Nézzük, kit szedjünk fel ma? Mert hát ha nem lenne csajom vér ciki lenne, mindig kell legyen egy aktuális csaj mellettem, valami dekoratív, mert úgy se beszélgetni szedem fel, azt tudok a többiekkel is. Ahogy fellépünk ebben az új király kocsmában, ami ördögien jó, ahaha, végre élvezhetem a füstös levegő karcosságát, ujjaim alatt a húrok feszes vágó érzését, a hangulat kibomló élvezet hatását. Beöltözős buli, nincs is jobb, előadunk mindenféle feldolgozást és teli szájjal röhögünk. Ilyen élni, lélegezni! Addig, míg az aktuálisnak kikiáltott csajom oda nem jön elkent sminkkel, hogy az a dagadt tehén beszólt a hangomra. Megint. Mondtam Lilynek… Lisának? Mindegy, szóval neki, hogy ne foglalkozzon a Szirénával, mindig ezt csinálja, mert féltékeny. De látva mennyire maga alá került, hogy nem tudott visszaszólni hihetetlen, de megsajnálom. Adok neki zsebkendőt, egy pohár sört és közlöm, lerendezem azt a tömött libát, úgy is kell egy kis szünet.

Summer… az a nagyszájú szivárványos hello kitty… Úgy öltözik, mint egy papagáj és még el sem férsz mellette a folyosón. Folyton leszólja a zenénket, csak mert nem áriákkal verjük ki a biztosítékot, de felfoghatná, senki sem hallgat ma már vinnyogó kornyikálást, hát a szöveget sem érteni mit beszél a fejhangjával! Ahogy kimegyek meg is találom, nem nehéz kiszúrni, főleg mert elég vagányul fest ma este. Ezt nem is én gondoltam… Ahogy követelem mondja már mire fel kellett megint hárpiának lennie jön a szokásossal, közel is hajolok, hogy mondja a szemembe, de annyira részeg, annyira nincs magánál, hogy rám mosolyog, mintha flörtölne, meg sem hallom a végére mit magyaráz, csak azt látom, ahogy a falnak dől és mellei édesen domborodnak, hívogatóan, aztán… megunom hallgatni Őt és hosszan csókolom. Senki sem látja, itt a sikátor zugában, senki sem tanúja a ballépésemnek, hogy elveszek dús ajkai erdejében, hogy átforrósodik a testem és nevetve csókolom, hogy végre befogta és mennyire jó vele a csók. Aztán ráeszmélek, hogy mi a tököm csinálok és ellököm magam, nem igen reagál, dülöngél, hát elkapom és kétségbeesve nézek körbe, nincs egy barátnője? Nincs persze, hát ki bírná ezt a fikázógépet elviselni? De nem akarom itt hagyni, ki tudja, mit csinálnának vele? Addig nyaggatom, míg el nem mondja, hol lakik, így hazaviszem, remélve nem hány le, imáim meghallgattatnak. Nem épp halkan, de sikerül beterelnem a szobájába, leoperálni róla ezt a hülye parókát és hagyni kibomoljon hosszú barna haja. A vörösekért vagyok oda, mégis nehezen veszem el a tekintetem. Lebohóckodja magáról a cipőit, kinevetem érte mire csak odavágja fogjam be, ha tudnám milyen benne menni nem röhögnék, majd eldől az ágyon. Sok sem kell és már horpaszt. Idióta ez a lány. Ahogy ott állok egyedül a szobája közepén, valahogy nem tudom annyira utálni. Semmiben sem hasonlít az én szobámra a hely, de mégis otthon érzem magam. Lopva megérintek pár dolgot, tudatosul bennem, hogy mennyire különbözünk, de valahogy még sem, aztán ráeszmélek, hogy hol vagyok és mit csinálok ahogy kinn neszezést hallok, ki is mászom gyorsan az ablakon, csak azért nem esem pofára mert a levitáció úgy ahogy megy, tompítom a puffanásom és már szaladok is. Szerencse hogy elmúltam 17 mi?

Kapom a fejmosást hova is tűntem és mit csináltam a koncert felénél, de közlöm elkaptam valami betegséget, mert kihánytam mindent, szétfostam a gatyám, szóval így nem mehettem vissza. Persze hazudok, ám annyira jól ecsetelve adom elő szerencsétlen helyzetem az egyik srác majdnem valóban elhányja magát, ezzel el is ütjük az időt, hogy szívjuk a vérét, nem bírja a mesém. Senki sem tudja hogy kivel voltam és mit csináltam, jól van ez így. Ki akarom verni a csajt a fejemből, mert egy kis akarom mondani nagy darab bunkó, semmi közös bennünk és amúgy is. Annyira könnyű és jó szívatni, mások is imádják hallgatni, szóval ahogy kezdődik a végzős év biztosra veheti hogy megint telekiabálom a folyosót azzal hogy „Nehézrakomány! Tehénbőgés várható, kérjük adjanak teret Miss Pottsnak”!