Nyitni kell az új dolgok felé. Minden kezdet nehéz....
Eljött a nap, ami minden hónapban elszokott. A prefektusi ellenőrzések. Már nem is emlékszem rá, hogy év elején mit mondtak, mennyi húzásunk lehet vagyis mennyit ronthatunk el ahhoz, hogy leváltsanak minket. Na de mindegy is, a lényeg az, hogy eljött a nap amikor a házvezetők felelősségen vontak minket az elmúlt időszakba vétett hibáinkért. Nekem is volt egy. Egy szabálysértés. Nem is kicsi, szóval lapultam és örültem, hogy csak egy fürdő takarítással megúsztam ezt az egészet. Úgyhogy ez a kellemes kis beszélgetés után, el is indultam a prefektusi fürdőbe, reménykedve abban, hogy egyedül kell elvégeznem a munkát, és nem fogom magam égetni még egy ember előtt. Még ha sokáig is fog tartani, az sem baj, csak bár ne osztanának be mellém senkit. Persze az élet nem habos torta, ezért amikor befordultam az ötödik emeleti folyosóra, megláttam egy fiút haladni előttem, szintén ugyan arra. Messzebbről nem ismertem fel, de aztán ahogy haladtam egyre gyorsabban és gyorsabban, rájöttem ki ő. Így már teljesen biztos voltam benne, hogy nem egyedül leszek prefektusi fürdőbe. Hiszen erre az emeletre más terembe nem szoktak büntit kiosztani. Nem szólítottam le a fiút. Remus Lupin. Elsőtől kezdve nem szimpatizálunk egymással. Nem tudom pontosan miért, talán a rivalizálás az órákon a két ház okosabb tagjai között, vagy egyszerűen csak a semmirekellő társasága végett? Mai napig nem tudom megválaszolni magamban ezt a kérdést. Talán majd most, ezek után. Igazából nálam ott süllyedtek el, amikor szekáltak valakit, mondjuk nem kellemes módon. Még oké.. a csínyek, hiszen ki ne próbálna ki valamilyen csínyt az ittléte alatt? Csak... ne szerepeljek benne, mindössze ennyi lenne. Egészen közel értem már a sráchoz, de a célhoz is megérkeztünk. Amikor az ajtót nyitja, akkor lépek oda én is. -Helló Lupin. Úgy nézem, munkatársak leszünk... - Halványan, majdnemhogy kifejezéstelenül, de egy apró mosolyt erőltettem az arcomra. Nem tudom mi lesz ebből, de azt hiszem, nem kellene most bajt csinálnom, mert nem esne jól, ha ennyi törekvés után leváltanának a címemről. Szóval vállat vontam, elhúztam a számat egy kicsit, majd beléptem a prefektusi fürdőbe. Szerettem ezt a helyet. Annyira kellemes volt, és csodálatos. Mondjuk lehet, hogy a mai nap után már nem így fogok erről gondolkodni...
Fogalmam sincs, hogy Tapmancs számára mi a fene lehet olyan izgalmas a prefektusi fürdő kitakarításában, de egész délután erre volt rápörögve, és csak fáradságos munka árán tudtam leszerelni. Ugyanis a legutóbb, amikor segíteni akart, nem sült el valami jól. Igaz, akkor a konyhai manók kisegítése volt a feladatom, de az ősi Black család nemes sarja folyton terrorizálta őket, és parancsolgatott nekik, mint ahogy azt otthon nyilván megszokhatta. Rekordidejű volt a mosolyszünet, három napig képes voltam ignorálni azután az eset után a kéréseit és azokat a bizonyos pillanatokat, amikor elszállt az agya. Kinevette ugyanis a manók megmentéséért indított mozgalmamat, amelynek eddig három tagja van. Én, a vezérkari elnök, Peter, aki csupán jóindulatból csatlakozott és Hisztis Myrtill, akiről később kiderült, hogy csak társaságra vágyott, és egyáltalán nem hozták lázba a manók jogai. Annál jobban ráindult azonban a témára, hogy a vezérkari elnöknek mindig pucér felsőtesttel kéne járnia a gyűlésekre, úgyhogy azóta kerülöm a negyedik emeleti lányvécét. Most azonban egy eseménytelen est várhat rám, amennyiben sikerül távol tartanom Sirust. A folyósón haladva éppen azon ábrándozok, hogy milyen jó kis fürdőt veszek majd miután végeztem a munkával, ekkor azonban vödörcsörömpölés riaszt fel a mélázásból. A csörömpölés egy darabig lassú, egyenletes, de aztán a ritmus egyre gyorsabb és szertelenebbé válik, tanújelét adva, hogy az illető egyre közeledik. Alapos a gyanúm, hogy ugyanoda igyekszünk. Megszaporázom én is lépteimet, de már hasztalan. Ahogy az ajtóhoz érek, már ott is áll mellettem Scamander. Mármint a lány kiadása. Ez egyszerűen fantasztkus. Nem is tudom, hogy az ikrek közül most kihez lenne inkább hangulatom. Ha választhatnék, inkább trágyát lapátolnék a thesztrálok istállójában. Egyedül. Regisztrálom a becsmérő pillantását, mire én a plafonra emelem a tekintetemet, mintha éppen Merlintől kérnék segítséget. Először is Miss Én Mindent Tudok, és ezt nem is rejtem véka alá kisasszonyról van azért mégis csak szó. Másrészt meg ki nem állhat minket, Tekergőket, és ezzel persze nincs egyedül az iskolában, én mégis azon mantra szerint élek, miszerint jobb kerülni azok társaságát, akik nem csípnek. Ez a helyzet viszont nem választás kérdése, úgyhogy viszonzom a félszeg mosolyt, négyzetcentiről négyzetcentire lemásolva az övét, aztán belököm az ajtót magunk előtt. - Bravó, Einstein, ez egy igazán helytálló megállapítás volt. 10 pont a Hóllóhátnak – mormogom az orrom alatt és beljebb lépek a helyiségbe, becsapva magunk mögött az ajtót. Orrom rögtön szagot fog. A megannyi illatos szappan, sampont és mindenféle kényeztető bájitalok között megtalálom a kedvenc belga tejcsoki illatú hajkondicionáló főzetemet, amit igazából csak azóta engedhetek meg magamnak, mióta prefektus vagyok, de ha valamiért, hát ezért nem tudnék soha lemondani a posztomról. Mélyet szippantok a levegőben, aztán tekintetem Scamanderre vándorol és elfacsarodik a szívem, ahogy arra gondolok, hogy ki kell ma hagynom a kényeztető fürdést. - Figyelj, nem tűnik nagy melónak, szerintem egyedül is meg tudom csinálni. Mit szólnál ahhoz, ha kihagynád ezt a bűntetőt? Legfeljebb majd jössz nekem eggyel – vonok vállat és a vödrömet az első csap alá helyezem. Egyenlően engedem meg a meleg és a hideg vizet, hogy kellemes hőmérsékletet kapjak, majd elindulok a bal oldali ajtó felé, zsebemből közben előveszek egy pici, aranyló kulcsot, ami a szertárat nyitja. Arról elfelejtettem szólni, hogy természetesen nekünk is muglimód kell takarítanunk, mint bárki másnak, ha büntetőmunkáról van szó. Mielőtt bedugnám a kulcsot a zárba, még egyszer hátrapillantok a vállam fölött, hogy lássam Scamander mit szól ahhoz, hogy le akarom zárni. Az igazság az, hogy ha takarító nap van, a prefektusi zárva van az összes többi prefektus előtt, és ezt a barátaim is nagyon jól tudják, szóval szinte egészen biztos vagyok abban, hogy később beugranak, és ennek nem biztos, hogy Catherine is örülne.
Nyitni kell az új dolgok felé. Minden kezdet nehéz....
Nem igazán örülök ennek a büntetésnek. Egyrészt azért, mert a hírnevem forog rajta kockán, hiszen az emberek többsége a mi házunkban nem nézi jól szemmel azt, aki már járt ilyesmin. Most csak abban tudok reménykedni, hogy Remus majd tartja a száját erről az egész mizériáról és minden menni fog a maga kerékvágásába tovább. Abban az igen jól beváltba. Hiszen nem az a típus vagyok, aki szeret változtatni a szokásain, a hozzáállásán. Igyekszem a legjobbat kihozni magamból, ha kell túl is teljesítem magam a cél érdekében. Volt már rá példa, hogy olyan sokáig nem aludtam egy beadandó miatt, hogy másnap a gyengélkedőn találtam magam. Ez szerintem nem titok, mármint hogy a házunk diákjai mind az okosságukról híresek. Egyébként is, sokan csak azért nem kedvelnek, mert mindig megmondom a tutit. Ha valaki nem tud valami, akkor beleszólok, az órákon is általában aktív vagyok, sőt, sokszor úgy érzem, még a tanárnál is informáltabb lehetek. Ezért néhány másik házban lévő személy pedig ki szokott röhögni, vagy okoskának tart, és ilyenkor mindig csak azzal vigasztalom magam, hogy tutira féltékenyek arra, ami a buksimba van. Nem mindenkinek adatik meg ez a képesség... Pontosan Remus és a bandája is ezek közé tartozik az én szemszögemből. Ezért nem örülök neki túlságosan, amikor meglátom, hogy vele kell ma elvégeznem ezt a munkát. Mintha így is nem lenne elég a büntetés, még plusz hozzájön még egy lapáttal Lupin. Nem kedves az első mondata sem már felém nézve. Nos, akkor miért kellene, hogy én törjem magam? Valahogy csak megleszünk egymás mellett. Szememet forgatom miközben belépek az ajtón. -Legalább nekem jár pont, nektek pedig általában csak pontlevonás. - Nem mintha túl jó szószátyár lennék, de egy kicsit ilyenkor igyekezni szoktam. Ha kell, akkor ki tudom tartani a hátam, bármi is jön felém... Körülnézek a fürdőben. Szeretem ezt a helyet, mert mindig olyan nyugodt. Általában olyankor szoktam ide járni, amikor már tudom, hogy senki sem jön be, teljesen biztonságos a terep. Ki szoktam használni ezt a kis időt arra, hogy egyedül töltsem el, gondolkodjak, kipihenjem a többieket. Gondolataimból a fiú szavai löknek ki. Rápillantok felvont szemöldökkel, szerintem már ebből látszik, mit gondolok arról amit mondd nekem. De mindenképp megerősítem. -Nem szeretnék még nagyobb gondba keveredni, nem fogsz tőlem megszabadulni ilyen könnyen. De azért kedves próbálkozás volt. - A saját kis vödrömmel elindulok a másik csaphoz, szintén elkezdem bele önteni a vizet. Tisztában vagyok a feltételekkel, Remus pillantását nem is méltatom jelen pillanatban semmire. Ha valamit meg kell csinálnom, hát akkor azt meg fogom rendesen, nehogy újra át kelljen élnem egy ilyen borzalmas dolgot. Nem lenne kellemes egy büntetőmunka a rengetegben. Elzárom a vizet, majd a tisztítószerekhez indulok, megkeresni a legmegfelelőbbet. - Melyik felét szeretnéd te csinálni? Gondolom te sem szeretnél útközben belém botlani. - Én bizony semmiképpen, utálom ha valakit kerülgetnem kell, miközben végzem a feladataimat. Kérdő pillantással nézek a fiúra, és nem rohanok el semmit, teljesen nyugodtan böngészem végig a tisztítószereket. Még jó, hogy néha odafigyeltem mugliismereten, mert a tanárnő persze elmondta, hogy körülbelül milyen szerekkel tisztítanak az emberek. Mert mi aztán ilyet nem használunk otthon, a varázslat sokkalta hatékonyabb.
A kulcs könnyedén fordul a zárban, és az ajtó kitárul előttem. A szertár teljes pompájában tündököl előttem a legkülönfélébb tisztítószerek armadájával, amelyek közül a legtöbb nekem semmit sem mond. Nem vagyok jártas a muglimód takarításban, mint sok varázsló- és boszorkapalánta társam az iskolában. Azokat leszámítva persze, akik mugli családból jöttek vagy annyi büntetőmunkán jártak már, hogy kívülről megtanulták, hogy mi mire való. Töredelmesen bevallom, hogy én általában csak vaktában töltögettem a tisztítószereket ide-oda, ahová jónak láttam, hogy minél hamarabb túlessek a dolgon. Tekintetem körbejáratom alaposan, de nem igazán tudom, hogy hol kezdjem, így valamiképp egy csipetnyi megkönnyebbülés is vegyül a felháborodásom közé, amikor meghallom Scamander válaszát. Az igazság az, hogy tényleg szükségem lesz segítségre, különben ezzel a tempóban soha nem végzek, mégis ott ül bennem a heves ellenérzés, amit nem is igazán tudok mivel magyarázni. Mármint a nyilvánvaló tényt leszámítva, hogy szivesebben lennék egyedül most. A háttérzajokból ítélve a lány nem sokat cicózik, máris tölti a vödröt, aztán mielőtt még feleszmélhetnék, már itt áll mellettem. A hangja legalábbis közvetlen mellőlem csendül fel. Egy lépést hátrálok, és ezzel lovagiasan odaengedem a szertárhoz. A lovagiasság mögött persze ott bújkál a hátsógondolat is, hiszen sokkal határozottabbnak tűnik a témában, mint én valaha is. - Jól van, Scamander, te akartad. Akkor rádhárul az a nemes feladat, hogy ebből az arzenálból kiválaszthatod a megfelelő szereket. A kagylóra, a padlóra, ablakra, tükörfelületre, a wc-be stb – hosszú karommal mindeközben lendületesen gesztikulálok, aztán a mozdulatsor a tarkóm megvakarásában fejeződik be. - Végülis te vagy a lány, ti jobban értitek ezeket a dolgokat – teszem hozzá még sietve, hogy leplezzem azon tényt, hogy máris valamiben alulmaradtam vele szemben. Abban az esetben persze, ha ő is tudja, hogy mit hogy kell, hanem akkor visszatérhetünk a jó régi, bevált Tekergő módszerre, intuíciók alapján. Hátat fordítok neki, és körülnézek a fürdőben, hogy melyik részt is vállahtanám el, de igazából mind egyformán koszosnak tűnik, szóval nem vélek felfedezni semmilyen különbséget. - Ja és viszem a wc-t és a környékét. Bár nem igazán érdemelted ki. Főleg nem a hibátlan modoroddal. Nem ártana kicsit csíszolni rajta – kacsintok cinkosan a hollóhátas lány felé. Tudom, hogy csak olajat öntök a tűzre, de nem bírom visszafogni magam. Ez az átka, ha a Tekergőkkel lógsz naphosszat, lételemeddé válik a piszkálódás. Mellesleg ha most futni hagyom, akkor a következő két óra majd békés hallgatással fog telni, ami egyáltalán nincs az ínyemre, hacsak nem akarok belehalni az unalomba. Egyszóval próbálom kihozni a magam módján a lehető legjobbat egy számomra egyébként cseppet sem előnyös helyzetből. Hogy is van a mondás? Ha az élet citrommal kínál, kérj hozzá sót és tequilát?
Nyitni kell az új dolgok felé. Minden kezdet nehéz....
Kicsit megnyugodtam, de ettől függetlenül szerintem még a fejem kicsit vörös a helyzettől. Egyrészt kicsit kínos is, hogy egy fiú társaságában, hogy Remus társaságában kell takarítanom egy fürdőt, ami amúgy sem egy túl kellemes meló. Ezért jó, mennyivel egyszerűbb varázslattal kitakarítani egy fürdőt. Olyan dolgokat is el lehet tüntetni, amit például szerekkel nem. Nem mintha sokat használtam volna vegyszereket életemben, csak tudom melyik mire való mert a mugliismeret órán ezt elmondták. Egyszerűen én meg minden órán figyelek, hiszen sok minden a hasznomra lehet. Mint például most is. Remus kinyitja a szertár ajtaját, én a vizes vödrömmel odalépek mögé és bekukucskálok. Arrébb is áll, valahogy gondoltam, hogy nem figyelt oda órán és nem tudja mi mire jó. Aprón felsóhajtok és miután letettem a vödröt, behajolok a szertárba és megnézegetem a szereket. Szép lassan elkezdem őket kipakolni a vödröm mellé. -Tudod, ha odafigyeltél volna körülbelül öt percet mugliismeret órán a tanár elmondta mi mire jó. Innen pedig szinte minden kell. - Egy-két tartalékot is találtam, azokat bent hagytam a szertárba és ugye mivel elég sok mindent kell takarítunk, ezért sok szer is kell hozzá. Nem azért van ez a sok minden, hogy csak úgy átlépjünk felettük. A csipkedéssel pedig nem állok le, jól esik. Idő közben kiderül, hogy ő mit szeretne takarítani, úgyhogy kicsit meg is könnyebbülök, én majd kezdem a nagy káddal. Az elég szuper lesz szerintem, úgysem álltam még benne amikor üres. Két kesztyűt is kikapok a szertárból, az egyiket Remus felé dobom, hátha elkapja. - Jaja! Az én modorom! Igen... - Durranok be megint, egy pillanatig haragosan nézek rá, ez nem az én napom. Ma mindenkivel ilyen voltam, de valószínűleg az előre kijelentett büntetőmunka végett. Kezembe veszek pár tisztítószert, amire szükségem lehet az én részem takarításánál és így valószínűleg ugye ami megmarad az mind Remushoz tartozik, aztán meg majdcsak ki tudja már deríteni melyiket hova kell tenni, ha nem úgyis megkérdi. -Mert aztán a te modoroddal nincs semmi gond... - Motyogom már-már inkább magamba. Úgy érzem kell még egy kis idő, mire kiheverem ezt az egész szituációt és megnyugszom. De addig is, belemászom a fürdőbe, és az egyik vegyszert felkapva a másik végébe lépek, elkezdem szétlocsolni. - Remélem te is minél hamarabb végezni akarsz. - Nézek fel rá, hogy mit csinál. Nekem mindegy, csak ne lebzseljen mert én nem akarok itt lenni egész éjszaka. Ciki lenne, meg ki tudja milyen szóbeszéd indulna el.
Nem nevezném magam strébernek, de azért az vitathatatlan, hogy a tanulás egész könnyen megy, főként azért, mert csillapíthatatlan a tudásszomjam. Ha egy téma érdekel, legyen az nagyon furcsa is más számára, vagy unalmas, én képes vagyok a végletekig belemerülni. Nos, a muglimód tisztogatás, vagy úgy általában a mugli dolgok nem tartoznak ebbe a kategóriába. Tisztelem a muglikat, mert szerintem iszonyatosan sok lelkierő kell ahhoz, hogy mágia nélül minden kis szart elvégezzenek a hétköznapokban, de azért odáig nem megy el, hogy beleképzeljem magam a helyzetükbe, netalán még önkéntesen vállaljam nehéz sorsukat csupán szimpatizálásból. Persze erre is volt már példa, amikor egyszer muglimód akartam elbuszozni Jamesék házához az ország másik felébe. Két napig kerestek mindenféle keresőbűbáj és Tapmancs szimatával, de azóta nagyon kínosan ügyelnek a barátaim, hogy ne ártsam bele magam túlságosan a mugli világba. Legalábbis amin az életem múlhat. Mert például van egy két zenekar, akit nagy lelkesedéssel hallgatok, igaz, csak a négy fal között, koncerten még sohasem jártam. Sirus szerint az maga lenne az öngyilkosság. És igaza is van. Nem nekemvaló az ilyesmi. – Elnézést, hogy nem terhelem le az agyam teljesen irreleváns információk tárolására. Amúgy is leadtam idén a Mugliismeretet, mert ütközött a Rúnatannal vonom meg a vállam, majd a hirtelen a kezemben landolt kesztyűk felhúzásával foglalatoskodom, hogy ne kelljen tovább folytatni a témát. Scamander egyszerűen élvezi, hogy valamt jobban tud nálam. Én meg szemlátomást nem. Mikor elindul a fürdőkád felé, rávetem magam a tisztitószerekre, és enyhe gyanakvással de azért töltök a vödrömbe kicsit mindegyikből. A víz durván habzani kezd, szinte kinyomul a tetején, de mielőtt még pánikba eshetnék, a pezsgés abbamarad, és a habok is megállnak a növekedésben. Megkönnyebbülve törlöm meg kesztyűs kézfejemmel a homlokom, csak utána reagálok a lány morgásásra. – Figyelj, én csak visszaküldöm a rezgéseket. Ha nem lennél velem lépten nyomon undok, és kezelnél úgy engem és a barátaimat, mintha mi lennénk az apokalipszis lovasai... Lendületes gesztikulálásokkal teletűzdelt mondandómat újfent félbeszakítja a hátam mögött eszaklálódó hang. A pezsgés néhány pillanattal ezelőttről, csak sokkal hangosabb. Ahogy megfordulok, hogy megnézzem, mi történik a kis vödrömmel, azt sehol sem találom. Helyette habzó, rágógumirózsaszín, ragacsos anyag hömpölyög, és egyre növekiszik, egyenesen felém tart. Aztán közvetlen a tornacipőbe bújtatott lábam előtt áll meg. Ugyanekkor azonban egy hatalmas gömb növekszik a belsejében és mire mukkani tudnánk egyáltalán, hatalmas robajjal kipukkan, és a tartalma beborít mindent. Értsd, mindent. Én a kezemmel takartam el az arcomat, de ez nem azt jelenti, hogy más testrészek nem lettek teljesen trutyisak. Ahogy feleszmélek az ámulatból, csak egyetlen mondat jön a nyelvemre. – Mit műveltél, Scamander?
Nyitni kell az új dolgok felé. Minden kezdet nehéz....
Csak felvonom szemöldököm a válaszára. Természetesen mindenhez ki lehet találni valami jó kis kifogást, de igazából nem érdekel annyira, csak megrázom a fejemet és visszafordulok a vegyszerekhez. Mondjuk lehet, hogy soha életemben nem lesz többet nekem sem szükségem ezekre a dolgokra, mert másképp egy pálcasuhintással elintézném. De ki tudja. Mi van ha egyszer valamiért nem tudunk majd varázsolni? A fene se tudja mi vár még ránk az elkövetkező években, főleg a mostani helyzetből kiindulva. Ezért akarok én mindent megtanulni és mihamarabb elmenni a minisztériumba. - Milyen a rúnaismeret? - Nem vettem fel, de még jövőre, lehet hogy elgondolkodom rajta ha lesz rá lehetőség. Kicsit féltem tőle idén, meg hát ugye már elkezdtem a mugliismeretet, akkor úgy voltam vele, hogy azt kell folytatom, jobb lesz. Egy pillanatra változik meg csak normálisra a hangom, aztán felkapom a cuccom és elindulok a kád felé és szép lassan elkezdem kitakarítani, miközben természetesen tovább vitatkozunk és nem is figyelek arra oda, hogy mit csinál a vegyszerekkel, majd megoldja. Már éppen szólnék vissza neki, hogy jó, akkor valahogy próbáljunk meg kiegyezni, kössünk egyességet vagy bármi, mivel én nem kezelem úgy őket, ahogyan mondta és csak egyszerűen néha nem tudom magamba fojtani a gondolataimat arról, amiket művelnek egyes emberekkel... de nem tudom, hiszen valami fura hang tör elő a háta mögül és mikor kimászom a kádból, hogy megnézzem mi az, egy rózsaszín ragacsos anyagot vélek látni. Elkerekednek szemeim, te jó isten! Mindjárt ki is pukkad! Csak oldalra sikerül fordulnom, úgyhogy a fél arcom szerencsétlenül járt és ragadt rá ebből a rózsaszín valamiből. A kérdés, amit felém céloz a fiú, azonnal felnyomja bennem ismét a pumpát, kicsit el is vörösödik a fejem, főleg, hogy a hajamba nyúlva szintén ezt a rózsaszín anyagot találom, ami ragad(?) és nyúlik (?). - Még hogy én?! - Lépek közelebb hozzá. - Nem tudom miért öntötted össze őket, de nem is ez volt a baj szerintem. Hanem valaki, valamelyik vegyszerbe bájitalt öntött, ami így reakcióba léphetett egy másikkal. És mivel láttad, hogy mennyit voltam a közelükbe... - Húzom el számat, kicsit azért így végignézve a fiún, vicces is a helyzet, és hát mit mondjak, alig bírom visszafojtani mosolyomat, szóval egy kisebb ilyen fintor-mosoly szerűség kerül az arcomra. Körülnézek, minden csupa trutyi lett. Sóhajtok egyet. - A francba.
Ha valamivel nem számoltam ma, az biztos az volt, hogy a nap végén ragacsos rózsaszín trutyit fogok majd szedegetni a hajamból. Lehetne persze rosszabb is, mondjuk ha forró szurok lenne vagy ilyesmi, de ez a rózsaszín még határozottan jól is áll nekem. Legalábbis amennyit a szintén trutymós tükörben látok. Catherine nem mondhatja ugyanezt el magáról. Egyszerűen nem az ő színe. Mégis talán lehet, hogy vannak most fontosabb dolgaink is, mint hogy azon morfondírozzunk, kinek mi áll jól? Nem csoda, ha rögtön azt hiszem, hogy ő áll a dolog mögött. Végül is ő mondta, hogy töltsem össze mindegyiket. De a heves reakciója, a többnyire észérveknek tűnő mentségei és a tény, hogy ő sem teljesen hülye, hogy magával kicsesszen, felmenti őt az egyszemélyes bíróság előtt. - Végül is van ráció abban, amit mondasz – vonok vállat. Most már sokkal higgadtabb vagyok, mint ahogy elsőre reagáltam. A mérgem is elszállt, persze ez nem olyan nagy szám, hiszen én alapból a béke fia vagyok, nem szeretem a csetepatékat, még akkor sem, ha Scamander nem éppen a legszimpatikusabb egyedek közé tartozik. Ugratni egy dolog, de fölöslegesen vádaskodni és veszekedni egy olyan dolgon, amihez valószínűleg tényleg nincs semmi köze, teljes időpazarlás. Észreveszem, ahogy a mosolyával küzd, ami eléggé újszerű nekem. Még sosem láttam igazán mosolyogni, legalábbis, ha a srácok és én a közelben vagyunk, biztos nem teszi. Még egyetlen tréfánkat sem találta viccesnek, vagy csak nagyon moderálta magát. - Hoppá, láttam, ott volt az a mosoly, Scamander. Most már nem tudod letagadni. Így kell ezt – bíztatom fennhangon, és széles vigyort küldök felé. Igaz, normális esetben nincs nagyon minek örülni, mert így több a meló, ráadásul még meg kell találnunk a módját annak, hogy magunkról is levakarjuk. Milyen szerencse, hogy éppen egy fürdőben vagyunk. - Remélem hogy sima vízzel és ronggyal lejön, különben agyalhatunk rajta reggelig, hogy vajon milyen bűbájjal lehet levakarni. Hogy szavaimnak nyomatékot adjak, kesztyűs kezemmel próbálom levakarni a lány vállára ragadt cuccot. Szerencsére egy kis dörzsöléssel könnyen lejön. Megkönnyebbülten sóhajtok fel. - Nem tudom, hogy kivel kell majd elszámolnunk ezért, de hagyjuk a nyomozást későbbre. Én inkább arra szavazok, hogy suvickoljunk le mindent, tetőtől talpig. Igen, még magunkat is – teszem hozzá kisvártatva, majd ledobom a kesztyűmet, majd egy lendülettel a polómat is. Feltűröm mindkét szárát a nadrágomnak, majd, mint egy matróz a mentőcsónakba, beállok a kádba, ahol pár perccel ezelőttig még Scamander álldogált. Szó nélkül veszem a kezembe a zuhanyrózsát, amit egyenesen a Catherine felé irányítok, majd megengedem a csapot. - Bocsi, Scamander, de nyilvánvaló, hogy kettőnk közül te vagy a mocskosabb – próbálom túlordítani a vizsugár zúgását, és közben visszatartani az önelégült vigyoromat. Utóbbival kudarcot vallottam.
Nyitni kell az új dolgok felé. Minden kezdet nehéz....
Kifejezetten utálom a rózsaszínt. Soha nem is hordanám, akkor sem ha kényszerítenének. Na jó, akkor talán igen. Viszont ez a helyzet teljesen más. Sokkalta jobban aggaszt az a dolog, hogy mi van ha nem jön ki a hajamból ez a ragadós izé. Akkor biztosan mérges leszek, de már most is az vagyok, először is arra, aki ezt a tréfát kitalálta, másodszor pedig Remusra, újfent, mivel azt hiszi, én voltam az okozó. A reakciója nem tetszett igazából, azért válaszoltam én is vissza olyan hevesen, de próbáltam megmagyarázni a logikáját ennek. Na meg persze, miért is tolnék ki magammal! Ugyan elsőre sem volt kedvem jönni, de most... most ha körülnézek csak katasztrófát látok. Őrült nagy katasztrófát. De annak örülök, hogy Remus végül hisz nekem. - Akkor jó. Nem tolnék így ki magunkkal. Elég gáz ez a büntetés alapból is. - Vonok vállat és végignézek magunkon. Egyszerűen csak rémes ez a helyzet és mégis valahogy viccesnek is találom, főleg, hogy a fiúnak még egészen jól is áll ez a szín. Nem gondoltam volna, hogy észreveszi a fintorgós mosolyt, amit próbáltam elfojtani, de a vigyorát látva aztán végképp kitör belőlem is. Neee! Hová lettél komoly Cathy? - Oké, viccesen festesz, és ez a szín... kiemeli a szemed színét. - Kuncogom el végül, nem tudom, hogy kezdenék kicsit felengedni vagy csak egyszerűen már kínomban csinálom ezt. De szerintem az első... már éppen itt volt az ideje, hogy kicsit engedjek a fiú felé. Néha tényleg túl szigorú vagyok. Nézem, ahogyan megpróbálja leszedni rólam a trutyit, és szerencsénkre lejön. Remélem a hajamról is, és azzal nem fog más reakcióba lépni vagy mit tudom én. Kicsit még aggódom. Nekem időm sincs levenni a kesztyűt a kezemről, hiszen Remust figyelem, mit művel, de mire észbe kapok, már a vízsugár tart felém, bőrömet érve, átitatva ruháimat. A hűvös víz először rosszul érint, kicsit fel is sikkantok, majd kapcsolok és felemelem a vödröt, amiből a trutyi indult ki, teleengedem vízzel, és próbálok kicsit közelebb férkőzni Remushoz, akit messzebbről én is nyakon öntenék egy vödör vízzel. -Csak hogy te se legyél olyan túl száraz és a mosolyod is lekonyuljon a hideg víz miatt. - Ugyan ahogy látom, nagyja trutyit levitte rólam a víz, azért még a maradékot kézzel megpróbálom lefejteni. - Szerintem így próbáljuk meg a többit is lemosni, a vizet könnyebb feltörölni, mint a falat súrolni kézzel.
Nem gondoltam volna, hogy a végén még egy ilyen kínos helyzetet is képes leszek élvezni, de be kell vallanom, az a sok-sok évnyi edzés a tekergőkkel mára már megtette a hatását. Nem azt mondom, hogy én vagyok a leglazább és a legfesztelenebb diák itt a környéken, de azért most ha a helyzet úgy adja, képes vagyok lezítani. Meg aztán a cukkolást is szeretem, de mégis csak a legfontosabb számomra, hogy harmónia legyen körülöttem. Béke, de nem feltétlenül nyugi. Csak ne szedjék ki egymás szemét az emberek körülöttem. Mondanom sem kell, hogy a srácok között is én játszom általában a békítő felet. Valhogy átlátom a dolgokat és képes vagyok szétárasztani jobb napjaimon a zent. Csak általában ez rajtam nem segít. Rám sokszor hatástalan, és ez azért elkeserít. De mielőtt átállnék teljesen Gandhiba, most élvezem a látványt, amit az egyre vizesebb lány nyújt. Próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy azért az a blúz rendesen átázott már és hozzátapad a bőréhez, kidomborítva ezáltal olyan testrészeket, amelyek mondjuk eddig elkerülték a figyelmemet. Nem tehetek róla na, igyekszem észben tartani ilyenkor, hogy félig-meddig azért én is férfiből vagyok, és bizony vannak természetes reakcióim, amiket aztán az egyre vörösödő fül követ. De hogy kizökkentsem magam ebből az állapotból, nem ártana egy jó kis hideg vizes zuhany. De még nem tudom, hogy mi vár rám pár másodperc múlva. Élvezem, ahogy az első reakciója a sikoly, valahogy annyira várható volt, ráadásul megtölti élettel ezt az ódon helyiséget. Ráfér. Az egész olyan, mint egy múzeum, ahová általában kiírják egy táblára a látogatóknak, hogy kérjük, ne érjenek a kiállított tárgyakhoz. Most viszont szabad a gazda, sőt ajánlott, ha egy-két helyen a ronggyal is hozzáérek a csaptelepekhez és a csempéhez. Szabadon engedem hát Chatherinet és a vízsugarat magam elé irányítom, közben a ronggyal elmélyülten suvickolom, így nem tűnik fel, hogy közben bosszút forralnak ellenem. Micsoda ostoba döntés volt ilyen könnyelműen hátat fordítani, de már nincs visszaút. Ahogy a jéghideg víz a nyakamba loccsan, egy pillanatig meg sem tudok mukkanni. Azért ez sokkal durvább, mint egy kicsit letusolni. - Ráadásul még hátból is támadsz. Hát hol tanultál te sportszerűséget, Scamander?- kiáltok fel meglepően élénk, csevegő hangon. - Tessék, most odalett a szép színem. Most kereshetek valami újat, ami ugyanígy megy a szememmel – méltatlankodok, és egy mozdulattal kipréselem a hajamból a vizet. Csöpög az arcomról, a nadrágomból és úgy az egész testemről. Inkább más fog lekonyulni, nem a msolyom -jegyzem meg csak úgy magamban egy kellemetlen fintor kíséretében, majd megszólalok hangosan is. - Tévedsz, ha azt hiszed, hogy el lehet engem ennyivel intézni – villantok egy pimasz vigyort, majd a mondandóját megfontolva, ezúttal a vízsugarat a fal felé irányítom. A csempe szerencsére nem beázós, a plafonra meg majd csak kieszelünk valami bűbájt, ami megvédi a penésztől. Mi volnánk az évfolyam éllovasai, vagy mi a fene. Elégedetten kosntatálom, hogy az erős víz sugár nyomására a trutymó tényleg kezd leválni a csempéről. - Azért mondjuk ez sokkal viccesebb volt, amíg egymást tisztogattuk – jegyzem meg csak úgy az orrom alatt, aztán kiszállok a kádból és ugyanezt folytatom az előtte elterülő padlócsmpén is. Csak nagyon remélem, hogy Ágasék nem most akarnak beállítani, mert akkor éppen elrontanák a már-már kialakuló békeállapotokat. - Basszus, Scamander, mi most tényleg összedolgozunk, életünkben először? - füttyentek elismerően és a vállam mögött a hollóhátas lány tekintetét keresem, aki már első óta a riválisaként tart számon.
Nyitni kell az új dolgok felé. Minden kezdet nehéz....
Hogy őszinte legyek, nem gondoltam, hogy ez lesz a kifejlet. Mármint hogy valaha is normálisan fogok viselkedni Remusszal és ő velem. Ez nem jellemző ránk. Már amióta az eszemet tudom, azóta mindig piszkáltuk egymást és inkább csak rosszabbodott a helyzet mint javult. Most pedig csurom vizesen állok előtte, a pólóm egy kicsit átüt és rátapad a testemre, kiemelve ezzel minden porcikámat. Tudom, hogy a fiú élvezi a helyzetet, hiszen melyik nem tenné ezt? Viszont nem habozok sokáig, nem mutogatni jöttem magamat ide. Megfogtam a vödröt és a benne lévő hűvös vizet a fiú nyakába locsoltam. Akkor már mindketten élvezzük ki a helyzetet, és egyébként is tiszta rózsaszín volt ő is. Most már egy fokkal jobb, talán. Halványan elmosolyodom a kijelentésére. - Jelenleg az nem lett volna olyan vicces, mint így támadni. De ha szeretnéd, a maradékot magadon hagyhatod és majd a hálóteremben néznek egyet a fiúk... - Kuncogom el kicsit a végét. A csipkelődés még egy icipicit mindig ott van a mondandómban, de nem olyan durván mint eddig, inkább csak viccből. Miközben Remus a falat kezdi el locsolni, addig én egy feltörlőt kapok a kezembe és a víz ami nem folyik le a lefolyóba, szép lassan elkezdem segíteni, hogy mégis csak eltűnjön innen. Csak azt utálom ebben a mugli eszközben, hogy olyan gyorsan átvizesedik a feltörlő, hogy újra és újra ki kell mosni. - Hát viccesebb. De ezt is meg kell csinálni... - Ha már rátettünk egy lapáttal, akkor most már igazán gyorsan be is fejezhetnénk. Szórakoztunk is egy kicsit, de késő van és nehogy McGalagony vagy valamelyik tanár beállítson ellenőrzést tartani. Pont nem hiányzik egyik sem most, aztán meg biztos elájulnának ha meglátnák ezt a kupit. Felemelem a fejem arra amit a fiú mond és büszkén el is mosolyodom. - Igen, Lupin, életünkben először. Azért remélem nem utoljára. Nem is volt olyan rossz. - Határozottan nem, mondjuk az elején kicsit sok volt a vita és a vádaskodás, de azért egészen megkedveltem.
Tessék, itt az élő bizonyíték, hogy ha egy kicsit esélyt adunk arra, hogy megismerjük a másikat, eláshattuk akár az évszázados csatabárdok is. Igaz, arról dunsztom sincs, hogy vajon azután is megmarad-e ez a könnyed légkör, hogy itt végeztünk és visszatérünk a mi kis világunkba, de én őszintén szólva nem bánnám. Szerintem, ha összedolgoznánk, kitudnánk hozni a maximumot a dolgokból. De ezt a gondolatomat nem teszem szóvá. Vetek még egy utolsó pillantást a lányra, majd én is kiszállok a kádból és elveszem a másik feltörlőt. Fogalam sincs róla, hogy hogy kell használni, de Scamander mesternek tűnik e téren, úgyhogy próbálom leutánozni a mozdulatait és amikor ő éppen visszahajol a vödör fölé, hogy kicsavarja a felmosót, én is követem. Nem számít, hogy az enyém még nem csurom vizes, de nem akarok lemaradni. Most, hogy megtisztultam, már kissé zavarónak érzem, hogy csak így félmesztelenül flangálok. Nem érzem éppen azt, hogy nekem lenne a világon a legvadítóbb felsőtestem. Kis cingár karok, hozzájuk társuló egy-két véraláfutás, és heg, ami már lassan természetesnek tűnik, de talán nem mindenki számára. Szünetet tartok, és közben felveszem a polómat, amikor úgy érzem, hogy eléggé megszáradtam hozzá. Nekem legalább ennyi előnyöm van, hogy nem kell csuromvizesen flangálnom. Mondjuk neki sem lenne muszáj. Egy pálcamozdulattal megszárítom a nadrágomat, majd Catherine felé intek. - Megszáríthatlak? - bökök felé a pálámmal, majd teszek pár lépést közelebb. - Mi az, hogy túléltük? A java csak most jön, szóval csipkedd magad – kacsintok rá, majd körülnézek a mosdóban. Ahhoz képest, hogy milyen állapotok uralkodtak pár perccel ezelőttig, most nem is fest olyan vészesnek a helyzet. - Én is pont erre gondoltam, hogy menne nekünk ez a csapatmunka, csak még sohasem gondoltunk rá előtte. Mindig az volt az első, hogy hogy alázzuk le a másikat. Pedig szerintem, ha egyszer összeállnánk gyógynövénytanon vagy átváltoztatástanon, vernénk mindenkit – mondom teljes meggyőződéssel, majd elindulok a felmosóval az ajtó irányába. Húzom magam után, majd mikor elérek a falig, elindulok a vele párhuzamos, képzeletbeli vonalon, szétmaszatolva a trutyit. - Öm.. nem akarunk mégis inkább varázslattal feltakarítani? Mégis ki ellenőrzi ezt? Honnan tudják, hogy nem muglimód takarítottunk, ha nincsenek is itt? - vetem fel, mikor megszólal belőlem a lusta Remus, aki örült a dolognak, amíg volt benne egy kis izgalom, de most rémesen untatja a tudat hogy ennyire unalmas muglimódra takarítani. - Pikk-pakk befejeznénk, és még füröhetnénk is egy jót? - nem szeretek csalni, de nem szeretem a teljesen értelmetlen feladatokat is, mint például ez itt. Amikor ismét Catherine mellé érek, megállok, és kérlelő szemekkel nézek rá, mint egy boci, vagy legalábbis mint egy behízelgő tömeggyilkos vérfarkas. - Naa, kérlek, Scamander. Csak most az egyszer.
Nyitni kell az új dolgok felé. Minden kezdet nehéz....
Végigpillantok rajta, megpróbálom észrevétlenül meglesni félmeztelen testét. Mégis csak kamasz lány vagyok, érdekelnek a pasik és attól eltekintve, hogy Remus nem a legizmosabb csávó akivel valaha találkoztam, szerintem még így is egészen jól mutat. Gyorsan visszakapom a fejemet a felmosáshoz még mielőtt észrevenné, hogy bámulom és egy ideig csendben végzem a dolgom. Zavar egy picit, hogy csurom vizes vagyok, de eszembe sem jut elővenni a pálcámat a nagy mugli munkában. Nem sokszor csinálok ilyet, a varázslás megkönnyíti a dolgomat. Remus kérdésére eszmélek csak fel és halványan elmosolyodom, leteszem a felmosót és magamra nézek. - Hát... nem ártana. - Nem sok látszik át a pólón, de azért mégis kellemetlen a helyzet, ezért egészen közel lépek a fiúhoz és várom, hogy ha magát megszárította, akkor velem is azt tegye. Utána sokkal jobban fogom érezni magam. A végére egészen jól összekovácsolódtunk, nem gondoltam volna, hogy valaha is el fogjuk ásni a csatabárdot. Kicsit felnevetek amikor az összedolgozást emlegeti. - Hát, ebben azt hiszem tényleg igazad van. Majd egyszer szakítunk a hagyományokkal és a társainkkal egy kicsit, és kipróbáljuk. - Tovább törlöm fel közben a vizet. A nagy részét próbálom a lefolyóba tolni, de közben végig az jár a fejemen, hogy ha már egy varázslósuliban vagyunk, akkor itt például miért nem önszáradós a padló? Pedig mennyire jó lenne! Már vártam, hogy mikor fog ráunni erre a módszerre. Komoly tekintettel állok meg, rátámaszkodom a felmosóra. - Mondjuk egy ellenőrző bűbájjal? Tudod, amivel megnézik, hogy milyen varázslatokat végeztek a teremben. De azt hiszem, ide nem McGalagony fog ma este jönni... - Habozok pár pillanatig, de amikor odaáll elém a boci szemeivel csak félmosolyra húzom a számat, ledöntöm a felmosót és összefonott karokkal nézek rá. - Hjaj. Jó! Legyen, de ha valami gáz lesz belőle... csak kibeszéljük azzal, hogy már milyen régóta itt vagyunk. - El is lépek mellőle, elővadászom a pálcámat is most már én is, majd hasonló szárító bűbájjal a prefektusi fürdő egyik oldala felé célzok. Szép lassan mindent apránként elvégzünk, remélhetőleg a fiú is belesegít, és így hamarosan végzünk is mindennel. Kifújom magamat, körülnézek, ugyan nagy részét nem úgy végeztük el, ahogyan kellett volna, de a végeredmény jobb lett mint amilyen lehetett volna. - Kész is. Szerintem én inkább elteszem már mára magamat, még úgyis kell fél órán keresztül hallgatnom a házvezetőm papolását arról, hogy mennyire fontos is a prefektusi meló. Úgyhogy találkozunk reggel az órán. - Mosolyodtam el, kicsit álmoskásan, majd miután összepakoltam a cuccaimat, a házvezetőm irodája felé vettem az irányt, onnan pedig a hálótermembe.
Kezdőlap
• ©
