Ki gondolta volna, miféle társadalmi események kerülnek még terítékre ezek után, egy jó esküvő, egy meg jobb temetés? Rettentő szélsőséges gondolatok, de mindenhol úgyis az a lényeg, hogy alkalomhoz illő, finom és elegáns öltözék, igazából egy is lehet a kettő, a férfiak ezt nem fogják túlbonyolítani amúgy sem, hát ki ő, hogy most ne adja meg a látszatot? Otthon úgyis mindenkinek dolga van, aki kicsit is számít, meg mindig mindent egyedül old meg úgyis, annyi, hogy most kimarad apja vállveregetése, vagy épp valamelyik okos szava, ő meg mire észbe kap, fel is van öltözve. Nyakkendő, mint valami elegáns kötél, úgy fojtja majd lassan meg, mit számít, majd az egész közben egyszerűen leveszi, az első egy óra a formalitás, utána már csak a sallang és persze az alkohol marad.
Vagyis… Ez egy babaváró, fogalma sincs, mi fog történni. Ha elszabadul, akkor végül biztos valamelyik hátsó szegletben készül majd az újabb, nem kell félteni az előkelő népet, minden kimért és kikent eseményen ezt művelik végül, tiltott gyümölcsbe harapva, hisz úgyse figyel senki.
Ő ma biztos nem fog, ezt a közeget nem kell, aranykör, magas és elegáns, aranykalitka és láncok, minden fénylik és csessze meg, hogy dresscode-ot kér. A gallér már most irritálja a nyakát, a levegő túl fülledt, és amúgy is, ő aztán végképp túl faeke, hogy ilyesmin vegyen részt. Ott áll Ragnar mellett, néz, tapsol, ó hát nem tökéletes báb a babaházban? Az lehetne, aztán poharak után nyúl, zsebéből lazán kilóg a nyakkendő, épp nyakal, majd követi tekintetével a nőt, a csillagot, a véla vér, háborút lehetne indítani egy pillanat alatt érte, de csak fejét rázza, utálja ezt a delejező erőt. De aztán mint az arconcsapás,minden véget ér amint nincs a látótérben.
- Ááá. Túl nagy falat lenne neked, belefulladnál - azonban azt sem mondhatja, hogy ő nem, mert.. De. Hiszen ebben ott az a vonzerő, a tiltott vágy, meg minden szar, kimossa az agyát és kész is az állat. Kész lenne. Inkább nyakal tovább. Ma úgy döntött, kikapcsol mindent, lötyög a hülye zenére, vigyorog és még jobban, kedve és mellkasa egyre könnyebb, ma nem kell harcolni, küzdeni, vérben fürdeni. Meg ha ez egy tetves kis semmiség az életében. Egyszerűbb lett volna valami saját cuccot összehozni, de érezte a meghívásban azt, hogy szükség van rájuk, hogy számítanak, még ha látványosan is kitűnnek, állatok és nyersebbek a friss húsnál.
- He..?! - mert hát elmerült a pohárban, mert miért ne és mert ha már nem volt a látnivaló közel, miért ne tompítsa az agyát, fogalma sincs, mit emelt le, valami kimondhatatlan névvel illették, neki meg nagyon is ízlik a kesernyés és édes marás a torka mentén. Megint ezt szlopálva fordul arra, amerre a másik is, aztán diszkréten köpi is vissza a kortyot, no nem azért, mert annyira szar lenne, vagy épp a látvány. Nem részeg, így lábai biztosak, spicces, így aztán ő is úgy néz, ahogy nem illik, állát megtörölve méri fel a mérnivalót, amire felhívták a figyelmét és aztán elismerően füttyent.
- Dugd a jeges vödörbe, te majom, nem farkalhatod meg pont ma, hát itt a család, kibeleznek – de hát tény, tényleg felhúz az a megjelenés. Megcsóválja a fejét, újabbat kortyol, aztán kicsit lemaradva követ, ő is szerez új és teletöltött poharakat, mert azzal cseszi el az időt, ahogy ott áll, várakozásra inti szerencsétlen felszolgálót, az meg bura és „ez proli” fejjel nézi, ahogy addig öntögeti össze a madáradagokat, ameddig az emberes poharat nem alkotnak.
- Na ombre, ez a mérce, nem a gyűszű – mutogatja, majd lépked Ragnar után, ki az erkélyre, már majdnem kecsesen kerüli ki a tömeget, egy cseppet sem kilöttyintve, épp jókor érkezik, megáll az ajtóban, kortyol, kezével a cigisdobozát kajtatja.
- Még mielőtt belemelegedsz a naaagy csajozós szövegedbe. Baba. Szokd a légkört inkább, amennyit a pöcsödre húztál a fehérnépből, tuti egyhamar lesz egy sajátod, már szinte látom magam előtt, valaki csak bekapja már a legyedet – gyújt rá, hülye és dög vigyorral, majd fordul a lány felé, elvégre, miatta jöttek ki. - Szia Val, szia – hát igen, ma nem lesz sok esze. De nem is azért jött.

- Hát higgy ebben akkor, egyszer valaki csak belefojt a combjai közé – tudja, biztos ezt tartaná az egyik legszebb halálnak, kellemesebb, mint egyedül a párnák között, miközben alul-felül jön ki minden és szép lassan a fonnyadt testből minden lélek kimászik. Észre sem veszi a baszogatást, sem azt, hogy hova tiporja, mert igazából ez nincs benne a pakliban, az egyszerű beszólások egyszerű szavak csupán, ezekkel nem akar ártani, de mégsem mondhat kedveset, vagy azt, hogy segít neki, esetleg tán még gyertyát is tart. Azok nem ők, ennyi kell, egészséges egocsípdesés, semmi több, az, hogy ez a másikat hol és milyen érinti meg, tudatáig sem jut el, nem úgy ismeri, mint aki amúgy sírva fakad, mert lehülyézi. Ha mégis ilyen történik, előkapja a bájitaloskönyvet és megkeresi, hogy melyik méreg okoz ilyesmit, vagy épp átok, mert holtbiztos, hogy akkor nem lesz magánál, már rég túl vannak azon a korszakon, amikor sírdogálnak, már ha létezett ilyen egyáltalán, ő gyereknek is csendes volt és egészen jól bírt mindent, akkor sem sírt, amikor odalökték az apja elé, amikor átadták, mint valami csomagot, hogy kezdjenek valamit vele és amikor valódi anyját utolsónak látta. Egy pillanatra rémlik fel előtte az alakja, de nem a törékeny amelyet utolsónak látott, hanem az, aki előtte volt, amikor még azt hitte, hogy a furcsa mágiája nem létezik, amikor a sötétebb bőre csak a nap miatt van, a szőke tincsek pedig szintén, amikor még rendben volt. Ragnar arra is biztos rámozdult volna, ugyan nem érdekelte volna, a kötődés fura dolog és hát neki mindig az volt, abban viszont biztos, hogy szerette az anyját, az, hogy most mit érez, már jó kérdés. De azért jobban belerúgott volna, ha azt a prédát akarta volna a farkára húzni, ezt azonban már sose tudja és látja meg, megrázza a fejét, hogy ezek a hülye képek eltűnjenek onnan, mert minek és felesleges, majd ismét rátekint. Szemeit forgatja, horkant, bár tény, hogy ő sem mondana le a dologról, ha arról van szó, csak ő csendesebben nyilvánítja ki, kevésbé állatiasabb, ha ilyenről van szó, a sors vagy az alkotók Ragnar kosarába tették a több és vadabb vágyakat, míg ő talán a gyilkosból kapott többet, a csendes fajtából, amely rosszabb, mint bármi más. De akármilyen ő, nem mondana nemet, ha az a piros ruha a földre kerülne és ez valahol kaparja bent, hiszen neki más piros ruháját kell a földre kívánni, és bassza meg ez az egész, hogy ide jut, mégiscsak pasi és ösztönlény, ebben nem sokkal különbözik a másiktól. Ehh.
- Honnan veszed, hogy neki te lennél az? Lehet én. Önző vagy, hallod-e – csóvál fejet, mintha számítana, igazából ő mindig mindenkit meghagy neki, nem tudja, észrevette-e már, ha valamit művel is és aztán mégsem, átengedi a terepet, mint aki csak megágyaz és mégsem dől le aludni. Mi ez, ha nem a tökéletesség, ami őket érintheti ebben a formában? Vagy valami elbaszott játék, ki minek nézi, ő nem is figyel tudatosan, neki nem kell senki, van neki valaki, aki az övé, akárhogy is alakulnak a dolgok, amiket nem mond ki. Mert ez így van, de a szemét nem szúrta ki, nem tette üvegbe, hogy csak egyet nézhessen, akármennyire okozott ez keserű szájízt, vagy most épp azt sem. Kellemetlenebb.
Az már nem, amit kiváltanak a szavai. Gonosz vigyor, hát még a lány is hallotta, kellene ennél szebb mára? Röhög egy sort, tudja, mi az, ami megijeszti, egy üvöltő kisember, az kellene most a kezébe, akkor már le is sápadna, mindenkinek van gyengepontja.
- Az előbb még fattyakról szónokolt, nézd el neki. Nem tudja, hogy örüljön vagy ne a jóslatnak. Lehet mégsem kellett volna kibaszni engem jóslástanról? Hmmm – vigyorog megint, már csak arra is, amikor kiadták az útját, miután teleröhögte az órát, beleböfögött vagy hát nemes egyszerűséggel elaludt nem egyszer. Hát, megpróbálta, már csak viccből is, Drine miatt is, miért ne, de ez nem az ő asztala, viszont zsigerelésből és egyéb érdekesebb dolgokról nem tartanak órát, pedig az anatómia vicces dolog. - Ne fossál, ha szerencséd lesz, mint fiú és olyan mint te, teleszórod a világot és uralkodsz a kis seregeddel – ő maga már más tészta, ő mindig is ridegebb volt, az, hogy neki mit hoz a jövő, jó kérdés, nem is a gyerek téma a fura, hanem az, hogy ha ő kapná meg ezt a sorsot, egy hasonlót mint ő maga, el tudná-e viselni, nem akarná e inkább a kádba fojtani, mint riválist, mert ő csak egyedüli lehet. Szerencsére ez a téma nem, vagy sose került elő, és inkább ne, könnyebb lesz így. Inkább iszik ő is, le a tetejét, majd mélyebbre, tényleg finom ez a vacak, még ha édes is, holnap tuti forogni fog a gyomra egész nap.
- Csodás egy parti, pazar, de igazából nem tudom, milyenek a jó partik. Az otthoniakból az én anyám kihagyott, vagy ha nem, akkor hát... az inkább halotti tor – nem azért iszik, mert olyan szar lenne, hanem mert nem tud viselkedni, neki nem ez a közege, ő most is inkább izzadt lenne, koszos és valahol máshol, szorítja ez az egész csicsás öltözet, letépné inkább, de hát na, ennyi szorult belé, marad így, úgy se figyeli senki, ha meg igen, ő nem figyel rá.
- Áhh, hagyd el. Nem szenvedünk mi, amíg van inni meg enni, meg nem mész mittudomén milyen családi kupaktanácsra. Másnem majd egyszer valamikor valamelyikünk eluntat egy hasonló bulival – von vállat, lépked közelebb immáron, a lány másik oldalán, így a legkényelmesebb, meg minek legyen Ragnar seggében, így jobban is mutat, a lány a két testőrrel, akik úgy kilógnak ebből a társasából, ahogy illik, lehet, ha díszvacsora lenne most, kézzel kezdene el direkt enni, hadd lássa az arcokon a döbbenetet. De ami késik...
- Bent is egész tűrhető amúgy, tény azonban, hogy ennek itt van helye. Nos, akkor szenteljük fel – azzal már le is csap a dobozra, húz ki belőle egyet, majd előbb kiissza a maradék italát a pohárból. Kézfejével törli meg ajkait, a poharat meg, nemes egyszerűséggel a háta mögé hajítja, a korláton túlra, mintha csak papírpohár lenne, nem az övé, mit szarozzon. Megigazgatja a tölteléket, majd meggyújtva avarja fel, hamarosan kövér füstfelhő száll fel ajkaiból, de mert csak az első slukk a kellemetlenebb, még egy apró, aztán pedig a lány felé nyújtja, a finomabb részéből kapjon ő elsőnek. Már ha benne van, és a vadakkal táncol, ennyi figyelem mellett.