Az egyelőre még titkos bandánk tagja vagy és nem mellesleg a legjobb barátnőm. Szókimondó vagy, aki hasonló hozzám. Te nem énekelsz, ellenben kiválóan játszol hangszeren (hogy melyiken, ezt a megalkotóra bíznám). Nagyon közkedvelt lány vagy, hála a felmenőid vérének, kreol bőröd, sötét hajad és hangosan kacagó lényed örökké felhívja a figyelmet magára. Még a suli kezdetekor ismerkedtünk meg, mikor is én örökké énekeltem a klubhelyiségben, Te pedig baromira meguntad két hét után, hogy még mindig ugyanazokkal a sorokkal kínlódok. Segítettél a darab megtanulásában és azt hiszem akkor váltunk barátokká. Soha nem érdekelt a külsőm vagy épp a súlyom, bár köztünk is van egy egészséges rivalizálás. Mivel én általában kitűnök a hangom miatt, igyekszel Te is figyelemhez jutni. Tény, soha nem árulnál el, viszont az biztos, hogy azon az estén, mikor összekavartam Bowman-nel (amire a pia miatt nem emlékszem) és nem jöttél el a bulira, akkor az direkt volt.
Mert már belefáradtál abba, hogy állandóan azt hallgasd, hogy utáljuk egymást, és reménykedtél abban, hogy talán majd ott kénytelenek leszünk beszélgetni, vagy muszáj lesz meghallgatnom a zenéjüket, vagy talán tisztázhatjuk a közöttünk húzódó feszültség miértjét.
Mert Te kijössz vele...
Mert szerinted kedves fiú, és nem véletlenül rajonganak érte...
És mert szerinted tökre összeillenénk, csak nem vesszük észre!
Hagyjál már ezzel a hülyeséggel...!