Hűvös, koratavaszi szél táncoltat emberi hulladékokat London mugli utcáján, mert azok péntek este már nem szedik fel őket. A lelkes aktivisták rémálmaikat alusszák a pusztuló bolygóról, a szemeteskocsi még nem indult szombat hajnali portyára és én egykedvűen rúgok a kiürült kólásdobozba, hogy csenjek némi zajt a kongó, néptelen utca csendjébe. Húzós volt egyszerre négy nővel és jócskán dolgozik bennem a Whisky, vállam a mámor és kielégültség szédültségében nekivetem az egyik téglaépületnek pihenni és feltenni magamnak az örök kérdést, meddig fog tartani a kielégültség. Kissé ironikus ugyan, hogy visszatértem szokott világomba, ahol minden pillanatom carpe diemből áll, még a munkahelyen töltöttek is, hiszen Ómegából és egyéb, idősebb halhatatlanból szinte csavarom a tudást, anélkül, hogy észrevennék, önként adják. Ironikus mert leélni egy életet máshol, egészen eredeti módon volt kielégítő, de annak élményei fakulnak és a valóság magárahagyatottságában végülis ugyancsak ott kötök ki, valakiben, vagy húzom magam nyársra valakin, mintha az élvezet tünékeny másodpercekből állna, amiket én mind össze akarok gyűjteni. Nagy levegő a hűvös éjszakában, torkomon lefolyik a hideg áram és tisztul némileg fejem. Így már betájolom magam, merre van egyenes, kevés ideig szoktam egy helyben időzni, most is többet töltöttem itt, néhány másodpercnél, de mentségemre szóljon, részegen hoppanálni nehezebb.
Zene
Original By: WeiWei
I solemnly swear
I am up to no good
Gilbert Allen
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Jackson Rathbone
»
»Vas. 5 Május - 17:51
"Kétféle ember létezik: az egyik megpróbálja felépíteni a jövőjét, a másik megpróbálja újraépíteni a múltat." Max Payne
Hónapok óta nyoma veszett én pedig egyre kétségbeesettebben kerestem valami apró nyomot, ami megmagyarázná hova a jó istenbe tűnt. Sokat agyaltam külföldön, de ezek a szálak is mind elszakadtak, elfeslettek. Egyetlen jó hír, ha valóban halálfalónak állt, akkor most megbánhatja tetteit, elveszett a fene nagy vezető, agyő, csak a szétszéledt csürhe maradt. Igaz, az apja nyakig sáros csak bizonyítani elég kellemetlen. Nem az én reszortom és engem nem is az idősebb Averyk érdekelnek, hanem a legfiatalabb aranyifjú... Most könnyebb lenne bújtatni, meggyőzni, talán. Persze ehhez meg kellene találnom ebben a sivár és leharcolt világban, ahol mindenki érdektelen és saját irháját mentené. Egykedvűen keltem ma is ki az egyik kuncsaft mellől, mugli szennylap író, aki furcsaságokat gyűjt, ide süllyedtem. Kosztól és piamaréktól ragacsos padlót tapostam cipőmmel, ahogy egykedvűen öltöztem vissza szakadt gúnyámba, kezdem cigarettát kotorni. Semmi új, semmi érdemleges. Bár lehet elszökött egy mumus az egyik padlásról az egyik mugli házba, egykedvűen fogom azt is megírni a minisztériumnak mint névtelen bejelentő. Gilbert Allen, a nagy mumusvadász! Elkeserítő hova nem kerültem, csak hogy bármit találjak Rigelről! Dühösebben kapom magamra a kinyúlt kötött pulóvert, majd lépek az ablakhoz, hogy ott eregessem az olcsó, maró szagú dohányom füstjét, ki is telepszem oda. Pár komótos és egykedvű slukk után látom hogy egy bagoly közeledik, pont felém és ejt az ölembe egy levelet. Fogalmam sincs mi olyan sürgős, hogy még a mugli negyedbe is kiküldik, így felnyitom, elolvasom a pár, tömör sort és... majdnem kiszédülök. Olyan kapkodva szedem össze a cuccaim a pénzt is elfelejtem lenyúlni az amúgy kritikán alul teljesítő muglitól, de lett egy baszott jó napja. Talán nekem is lesz, végre, ennyi de ennyi idő után, ábrándokat és foszladozó nyomok után nyargalva szüntelen! Mire átjutok a város másik végébe lefürödve, normális ruhában ezen a tűrhetőnek mondható környéken már este van. Erre felé látták, nők társaságában, nos a leírás pipa, de vajon tényleg Ő az? Csak így, nyíltan ennyi bujkálás után? Valami hiba lenne abba a gyönyörtől áztatott rendszerben? Vagy végre elpatkolt Luther Avery és ünnepel? Én azt tenném... Már órák óta az utakat nyüstölöm, takarítom lépteimmel a port róla, csiszolom macskaköveit, mire egyszer csak befordulva egy sikátorba megpillantom. Kissé meg is szédülök, mert... most csak így, itt, persze erősen illuminált, milyen lenne, nem de? Fogom a fejem, nyúzom a szám ujjaimmal, hogy elkenjem rajtuk az örömöt és a dühöt. Utóbbi győz, elönt a méreg, itt ténfereg, én meg... én meg... pár hosszú lépés, neki talán hoppanálásnak is tűnhet, noha a vizsgám nincs meg belőle és már meg is kapja azt a bal horgot, amivel nem igen illettem eddig. -Te utolsó anyaszomorító Avery! Hol a büdös p.csában voltál eddig, hm? Ha lemersz hányni megverlek. - nem adom meg a kegyet, nehogy azt higgye, de megmarkolom a kabátjánál és megnézem magamnak. Annyira Ő, ez nem valami csalás, csak felismerem ezt az idiótát, bárhol is lássam. Ráadásul meg is könnyebbülök, hogy egyben van, ha részeg is.
Én márpedig hoppanálni akarok, egészen el is szánom magam rá, de úgy jártam múltkorában, nem volt elég rég, hogy feledjem, belehánytam a féreglyukba. Kicsit sem volt kellemes… Ahogy az sem, hogy hirtelen, mert én nem veszem észre őt, különben a hányást vállalván biztosan fejest ugranék egy másik térbe, eltalál egy bal horog, vagy jobb? Mielőtt felfognám, fájok, kényesen és fájdalmasan kiáltok, utálok fájni! Ráadásul a szép arcomnak ez kifejezetten előnytelen pakolás! Több mozdulatot is elkövetek egyszerre, arcomhoz kapok, próbálom előkotorni a pálcám és megfontolni, hagyom a csudába, elhoppanálok. Aztán elérkezik hozzám a hangja is, azonosítom és fenébe az egésszel megint, nagyképű- szemtelen az arcába vigyorgok. Tessék, fogjál csak, nézz meg jól magadnak, hiszen olyan rég nem láttál és kerestél? Minek? Mik voltunk mi egymásnak Gilbert? - Általában a túlvilágon, de tudod elég zsúfoltak a napjaim mostanában. Kerestél? Miért kerestél? Tovább taszítom, de elég erőtlen, négynek tűnt egy helyett és hát négy, egész darab Gillel biztos nem bánnék el. Hányni, most hogy mondja… Felemelem mutatóujjam, ismét az a vérmes, de részegségemben is ellenállhatatlan, gyakorlott vigyor. - Még megfontolom. Hogyhogy én nem kerestem a jó barátom extrákkal, biztos felteszi majd a százezer galleonos kérdést, de ilyen állapotban egyszerűen tilos a lelkiekhez nyúlni, minden olyan szép mélyen pihen, ha megpiszkálnám kellemetlenebb lenne, mint életre hívni a rókát. Éppen egy ilyen kiszolgáltatott pillanatban kellett összefutnunk, mi ez a ha nem fekete humor? De azt majd megőrzöm, elég erős lettem azóta, sokkal…erősebb.
Zene
Original By: WeiWei
I solemnly swear
I am up to no good
Gilbert Allen
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Jackson Rathbone
»
»Vas. 16 Jún. - 22:26
El sem hiszem, hogy ennyi hónap után egy sikátorban, részegen találom meg... mintha mi sem történt volna, mintha nem teltek volna el évek, mióta ezt csinálta. Mintha nem keresnék sokan mások is és nem gondolná mindenki hogy a Nagyúr kezére játszik. Ez a pasas vagy egy komplett idióta vagy olyat tud, amit senki más... bár utóbbi nem biztos hogy ezzel a cselekedettel egybevéve okossá is teszi, ugye. Az meg hogy fájlalja a csinos pofáját nem hat meg, gúnyos mosolyom a ráadás elégtétel, hogy látom az egóját is eltaláltam. Mikor nyúlna a pálcáért hamarabb nyújtom a kezem és vonzom bele a túlértékelt fadarabot, elteszem, a sajátom nincs nálam, de az Övé talán majd jobban kedvel. Nem lenne szerencsés, ha csak úgy nekiállna így hadonászni, akkor sem ha lehet pont így fedezne fel valami új világmegváltó varázslatot... végül is Rigelről beszélünk. És mindezek vakítóan röhejes fényében képes az arcomba vigyorogni! Ritkán vagyok dühös, igazán, talán még anyám se nagyon látott így de ez a kurafi, ez a szentségtelen szépfiú igazán tehetséges. Hogy képes a képembe vigyorogni?! -Mintha csak én keresnélek Te vadbarom! Avery vagy, dereng? Mindenkit keresztre feszítenek, azt hiszed a munkaköröd megment, főleg hogy be sem mentél? - Ez teljesen meghibbant, komolyan. Csak tátott szájjal értetlen bámulok rá, azon agyalva addig üssem míg észt verek belé, vagy inkább hagyjam az egészet a fenébe és hagyjam itt a fenébe, míg józan nem lesz. De nem, ah, micsoda elgondolás és ha megint felszívódik? Nem, nekem járnak a válaszok! Amiket meg is fogok kapni, úgy bizony, Mr. Avery lesz szíves nem elájulni és kielégíteni az igényeim! Hm... jó hogy ezt nem hangosan közöltem bele az arcába. -Fontolod a fenét, ezt most megérdemled. Legfőképp a vigyorodért, drága barátom! - Ó a negédes mosoly a védjegyünk, csak az a különbség, hogy egymással szemben alkalmazva nos... semmi jónak nem előjele, emiatt is lépek mellé, majd vágom gyomorszájon. Ez olyan muglis gyors józanító kúra, gondosan ügyelve maga elé hányjon, van ebben rutinom, vele ellentétben én a mocsokban nevelkedtem, nem egy gazdag házban. -Lassan fontoltad meg. És most gyere, elviszlek enni, hogy jobban legyél. Vagy inkább... viszünk haza kaját. Az kéne még hogy meglássanak Téged. Főleg velem... - Fújok ki egy adag feszült levegőt, de mintha nem akaródzna eltűnni belőlem. Minden esetre, ha eleget hányt, akkor átkarolom és eltámogatom valami kifőzdébe vagy hamburgereshez és kérek elvitelre két adagot, sültkrumplival, kólával, menjünk biztosra. Egy jó zsíros kajánál semmi sem hoz helyre hamarabb. A látszat ellenére nem kívánom kihasználni a helyzetet és kifaggatni, pedig megérdemelném. Ő is. No meg ha nincs ellenvetése, akkor elkezdek vele az egyik mugli rejtekhelyem felé menni vele. -Utállak. Ezer nap tüzével. Remélem felfogod amit mondok. - Igen, azt hiszem innen tudni fogja bosszús vagyok. Ha mást a gyomra ebben megerősíti, hm. Merlinre mondom, és még mindig védem és segítem, holott le se szart, fantasztikus. Gilbert, címeres hülye vagy.
Eszembe sem jut most éppen ő, az alkohol jótékony mámorában, még az est pozitív utóhatása alatt, egyik görbe lépéstől a következőig. De aztán, amint felbukkan az emlékeim is frissülnek, mint valami rossz mugli program jelszava, aminek már lejárt a szavatossága. Hogyne frissülne minden, ha ilyen szép ütéssel fogad, először a meghökkenés, utána a csillagok, egészen szürreálisnak hat ebben a rezgő valóságú világban. Annyi minden történt egyszerre, hogy szingularitásában kell felfognom a valóság többféle szegmensét és először is talán, mint legfontosabbat, az ő jelenlétét. Emlék és érzés egyszerre, miért nem akartam ezt egy automatikusan elhúzott, bevert száj – ennek megint csak nem örülök, hiszen Gil annyi mindent veszélyeztetett. Levegő, ahhoz jutok hirtelen, amikor a gorombaságot végre felfogom, hogy megütött, de ezt is úgy viselem, mintha természetes volna, vigyorgok, gonosz tekintettel megtörlöm ajkam, tekintetem azt mondja, köszönöm. - Ezután a kedves köszöntés után aligha tartozok magyarázattal. Szisszenem, jól láthatja ajkamon a kiserkent vért, el sem tudom képzelni mennyire jól áll, mert most mindent felnagyítva érzékelek. Sajnos meggörnyedtem, a meglepetés hatalma lehet, a falat hívom segítségül, igyekszem ezen változtatni. Felegyenesedni és ellökni magam onnan, mert én természetesen mindig jól vagyok. Úgy becéznek, mint alfa, halhatatlan. De máris érzem elmém peremét gonoszul ütlegelni, hol voltam és miért kerültem, szédülök, csak nevetek, a lehányás is opció? Hirtelen érzékelem, hogy nincs nálam a pálcám és persze ki más lenne bűnös, mint az előttem álló. Nem nagyon reszortom megijedni, mégis átfut arcomon az aggodalom árnya. - Kérem vissza, Nem foglak megtámadni. Suttogom arcába, ha már ilyen közel hozzám falhoz állít. Bekaptam egy mentolos szagelszívó cukrot, így az ázott piaszagot nem érezheti leheletemen. - Osztálytalálkozót akartál szervezni? Nem tudok róla, hogy csak a nevem miatt félnem kellene a törvénytől. Még a végén olyan alantas vádakkal illetném a kormányunk, mint diszkrimináció. Vagy csak egy bizonyos bogaras vénembert? Tudok róla mihez tartozik ő, noha fülem mellett most eleresztem, hogy be se mentem volna, mert ez ilyen formán nem igaz. Igyekszem kihúzni magam, de ehhez szinte letaperolom a mögöttem lévő falat, amikor hirtelen gyomorszájon vág és a meglepetéstől sem kapok levegőt először, majd a szörnyű szédülés és hányinger már jönnek automatikusan, ahogy térdre esem, Én és elhányom magam Én, ahogy csúf leszek és undorító egyetlen pillanat alatt, hogy még szemem is bekönnyezik, Nekem és egyáltalán nem gondolok arra, neki milyen jogai vannak, hogy így megszégyenített. Amikor levegőhöz és erőhöz jutok a sokkból felállni, csak éppen ellépek onnan, de minden felém himbált kezét elütöm. Nem megyek én vele sehová ezek után, épphogy elfordulok. Hát ennyire nem emlékszik már az egómra? Pedig azt hittem felejthetetlenné dagasztottam. - Ne táplálj ostoba reményeket, hogy én ezek után bárhová is megyek veled. Add vissza a pálcám, aztán mehetsz tömni a fejed, mert nekem most legalább három napra elvetted az étvágyam. Akkor ez kölcsönös, ebben meg is egyezhetünk, add vissza, aztán felejtsük el egymást, mert tudod akárki másról lenne szó ezek után nem hagynám életben. Kapsz 10 másodpercet elfutni.
Zene
Original By: WeiWei
I solemnly swear
I am up to no good
Gilbert Allen
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Jackson Rathbone
»
»Kedd 9 Júl. - 14:55
Rigel && Gilbert
-Kabbe... - Nem, nem tudok választékosabb és szofisztikáltabb lenni mikor ilyen szinten elönt a méreg, hogy közli nem tartozik magyarázattal, holott... ah! De nem hittem volna ennyire jó a jobb horgom, egész büszke vagyok magamra, hogy a vérét tudtam venni, hány varázsló mondhatja el ezt magáról? Igaz, sárvérűként nem is vagyok olyan fennkölt pálcahadonászó, mint a többség, az én erőm egész máshogy csúcsosodott ki. Ellenben Ő erősen illuminált, így oly sokra nem fogok menni vele, a pálcáját sem hagyom nála, fő a biztonság, még csak azt kéne elfelejtse muglik között vagyunk. -Attól nem is félek öreg barátom, de jól láthatóan azt sem tudod melyik bolygón vagy, jobb ha megőrzöm míg kijózanodsz. - Forgatok szemet, még hogy engem támadjon meg... attól hogy behúztam egyet nem érdemelném ki, igaz, a gyors kijózanító módszerért amit alkalmazni óhajtok már annál inkább, de sss. Ráadásul itt tetszeleg, bűvölni kíván mint egy kígyót, csak elfelejti én már jól beidomított független fajta voltam, a csábítás nem fegyver ellenem, még ha nem is vagyok immúnis rá. -Az apád a bűnbak, ki más, de a bátyádnak is lehetne több esze... mi az, Te nem informálódsz?! Mindenkire rá vannak szállva, a magatartásod miatt külön öröm lenne Téged átvilágítani, ezzel nem segítesz a helyzeteden... - Egyre inkább elképedek azon mit meg nem enged magának ennyire fesztelen, holott tudom nem épp makulátlan. Ki az manapság? Jobb lesz ha komolyan elbeszélgetünk de ez így nem fog menni és mire szereznék egy bájitalt... különben is mérges vagyok, maradjunk a mugli módszereknél, édes piciny bosszú ez. Azt meg nem kell tudnia, hogy ha térdepelve hány se ront eszményiségén, esendő volta izgatóbb mint gondolná. Túl egoista, hogy megosszam vele ezeket, de legalább kiömlött belőle a szesz java, ha nem egésze, végre nem kap alkoholmérgezést! Letérdelek mellé, tenyerem hátára simítva, sovány támaszként és vigaszként még bizony nem értek véget szenvedései, most indult meg a lejtőn igazán a karmaim között. Mikor feltápászkodik már sokkal koordináltabban löki el a kezeim, remek! -Egy kis hányás és megtisztulás jót fog tenni a fejednek, majd megköszönöd Rigel. Nem adom, kibaszottul kihúztad a gyufát öregem és van képed részegen visszalődörögni a hétköznapokba, miután már mindenhol kerestelek?! Többet is érdemelnél mint egy szimpla ütést és hánytatást. - Aztán csak nevetek, 10 másodperc mi? -Ha nem józanítlak ki azt a bizonyos tíz másodpercet órák múlva számolnád le, hovatovább a pálca nélküli varázslás az én szakterületem, nem a tied. - Vetem oda gúnyosan, még mindig dühös vagyok rá, de legalább nem változott sokat, legalább annyira kiállhatatlan mint szokott, ez olyan kellemesen zsibbasztja el a lelkem zugait. -Gyere Mr. Alfa, ha mást nem a pálcád visszakapod, ha legalább egy estig tudom hol vagy. Aztán felőlem megint eltűnhetsz szó nélkül hónapokra, de tudod ki fog keresni és fedezni... Eddig se kellett volna, lévén túlértékeltem dolgokat veled kapcsolatban azt hiszem. - Mondom sértettem, bár nem annak szántam. Egyszerűen csak a lelkem mélyéről felkapaszkodott egy érzés, miszerint túlértékeltem még egy kapcsolatomat. Nem az első és nem az utolsó hibám, idegesen törlöm a szám, mintha elkenhetném rajta a kimondott szavakat és meg nem történtté avanzsálhatnám. Igazából sok választása nincs, amennyiben kell neki a pálcája, avagy erőszakkal elveheti, de mint a mellékelt ábra mutatja nekem vannak jobb kilátásaim minden tekintetben. Meglátjuk jön-e, ám egyszer fel kell keresnie ha pőrén elsétál. Kérdés hagynám-e megtaláljon... Bár amilyen hülye vagyok igen.
- Tudod, hogy bármikor Szemem aprót villan, sokat beszél, hogy azóta micsoda technikákat tanultam, de ilyen hozzáállással nyilván nem első és azonnali műveletem lesz. Megfontolom, bizonyos markáns bocsánatkérések után, mert mellette szóljon, hogy külsejét gyors pislantásokkal monitorozom, habár meg sem érdemli, ugyebár. Megütni engem márpedig súlyos hiba, mélyen az emlékezetébe fogom vésni, sőt tetézi, mert hol a pálcám és milyen indíttatásból kobozza el? Láthatja egyre mérgesebb vagyok és csak mélyebbre nyársalom zord, lassan kérlelhetetlen pillantásommal. - A magad nevében beszélj öregségről, másrészt megalázó és lealacsonyító, hogy elkobzod. Sosem vagyok annyira részeg, hogy ne tudjam jól használni. Vagy ennyire el akarod ásni magad előttem a boldog viszontlátás örömére? Fújtatok dühösen és szavakkal ostromlom, ha a pillantások heves tüzét kikerüli. Mert mit képzel és mire fel, mert miért jött közel megint, amikor én komoly varázslatokat vetettem be, hogy őt és csak őt messze elkerüljem.
Köhintek, kihúzom magam és próbálok józannak látszani, nem haragudni magamra, felesleges, még elkövetek halandó hibákat. - Tudom, hogy kérdőre vonják, íme a törvény. Hát világíts, nézd meg van-e tetoválásom, nincs mit titkolnom. Ugyan, én posztNagyúr hívő vagyok, egy lehetséges következő és első, követem saját magam és ezen kívül senki mást nem vagyok hajlandó, de emlékezne erre, ha még emlékezne rám. Ostoba, csak kifogás kellett engem keresni, még mindig szerelmes belém. De mos nem lesz, mert hányok és fogalma sincs mennyire megaláz ezzel, mert bármennyire is igyekszem, nem leszek tökéletes, nem lehet elegánsan hányni, csak köhögve, hörögve, könnyes szemmel. Gyűlölöm érte, ezért egész életemben gyűlölni fogom. - Ha jól emlékeznél rám, akkor tudnád, hogy nem bocsátom meg a megaláztatást, ahogy tudnád, mindenhez van képem. Ha bejöttél volna és velem ittál volna meg tudtuk volna beszélni civilizált emberek módjára. Sok itt a volna, de mindegyik szót alaposan megnyomom, mert mélyre ásta magát a szememben és tudja, hogy büszkeségemen esett csorbát szinte esélye sincs kiküszöbölni. - Miből gondolod, hogy nem változtam? Elképzelésed sincs mennyit fejlődtem. Valljuk be a Vestával eltöltött és leélt +50 évem sokat dobott rajtam, hoppá, hát minek ide pálca? Odaát annyit tanultam…odaát majdnem megfejtettem a mindentudás titkát. Kiegyenesedem, zihálva ugyan, görnyedten, de kezéből kicsusszan az, amihez annyira hozzászoktam a „való életben” pedig a másik is való volt… A karom meghosszabbítása, jobbom, immár nem is nagyon van rá szükség, az csak visszacsusszan saját kezembe és onnan farmerem hátsó zsebébe. - Fedeztél volna? Nem tudtam róla, szükséges és túlértékelted, ha azt hitted puszta szeretetből hagyom magam megrágalmazni a Főnix rendje által. Mert te oda tartozol és apám miatt engem is hülyének néznek. Nem csak emiatt kerültem, de minden más rám tartozik. - De hát értékeld csak túl, kiengesztellek, ha tudom ennyire megvisel, mert bujkálok a törvény elől, vagy mert vacilláltam. Sóhajtok, aztán belekarolok, de nem húzom magamhoz. - Ha nem lennék hányás szagú megcsókolnálak, erőszakból, hogy kicsit még fájjon is, te szemtelen, mert haragszom rád, de mindig értékelni szoktam a hozzám fűződő, mértéktelen ragaszkodást. Legyen ez a büntetésed, nem kapsz csókot. Szóval kerestél, mint magánember? Nehéz lesz helyrehozni, de talán nem lehetetlen.
Kezdőlap
