Az év igen sok megpróbáltatás elé állítottak és a legtöbbel egyedül kellett szembenéznem. Köztük az első ami óriási nyomot hagyott a lelkemen a szüleim halála volt, három évvel ezelőtt. Ezzel a Brown család öröksége mind rám szállt és egyedüli felnőttként a két kisebb húgomról is nekem kellett gondoskodnom. Kitartó voltam és elszánt, de igazából ezzel sosem volt problémám, hiszen a szüleim mindig ilyennek neveltek. Világéletemben szorgalmas voltam, a családom pedig támogatott a céljaim és feltörekvéseim elérésében. Biztattak  és az én örökös kíváncsiságomhoz az övéké is hozzátársult. Amikor megkaptam a levelemet a Roxfortba még feltörekvőbbnek, még izgatottabbnak éreztem magam... amit nem voltam rest visszafogni a hamarosan elérkező, várva várt vonatúton sem.
Nem egyedüli voltam, aki kilógott a sorból, ám mégis másként gondolkodtam mindig mint a többiek. Szeretem a logikát, a logikus gondolkodást - tapasztalatom szerint pedig a mágiában ennek igen nagy hasznát vehetjük. Ennek ugyan hátulütője is akad, méghozzá a szkeptikusság bizonyos dolgokban, hiszen a mai napig nehezen fogadok el bármilyen magyarázatot bizonyíték nélkül. Ám vannak pillanatok az életemben nekem is, amikor ezen érvektől messzire el kell vonatkoztatnom. Jellememből adódóan foggal s körömmel ragaszkodom a véleményemhez, nagyon nehéz meggyőzni az ellenérvekkel. Ebből sokszor keveredtem vitába, és előfordult, hogy ha kihoztak a sodromból, tapintatlanul, kissé bunkón viszonyultam a másik félhez vagy akár veszélybe sodortam magam és a barátaimat.
Mindennek ellenére kedves személyiségnek tartom magam, aki figyel másokra és segít mindenben amiben csak kell. Barátaim sűrűn fordulnak hozzám a mai napig tanácsért, amit könnyű szívvel, a saját véleményem és jól átgondolt helyzetükre tekintettel meg is adok nekik.
Az eddigi iskolaéveimben végig nagyon felelősségteljes és igen maximalista voltam, és ez a két tulajdonságom az ami azt hiszem a jövőben is el fog kísérni. Mindig betartom a szabályokat, ragaszkodom a rendszerhez. Talán ezért is lettem ötödéves koromban prefektus; amit házvezetőnk őszinte dicsérettel illetett a későbbi időszakban - hetedik évfolyamom végeztével már nem élhettem e címmel -, de addig is minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy körülöttünk minden a helyén legyen. Rengeteg mindent a nyakamba vállalok a mai napig. A lehető legtöbb órát és gyakorlatot felveszem, a Roxforti éveim során is hasonlóan tettem, aminek eredménye meg is látszott az év végi vizsgáimon. Az iskolában eltöltött sok év megtanított arra, hogyan álljak ki magamért, hogyan viseljem a következményeket, hogyan bizonyítsak. Sosem hagytam, hogy bántsanak és megszégyenítsenek, inkább megpróbáltam figyelmen kívül hagyni az ilyen és erre hajlamos embereket körülöttem. A továbbképzésen is tökéletesen megmutatkoztak ugyan ezen képességeim és a mai napig semmit nem veszítettem a lelkesedésemből sem. Ami egyre inkább megmutatkozik, azok a vezetői készségeim, amiket a későbbiekben szeretnék majd kihasználni. Konkrét terveim és igen hosszú listám van a jövőre nézve, de ehhez előbb a maximális módon bebiztosítom magamat a megfelelő tanulmányi háttérrel.

A családom Skóciából származik és a mai napig a régi családi birtokon élünk. Minimalista, növényszerető, gyógynövényekkel és bájitalokkal foglalkozó família, ameddig vissza tudom vezetni ágainkat, mind ebben a témakörben foglaltak álláspontot. Hosszú évekre visszavezetve mindannyian valamiféle növényről kaptuk a keresztnevünket - ezt a megszállottságot a mai napig nem igazán értem, de a hagyományok értelmében elszánt vagyok és követni fogom nyilván -. Elvárásaik mindig is voltak, de nem mondhatnám, hogy vasszigor jellemzi a felmenőimet. A maguk döntése alapján házasodtak, így is sikerült tisztán tartani a vérünket. Egyetlen olyan családtagot sem tudok felmutatni a múltban, aki a varázslóháborúk egyikében részt vett volna, így engem sem különösebben izgat ez a téma, ám ha úgy alakulna, hogy valamilyen úton-módon belekeverednék, nyilván a maximumot adnám a támogatott oldal irányába. Inkább a Minisztériumhoz húz a szívem. Egyedüli tagja vagyok a famíliának aki ebbe az irányba terelődött és nem a gyógynövénytan vagy bájitalok hagyományát vitte tovább.
A szüleim meghaltak három évvel ezelőtt egy halálfaló támadásban, igazából mondhatni rosszkor voltak rossz helyen. A mai napig homály fedi azt, hogy ők támogatták -e valamelyik oldalt vagy épp valakik be akarták őket toborozni, de akárhogy is, rosszul sült el a látogatás a barátaiknál. Szerencsére én ekkor már betöltöttem a 17. életévemet és az utolsó évemet töltöttem az iskolában. A két fiatalabb testvérem gyámsága rám szállt, de nem csüggedtem, hiszen egyébként is mindig jó kapcsolatot ápoltunk egymással. Szerencsére mindketten már Roxfortos diákok voltak ekkor, így nekem nem is volt kérdés, hogy a családi vagyonon túl, munkába álljak. A nyár folyamán a birtokon dolgoztam a gyógynövényekkel, de ez a munka nem az én terepem volt továbbra sem, így a család egyik megmaradt barátját bíztam meg ennek további gondoskodásával ameddig a húgaim nem lépnek ki az iskolából és veszik át ezt a vállalkozást. A történtek után sem volt kérdéses, hogy a Minisztériumba szeretnék tovább tanulni, megszerezni a megfelelő ismereteket és tapasztalatot ahhoz, hogy később még inkább támogatni tudjam a családunkat. A szigorú szervezettségemnek köszönhetően sikerült a megfelelően beilleszkednem és tiszteletreméltó helyet szerezni magamnak, amivel bebiztosíthatom a jövőbeli karrierem.
Az édesapám Basil, az ő apjától szerzett tudást felhasználva szuper bájitalérzékkel rendelkezett. A dolgozószobájában polcokon sorakoznak a világ minden tájáról beszerzett könyvek, felcímkézve, jegyzetekkel ellátva.  Kedves, jóravaló férfinak ismertem, aki hozzám hasonlóan mindent megtett a céljai és a család célja érdekében. Megadta nekem a megfelelő nevelést, mindig támogatott, ahogy a húgaimat is. Érdeklődéssel hallgatta a történeteimet, felfedezéseimet, sosem volt hosszú ideig távol és ugyan ragaszkodott a saját maga felállított szabályaihoz, ezt mégsem éreztük meg, hogy kihatással lenne az életünkre.
Édesanyám Rosemary igazi fiatalos, belevaló nő volt. Utálta a csinos ruhákat és a természetellenességet. Gyógynövényekkel foglalkozott a birtokunkon felhúzott üvegházakban. Mindig nadrágban volt, mindig nyakig sárosan. Környezettudatos életmódra tanított bennünket és ahogy tudta, védte a környezetet. Sosem láttam sírni vagy szomorkodni, mindenben meglátta a szépet és a vidámságot. Gyermekeiért bármit megtett és ez az anyai védelmezés, a puha érintés, a gondoskodás hiányzik az életemből és sosem fogom megszokni, hogy majd az én gyermekeim nem láthatják, ismerhetik meg őt.
A húgom, Flora hatodéves a Roxfortban, le sem tagadhatná, hogy a Hugrabug ház tagja. Anyám hasonmása, mint kinézetre, mint lélekben. Ebből kifolyólag nagyon megviselte a halála. Nem volt könnyű visszahúznom a szakadék széléről és lelkierőt öntenem bele, viszont miután sikerült, még elszántabban vágott bele a jövőbéli terveibe és biztos vagyok abban, hogy amint végzett az iskolával, át fogja venni a családi bizniszt.
A húgom, Dahlia ötödéves, Hollóhát ház tagja. Ékes kincsem, nagyon hasonlít rám több szempontból is. Ő volt az hármunk közül, akit nem igazán tudtam a mai napig sem elvonatkoztatni a családi tragédiától. Magába fordult és megszűnt körülötte a világ, csupán a könyveknek él. Régen bohókás természetű, barátkozós csaj volt, ám az utóbbi időben nem tudom, hogy merre fogja vinni az útja. Már alig tartja velem a kapcsolatot, Flora is sokat panaszkodik rá, de sajnos mivel nem tartózkodom az iskolában, így nehezen tehetek bármit is amikor távol vagyunk egymástól.  

A rend a lelke mindennek. A szobában, a szekrényben, a polcokon a lélekben. Ezt nagyon jól megtanultam édesanyámtól, talán túlságosan is. A társaim kinevettek, ha egy héten háromszor átrendeztem a ládámban a dolgokat, ha papírfecnikre írva jelöltem meg a hétre szükséges feladataimat, ha egy pergamenen vezettem táblázatban minden egyes percemet. Az eredménye mégis szemmel látható volt idővel, így többen körülöttem próbáltak leutánozni és igyekeztek megérteni a miérteket. Voltak, akik megközelítették a szintet, de sosem volt senki, aki felülkerekedhetett volna rajtam. Ezt nem lehet csak úgy megtanulni, gondoltam én, ehhez érzés és hozzáértés kell, egy született tehetség, amit szerencsére én megkaptam az élettől.

"Tudod fiam, ezek a növények megkönnyítik az életünket. A belőlük készült bájitalok által pedig hosszú-hosszú életet élhetünk. A kettő együtt alkot egy egészet, egyik a másik nélkül nem létezhet."
Csak ittam és ittam minden egyes szavát, mégsem örököltem meg tőle az érzéket, ami ehhez a tanhoz szükséges. Nagy becsben tartom az utolsó évében elkészített bájitalok többségét, a legtöbbet csak szükség esetén használom fel, de nincs olyan baj, amire ne találnék megoldást az ő műhelyében. Tudom, hogy ha a Flora húgom befejezi az iskolát, majd előveszi apám bájital bibliáját és nem kell azon aggódnom, hogy kárba vész a sok tudás, de nem szégyen ragaszkodni a múlthoz, egy-egy pillanatra leragadni az emlékek sokaságában és azt képzelni, hogy ő itt áll és még mindig főzi a főzetet, amivel például a szomszéd házban lakó nénit megszabadítja a fájdalmaitól.

Ám én itt állok a londoni lakásom erkélyén és a horizontot bámulom csak. Mindez az emlékeimben létezik csak és fájó szívvel, nehezen tudom rávenni magam arra, hogy hazatérjek Skóciába. Megigazítom az ingem gallérját, mély levegőt veszek, magamba szívom a hűvös levegőt, az eső illatát. Belül gyötör az érzés, hogy cserben hagytam a családom, de én csak az álmaimnak élek és ahogy mindig is terveztük, úgy szeretném megvalósítani azokat. Mindent elrendeztem, mindent jól megterveztem és a vállamat nyomó súly eddig nem tudott a földre kényszeríteni és ha tehetem, nem is fogom hagyni, hogy ez megtörténjen. Nem könnyű mindenhol jelen lenni, gondoskodni a húgaimról, a saját életemről és a karrierről amiről álmodok... de összességében ez jelenti nekem azt a boldogságot, azt a kitöltést, ami a szüleim elvesztése utáni űrt hagyta.