beggin'

- Engedje meg, miniszter úr, hogy bemutassam Mrs. Schakleboltot. Nagy szolgálatokat tett a minisztérium és az egész brit varázslótársadalom számára. Bátor viselkedésével kiiktatott egy igen veszélyes elemet. És …..
Képtelen vagyok elviselni a hőséget, és hiába az új mágiaügyi miniszter hűvös kezének érintése, érzem, hogy szédülök, pedig még egy kortyot sem ittam. Talán ez a baj, felkészületlenül érkezni a béke tiszteletére tartott bálba minden szempontból hiba volt. Abban sem vagyok biztos, hogy hogy sikerült elszabadulnom, és megúsznom a további kínos társalgást, de egyenesen az előkelő vendégek számára fenntartott helyiség ajtaja felé tartok, aztán lelépek a lépcsőn és kétségbeesetten pásztázom a színültig telt báltermet. A pompás forgatagot, a báli ruhák suhogását. A felszabaduló nevetések egészen a gerincemig hatolnak és kellemetlen viszketés tör rám. És a magassarkú egyre csak szorítja a lábamat.
Tekintetem hamar beleütközik Rachelébe, aki talán szintén keresett már, és aki népes családjának csoportosulásának éppen a szélén áll.
- Rachel, segítened kell – fojtott hangon suttogok és megragadom a karját, aztán már húzom is magam után a női mosdók irányába.
Egyáltalán nem fair, hogy mindig Rachelbe kapaszkodok, ha valami baj van
Ott volt velem, és falazott Seymour és a gyerekek előtt, amikor egy-egy magánakció után nála kötöttem ki, nem csak hogy falazott, de el is látta a sebeimet és soha sem ítélkezett Akkor sem ítélkezett, mikor elsők között tudhatta meg, hogy saját kezűleg öltem meg Nikolait, miután George-ot megtámadta. Sőt, ha már Georgról beszélünk, ott virrasztott a konyhánkban velem minden egyes holdtöltekor, amikor vártam, hogy mi fog történni, és soha de soha nem élt vissza a helyzetével. Még azt is bevállalta, hogy főz a gyerekekre, amikor engem mindenki nagy meglepetésére „előléptettek”, és órákig hallgatta a panaszaimat, amikkel senkihez sem fordulhattam most már. Az aggályokat, hogy talán így akarnak félretenni, hogy talán az egész mögött Seymour áll és nem is a Minisztérium.
És most újra itt állok előtte, mikor a női mosdó ajtaja becsukódik mögöttünk, én meg egy pálcaintéssel bezárom és hangszigetelő bűbájjal látom el a helyet. Aztán már elő is veszem a mágikusan tértágított retikülömből a két gyanús üvegcsét.
- Tudom, hogy ennek most nem fogsz örülni, és hogy most megannyi kérdésed van, és hogy már annyiszor kihúztál a bajból, de most megint szükségem van rád. És..és nincs kihez fordulnom.
Egészen elcsigázottan és összefüggéstelenül beszélek ahhoz, hogy még több kérdőjel bukkanjon fel a feje fölött.
- Ezekben százfülé főzet van. A helyembe kéne lépned. Csak egy éjszakára Már mindent megterveztem, nem sok esély van a lebukásra és nekem egyszerre kellene két helyen lennem. Ha most nem megyek oda ki, lőttek mindennek.
Könyörgően nézek rá, a kezem is remeg az izgalomtól, és miközben a válaszát várom, letörlök pár izzadságcseppet a homlokomról. Persze mégis vannak dolgok, amiket eddig nem osztottam meg Rachellel. Tulajdonképpen semmit sem tud az öcsémről. Még annyit sem, mint én, de most olyan forró nyomon járok, sok-sok évnyi nyomozás után.
- Kérhetsz bármit cserébe. És én visszatérek még hajnal előtt.
[/b]

Minden megváltozott mióta cipőm utoljára koptatta a márványpadlózatot. Akkor a származás csak annyira volt nyílt beszédtéma, mint egy szobapincsi pedigréje. Persze akkor is voltak olyanok, akik nyíltan elítéltek minket, kiknek vére „sár”, de ha a fiamnak hinni lehet, amikor a főnökét idézi, az ember hajdan porból lett, amihez hozzákeveredett az élet fakasztotta könnye. Akárhogy is nézzük, ez sár és én büszke vagyok arra, hogy ilyen a vérem, mert engem nem ez határoz meg. De a közhangulat változott, jött a feketeség uralma, amikor a magamfajtának minden lépése az életébe kerülhetett volna, de mint minden rendszert, ezt is megdöntötték egyszer. Most pedig hidegháború van... csandes, elfolytott érzelmek, vágyak és értékrendek néma harca, ami kétségbeesést szül... pont olyat, amilyet Deena szemében véltem felfedezni, amikor a lépcső tetejéről a tömeget átszelve tekintete az enyémbe fúródott.
Még mielőtt odaérhetett volna hozzám Deena, kimentettem magam a családom köréből. A gyerekeim vannak elegen, hogy szórakoztatni tudják egymást, ha másképp nem megy, Malcolm pedig... inkább hagyjuk.
- Jó, de mi a... – Deena már magával is ráncigált, még mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi rémítette meg. Mire feleszméltem, már a női mosdóban álltam és próbáltam a barátnőm minden egyes szavát magamaba szívni, hogy kialakulhasson bennem egy tiszta kép a helyzetről. Hát... nem jött össze.
- Hogy mit? – nézek kikerekedett szemekkel a százfűlé főzetre. – Deena ezt te sem gondolod komolyan! Én, én... nem tudok olyan lenni, mint te! Aki csak egy kicsit is ismer, rá fog jönni, hogy... – villant be előttem néhány gondolatkép, amint odatesznek vérfarkasok után rohangálni, esetleg párbajozni, édes Merlin! – Ezer éve nem csináltam ilyet... én... csak három hónapot voltam az auroriskolában, egy fényévvel ezelőtt! – szabadkoztam, nem tetszett nekem az ötlet, nem azért, mert nem tennék meg érte bármit, hanem mert romba dönthetem a karrierjét, holott csak a minap tüntették ki. Aztán eszembe jutott valami.
- Várj egy pillanatra! Pontosan mit is kéne tennem a te bőrödben? – emeltem fel a kezemet, jelezve, hogy lassítsunk kicsit. Elvégre lehet, hogy túlreagálom és nekem csak egy kanapén kéne ülni reggelig... Reggelig? A gyerekeim halálra fognak keresni! Mindegy, megoldom, úgy tűnik neki most nagyobb szüksége van rám. Csigalassúsággal, de elveszem tőle a főzetet, amit még mindig bizonytalanul bámulok. Rég nem ittam már ilyen löttyöt.
- Teljesen biztos vagy ebben, Deena? Mert én abszolút nem, de... – ha életbevágó, megteszem. Meg kell tennem, ő is megtenné értem. És ki tudja, talán kideríthetném azt is, hogy mit csinál a férjem egy átlagos napon, amikor éppen nem nyílvános eseményeken találkozunk és tettetjük, hogy minden rendben köztünk, mint egykoron.