Megtanultam elfogadni a nappali műszakokat, ami kevesebb izgalommal, több dokumentációval jár és valahol az unalom berkeiben sokkal fárasztóbb egy átkalandozott éjjelnél a holtak világában. Noha nincs kedvem mérlegre tenni, boncolás vagy esti dorbéz, ugyanis a reggelre járok dolgozni mentségére szólva, ilyenkor enyém egy egész éj. Vagy a világ, szinte minden helyszínével, bordélyok kéjnői, csak a legjobbak és ingyen, sikoltva, visítva követelve nevem, azt amelyikről nem tudnak, szeretek a muglinak is csak annyit mondani, Alfa. Istennek lenni köztük, ahogy uralkodónak a varázslók világában is, mert bár apám szétszakadna dühében, lényegében alig van különbség mugli és boszorkány között. Így a reggel derengésében, több megkapott dolgozó kap tőlem agyfrászt, elég csak fogvillantós, lelkekbe szégyentelen gázolós mosollyal letarolnom a volt áldozatokat. Csupán végigvonulok néhány folyosón, mintha legalábbis új miniszterelnök lennék, miközben nem titkolt lenézés fűz a lényegtelen politikához, éreztetve az élet veleje nem ebben rejlik. Mintha már felfedeztem volna a Nagyok titkát, enyém a megoldás. Élvezet. Mámor. Mindennek legfelsőbb foka, rejtély, melynek nálam a kulcsa. De a szexualitást MÉG nem kutatjuk mi halhatatlanok, hogy az Orgazmus osztály fejévé tegyenek, marad a sokkal jelentéktelenebb, máig meg nem értett… szeretet. Időt kell most hangolnom a halállal, Pszíhez jövök könnyed, mégis acélos léptekkel, minden mozdulatom egyszerre kecses és maszkulin, szemtelen, tolakodó, tekintetem vad és sejtelmes egyszerre, mintha egy különösen perverz bestiát próbálnék bent tartani. Egyenesen Pszí asztalához lépek, csípőből, lazán nekidőlök, nem törődve olyan jelentéktelenségekkel, összegyűrhetem néhány jegyzetét. - Szükségem van egy időnyerőre Közlöm, nem kérem. Néha kölcsönözni szoktuk, csak és kizárólag Minisztériumi használatra, noha tulajdonítottam már el egy teljes hétre valamely véletlenül elfeljtett példányt. Munkaidőben azonban probléma, ami azt jelenti, megint kérnem kell, Nekem személyesen, hiszen ki nem hagynám, hogy asztalára telepedjek, vérmes mosolyommal provokáljam, miközben olyan talár van rajtam, ami hiába bő, testemre simul. Mi a titka? Kérdezik sokan és könnyedén legyintek én, hagyva a népet boldog tudatlanságban. Varázslat.
Zene
Original By: WeiWei
I solemnly swear
I am up to no good
Theodora Goyle-Crabbe
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
gal gadot
»
»Hétf. 24 Szept. - 20:43
are you serious?
Kávéval a kezembe vonultam be hajnalok hajnalán a kilencedik emeletre és rögtön magamra zártam az ajtót. Éjszaka alig aludtam: bár a férjemet próbáltam megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, nem jött álom a szememre és képtelen voltam kikerülni néhány rémképként felvillanó, az ügyünk negatív kimenetelével ijesztgető gondolatot. Mi lesz, ha mégsem tudjuk egyszerűen megoldani a helyzetet és a családunkra fényévekkel rosszabb sors vár, mint amit megszokhattunk? Valószínűleg bele fogok őrülni, hogyha komolyabb következményei lesznek a nevünk bemocskolásának. A borús gondolataimat otthon magamban tartottam, ami annyira nem volt nehéz, hiszen Artemis tett róla, hogy ne kavarogjanak keselyűként a fejemben, de az irodában egyedül voltam és beletehettem a feszültségemet a papírmunkába és a határidőre vissza nem került időnyerők kölcsönzőinek zrikálásába. A hangomat is kieresztettem, nem voltam rest egy oktávval magasabban közölni, hogy menjenek a francba. Nem szó szerint, de a lényeget mindenki értette. Hallottam a közeledő lépteket és rögtön felismertem az érkezőt. A gyomromba görcs költözött, mert eszembe jutott, hogy előző este már az is megfordult a fejemben, hogy a felém tartó férfinek mélyen benne lehet a keze a gondterhelt pillanatokat okozó újságcikkben. Miért ne lehetne? Sohasem mond semmit és semmi konkrétat sem tudok róla, én pedig azt hiszem, hogy ő sem rólam. Most mindenki gyanús volt, még az a mugli néni is, aki fánkot árult az otthonunk és a Minisztérium közötti távolságon található utcán. Nehezemre esett annyi erőt magamba préselni, hogy egyenként a munkatársaim körmére nézzek… megígértem a férjemnek és én is ki akartam zárni a körülöttem dolgozókat az esetleges rosszakarók köréből, ám nem ment. Sokkal egyszerűbb volt az asztalomnál ücsörögni és csak akkor tudomást venni a környezetről, ha mérgesen kellett nézni rájuk. - Nekem is sok mindenre lenne szükségem. – Motyogtam, nemtetszésemet egy sóhajjal is kifejeztem. Nem néztem az érkezőre, pufogva húztam ki az összegyűrt iratokat alóla. Normális esetben talán örültem volna annak, ha a megjelenésével kirángat a munkából, de most semmi kedvem sem volt hozzászólni. Igazából senkihez. Ebben az irodában kedvemre durcázhattam, őrjönghettem, dühönghettem és átadhattam magam azon érzések tömkelegének, amiket legszívesebben a Próféta szerkesztőségében vagy a fürkésző tekintetek tulajdonosain vezettem volna le. - Például arra, hogy ne nézd könyvtárnak az irodámat. - A munka számomra szent volt, viszont ő szerette feszegetni a határaimat azzal, hogy szórakozott az időnyerőimmel. Persze, nem nekem lett volna szabad rávetnem az első követ... én magam is eltulajdonítottam egyet-egyet a kis kacatok közül, de saját magamat lepapírozni könnyebb volt, mint a munkatársakat. Vagy a főnököt. - Kezded olyan gyakorisággal használni az időnyerőket, mintha reggeli szendvicsek lennének. Most miért kell? - Csak most emeltem rá a tekintetemet. Rutinkérdés volt, erre még neki is muszáj válaszolnia.
Szemöldököm kérdőn ráng, ahogy tartásom felvette a jópofizást automatikusan, úgy torpan meg egy pillanatra. Hiszen mi már eljátszadoztunk egymással, így mozdulataink táncába önkéntelenül is pajzánkodás vegyül, macska egér harc, ahogy kergetni szoktam őket meztelen, mert imádják a nők, ha prédáim lehetnek. Úgy nézek rajta végig, felesleges a színjáték, hiszen láttalak már meztelen drágám, ismerem tested rejtett domborulatainak ívét, s ahogy fogam szívom, kék tekintetemmel kutatom, beszédesen adom tudtára, most is úgy látom. Cöccögő mosollyal provokálom, lazán előredőlök, érzem, ahogy megcsapja a direktbe nekem kevert parfüm, ami kiemeli természetes illatom afrodiziákumát. - Ballábbal keltünk kedves Pszí? Érdeklődöm nem mutatva hajlandóságot, hogy szíveskednék telepedni az iratairól. - Már tettem javaslatot rossz álmok ellen Pislantok rá lassan szédítve egy kobra hipnotizmusával, tudja ő jól általában mit javasolok stressz ellen, hogyan kapcsolódom ki, mi mindenre lehet egy időnyerőt kreatívan használni. Orgazmus pillanata, egy másodperc hátraugrás, féltekerés. Megint, még egyszer, újra, amíg bírja az agyad kedves Pszí, hányszor vagy képes átélni egymás után a legnagyobb gyönyört? Ne mond, hogy még nem maszturbáltál időnyerőkkel… - Talán a munka? Pillantok bizonyos kimért, de valahol tetszetős arroganciával a meggyűrt papírokra, mintha kiváltság lenne nekik, az én seggem felületével érintkeztek. Firtatom valamely szerethető, még visszafogott pimaszsággal, mintha titokban lenézném magát a munkát az egész hóbelevancot és ha így van vajon mitől vagyok olyan jó? - Mert reggeli előtt, éppen ahogy a szendvics szaftja elolvad nyelvemen és ízlelőbimbóim, mint cunami lepi el a sajtszósz, megállítom a pillanatot. Pislantok rá szemérmetlen, megvizsgálva közben gondosan ápolt körömágyam. Tényleg be kellene számolnom róla? - Csak add a papírt, aláírom és már viszem, okoknak én számokat adok meg, ez lesz a 69-es Ki tudja mi alapján nevezik el a nekrokutatók egyes kísérleteiket, nem igaz?
Zene
Original By: WeiWei
I solemnly swear
I am up to no good
Theodora Goyle-Crabbe
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
gal gadot
»
»Vas. 28 Ápr. - 21:51
are you serious?
A mai napon semmihez sem volt kedvem, legfőképp dolgozni jönni. Szerettem a munkámat és nem bántam, ha előbb kell jönnöm vagy tovább bent maradnom. Hozzászoktam. A férjem sokat dolgozott, a fiam a Roxfortban töltötte a napjait, én miért siettem volna haza? Arról nem is beszélve, hogy néhanapján egészen élvezetes indokaim voltak a bennmaradásra, ám nevezetesen ezt az indokot mos a hátam közepére kívántam. Összerándult a gyomrom, amint megláttam és bár a szám kisáradt, ahogy megéreztem a finom illatát, jelenleg eszem ágában sem volt előhúzni a legelbűvölőbb mosolyomat. Ő megejtett felém egyet, tekintetébe a szokásos ravaszság, játékosság és pajzánság tökéletes egyvelege költözött, én viszont fujtattam, akár egy sárkány. A magyar mennydörgő elbújhatott volna mögöttem. - Az eszedbe sem jutott, hogy egyszerűen csak irritál a jelenléted? – Megpróbáltam megmenteni néhány papírt a hátsó fertálya alól. Az irodámban csak akkor uralkodott a mostanihoz hasonló hadiállapot, ha rossz kedvem volt, tehát bárki, aki betévedt ide és látta, hogy a papírok szétszórva hevertek az asztalon és a földön, az tudhatta, hogy a mai napon valami hibádzik a történetben. Büszke voltam a pedánsságomra, ám érzelmi nyomás hatására hajlamos voltam elveszíteni a fejem és csak néhány hosszú óra után kezdtem rendet rakni magamban és körülöttem. A köztes, vészterhes időszakokban nem volt tanácsos a közelemben tartózkodni, mert bár egészen jól lepleztem a pánikot, ebben az esetben képtelen voltam uralkodni magamon. Nem terveztem éppen Rigel előtt összeomlani, de a megjelenése olaj volt a tűzre. - A javaslatod most nem játszik. – Felálltam a székből, kihúztam az egyik szekrény fiókját és ismét leülve a pennámért nyúltam. A papírmunka és az adminisztráció volt a leggyűlöltebb része a munkámnak, Rigel pedig az ittlétével szolgáltatott bőven, ami nem srófolta feljebb a kedvemet. - Csodás. Tehát írhatom, hogy a varázsvilág legkényesebb ketyeréit szendvicskóstolásra szeretnéd felhasználni? Biztosan sokan repesnének az örömtől, ha megtudnák. – Szarkasztikus mosoly rajzolódott az ajkaimra, miközben már őt fürkésztem a tekintetemmel. Képtelenség volt kiigazodni rajta és nem is most terveztem megfejteni, hogy mi zajlik le benne. Bőven elég lett volna, ha nem nehezíti meg a helyzetemet. – Nem jókedvemből kérdezgetlek. Jelentési kötelezettségem van. Vagy nem hallottad, hogy szigorítottak a szabályokon? – Mi ketten jó sztorigyártók voltunk, hiszen egyszer-kétszer volt rá példa, hogy önös célokra használtuk az időnyerőket, ám lehet, hogy ezentúl meg lesz kötve a kezem. Persze csak addig, amíg a szigorított rendszerben találok egy kiskaput… de ez nem a mai napon lesz.
Milyen hízelgő ez az elsöprő, ám indokolatlan gyűlölet azoktól, akiket megajándékoztam, csak valami ostoba, női hiúság okán, mert nem egyetlenek, pedig neki én sem vagyok, sőt bosszantásból igazán rájárhatnék, hagyja el a férjét, áldozzon fel mindent a gyönyör oltárán, csak mert én kérem és mert be akarom csapni. Hogy lassan már a férjes asszonyok veszedelme is legyek, mennyi plecsni járhatna nekem, mint varázsvilágbéli Casanovának, mert hiába minden, rajtam nem fog a gyűlölet, sőt ez is egyfajta inspiráció még kifejezőbben meredni rá, mélyebbre fúrni tekintetem, vérlázítóbban hódítani, elültetni arcán a vágy örökös lázrózsáit. Akarja és kész, hagy birtokoljalak és tudd milyen szerencsétlen leszel, ha többé nem veszek rólad tudomást. - Miért gondolnék butaságokra? Szemtelenkedik hangom mosolyommal szinkronban, szeretek irritálni másokat, ha a jelenlétem észre sem venné, inkább elgondolkodnék valamit rosszul csinálok. Állítólag esendők vagyunk, mi halandók. Ráadásul szórakoztató a kifakadása és a magam részéről egy tapodtat sem mozdulok a helyemről. Viszont ha ilyen ingerült, talán a havi rendszerességű átok miatt, akkor semmit sem tudnék kezdeni vele jelenleg, csak olajjal táplálom a tüzét mielőtt lelépek, hogy melegen tartsam. A gyűlölt papírmunka, talán még együtt érző is lehetne a mosolyom, ha nem lenne benne az a vérlázító kis fricska. - Egy lazító koktél munka után? Búgom gunyoros baritonnal, majd látványosan megszemlélem a mennyezeti vakolatot. - Ugyan, mind kihasználjuk a kiskapukat, ahogy a saját területemen én, úgy te is. Nem olyan régen, ha emlékezetem nem csal éppen ketten profitáltunk. Arra a légyottra gondolok, amikor idő hiányában csaltunk egy kicsit, mert mindent „egymásért” nem igaz? Hangosan veszek levegőt és most először elégedetlen ajakrángással. Szigorított szabályok, csupa kellemetlen sziszegés. Résnyire szűkülnek szemeim, mennyire lerázna, közös bűnbe kell csábítani. - El vagy havazva és ha együtt lépnénk meg, mindketten profitálhatnánk. A szabályokat megalkották, hogy át lehessen hágni valamennyit, ne görcsölj. Szükséged van rá. Szükséged van rám is. Lépek mögé, ujjaim végig zongoráznak vállán és hiszem, hogy ezt mind engedi, tudom, hogy pusztán ezért engedni fogja, mert mindig újra bűnbe esik velem.