Csak ült az apró tornácon a ház előtt és az sem zavarta, hogy közben szépen rá esteledett.
Tekintetét mint mindig, most is a szemben lévő elhagyatott házon járatta, és valami oknál fogva nem tudott tőle szabadulni.
Ismerni vélte az ablakait, az ajtaját, még a szobáit is, holott egyszer sem járt benne és fogalma sem volt arról, hogy kik is vehették meg, mert embert soha nem látott.
Ujjai között megmozdult a sörös üveg, ő pedig egy hatalmas nyeléssel eltüntette a még benne lévő tartalmat.
Szeretett sörözni, szerette a vele járó melankóliát és azt is szerette, hogy ilyenkor legalább nem kellett hallgatnia Susan mondanivalóját.
Mert az mindig volt neki...
Állandóan beszélt és beszélt, néha fontos dolgokról, néha lényegtelenekről. A lételeme volt az, hogy hallassa a hangját, hogy kiabáljon, hogy elmondja a véleményét, vagy épp hogy mi van vele élete minden egyes másodpercében, és a férfi ezt az elmúlt időszakban már nagyon unta.
Egyszerűen nem fért a fejébe ez az egész közlési kényszer, hogy a nő hogy nem képes befogni legalább fél órára és hogy miért nem hagy neki nyugalmat! És mikor ezt átgondolta, akkor azon kezdett el gondolkodni, hogy vajon hogy is kérte meg a kezét... vagy hogy ismerkedtek meg? Mert erre már egyáltalán nem emlékezett.
De még arra sem, hogy ténylegesen mi fogta meg a nőben, mikor egyáltalán nem volt az esete, és elképzelni sem tudta, hogy az ilyenekhez vonzódjon. Nem emlékezett az esküvőre, arra, hogy milyen volt az oltárnál Susan, és arra sem, hogy az egész hol történt.
Akárhányszor erre gondolt, az agyában egy éles fájdalom kiséretében fehér fény villant, ő pedig ettől a kellemetlen érzéstől inkább mással kezdett foglalkozni...
Mondjuk egy sör kibontásával és a szomszédos ház figyelésével...


Ő maga sem értette, hogy miért is vállalta el ezt a feladatot.
Jó, tudta, hogy nincs választása, hogy a halálfalók sorsa már csak ilyen, és hogy mindent meg kell tennie az uráért, de azért azt kicsit erősnek érezte, hogy feleséget játszva kell élnie. Ráadásul egy ilyen férfi mellett, mint ez itt...
Ki nem állhatta, hogy minden mondanivalójára csak morgást kapott válaszul, hogy nem tudta felvillanyozni - kivéve ha a szexről volt szó - és azt is utálta, hogy miatta mugliként kellett élnie, távol a varázs világtól, már kilenc hónapja!
Ő nem akarta elvenni az emlékeit, ez valamelyik idiótának volt az elképzelése, meg az is, hogy egy ilyen memória törlés után álljanak rá, hátha megtalálják és majd követni tudják beépülve és ezzel információkhoz jutva!
Nevetséges ötlet volt, nevetséges elképzelés!
És az is abszurdnak tetszett, hogy meg fogja kedvelni.
Egyáltalán nem kedvelte... bár az is igaz volt, hogy voltak a férfinak pozitív tulajdonságai, de hiába, mindezek ellenére, egyszerűen nem volt a zsánere.

Hüvelykujja a gyűrűsujján lévő hamis karikagyűrűre simult, játékosan megsimította a fémet. Még tett két lépést közelebb, egészen a hűtőig, ahol is a vállával nekidőlt a hatalmas fehér óriásnak. Kíváncsian és szánakozva nézte a férfit, aki már egy órája ült a tornácon és meredt a semmibe.
Elvesztegette a varázserejét, az életét...
Szánta őt!
Halk sóhajt hallatott, majd kezébe vett egy üveg sört, és hátat fordítva a "férjének" az emeletre indult, a szobájukba, hogy megigya a kezében lévő alkoholt.
El kellett lazulnia, túl kellett lépnie és túl kellett élnie...