Mindig az anyja ismeri jobban a gyerekét! Ő tudja a titkos gondolatait, ő tudja megfejteni a hallgatását, a mosolyát, a duzzogását, ajkának biggyesztését, vagy azokat a félmondatokat, amelyeknek különös jelentésük van.
Anya mindig mindenről tudott, vele még pókerezni sem mernék, lehet hagyna nyerni, de ha nem, kétségtelenül kiolvasná az arcomból milyen lapjaim vannak, a figurát és színt egyaránt, sőt, azt is, milyen sorrendben vannak a kezemben. És én azt füllentettem semmi baja a kezemnek, meg azt, hogy minden oké, amúgy is pocsékul hazudok, hát még a családomnak. Február van, még két hónapja sem vagyunk házasok, és máris három hete nem alszik mellettem, és két hete láttam utoljára, és ebből csak két napja vannak Dániában edzőtáborban, és tegnap este óta vagyok itt. És össze vagyok zavarodva. De itt vagyok, mert azt beszéltük meg, hogy ilyenkor itt leszek. Remegő ujjakkal tartom azt a bögre teát - mert mindig utáltam a csészéket -, az ölembe eresztem lassan, megenyhül a jobb kezem, amire azt mondtam konyhai baleset miatt fedi a fásli, még jó, hogy a hosszú pulóver elrejtei a másik csuklómat. Morcos szempárral igyekszem elhajtani Castort a közelemből, de őfensége éppen mellettem ver tanyát, és nem lökhetem le anya szeme láttára, és nem is fogom, csak ha nem figyel, biztos ezért, éreztetni akarja, hogy itt még mindig ő az úr, a combomnak dől, és ahogy arrébbhúzom nyomul tovább, dorombolni kezd. Mi baja van ennek a macskának? - Na és, mi van veletek... örömszülőkkel? - pillantok rá, és megerőltetem magam, hogy mosolyt varázsoljak az arcomra, egy pillanatra, majd az ölemben tartott bögrét veszem ismét szemügyre. - Tudsz valamit a többiekről? - bámulom a gőzölgő italom, mintha bármit is ki tudnék olvasni belőle, ezért is jobban utálom most a teát, mint általában, komolyabban kellett volna vennem a jóslástant. Anya semmiről sem tudhat.
I solemnly swear
I am up to no good
Rachel McGonagall
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Nicole Kidman
»
»Vas. 25 Aug. - 14:54
Amióta a gyermekeim nincsenek mellettem, annyira kihűlt a ház, hogy ha felgyújtanám az egészet, akkor sem lenne annyi hő, ami felmelegítene. Eleinte még a hálószobánkban találtam egy lehelletnyi otthont, de amióta Malcolmot is sikerült a világ végére űznöm, teljesen kihűlt minden. Azért is örültem, hogy legalább Moira nálam tölt egy kis időt. Gyarló dolog részemről, de azért majd még több puszit fog kapni tőlem a kicsi, hogy az anyukáját kényszerszünetre küldte a nagyija legnagyobb örömére. - Én megvagyok, köszönöm. – használom szándékosan az egyes számot és még több földet töltök a cserépbe. Ha anyám látná, hogy én még februárban is kertészkedek biztosan ördögöt kiáltana rám, de hát az egyik nagy előnye annak, ha az ember varázsló, hogy a hobbijainkat nem befolyásolhatja az időjárás. Ha már a szívemben nem lehet tavasz, legalább a kertemben legyen. Ráadásul emellett Moirával is tudok úgy, hogy azt ne érezze tehernek vagy kihallgatásnak. – Próbálom kitalálni, hogy mihez kezdjek azzal a sok szabadidőmmel, ami megadatott. Ideje lenne dolgoznom valamit, de... nem tudom hogy fogjak neki. Eddig minden megoldás adódott magától, vagy legalábbis volt iránylev, de most... kicsit nehéz másképpen elképzelni magam, mint háztartásbeli főállású anyát. – vonok vállat és azzal a mozdulattal be is helyezek egy kis palántát a cserépbe. A lányomra pillantok és figyelem, ahogy a bögréje mélyére merül. Kicsit olyan érzésem támad, mintha csak azért beszélne velem ilyen felületesebb témákról, hogy nehogy megkérdezzem tőle, mi nyomja a lelkét. Egyelőre nem is teszem, megtartom magamnak az észrevételeimet, nehogy elijesszem és végleg bezárkózzon. - Apád üzleti úton van... – kezdem egyből egy hazugsággal feltételezéssel, ugyanis fogalmam sincs merre van, mert nem beszél velem – A többiek pedig vagy a Roxfortban vannak, vagy a saját útjukat egyengetik. – igazából nem tudok semmi új információt nyújtani neki, csak az aggodalmaimról tudnék bővebben mesélni, de ahogy elnézem, elég neki megbírkózni a sajátjaival. - Beszéltél már Leoval? Milyen az élet Dániában? – próbálok én is felszínesebb kérdéseket feltenni neki, hátha feloldódik és nem kell mindent harapófogóval kihúzni belőle, bár azt se felejtsük el, hogy az egyik legcsökönyösebb gyerekemről van szó. – Ha visszajön, feltétlen el kell jönnötök ebédre! Addigra már ez a kis habanero paprika is megnő majd... Szereti a csípőset, ugye?
Egy anya csak annyira boldog, mint a legszomorúbb gyermeke.