Egy kicsit hümmögök Alec javaslatára, de azért bólogatni kezdek. Eszem ágában sincs bevallani neki, hogy elképzelésem sincs, mit szeret olvasni Augusta. Általában ha könyvekről beszélünk, sosem ez kerül előtérbe, gy aztán ez valahogy kimaradt. Természetesen egy fedél alatt élünk, megnézhetném magamnak is a dolgot, de nem akarok belopózni a szobájába. Az olyan furcsa lenne, mintha legalábbis kémkednék. De mielőtt kellemetlenebbé válhatna a szituáció, inkább belekezdek abba, amiért Alec valójában jött és egy kis meditációt követően már intézem is felé az első támadást. Habár a védekezés sikertelen, én elégedett vagyok az eredménnyel, mert annyi azért kiderül belőle, hogy tényleg szorgalmasan gyakorolt, nem csak úgy mondja. Ezt értékelem. Nem szeretem azokat a tanulókat, akik idejönnek a tudásért, aztán nem csinálnak semmit, csak várják a sült galambot, mintha legalábbis nekem tennének szívességet. Elmagyarázom neki, hogy mi történt az imént, így ő is tudhatja, min fogunk dolgozni az elkövetkezendő hetekben. Egy aprót bólintok a kijelentésére. Valóban kellemetlen élmény, amikor valaki a fejünkben turkál. Viszont ez nem változtat a tényen, hogy amennyiben sikert akar, el kell engednie a pánikot, ami most is úrrá lett rajta. Feltételezem, máskor is pontosan ugyanez történik. -Mi történik, ha valaki megtudja? - kérdezem türelmesen. Ahhoz, hogy tudjak neki segíteni, nekem is meg kell értenem, hogy mi okozza ezt a hatalmas riadalmat. Amíg kérdezgetem, felkelek és nekilátok teát készíteni. Egy kis citromfű, levendula és akkor talán valamelyest megnyugszik és újra megpróbálhatjuk a dolgot. -Arra nem gondoltál még, hogy ne a fejedben tartsd ezt az emléket? - kérdezem végül, mert bár egész jó okklumentor vagyok, ha valóban kritikus emlékről van szó, akkor én nem a fejemben szoktam őket tárolni.
Olyan kérdéseket tud feltenni nekem ez a pasi! Hogy mi történne ha valaki megtudná Clive titkát? Nos... nem tudom. Lehet ez okozná a látomás beteljesedését. Vagy csak kihasználnák Clive ellen. Rowanból amúgy is kinézem, nem feltétlen hogy Clivenak ártson, hanem hogy hatalma legyen felette így felettem is. No meg ha Lemon kiolvasná teljesen véletlenül a fejemből ki tudja mire vállalkozna? Ő csak segíteni akarna és lehet bajba keveredne. Nem tudom ismeri-e Will-t, elég sokat látni Clive-val, gondolom. Ahh... -Őszintén szólva nem tudom. Attól függ ki tudja meg. De ha nem jó kezekbe kerül akkor lehet belőle komoly kalamajka is, nem egy embernek okoznék vele gondot. Alapjáraton nem félnék kiolvassák a fejemből, csak... az egyik diákom akarata ellenére olvas gondolatot néha, a másik személy meg imád engem gyötörni ezzel, hogy rajtam gyakorolhat. - Vallom meg kelletlen, jobb híján, ennyitől talán még nem dől össze a szoba, meg úgy semmi sem. Kedves hogy újra teával kínál, még kellemesebb, hogy nem kamillával. Igaz, nem tudok nem rájönni nyugtató teát kaptam, na remek. -De ha nem a fejemben van akkor én magam sem tudok róla nem? Ha meg nem tudom mi motivál elvesztem a okokat és borul minden. Maga az információ birtoklása a gond, de egyben az ok is. Segíteni akarok, de ahhoz nem felejthetem el. Pedig gondoltam erre is... csak... az hogy elmondták nekem ha nem is direkt persze, de... sokat jelent. Ah. - Fogom a fejem, hogy önzőség tőlem, jobb lenne Clive-nak minden szempontból ha nem tudnék Willről azt hiszem, elvégre enélkül is mellette maradnék, ahogy eddig de... annyira sokat jelent nekem hogy van egy ilyen közös intim emlékünk. Nem is értem magam. Inkább belekortyolok a teába és szomorú szemekkel pásztázom a szőnyege mintázatát. -Vagy van valami tanácsod, hogy oldjam meg ezt? Én az okklumenciára jutottam ami hasznos is, végül is. Csak nincsenek róla jó emlékeim. - Sóhajtom.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Eszemben sincs Alec magánügyeiben turkálni, elvégre bár kedvelem, de azt még nem mondhatnám, hogy akkora barátok vagyunk, hogy velem ossza meg a problémáit. Megjegyzem, jobban is jár, mert nem vagyok a legjobb életvitel tanácsadó egyébként sem. De most kénytelen vagyok mégis megérdeklődni, hogy mire fel ez a nagy pánik. Azt gondolom, menni fog neki, csak ezen kéne túllendülnie valahogy. -Tehetséges diák lehet. - tűnődöm el az államat simogatva. Ezúttal is megragadtam a lényeget, szokásomhoz híven, De milyen érdekes! Akarata ellenére gondolatot olvas... Ez ritka kincs. Kérdés, mire fogja használni később, amikor felnő. -Ez azért nem ilyen egyszerű. Felteszem, láttál már merengőt. - vetem fel az ötletet. Ettől függetlenül természetesen az okklumencia egy nagyon hasznos tudás, csak épp akkor talán kevésbé idegeskedne, hogy valaki meglát valamit, amit nem kellene. Így azt hiszem, a tanulás folyamata is jelentősen egyszerűbb lenne. -Az okklumencia remek gondolat. - bólintok komolyan. -De ahhoz meg kell találnod a saját nyugalmadat is, hogy ne veszítsd el a kontrollt a kritikus pillanatokban. - töröm egy kicsit a fejemet, hogy miként tehetném ezt érthetőbbé a számára. -Gondolj a sárkányokra! - kiáltok fel végül. -Gondolj csak bele! Ha elveszíted a kontrollt, akkor megsérülsz. Balesetek természetesen vannak, de megtanultad, hogy kerüld el a végzetes hibákat. Képzeld azt, hogy a gondolataid sárkányok, amelyeket neked kell uralnod. - mindenkinél más működik, ha arról van szó, hogy rendet tegyen a saját fejében. Én például képzeltbeli üstökbe rakosgatom őket pergamenre írva.
-Ahm... nem tehetségnek nevezném. Inkább átoknak... semmi jó nem származik abból, hogy random belelát mások gondolataiba. Főleg mert olyan törékeny, az emberek meg gonoszak. - Szalad ki a számon, mert noha nem vagyok mizantróp, de nem kedvelem a "saját fajtám", maradjunk annyiban. Én az állatokhoz húzok, mert őszinték és hűségesek, hálásak és kiismerhetőek. Az emberek... kétszínűek és alakoskodóak, ez alól Clive és Lemon kivétel, de még a saját öcsém sem tudom ellenpéldaként felhozni, sőt... az Ő neve alatt fut a szótárban a fogalom! Mindegy is, nem akarom én Damoclest lesokkolni a világszemléletemmel. -Láttam, tudom hogy működik, de a merengő az én esetemben még veszélyes is, bárki belenézhet, no meg attól még az emlék megmarad a fejemben, tudtommal. Az csak egy eszköz hogy újra pontosan átéljük emlékeink és megosszuk, ha megkívánjuk osztani. - nem értem miért emlegeti nekem a merengőt. Igaz, sosem foglalkoztam vele túlzottan, lévén nincsenek szép emlékeim, nem sok, azok sem erősek, nem hiába nem megy a patrónus bűbáj sem, tudom jól. Ám az látszik én nem értem az Ő gondolatmenetét, de kettőnk közül Ő a zseni, én még csak jó tanulónak sem vallom magam, ha ez amúgy nem is fedi a valóságot. -A saját nyugalmam? Hát... - Látszik megfogott ezzel, nem vagyok egy nyugalmas csávó, fészkelődni is kezdek kínomban, mert ha elvonulnék remetének megint évekre a dzsungelekbe és erdőkbe a sárkányok nyomában, akkor rendben is lenne a dolog, de itt... főleg a Roxfortban? Egy zsák ideg vagyok. -A sárkányokra? - Miért gondoljak rájuk? Olyan értetlen képet vágok mint a diákjaim szoktak, mikor közlöm a hippogriffek és a thesztrálok mennyire csodálatos és békés állatok. Pedig azok! -Ööö... azért az... más. Sok sárkány van, mindük ellen más taktika jó, meg azok fizikai dolgok, fizikailag térek ki, különböző pajzsmágiákat használok, de azok.. reflexek! Nem gondolkodom rajtuk, itt meg konkrétan gondolatokról beszélünk... nem értelek. - Jegyzem meg csüggedten, hogy érzem én rajta Ő már rájött, de én még nem. Teljesen másképp kezelem a problémát ha fejben kell harcolnom vagy ténylegesen fizikálisan. Erre mondták anno a tanáraim én gyakorlatias ember vagyok, a kutatásaim is mind gyakorlatiasak, semmi elmélet és hipotézis. Ám nem adom fel, látszik tényleg figyelek Damoclesre, csak épp még nem dekódoltam mit is akar pontosan tőlem, mit és hogyan csináljam.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Bólogatok egy keveset, de azért látható, hogy egy kissé elkalandozom. Egyértelműen kellemetlen lehet, hogy a diák és a környezete számára egyaránt, hogy nem tudja irányítani ezt a képességet. De később még fantasztikus dolgokra lehet képes vele. Egészen ritka, egészen lenyűgöző. Minden esetre néhány pillanat elteltével azért visszatalálok a jelenbe és teszek egy javaslatot is Alec számára, de úgy látom, nem bízik eléggé a dolgokban ahhoz, hogy alkalmazza is. Én személy szerint biztos ezt tenném, de nem az én gondolataim forognak kockán. -Azért nem olyan egyszerű dolog egy merengő, de rendben. - bólintok, míg azon töröm a fejem, hogy miként könnyíthetném meg számára a tanulást. Látom, hogy ez egy olyan terep számára, amin kicsit sem rutinos, velem ellentétben. De nem gondolnám, hogy ne lenne képes megtanulni, csupán a jó módszerre van szükség. -Miért, tán a gondolataid nem sokszínűek? Vannak kellemes emlékeid, vannak olyan gondolatok, amelyek idegesítenek, mások dühítenek. Mindegyik máshogy működik, máshogy kell csillapítani. Szerelmi bánat elől például sokan menekülnek a munkába. Édesanyám pedig takarítani kezd, ha dühös. - próbálom szemléltetni a dolgot, hátha ezzel egy kicsit közelebb viszem a megoldáshoz. Nem gondolnám, hogy a gondolatokat nehezebb lenne megzabolázni, mint egy sárkányt. -Sokat segít a vizualizáció. - teszem hozzá, hiszen én is ezt alkalmazom, amikor már nagyon eluralkodik a káosz a fejemben. Vizualizálom, ahogy rendet teszek a képzeletbeli üstjeim között. Így szép lassan elcsitulnak azok a harsogó gondolatok és újra tudok zavartalanul dolgozni. Persze, ez a rendezettség csak a fejemben történik meg, ez látszik is a dolgozószobán, ahol művészi káosz uralkodik. De köszönöm szépen, remekül kordában tudom tartani, mindent megtalálok benne.
-Hát... nekem nem tűnt annyira bonyolultnak. - Igaz, kiérződik hangomból, hogy nem vagyok erről szentül meggyőződve, hisz mint említettem láttam csak hogyan működik, próbálni nem próbáltam. De az is tény, hogy erre igazán nem vágyom. Inkább koncentrálok a sárkányokkal felvetett ötletre, de hiába próbálom átlátni vagy átültetni az analógiát, számomra az annyira két különböző dolog, hogy nem bírom összemosni, emiatt is kérdezek minduntalan vissza. Ingatom a fejem, hogy igen, értem, mindenfajta érzelmi töltetű emléket másképp kell kezelnem, akárha sárkányokat figyelek vagy zabolázok meg. Persze a szerelmi bánatra csak a szemöldököm szalad össze, ahhoz szerencsére nem volt "balszerencsém". Nem vagyok az a szerelmes és romantikus fajta. Vagy csak nem tudok róla... -Nem vagyok egy vizuális típus. Amit épp meditálok az nem... szóval az egy emlék. Annyit csináltam hogy próbáltam precízen emlékezni. De mint érezted könnyen kizökkenek belőle és az hogy az elmémre egy falat húzzak számomra szintén bonyolult és nem tartós dolog. Még úgy sem hogy erdőnek képzelem el, ami hozzám közel áll. - Nézem ahogy a lilás-sárgás színű tea maradéka csordogál körbe és körbe ahogy mozgatom a csészét.-Nem tudom hogyan tudnám ezt olyan... reflexszerűen csinálni, mint mondjuk egy tigrisbukfencet. - Vallom meg, Irigylem hogy Ő ennyire tud fókuszálni, mondjuk a bájitalokhoz kell is, ez csak természetes.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Megrázom kissé a fejemet. Ilyenkor látszik meg, hogy mennyire különbözik a kettőnk élete, én belelátok mindabba, ami az ilyen varázslatok mögött rejlik, míg ő inkább szemből ismeri ezeket a dolgokat. Utóbbi is hasznos egyébként, én például képtelen vagyok a bájcsevejre, pedig az sem tűnik túl nehéznek. -Használni nem is nehéz. Elkészíteni már más kérdés. - magyarázom végül. Egyébként hatékony kis eszköz, nekem is van egy, természetesen gondosan elzárva a kíváncsi elmék elől. Nekem is akadnak azért titkaim, még ha nem is esem tőlük annyira kétségbe, mint Alec. -Gyakorlással. - felelem az egyszerű, de mégis nehéz választ. A legtöbb dologban ezt nem lehet megkerülni. Feltételezem, a sárkányokat sem az első pillanatban tudta kezelni, amint kitalálta, hogy velük szándékozik foglalkozni. Érzéke nyilván van hozzá, ami segít, de a gyakorlást a tehetség nem váltja ki. -Vannak kínai mesterek, akik képesek hónapokig meditálni. Ez még nekem is elképzelhetetlen, pedig én eléggé el tudok veszni abban, amit csinálok. De ők sem így vágtak bele. - mosolyodom el. Az okklumenciában éppen az a nehéz, hogy nem lehet csak úgy centin mérni a haladást. Gyakorolni kell, amíg nem sikerül és még utána is. Attól, hogy egyszer összejött, még nem biztos, hogy minden rázós helyzetben helyt tudunk állni. -Tegyünk még egy próbát! - szólalok meg végül lágyan és a kezembe veszem a pálcámat. Természetesen ezúttal is hagyok időt a felkészülésre, mert egyelőre még nagyon is szüksége van rá. Majd később nehezítünk.
-Már az emlékre gondolsz vagy magára a merengőre? - Hm, sosem gondolkodtam el azon hogyan is készül el a merengő meg tulajdonképpen azon sem, miképp kell a gondolatokat és emlékeket felfűzni és kiszedni az ember fejéből. Hú... jó oké, lássuk be, semmit se tudok erről. A sárkányokról többet, de a gyakorlás mint válasz egyszerre megnyugtat és elkeserít. Nem lehetetlen, csak épp fárasztó lesz, bár az analógiát még mindig nem látom át teljesen, gyakorolni mindenki tud, én is. -Miért akar valaki hónapokig meditálni? De értem, értem, idővel hosszabban is megy majd. - Ha pedig hosszabban megy akkor tartós, ha tartós, akkor kevésbé ingatag, oké. -Most? Biztos? Izé... - Látszik bármennyire aranyos nyugalommal vezeti elő már teszem is le a csészét és... mélyeket lélegzem, hogy oké, megnyugszom, nem fog fájni, max kicsit, de elenyésző és öhm... igen az erdő meg rét, a napsütés és a fű... mivel feszült vagyok nehezebben megy, de nem mondhatja senki, hogy nem próbálkozom. Azonban nagyon a sárkányokra próbálok koncentrálni, talán mert azt mondta az előbb segíthet, bár nem így, de nem baj. A sárkányok amúgy is csak doppingolnak, nem feszélyeznek, bár ha megint rám szegezi a pálcát és kimondja a gyűlölt szót, akkor sem érek el több eredményt, mint az előbb, annyi, hogy most mindenféle sárkányos emlék van a fejemben, jók és rosszak vegyesen. Ha mást nem rájön lopakodtam oda alvó sárkányhoz kezelni a betegségét, no meg lát csúfos vereséget is, hogy az egyikük feltépi a mellkasom egy karmolással. Uhh, utóbbitól kiráz a hideg és az ingemhez kapok, nem, nem, ez a sárkányos koncentráció sem az igazi! De legalább nem sírom el magam újra, csak lesápadok, az semmiség, igazán. Fogalmam sincs hogy legyek okosabb...Ha abbahagyja mert jó fej és nem szekírozza szét az agyam teljesen akkor kiiszom a teám maradékát és próbálom összeszedni magam. -Ezért mondtad nem kéne gondolnom semmire mi? - Oké, kezdem érteni mit miért mond, azaz azt hiszem kezdem, ugye így van?
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Kissé megütközve nézek Alecre, mintha legalábbis ütődött volna. Számomra mindig egyértelmá, hogy miről beszélek, hogy lehet, hogy neki nem? Kissé türelmetlenül összefonom a karomat magam előtt, de végül úgy döntök, elmagyarázom. -A merengőre. De egyébként az emlékek is elég bonyolultak. Kérdezz csak meg egy amneziátort! - Ennél mélyebben azért nem akarok belemenni a dologba, mert akkor valószínűleg holnapig itt ülnénk és nem is azzal foglalkoznánk, amiért eredetileg jött. -Alec! Ők szerzetesek, nem foglalkoznak a világi dolgokkal. Sokkal nagyobb dolgok érdeklik őket, amik minket nem. - magyarázom, bár én sem tudom elképzelni, hogy hónapokig meditáljak. De én egyébként is feltaláló vagyok, nem szerzetes, így nekem nem is fontos, hogy ilyesmit csináljak. Ám mielőtt újra távol kerülnénk az eredeti feladattól, már vissza is kanyarodom a gyakorláshoz. Látom rajta, hogy olyan ez neki, mintha nyúznák. Azt hiszem, erről még beszélnünk kell, de előbb lássunk munkához, aztán majd kielemezzük. Megismétlem a varázslatot és ezúttal bizonyos értelemben rosszabbul sikerül neki a feladat. Azt hiszem, teljesen félreértette, amit mondtam neki, mert seregnyi sárkányos emlékkel találom szembe magam. De valamire ez is jó lesz. -Nagyjából. - bólintok, leeresztve a pálcámat. Aztán fogok egy széket és odahúzom mellé, hogy tudjunk rendesen beszélgetni. Nem szeretek lefelé beszélni senkihez. -Nézd, tudom, hogy kellemetlen, de ha nem gyakoroljuk, sosem fog menni. Mint a tanárod, azt mondom, inkább én lássak valami cikit, mint más, mert nekem kötelességem tartani a szám. - nézek rá komolyan. -Viszont a sárkányos emlékekkel való félrevezetés kezdetnek működhet. Addig is, amíg nem megy az okklumencia, javaslom, csináld ezt, ha esetlen valaki kíváncsiskodik. - mosolyodom el végül, mert egyébként ez eszembe sem jutott volna, ha nem csinálja véletlenül. De örülök neki, hogy így alakult, mert így legalább a kezébe adhatok valamit, amíg tanul.
-Inkább nem, kerülöm a minisztériumi dolgozókat... - Vallom meg, mert egyrészt apám odaszánt valami kispados aktatologatónak, másrészt a hideg is kiráz az olyan emberektől akiknek az a munkájuk hogy mások emlékeit sikálják. Amúgy sem viseltetek nagy bizalommal az emberek felé, de erősen kétlem bármely amneziátort szívesen tudnám a közelemben. -Hát... akkor is, teljesen elgémberedik meg hát enni meg aludni meg pisilni is kell és hát ezek között csak meditálni nem tudom mi nagyobbhoz vezet el. Ez nem csak a világi dolgok hanem úgy egészében mindenféle dolgok Damo... - Nézek enyhe fintorral, de nem neki szól, hát a csinos pofiját nem szedném rosszalló ráncba ilyennel, hanem hogy mégis mi értelme ennek az egész meditáció dolognak a szerzetesek részéről? Mindegy is, nem ezért vagyok itt, nem ezt kell kibogoznunk, szóval Ő is hamar visszarángat a szomorú valóságba: védenem kell az elmém. Ami... nem annyira sikerül, azaz nem úgy ahogy gondolja, bár számomra előnyös, a sárkányos emlékeim nem titkok, szóval... de persze persze nem így gondolta, na. Meg hát az utolsó emlék nekem sem kellemes, a halálközeli élmények kinek azok? Legalább a tea kéznél van. -Ühm. - Bólintok, jó oké, próbálok üres papírlap lenni ami nincs hatszor teleírva. Közben idetelepszik mellém, lopva nézek felé, kicsit bűnbánóan, félek lecsesz. -Kedves Tőled. - De komolyan, a titoktartása fontos nekem, bár nem vagyok olyan naiv hogy elhiggyem biztos nem beszél majd soha semmiről. Nem azért mert rosszindulatú lenne hanem mert ilyenek az emberek. Azért a szándékot értékelem. -Jó. Amúgy sem árt visszarázódnom, a perui kutatásom kicsit hanyagolva van, de így nem lesz. Te hogy tanultad meg? Már az elején, tudod... - Érdekel az Ő technikája mi volt, bár sejtem annyira mások vagyunk hogy nem tudnám benne követni, de amíg elmondja is rendezem magam és a légzésem kicsit.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Kezdőlap
