I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Maurice Sinclair
| » » Szomb. 26 Jan. - 16:37 | | Amadeus Xenaxis Nincs dicsőség veszély nélkül. Becenév: Deus, Amcsi, Xenafil Kor: 17 Származás: Á... (negyedvérű véla) Lojalitás: Ki a franc törődik mindig a Britekkel? Képesség: Van egy menő átokhegem Csoport: Ilvermorny Rank: Wampus Play by: Maurice Sinclair Karakter típus: Ez a enyém, itten Ja, hát ez komoly sztori lesz barátocskáim! Először is nagy valszegséggel véla-féle vagyok, úgy amblokk összerakva, mint egy tünde, a lezserebb fajtából, bár a nemesek, ha azok vótak biztos másképp rendezik be a dógaim, neveltetésem, például zongoráztatnak, meg ilyen retro sznob arisztokrataságokra biztosan megtanítanak. De nem úgy lett ám, halott mind a kettő. Az anyám volt fél véla, az apám csak amolyan aranyvér-aktivista, vágjátok, Voldemort-szopó, bár én igazán figyelmen kívül hagyom a britek vérkéjeit, de olyan fajta vót, ahogy legalábbis kikutattam, aki többre tartja mindenmagát mindenmásnál is. Mert vegyük ezt a nagyon sok X-gént tartalmazó vezetéknevet, hozzá a nemességre való törekvést, ahogy Mozart bizony varázsló volt, így neveztek el utána, szánva engemet valami zseni-félének, vagy legalábbis tehetségesnek valamiben, legyen az szép megfogalmazás, illő beszéd, udvarias stílus, költői gondolkodásmód, zenevirtuozitás, tehetség az ecsethez, agyaghoz, seprűhöz, énekhez, tánchoz, színjátszáshoz és igen talán ez utóbbiból cseppen néhány is a kondérba, el tudom adni magamat fűnek fának, de hogy egy fia tehetségesség, előkelőség sem szorult belém, ellenben hozzá értetlenség minden őseim által glorifikálthoz bőven van. Totálos csőd lennék a szemükben, így totális Deus vagyok, hogy meghaltak, a magaméban, meg a csepürágókéban, akik felneveltek. Há mondtam én, hogy ez egy érdekes sztori lesz, még el sem kezdtem igazából se.
Mezitlábasan valahogy sokkal jobban érzem magam, sokat barangoltam így, egészen amíg túl hideg lett egy hererákhoz, akkor voltam hajlandó cipőt húzni, de zoknit azt soha, lábat kalimpáltatni kell, taposni vele fődet, meg mindent is, csak úgy szabadon hagyni, nem bezárni a büdös bőrbe na. Osztan a kifejezésmódom sem mindig a leválogatottabb, szabados vagyok, folyton fogpiszkálót rágva, ezt még azok a cigány gyerekek ragasztották rám, akikkel mocskosan fociztam esőben, sárban, mikor éppen hol vertünk sátrat. Mer az egy rejtély egyébként, hogy kerültem az állítólag legocsmányabb vérimádó buzeráns apámtól a származására büszke és lehengerlően szép anyám színe elől putriba, de valamit csináltak azok ketten, amiér végül ki is nyírták őket és oda raktak, ahol engem az ellenségek biztos nem kerestek vóna, hát a nyomorba. Osztan a veres képű bajszos mugli, engem kűdött koldulni, hát olyan szép kisgyerek voltam állítólag, a véla vérem ugye, hogy jánynak néztek, oszt annyit összeszedtem mindig, hamar én lettem a kedvenc. No innentő aztán már elszaladt velük a pejkó, főleg amikor kiderült mi mindent tudok is, ollyan trükköket, hogy csak a nyáluk folyt a csudálkozástól. Felkerekedtünk csalni no. Trükköztem először csak kártyával, meg asztalt táncoltattam, eljátszottuk, hogy megszállt az ördög, oszt a végén már gyógyítottam is, hát lehoztam a manusoknak az égrül az összes csillagot is. Hát de féltek is azé, nem tudták honnan ez a nagy adomány, úgyogy nekem nagyon fajin gyerekkorom vót, a mocskos mezítlában szinte csókolgatták. Mit szépítsem, olyan őszinte, megmondom a mindent gyerek vagyok én, nagy nyomorból jőve, nem riadva semmitől. Laza mint a madzag a tűbe fűzés előtt, tele titkos vágyakkal, mert érzem, hogy sokkal több vagyok, mint a hetyke, mindenből bolondot csináló, eszeken túljáró rosszcsont, csak még ki kell kutatni, hogy írás, vagy rajzolás, tánc, ének, költői megfogalmazás, filozófia, vagy zeneszerzés állna-e jól nekem, vagy maradjak a zsonglőrködésnél, csepűrágásnál, átverésnél, cigánykodásnál eldönteni, ki is vagyok én. Na a tanulás pont nem az, amit csinálni akartam valaha is. Tökéletesen elvoltam csalással, szemfényvesztéssel, mondtam már jövőt cigánykártyából, kristálygömbből, tenyérből, aurából, lebegtettem kristályt nyomorultak orra előtt, hogy a vakok látni kezdtek, igaz, hogy nem valami jól, de orra legalább nem buktak, meg a sánta se bicegett annyira, miután kecske vérébe mártogattuk, vagy ráolvastam valamit hasból. Megfelelt nekem a kényelmes élet, akkor és azt ettem, amit éppen úgy gondoltam, sokat merengtem a csillagok alatt és a számban mindig rágtam búza, vagy fűszálat, fokpiszkálót, általában szalmakalapban, vagy valamilyenben, nehogy túlfeltűnjön ez a véla ábrázat nem is cigány, jöttment szegény senki, még csak mugli sem nem vagyok. Jött ez a dolog, olvasni se nagyon tudtam tizenegy évesen, de majd össze csináltam magam, hogy nekem ilyen gigászi torz szobrok bólogassanak. Ráadsul az összes. Tudtam én már, hogy nem vagyok akármilyen, vagy pont olyan semmilyen, el kellett volna szökni oskolába legalább a szorzást tudjam már, ezek az erőhasználók meg szobrokat bólogattatnak, hol vagyok én mindettől? Túl sokat aludtam, heverészem, gondolkodtam a túlvilágon, akart hát mindegyik, azt választottam, amit nagyjából be tudtam tájolni, jó lesz a macskaszerű, kiderült, hogy wampuska és legalább a puska szó benne van, amivel igen jól lövök. Wampuska, pampuskaként olyan sokat kellett különórákra járni, hogy előbb megtanuljak rendesen olvasni, meg rendesen mosdani, hogy ma már csak kiejtésbeli különbözőségeim vannak. Egy kicsit olyan parasztos, egyszerű, de fizimiskára mintha az istenek eledele lennék, szőke, vélaforma irritáló viselkedéssel, feltűnősködéssel, felforgatással, mert mindenben a csínyt és bizniszt keresem, mert tanáraim rendszeresen emlegetik nevem, minden héten minimum kétszeri a büntetőmunka, ennyire szeretnek! Csinálok én mindent is azóta, meg semmit se nem, például baromságokat az órán, hogy az a Mira nevű szép jány úgy megátkozott egyszer egy csigával, hogy nem direkt, mert megijedt a sok bóktól. A karomon lett és megállításra került,átok heg, a lányka meg hasonlóan babonás hozzám, hogy az ördög míve lenne, hogy azóta is büszke vagyok rá és magamra, neki meg köszönhetem, hogy idegeit próbára tegyem, micsoda menőséget varázsolt már rám, hogy örülök neki különben is, olyan, mint egy lefelé gördülő folyosó, folyton vakarom tud-e bármit, mert csak éget néha, meg belázasodom, aluszékonyabb lettem, neki meg azt hazudom, nem attó, hátha tudja mégis, hogy az ő hibája. Nem bánom, mert semmim sincsen, apám, anyám, családom, legalább legyen akkor átokhegem az ördögtő! Az iskola óta nyoma veszett a bandának, szétszéledt ki merre látott, osztan nem is nagyon kell sajnálni őket, amúgyis féltek tőlem, meg csináltattak velem hülyeségeket, amiről a nevelőapám nem tud. Mert hát hova menni sehova ugye... befogadott a góré, a főfő, az átokhegemmel, amire baromi büszke vagyok és a néha bicskanyitogató stílusommal együtt. Ki más nevelne, mint a Mr. az ász, az igazgató! Ki más segített volna fényt deríteni származásomra, tanított volna írni, olvasni, sőt még a szorzást is, lábat mosni főleg, miatta is, azóta is, nagyon szeretek. |
|