Emlékszem még az első évemre, emlékszem mindenre és talán sose felejtem el. Ujjal mutogattak, nevettek és próbálták megkeseríteni az életemet, mert nem voltam a legkarcsúbb lány, kedvenc becenevem a „Tonnadella” és imádtam, amikor megkérdezték tőlem, hogy: A bálnák miért viselnek cicanacit? Csak kiakartam törni és azt akartam, hogy hagyjanak békén… A figyelem, a bántások és a sértegetések adtak erőt a változáshoz, csak az volt a célom, hogy megszűnjenek ezek… de talán túl jól is sikerült a változás. Nem csak békén hagytak, de maguk közé emeltek és hamar vettem át a stafétabotot, mint meangirl és vezetőegyéniség lettem. Nem engedhettem meg, hogy bárki más pletykáljon rólam, hogy éppen kritizálható öltözetben jelenjek meg és kócos hajjal, mindenre figyelnem kellett és a túlzott figyelem csak egyfajta vágyat ébresztett bennem, vágytam a magány, ahogyan vak vágyta a látást. Kitörni ebből könnyen és következmények nélkül lehetetlen, így megrekedtem… de elmesélem a történetem, hogy tisztán láthasd.
Említettem, hogy az első két évben állandóan bántalmaztak és sértegettek, mert nem voltam karcsú és kiemelkedően szép sem. Alig voltak barátaim, igazából senki sem akart velem szóba állni, hiszen féltek attól, hogy majd ők is a céltáblára kerülnek. Mindent megadtam volna egy barátért, aki egyszer kiáll értem, egy hősért, aki megvéd engem a gonosz és beképzelt picsáktól, de minden történet tartalmaz ilyen hősöket, ahogy az enyém sem. Egyedül kellett mindennel szembeszállnom, egyedül kellett megjárnom az utamat. Sosem sírtam előttük, egyetlen egyszer sem engedtem meg, hogy azt higgyék megtalálták a gyengepontom. Voltak olyan esetek, voltak olyan helyzetek, amikor már csak egy apró fonál tartott vissza, attól hogy felemésszen a sok bántalmazás és sértés. Haragot, gyűlölet és utálat volt az, ami kimerítette az érzéseim skáláját, ráadásul olyan házba is kerültem, ahova szerintem egyáltalán nem illettem.  Én a Szarvas Kígyók között? Mintha egy darab húst dobtak volna az éhezők közé.
A legdurvább emlékem talán akkor volt, amikor tizenegy éves voltam, akkor már elkezdtem fogyni, mert időközben sportolni kezdtem, anyám vágya miatt, szerette volna, ha balettozni kezdenék, mivel Betty nem volt rá alkalmas… így kénytelen voltam. Én nem tudom, hogy honnan tudták meg, hogy szülinapom van, de az étkezőben voltunk és elém raktak egy nagyon szép dobozt, ami fel volt díszítve. Hitetlenkedve és gyanakodva néztem rájuk, tudtam, hogy megint valamivel belém fognak gázolni, hogy megint átlépnek egy olyan határt, amit nem kellene… Hosszan unszolásuk után kinyitottam a dobozt, egy fából kifaragott kés volt, egy cetlivel, amin az alábbi szöveg állt: Gratulálunk, vágás érett lettél. Összegyűrtem a papírt, mire mindenki nevetni kezdett, legalábbis az a klikk, aki ezt baromi jó poénnak tartotta. Felálltam és már kezdtek összesúgni és elkezdtek húzni, hogy mi lesz, most bepipulok. Akkor valami megváltozott, már nem akartam a csendes lány lenni, akin mindenki átgázol, akibe mindenki kénye-kedve szerint belerúg. Mindenkiről hallottam pletykákat, pár elejtett poén és dicsekvés a női mosdóban veszélyes, főleg ha az illető azt hiszi, hogy senki sem hallotta. Rebeca volt a vezércsaj, aki ezeket az „elit” idiótákat irányította… Emlékszem az erőre és arra a rideg és undorodó mosolyra, amit az ajkaimon megjelentek és csak a szemébe néztem, miközben egyetlen egy kérdést tettem fel, egy kérdést, ami mindent elindított… egy lavinát. „Paul tudja, hogy a legjobb barátját többször lepippantottad és hogy jobban megujjazott, mint ahányszor Paul megdugott?” A mosoly lefagyott az arcáról és nem csak az övéről, Paul azonnal őrjöngeni kezdett és behúzott a mellette lévő Sedricknek. Talán rossz és elítélnivaló, de elégedettséget éreztem, egyfajta revanst, amit megérdemelt az a szajha.
Pletykák, szóbeszédek és szarkeverések… minden középpontja a mosdó volt és  nem mondhatta, hogy csak kitaláltam, hiszen ő dicsekedte el a barátja meg éppen legilimentor volt, biztosan látta azokat a szép képkockákat, amikre utaltam. De ez már nem az én bajom volt.
Lemondtam minden finomságról, minden édességről és hizlaló kajáról és hónapok múlva már olyan karcsú lettem, amilyen mindig is lenni szerettem volna. Egyre többen felfigyeltek rám és egyre több barátom lett és sikereket értem, hiszen a fiúk randizni akartak velem és… szép lassan a népszerűségem is megugrott, amikor már nyíltan mindenkinek visszamertem szólni. Nem sok kellett, hogy Rebecat lelökjem a trónjáról, azt hittem akkor, hogy majd lelököm és valaki odaül, csak azt nem gondoltam, hogy az a valaki majd én leszek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elején nem örültem és nem élveztem a figyelmet, sosem kaptam ennyi figyelmet, bókot és dicséretet, de egy után mint mondtam teher volt… Az embert a figyelem megváltoztatja és talán én is kicsit elvesztettem magam. Egy kedves, naiv és érzékeny lányként jöttem be először ebbe az iskolába, most pedig egy harcias lány vagyok, akinek nem csak a tetteire, de a szavaira is figyelnie kell, egyetlen egy rossz szó, egy rossz elszólás és elődöm sorsára kerülhetek.
De nem csak keserűség és fájdalom volt az egész életem voltak nagyon szép pillanatok és én is voltam szerelmes, volt egy srác… igazából… ő volt az első, aki kedves volt velem, pedig csak egy apró gesztus volt, megbotlottam és felsegített engem. Lányként, pedig hamar felismertem, hogy ő már reménytelenül szerelmes és egy másik lány érdekli, talán még csak nem is emlékszik rám, bár biztosan nem emlékszik. Egy hirtelen jött kedves gesztus volt, ami talán sokkal többet jelentett nekem, mint kellett volna.
Ott van Betty is a húgom, igaz a családom érdekesen, sőt. Elég felháborítóan állnak a testvéremhez, pedig ő nem tehet róla, hogy így született. Nagyon sok szép emlékem van vele, szeretem ahogyan azt mondja a gonosz lányokra, hogy ribanc és olyan felszabadultan éli az életét annak ellenére, hogy milyenek vele anyámék. Betty számomra nem szégyen, büszke vagyok rá, hogy ilyen kishúgom van és szeretek vele kimenni a rétre festeni, meglepően szépen fest, szenvedélyes és kifejezőek az alkotásai.