Voltak már rossz napjaim. Voltak már nagyon rossz napjaim is. De olyan még egyszer sem történt, hogy idegösszeomlással küszködve álltam a Minisztérium folyosóján, térdig vízben - és csak remélni mertem, hogy nem a mosdóból származott -, miközben a mennyezetről obszcén üzenetek potyogtak, mint siralmas konfettiutánzatok. Élhettem volna eddig becsületesebben is az életemet, de hogy ezt nem érdemeltem meg, az teljesen biztos. Mikor beszálltam a liftbe egy fiatal, szőke nő mellé az átriumban, meg sem fordult a fejemben, hogy a Varázsjátékok-és Mágikus Sportok Főosztályánál megállva egyszerűen arcon csap mindkettőnket egy cunami erejével az ismeretlen eredetű vízáradat, amit aztán ázott cetlik követnek majd olyan bájos szövegekkel, mint hogy csináld egy terhes nővel. Hitetlenkedve söpörtem ki a hajamból a papírdarabokat, először nem akartam hinni a szememnek. A folyosón teljes fejetlenség uralkodott, a minisztériumi dolgozók próbáltak átgázolni a vízen, miközben tehetetlenül küzdöttek a szállingózó üzenetek ellen. Mindegy, milyen bűbájjal vagy ellenátokkal próbálkoztak, a pergamenek nem tűntek el és a rögtönzött folyam sem. Az első gondolatom az volt, hogy minél gyorsabban az irodámba kéne iszkolnom, hátha a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályát még nem érte el a víz. Utána rájöttem, hogy a lift valószínűleg használhatatlanná vált. A harmadik gondolatom pedig az volt, hogy ezt életem végéig hallgatni fogom Fionától, ha tudomást szerez róla. - Attól tartok, el kell halasztania, bármiért is jött - fordultam a nőhöz, akinek a ruháján ott virított a látogatóknak kiosztott kitűző. Kísértetiesen ismerős volt az arca, de nem tudtam volna megmondani, hogy honnan. Mentségemre szóljon, remek memóriám volt, azonban ha az ember annyi mindenkit tart számon, mint én, óhatatlanul kitörlődik néhány arc az emlékezetéből. Megpróbálkoztam egy egyszerű Finite Incantatemmel, azonban a víz nem tűnt el a liftből, csupán kiköhögött egy ízléstelen levelet arról, hogy kettőnknek mit is kéne csinálnia ezen a szűkös helyen. A feleségem meg fog fulladni a röhögéstől - van rá bármi esély, hogy ezt ne tudja meg? Oroszul szitkozódtam, de nem kellett hozzá különösebb nyelvismeret, hogy valaki rájöjjön, mit mondtam éppen. Legalábbis nagyvonalakban, mert elég választékosan elhordtam mindennek valakinek az anyját. - Esetleg a lift... - mutattam a nő melletti gombokra. Nem fűztem hozzá túl nagy reményeket, hogy ilyen egyszerűen kiszabadulunk innen, de egy próbát megért.
Mindig mondták, hogy a karma furcsa dolgokra képes. Már csak az a kérdés, hogy ez kinek a karmája: Leoé, az enyém, vagy ezé az ismeretlen pasié? - Mondja,hogy ez csak valami áprilisi tréfa.. Ja nem, igaza van: tél van - szalad magasba a szemöldököm, ahogy bezúdul a fülkébe a víz, majd a papíráradat követi. - Hát ez nagyszerű - hördülök fel válaszul. Ha Leonak elmesélem, hogy miért nem intéztem el, nem fogja elhinni és megint én leszek a hazug, aki tologatja a felelősséget, meg a beismerést, meg a mindent. Naná, és már kezd látszani. Egyébként meg ki a nyavalya gondolta, hogy be kell jelenteni, hogy emiatt nem játszom az elkövetkezendőkben? Nem mintha ez rajtam múlna, ha d'Agoult hagyná, játszanék. - Ha nem indul el a lift, úgy sejtem magának is. Erre persze káromkodik, azt hiszem oroszul, néhány kifejezést még értek is, hiába ittam túl sokat, amikor megtanították őket talán 2-3 éve, mikor ott játszottunk náluk. Mennyivel jobb volt az egyéjszakás korszakom, semmi felelősség, nem kellett magyarázkodni, nem volt kínos. Kivéve az egyik hollandot, ő egy kicsit többet akart, de ha már pasik, akkor a spanyolok, na ők… Merlin löttyedt seggére, Moira, férjed van! Oké-oké, nem illik a múlt időkön merengeni, bármilyen jó is volt! Hirtelen ötlettől vezérelve megnyomom az egyik gombot a liften, hátha továbbindul. De még az ajtók is alig akarnak összezárulni. - Ha nem sikerül, mindkettőnk feszültségoldása érdekében ezt tegye meg nekem - mondom szarkasztikusan, azzal a mellkasára csapom az egyik cetlit, amin a "Csináld egy terhes nővel" felirat szerepel, a szemeimet forgatom. Viccelődjünk még vele, amúgy sem utálom még eléggé. Aztán ahogy leszedek egy újabbat az arcomról és elolvasom, azt az ujjaim közt nyújtom át. - Ó, és azt hiszem ezt magának szánták - fűzöm hozzá egy "Moss kezet miután a péniszedhez értél" mondathoz, elvégre nekem nincs, pedig mennyivel jobban jártam volna… És sötét lesz...
Az első cetli megjelenésekor csak egy dolgot kívántam: Merlin adja, hogy ne egy szendeszűzzel verjen a sors. Már a gondolattól is falba tudtam volna verni a fejem, hogy valaki majd itt irul-pirul mellettem, megbotránkozik és ezzel még tovább rontja az amúgy is kínos szituációt. - Úgy sejtem, már megint elrontottak valamit a Kísérleti Bűbájok osztályán. Remek érzékük van hozzá. - Volt egy teóriám arról, hogy bizonyos osztályokon (és főosztályokon) csak a Mágiaügyi Minisztérium selejtjei dolgoznak. Idegesen megrándult az arcom már csak annak az említésére is, hogy ma nem jutok be dolgozni. Szoros ütemtervem volt ma is, nem értem rá egy liftben rostokolni, sem pedig hazamenni lábat lógatni. Még az otthoni munkával kibékültem volna valahogy, ha az szerepel a terveim között - nagyon rosszul viseltem a hirtelen változtatásokat, egész napra tönkretették a hangulatomat és szorongást váltottak ki belőlem. Fiona ezt mindig nevetségesnek találta, ennek ellenére mégis ügyelt rá, hogy ne húzhassa semmi keresztbe a számításaimat. Az ajtók egy pillanatra reményt ébresztettek bennem: lassan összecsukódtak, azonban a következő pillanatban már ki is nyíltak, majd ezt számtalanszor megismételték egymás után, a ritmus határozottan emlékeztetett valamelyik idétlen karácsonyi dalra. Otthon kellett volna maradnom, a saját dolgozószobámban legrosszabb esetben egy felboruló tintatartó vagy a kutya mindenhez odatapadó szőre okozott bosszúságot. Most bármit megadtam volna azért, hogy ne kelljen térdig állnom a gyanús eredetű vízben, szívesebben szedegettem volna az öltönyömről a hosszú, hófehér orosz agár-szőrt. Elolvastam a mellkasomra csapott papírdarabra írt szöveget, majd néhány hosszú másodpercig a fiatal nő arcát tanulmányoztam. - Úgyis mindig a szőkéket kedveltem - válaszoltam végül olyan természetességgel, mintha nem két perccel ezelőtt találkoztunk volna először. - Bemutatkozzak előtte vagy inkább siessünk? Nos... legalább nem volt szende. Reménykedve a liftajtóra pillantottam, de az továbbra is a Kiskarácsony, nagykarácsony ritmusára csapódott össze egyre gyorsabb ütemben. Épp csak elvettem tőle a következő cetlit, mikor kialudtak a fények a liftben. Elmormoltam egy Lumost, bár szívesebben kértem volna a nőt, hogy inkább könyörüljön meg rajtam és küldjön rám Avada Kedavrát. - Nem szeretne esetleg most azonnal megszülni? Már csak attól lehetne csodásabb ez a helyzet.
- Lehet... Vagy valaki csak szimplán azt képzeli, hogy jól ért a tréfákhoz, és meg akarja alapítani a Humor osztályt, nagy bánatunkra persze velünk kezdi a kísérletezést, hogy feldobja ezt az ósdi helyet - morgom szarkasztikusan sóhajtva egyet. Olyan ez, mint amikor mond valaki egy viccet, amin csak ő nevet: kínos. Csak ez most éppen nekünk is az, amíg meg nem találom, és le nem szedem a fejét a nyakáról. Mint a vakuvillogások lassított felvétele: előbb teljes lep el minket, aztán szűrt fényesség marad, ahogy nyitódik és zárul az ajtó. Inkább lennék valami hülye és századik csapatinterjún, valami harmadosztályú meccs után, ahol nem mondhatod ki, hogy biztos volt, hogy nyerni fogtok, hanem finomkodnod kell, vagy ha ehhez sincs kedved, akkor ökörködni kezdtek. Mivel azonban ezek a közeljövőben kimaradnak az életemből, ha úgy vesszük, én még rá is érek, úgysincs jobb dolgom, nem lesz kormos csirke vacsorára. Viszont ő a legkevésbé sem úgy fest, mint akinek szándékában áll velem, a jelenleg éppen zsémbes természetemmel, a nyilvánvalóan mindenkinél sokkal jobb humorommal és pajzán cetlikkel tengetni a szörnyen értékes idejét egy liftben, ahol úszómedence készül. Tulajdonképpen meg tdom érteni. Ha szabadna innom, és bevállalná, a vendégem lenne egy üveg Lángnyelvre tiszteletem jeléül. Pedig az első poénom máris értő elmére talált. Talán nincs is annyira ellenére, mint gondoltam. Érzem, ahogy bámul, hozzászokhattam volna már, de érzi az ember, mikor vizslatják, méregetik, mint a kivizsgáláson. - Találkozunk még egyáltalán? Ez legyen ilyen egyéjszakás, vagy inkább egydélutáni kaland, így a bemutatkozás teljesen fölösleges - állapítom meg. Ha bármi is kisülne ebből, sokkal jobb, ha nem tudjuk melyikünk mit örökölt az őseitől, úgy kevésbé kínos az egész, pláne ha mindketten más nevet nyögnénk. - Végül is... maga nem az esetem, de még lehet - teszek rá még egy lapáttal kaján vigyorral a képemen. Remélem ő ezt pont annyira gondolta komolyan, mint én. Viszont megnyugtató, hogy a rabtársam legalább pasiból van, nem fog megijedni a disznóviccektől. Újabb vakuvillanások, majd összezárul, és kialszanak a fények. Ugye ez most csak valami rossz vicc? Őrjöngeni fogok. - Nem terveztem... De tudja mit? A maga kedvéért bevállalom - gondolom kevésbé fájna is, mint egyébként. - De csak ha vannak gyógyítói kompetenciái... nem hagynék ki ezért még egy szezont... vagy az összeset, mert elpatkolok - merengek el világmegváltó az ötletén. Igyekszem humoromnál maradni én is, hátha az segít rajtunk. - Esetleg hoppanáljunk? Ja, baszki itt nem lehet. Hát ez csodás! - vetem fel hatalmas sóhajjal, mint nem kizárandó lehetőséget, csakhogy kizárja saját magát a buliból. - Nem tudom kinek az ötlete volt, de most már biztos, hogy meg fogom fojtani. Szóval, ha elvisz erre a Kísérleti osztályra kiszabadulásunk alkalmával, elintézem a tettest, nekem még visszavágni sem mer majd - mosolyodom el gonoszul. Itt az ideje visszaélnem ezzel az állapottal, tökéletes lehetőség, hogy most először hasznot húzzak belőle. Azt hiszem őt nevezik élő pajzsnak, még ha nem is a klasszikus értelemben vesszük is.
Kezdőlap
Voltak már rossz napjaim. Voltak már nagyon rossz napjaim is. De olyan még egyszer sem történt, hogy idegösszeomlással küszködve álltam a Minisztérium folyosóján, térdig vízben - és csak remélni mertem, hogy nem a mosdóból származott -, miközben a mennyezetről obszcén üzenetek potyogtak, mint siralmas konfettiutánzatok. Élhettem volna eddig becsületesebben is az életemet, de hogy ezt nem érdemeltem meg, az teljesen biztos. 
