem veszem gyönyörű feleségemről.

Sokat gondolkodom, hogy mi lett volna, ha a szüleim nem hozzá adnak, hanem valaki idegenhez és ezt már ő is mondta nem egyszer. Lehet nem lenne ilyen sorsom, lehet nem úgy nézne ki az otthonom, ahogyan én szeretném, de minden csodálatos és minden jól működik. Nincs okom és nem is akarok panaszkodni, nekem ő tökéletes és jobb nem is lehetne, mindennél többet jelent a szerelme, hiszen más nőre csak rá sem néz, nem mintha én lesném a pasikat, csak egyet lesek, azt akihez hozzámentem. Van, hogy nézem, hogy hogyan alszik, olyan édes és az sem zavar, amikor náthásan hangosan szuszig, baromi édes.
Csak figyelem őt mosolyogva és hallgatom a szavakat, amik elhagyják azt a csókolni való ajkait. - Nagyon helyes és így van. Jobb nem is lehetne semmi. - csak ismételni tudom magam, most minden olyan tökéletes és olyan jó, mint a mesékben. Nem hittem volna, hogy ilyen kis szerelmes lesz valaha, nem tudtam, hogy van romantikus és szerelmes oldala, de... van. Annyira szeretem, amikor ilyen velem és imádom, mikor megérint, amikor az ölében ülhetek és csókolhatom a férjemet. - Minden rendben lesz, majd csinálok valami finomat, meg kérek valakitől egy napra kölcsön egy manót, anyám kiakadna, ha nem lenne itt egy... - sóhajtok egyet. Szerinte kötelező, hogy minden háztartásban minimum egy házimanó legyen, de szerintem teljesen felesleges. De mit tegyek? Mégis csak ő az édesanyám és szeretem, akármilyen.
Nagyon mosolygok rá, majd rákacsintok. - Remélem én sem vallok kudarcot, mint feleség. - mondom neki kicsit elpirulva, hiszen... Nem tudom, hogy ő milyennek lát, de még sosem panaszkodott, ami azt jelenti, hogy nem lehetek annyira borzalmas. Remélem.
Amikor pedig elindulunk, akkor figyelem, hogy hova visz, remélem valami olyan helyre. ahova még nem... na nem mintha olyan sok helyen lettünk volna már. Étterembe még nagyon nem is voltunk, de ez a hely egyszerre kellemes és elegáns, pont tökéletes arra, amit szerettem volna. Tetszika hely, nagyon is tetszik nekem, majd figyelek, hogy kijön, de az étlap... túl sok fogás, ötletem sincs, hogy mit rendeljek, de ravasz leszek, majd megkérem, hogy ő rendeljen mindkettőnknek, mindig sikerül jó kaját választania, kis mázlista.
A munka azonban egy olyan téma, amit nem hoztam volna szóba, leteszem az étlapot és a szemeibe pillantok. - Hát maga a munka annyira nem rossz, de a főnök egy igazi tuskó. - mondom neki, direkt nem hozom szóba neki, hogy mennyire rám van cuppanva, nem akarom felzaklatni ennél is jobban. Meg hát nem is tudom, hogy hogyan mondhatnám el neki... - De lehet, hogy kipróbálom magam más területen is. Ez annyira nem izgi. - mondom neki, miközben rámosolygok. - Te fogsz mindkettőnknek rendelni. rád hagyom magam. - öltöm ki rá a nyelvemet.

Komolyan örülök neki, hogy ő itt van és fényt hoz a sötét hétköznapokba. Ha most ő nem lenne, biztosan hazamentem volna, de ki tudja, a szüleim milyen módon reagáltak a jelen helyzetre. Sokszor gondolom azt, hogy sokkal jobban jártunk, hogy külön költöztünk és még időben. Amúgy sem egészséges annyi emberrel együtt élni. A Dolohov birtok ugyan elég nagy, de már ott laknak Cveta szülei és Antoninék is... nekem mindenképp zsúfolt lett volna a Black ház után. Tekintetem sokkal mosolygósabb ahogy hallgatom őt. Egy-egy alkalommal kicsit fel is nevetek, komolyan hálás vagyok neki, hogy sikerül elfeledtetnie velem a történteket.
- Egy manót? Hát, nehéz lesz megfűzni, hogy engedelmeskedjen neked, de egy próbát megér. Viszont azzal számolnod kell, hogy utána lehet, a nyakunkon marad. Mondjuk engem nem zavarna. Vagy max felszabadítod. - Furcsa, hogy nem lézeng körülöttünk egy sem, hiszen otthon mindig ott volt Sipor, aki nem mellesleg igen jól végezi a dolgát. Ha egyszer lesz manónk, remélem, hasonló képeségekkel rendelkezik majd mint ő.
- Természetesen nem vallasz kudarcot. - Ölelem kicsit jobban magamhoz. Szeretem, hogy ilyen, és ettől csak még inkább lázbahoz. Nem is bánom, hogy hamar elmegy készülődni, különben tényleg nem mentünk volna vacsorázni ma este.
A hely ahová viszem remélem tetszik neki, de persze biztosan járt már elegánsabb étteremben is. Minden igyekezetem ellenére nem vagyok egy nagy romantikus, régebben talán még az voltam amikor a lányokat fűztem a Roxfortban, de utána valahogy alább hagyott a lelkesedésem. Sokkal több időre van szükségem egy-egy ilyen randi kigondolására, de megpróbálom a legjobbat kihozni magamból, a lehetőségeinkből. Érdeklődve pillantok rá miután az étlapot az asztalra helyeztem, tényleg nagyon kíváncsi vagyok, milyen a munkája, a karrier amit kitűzött maga elé...
- A legtöbb főnök az a Minisztériumban, ahogy hallottam. - Pillantok fel közben az italomból, de biztatóan nyúlok át szabad kezemmel az asztalon és érntem meg az övét. - De biztosan megtalálod a hozzád illő munkát. Próba szerencse. Ha nem érzed jól magad egy helyen, ne várd meg még ott öregszel meg. - Milyen bölcs lettem hirtelen, magam sem hiszem el! Persze ha megfogadnám a saját tanácsaimat és gondolataimat, valószínűleg nekem is jobban menne a tisztán gondolkodás.
- Hm, rendben, akkor már rendelek is. - A séf ajánlatát választom, amiben egy húsleves szerepel, szarvasragu pitával és némi saláta. Hamar elénk is teszik a levest amolyan előételként. - Viszont a desszertet te választod majd ki. - Már persze ha ezek után még belénk fog férni, mondjuk az étvágyam nem olyan nagy mint azt gondoltam, a gyomrom összement az idegességtől, de azért néhány falatot kénytelen vagyok letuszkolni.

Figyelem őt, szóval ő szeretne egy manót, aki velünk élne... de hát én nem tudnék olyan lenni velük, mint a szüleim, biztosan felszabadítanám és összebarátkoznék vele. Ezen pedig mindenki tépné a haját, nem lenne helyénvaló, hiszen a társadalmi rangjuk egyenlő a nullával. - Ezen ráérünk gondolkodni. - mondom neki és inkább elhessegetem a gondolataimat. Most nem akarok ezen gondolkodni, sőt. Nagyon nem akarok semmire se gondolni, inkább csak hagyom a pillanatot megélni és élni benne. Vele akarom megélni a pillanatot.
Nagyon mosolygok rá és büszke vagyok, amikor nekem azt mondja, hogy nem vagyok egy kudarc és jó feleségnek tart engem. Megcsókolom szenvedélyesen, próbálom neki megmutatni, hogy mennyire szerelmes vagyok belé.
Hamar eljutunk az étterembe, ahol elkezdünk beszélgetni, csak éppen nem olyan témára terelődik a szó, amiről szívesen beszélnék. Egyértelmű volt, hogy egyszer szóba kerül, de reménykedtem benne, hogy nem most fog. - Hát ő egy speciális fajtája. - felelem neki, miközben oldalra pillantok. Nem akarom vele megosztani, hogy rám van kattanva és többször is tudtomra adta már, hogy mit szeretne tőlem. Érdekelt, hogy majd mikor rukkol elő azzal az ötlettel, hogy legyek a szeretője, miközben férjem van, de az lesz az a pont, amikor tényleg beadom a felmondásom, lesz ami lesz. Utálom őt. - Így lesz szívem. - melegen mosolygok rá. Majd kipróbálom magam egy másik területen, ez amúgy sem igazán nekem való.
Örülök, hogy nem kezd ellenkezni, mikor rábízom a választás terhét és simán veszi a dolgot, csak még jobban mosolygok rá, már lassan fájni is kezdhetne a mosolygó izmom, de nem fog, sose unom meg. Bólintok, amikor leadja a rendelést. - Majd én leszek a desszert, mit szólsz? - talán ezek a szavak nem éppen passzolnak egy kifinomult nőhöz, tekintve a kaján és kiéhezett pillantásom, amiből neki se lesz nehéz leszűrnie, hogy mit is szeretnék csinálni, ha hazaérünk. - De korai a desszertről beszélni még. - fogom meg a kezét és kezdek el köröket rajzolni rá az ujjhegyemmel.

Nem folytatom a manó és a házvezetés témát tovább, ezt őszintén rá bíznám, elvégre nekem nem sok dolgom van és nem is nagyon lesz úgy gondolom ezzel kapcsolatban. A manó talán annyiban lenne hasznos, hogy Cveta munkáját segíthetné a jövőben, ki tudja, talán ha eljön majd az a pillanat, amikor gyermekünk születik, ő is átgondolja ezen lehetőséget és belátja, hogy nem is olyan rossz ötlet, ha mindig itt van és segít. Természetesen ha lesz rá lehetőségem én sem fogom elutasítani a segítségkérést. Nem vagyok egy lusta henyélős fajta, de azt megtanultam az aranyvérű dinasztiákból - talán túl jól is - hogy a férfi a pénzt keresse, ne a ház körül henyéljen. Én pedig pont ezt szeretném megtenni, a lehető legjobban, és ha nem akarok kudarcot vallani, akkor minél előbb lépnem is kell az ügyben... az ügyben ami ma tárult igazán a szemem elé.
Örülök neki, hogy ilyen kellemesen ellazulunk a vacsora alkalmával, hogy ilyen könnyedén elbeszélgetünk a munkájáról, a céljairól. Mindig is tetszett benne, hogy nem olyan mint a többi nő, nem csak egyszerűen háziasszonyként szeretné leélni hátralévő életét. Mindig is hálás leszek majd valószínűleg Dolohovéknak, hogy ennyire önálló és határozott nőt adtak hozzám feleségül.
- Speciális? Kezdek kíváncsi lenni rá. Remélem nem okoz neked túl sok fejfájást, mert akkor nekem is hasonlóképp kell tennem vele. - Vonom fel a szemöldökömet. Persze nem vagyok benne biztos, hogy Cveta szeretne még beszélni erről, olyan könnyen elveti a témát, nem mesél hosszasan róla... persze lehetséges, hogy ez azért van mert ennyire nem szívleli a helyet. Megértem, és én azt szeretném, hogy neki a legjobb legyen. Csak elmosolyodom, de őszintén, nem bánom, még azt sem ha nincs olyan sok témánk most, mert csendben is jó egymással szemben üldögélni, puha kezét simítva. Ám közben a kaja is megérkezik, és lassan próbálom magam rá felkészíteni. Cveta pedig erre megadja a legjobb módot. Az incselkedést, amit az étterem utánra tartogat.
- Nekem több mint megfelelnél desszertnek. - Kuncogok kicsit, beharapom ajkam, még mindig olyan ellenállhatatlan vágyat érzek iránta... nem tudom, mikor fog ez csillapodni. - Akkor azt hiszem, hamar be kell kapnunk az ételt, hogy minél előbb a legfinomabb részre térjünk. - Kiskoromban is, ha tehettem volna a desszerttel kezdem az étkezést, de persze nem illik, így sosem volt rá lehetőségem. Most sem történt ez meg, még ha másként is gondolok a desszertre már, és más vágyakat kelt bennem. Elengedem a kezét és lassan az ételre koncentrálok.
- Jó étvágyat. - Mondom kedvesen mielőtt nekikezdenénk. Evés közben pedig soha nem tudtam beszélgetni úgy igazán, most sincs ez másként, így kicsit elcsendesülök. Persze nem fogom elutasítani, ha ő valami témával elém áll.