Legalább valaki elhiszi nekem, hogy most kivételesen tényleg nem én voltam a bűnös, csak valamiért mindenképpen azt kellett feltételezni, hogy én voltam. Pedig alsógatyákat nem nagyon lopkodok. Mégis mit csinálnék én azzal? Egyébként ezt megkérdeztem a prefitől is, mire közölte velem, hogy biztosan valami aljas dolgot, hogy kikergessem őt a világból. De igazság szerint azt se nagyon tudom, hogy Seth mit akar velük csinálni, mert nem hajlandó elárulni nekem.
-Á... szerintem azt nem meri. - legyintek. Szeretem én Seth-et, nagyon is, de ő azért nem egy kifejezetten bátor fiú. Velem persze eljön bárhova és benne van, de ő egyedül azért nem éppen egy vakmerő bűnöző zseni. Mondhatni ő a szárnysegédem. Kivéve amikor helyette kapok büntetőmunkát, mert ebben láthatóan nem túl lelkes.
Nem mintha most annyira a padló tisztaságával lennék elfoglalva, mert a szivacsot is inkább dobálom, mintsem súrolok vele.
-Hú, de beszigorodtunk! - vigyorodom el. Nem mintha egyébként olyan jellemző lenne rám, hogy több vasat tartok a tűzbe. Sőt, igazság szerint kimondottan pasizni se szoktam, valahogy mindig magától történik a dolog. De most Willen se sokáig gyakorolom a női praktikáimat, mert inkább úgy döntök, hogy hátradőlve figyelem a naaaagy takarítási munkálatokat.
-Ó, nem, tudod ebből a perspektívából sokkal jobban nézel ki. - nevetek fel, mert semmi kedvem a padlót sikálni. Még Willel sem lesz ez a kedvenc időtöltésem, azért lássuk be. És addig nem is kelek fel, amíg célba nem veszi a trófeákat. Akkor azért felpattanok a földről és csatlakozom hozzá a vitrinnél.
-Aha. Ott van. - bökök az egyik kviddicses trófeára, amin az áll, Jordan Brooks, terelő. Egyébként ő is Viharmadaras volt, akárcsak én. De gondolom ez nem annyira meglepő, apával sokkal jobban hasonlítunk, mint anyával. Csak én nem vagyok kopasz.
   

Eszem ágában sincs padlót súrolni, de ha Will annyir szeretné, akkor persze nyugodtan takaríthat, én majd nézem. De súrolni biztos nem fogok már megint. Ha annyit súrolnék, mint ahányszor kiosztják nekem, akkor már nem is lenne bőr a kezemen.
-Szerintem nem meri. - ingatom a fejemet, ismerem Seth-et. Azt sem tudom, hogy minek lopta el őket egyáltalán. Nem tartogatna számomra sok meglepetést az a beszélgetés, amiben megpróbálom őt rábeszélni. Ellenben Will hirtelen jött „szigora” széles vigyort csal az arcomra.
-Igenis kapitány! - szalutálok neki, miközben elhelyezkedem a fal mellett, hogy onnan figyeljem, amint takarít. Egész jól áll neki, nálunk is takaríthatna, ha már ilyen lelkes. Nem mintha anya nem oldaná meg a dolgot két pálcaintéssel, de az kevésbé szórakoztató látvány.
-De így kifejezetten. Szerintem ez a legjobb profilod: a súroló. - nevetem el magamat. Elvégre ki ne szeretné azt nézni, ahogy más dolgozik? Persze nem gyönyörködhetek sokáig a súroló énekesben, mert célba veszi a kupákat, én pedig segítek neki megkeresni apám kitüntetését. Hát igen, apa kviddicsben igazi nagyágyú. Büszke is vagyok rá.
-Örököltem a képességeit. - kacsintok a fiúra, bár nem mondhatnám, hogy túl sokszor kólintok fejbe bárkit. Mondjuk volt már rá példa a pályán, de az nem volt szándékos. A kviddics veszélyes sport. Nekem is zúzta már le gurkó a belső szerveimet. Vagy legalábbis olyan érzés volt. Apa mindig azt mondja, hogy a jó terelő gyorsan tanul terelni. Igaza volt. -Nézd csak, az ott ő! - bökök az egyik képre, amin az akkori Viharmadarak csapata feszít. Apa már akkor is elég nagydarab volt, de még volt haja. Utóbbi most már nem mondható el róla. Olyan sima a feje, mint egy biliárdgolyó. Vicces őt hajjal látni ezeken a képeken. Amikor megszülettem, már kopasz volt.
   

Nevetve bólogatok, hogy ötletnek tényleg nem utolsó, de Seth túl nyuszi ehhez az egészhez. Ő abban jó, hogy fedezzen, meg csekkolja, hogy nem jön senki. De ahhoz már nem elég bátor, hogy cselekedjen is. Ezért is lepődtem meg, hogy egyáltalán elcsente azokat az alsókat, amikkel azóta sem tudom, hogy mi a fenét művelt. Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy ebben a barátságban én vagyok a bűnöző zseni.
-Hú, lassan olyan leszel, mint egy professzor! - nevetek rá, hogy előbb a nagy szigor, aztán a kikövetelt engesztelés. Nem mintha nem tenném szívesen, de hát igazi hajcsár ez a srác, hogy itt parancsokat oszt nekem.
De engem sem olyan fából faragtak, akit félteni kéne, ez ékesen látszik a családi sport-örökségből is, bár nekem reményeim szerint sosem lesznek akkora vállaim, mint apának. Akkor úgy néznék ki, mint egy gólem.
-Ó, szóval negyvenes háziasszonyokról álmodsz? - kuncogok kissé hitetlenkedve, mert elég valószínűnek tartom, hogy ilyen lenne az esete valójában. Vagy ha mégis, akkor velem nem jár túl jól, de nem hiszem, hogy ezt ő ne tudná.
-Nem szereted a kviddicset? - kapom fel a fejemet. Mindenki szereti a kviddicset! Na, jó, majdnem mindenki. De sokkal izgalmasabb, mint például amikor a muglik kergetik azt a pöttyös labdát.
-Nem szoktam neki bemutatni senkit. - közlöm kissé színtelen hangon. Na, nem azért, mert nem szeretném, csak apa éppenséggel túlaggódja a dolgokat és utálja az összes fiúmat. Kivéve persze Seth-et, mert ő meleg. -Mióta tudsz te levitálni? - ráncolom össze a szemöldökömet, amint eljut a tudatomig az információ. Eddig úgy tudtam, nem megy neki annyira a varázslás.
A gondolatmenetemet egy, az ablakon beszálló bagoly szakítja félbe, aki pontosan a fejemre pottyant egy levelet, majd tovaszáll. Zavartan nézek utána, hiszen reggel van posta. Eltévedt? Aztán rápillantok a borítékra és a címzést megpillantva mindent megértek. Archer... más időzóna.
   

Cinkosan elvigyorodom a kijelentés hallatán. Will pont annyira lesz professzor, mint amennyire én minisztériumi titkárnő. Egyszerűen nem nekünk való az ilyesmi. Semmi pörgés, rengeteg szabály. Biztos állati unalmas lehet.
-És a professzor úr szigorú büntetőmunkára küld majd? - kérdezem végül szemtelenül. -Nem vagyok én rossz diák, csak van néhány... rossz szokásom. - próbálok az egészhez nagyon ártatlan arcot vágni, bár tekintetbe véve, hogy az évfolyam főkolomposa vagyok, aligha hiszem, hogy bárki hinne nekem.
-Honnan tudod, hogy én nem tudok finom sütit sütni? - pillantok rá kissé felháborodottan, bár valójában egyáltalán nem tudok semmiféle sütit sütni. Egyszer megpróbáltam, de majdnem leégett a konyha, azóta inkább anyára hagyom a kaja-ügyeket.
-De hát azok a labdák nem is repülnek. - ráncolom össze a homlokomat. Persze, azt még megértem, hogy a muglikat szórakoztatja. Ők még sose láttak repülő labdát repülő játékosokkal, de innen nézve a dolgokat eléggé unalmasnak tűnik az egész. Meg nem is igazán értem a szabályaikat. Ennyi szabályt egyetlen labdára...
-Nem. Csak nem tetszenek neki azok, akinek én tetszem. - sóhajtok fel, miközben megforgatom a szemeimet. -Gondolhatod, Seth-et egyenesen imádja. - nevetek fel kissé, hiszen Seth-nek aztán sose leszek az esete. Apa nyilván odavan érte. Ha tehetné, szerintem feleségül is adna hozzá.
Néhány pillanatig némán figyelem, ahogy előhúzza a pálcáját, majd összefont karokkal nézem a műveletet, ahogy a szoknyámat szeretné lebegtetni. Csak hát ezt az egyenruhát nem pont úgy tervezték. Éppen felvonom kissé gúnyosan a szemöldökömet, amikor beröppen a bagoly Archer levelével.
-Archer. Egy barát Londonból. Ő segített a pixikkel. - felelem csak félig figyelve, ahogy bontogatom a levelet, aztán gyorsan átfutom a sorokat, kissé kuncogva a sok kitekert mondaton, amelyekben azt ecseteli, miket nem csinál és hogyan olvas zsoltárokat.
   

Nevetve megcsóválom a fejemet. Csipkés hálóing meg takarítás, mi? Mindjárt jön még a toronyóra is lánccal. De látszik, nem vettem a lelkemre a dolgot, nem vagyok egy savanyú típus, csak jót kuncogok a felvetésen és ráhagyom.
-Nem. - röhögök fel végül. Valahogy sose vonzott annyira a sütés, meg anya ezt sokkal jobban csinálja. Most miért kínozzak mindenkit valami szörnyűvel, ha helyette ehetjük anya finomságait is, nem? Sokkal jobban jár mindenki és még csak hirtelen halál sem lesz a vége.
-Hát... ha te mondod. - egyértelműen nem győzött meg arról, hogy miért jó a földön szaladgálni és egyetlen labdát kergetni. Mármint, azt értem, hogy a magnixoknak miért jó, elvégre ők nem tudnak röpködni. Nyilván nem lehet tőlük elvárni, hogy egész nap unatkozzanak. De mi erre nem szorulunk rá, nekünk ott a seprű és a megbűvölt labdák.
Aztán ahogy a trófeák elé kerülünk és apám is szóba jön, kissé elhúzom a számat. Én is tudom, hogy apám túltolja a dolgot, pont ezért zavar.
-Hú, szolidaritást vállalsz apámmal! - nevetem el magamat, értem én, amit mondani akar. Csak épp apámmal ez nem ilyen egyszerű azért. Neki már akkor se tetszik valaki, amikor még semmit nem is tud róla. Úgy nehéz bevágódni. -Talán vele is ordibálhatnál egy kicsit. Hátha lenyűgözöd. - teszem hozzá vigyorogva egyrészt, mert kétlem, hogy meg merné tenni, másrészt nem is igazán díjazná. De legalább a röpke csóknak örülök, mert az bizony jól esik.
-Nem flúgos, csak nem érted a beszélgetést. - legyintek, merthogy Archer nem hord el mindennek, csak sajátságos módon beszélgetünk. Csak épp hosszú lenne elmagyarázni, hogy miért beszélgetünk ennyire furán, elvégre ez egy belsős poén.
-Befogni őket. - pillantok fel a levélből. -Nem nálunk prefektus, itt nem kell jó gyereknek lennie. - csóválom meg a fejem. Bár én azt is kétlem, hogy odahaza olyan kifejezetten jó gyerek lenne. Mármint, okos meg minden, de ez nem feltétlenül párosul a jósággal is. -Nem hiányzott, hogy rám támadjanak, amiért elhurcolom a kis barátaikat. - magyarázom tovább, miközben a levelet visszahajtogatom és betűzöm a szoknyám szegélyéhez zseb híján. Aztán magamhoz veszek egy nagy serleget és nekilátok csutakolni.
-Olyan díjakat miért nem osztanak sose, hogy a „Legmenőbb séró”, vagy a „Legkirályabb csuka”? Ez is... mi ez? - erősen megkopott a felirat, kissé hunyorítanom kell, hogy kibetűzzem. -A legszorgalmasabb prefektus. Még ennél is szorgalmasabb volt vajon? - bökök a hátam mögé a szememet forgatva.
   

Hiába mondja, hogy vegyem komolyan, mert csak röhögök tovább a csipkés hálóinges takarításon. Nem mintha nem takarítanék. Szoktam, csak éppenséggel a saját szobámat. Sütni viszont nem szoktam, mert az nem az én terepem otthon. Pontosabban volt már rá példa, hogy megpróbáltam, de inkább nem kötöm Will orrára, hogy mi történt akkor. Maradjunk annyiban, hogy csokieső hullott a konyhában.
-Vagy csak ebben pótolja be a szigort, amit máskülönben nem szokott csinálni. - forgatom meg a szemeimet, de aztán kuncogni kezdek. Apa nem valami kemény csávó, ha rólam van szó, vitatkoznak is eleget ezen anyával. De ha anyán múlna, akkor egy két lábon járó lexikon lennék.
-Pedig nagyon bátornak találnálak. - nevetek fel. Szerintem se ordibáljon vele, de ha megtenné, tuti páholyból nézném popcornnal. Szerintem apa is meglepődne, senki nem mer vele ilyet csináni. Mármint anyámon kívül. Ő mer vele ordibálni.
-Nem hord el semminek. Mi így beszélgetünk. - legyintek, mert hát én is hasonló szépeket írok Archernek egyébként. Csak hát ez a poén része. Végül is mikor olvasok én Bibliát? Na ugye?
-Pedig megkedvelhetnéd, mert ő viszont nagyon is kíváncsi rád. - nézek Willre komolyan. Elvége meséltem róla Archernek is, csak hát neki egy kicsit nehezebb bemutatni, hogy egy egész óceánnal odébb lakik. -Nem, nekem volt szerencsém, hogy nem kellett összeakasztanom a bajszomat velük. - Utólag belegondolva lehet, hogy csúnya vége lett volna, ha egy rakás pixi rám támad.
-Nem is rossz ötlet! Figyu! - letépek egy csíkot Archer levelének az aljáról, ahol még van rajta szabad felület, majd gyorsan rábiggyesztek néhány szót. Végül benyúlok az egyik serlegért és nemes egyszerűséggel ráhajtogatom a kis táblára a cetlit. A vitrint bezárva hátralépek egyet, hogy szemügyre vegyem a művemet, a serleget, ami most már Will Legjoképűbb csávó díja. Már épp időben sikerül visszazárnom a szekrényt, a következő pillanatban hallom, hogy nyílik mögöttünk az ajtó, én pedig sietve rejtem el a pálcámat, mielőtt még itt ragadnánk reggelig.
-Hát titeket se vennélek fel takarítónak. - állapítja meg a prefektus, majd egyszerűen int az ajtó felé, hogy mehetünk, a büntetőmunka véget ért. Én a legnagyobb természetességgel sétálok az ajtóhoz, rá se pillantva a kitüntetésekre, nehogy felhívjam rá a figyelmet. Ha pedig Will is utolér, akkor felé nyújtom a kezemet, hogy lépjünk olajra.

//Köszönöm a játékot ^^//