Nem hiszem el, hogy ez velem történik! Mintha valami szörnyű rémálomba csöppentem volna és a világ azóta folyamatosan pörög körülöttem, fel nem foghatom, hogy lehettem ennyire hülye!A magazin volt az oka mindennek, annyira unalmas volt a Mágiatörténet, feltételeztem, nem baj, ha tananyag helyett a Férfiakról férfiaknak magazin egy példányát lapozgatom. Éppen a csillagjegyeknél jártam, Oroszlán a csábító, amikor az oktató megállt felettem és minden előzetes figyelmeztetés nélkül, csak úgy kikapta kezemből, míg én jéggé dermedtem meredtem rá, néma fohásszal ajkamon.
De hisz ki hitte volna, hogy harsogni kezdi és mindenki odafigyel rá, engem néznek, úristen bárcsak megszűntem volna létezni abban a pillanatban. Hangosan felolvasta, kimondta, hogy az oroszlán férfi és mindenki vezényszóra kacagott fel.
Két választásom maradt. Elájulni, vagy azonnal elszaladni és nem is tudom miféle bátorság lett úrrá rajtam, hogy ez utóbbit választottam. Mintha rossz órára ültem volna be eredetileg, becsempésztem magam oda, Hozzá és fogalmam sincs miért kötöttem ki a legrosszabb helyen, az Adonisznál. Igazából sosem mertem ránézni, csak lopva Des-el szívünkhöz kapni és elrebegni egy úristent. Nem volt olyan elképzelésem, hogy valaha is történjen több, mint néhány lopott pillantás.
Mintha különös álomban lettem volna akkor is, azt sem tudtam, merre vagyok arccal, akárha szándékosan keveredtem volna össze, én sosem jártam Mágiatörténetre. Kár, hogy az igazság most is odaát volt… Tanár úr kérem…
Azóta rettegek, szinte folyamatosan, hogy kiderült, bár mindenkinek azt mondtam én vagyok oroszlán, folyton azt érzem, hogy tudják és nem élem túl, ezt biztosan… Még Des-el sem mertem azóta beszélni, mosdóról mosdóra járok folyamatosan bujkálni és próbálom elkerülni a kialakuló pánikrohamot, gyakorolni a föld alá süllyedést. Mi lesz, ha mindenki rájön? Szinte hallom, ahogy rajtam kacagnak….jaj nem bírom, bármit megtennék, ha vissza lehetne csinálni, még a magazint is kidobtam. Soha többé nem mehetek Mágiatörténetre és oltári ciki lesz nyilvánosan megbukni….
Jézusom. Ez Ő! Az a tanár! Segéd. Tanársegéd. Képtelen vagyok összetetten gondolkodni, érzem, hogy vérnyomásom azonnal felszökik, szívem torkomban dobog, alig hallok tőle.
Akkor is szélütést kapnék, ha random szólítana meg, vagy büntetőmunkára rendeltek volna hozzá, de így? Hallotta, tudja mi történt? Sejti?
Érzem, hogy a szám kb. kékülni kezd és hideg reszketés ráz tetőtől talpig. Nem…történhet ilyesmi, de még rosszabb lenne elájulni, vagy sírva fakadni, noha egyiktől sem állok messze. Ráadásul ez az indítás, folytassuk a múltkori, megszakított beszélgetést?  Biztos, hogy itt helyben lefejez!
-   Nagyon sajnálom, eltévesztettem a termet, azt…tudja, tudja hogy miért? Hogy én? Csak egy cikk volt, már kidobtam.
Mennyire szánalmas vagyok, rá nem nézek, mereven előre, igyekszem nem sírva fakadni, mi lesz most és mert tudom róla mennyire jól néz ki, eleve álmomban sem gondoltam volna, hogy lesz közös interakciónk, pont mellém ülne le.
De nyilván kihúztam a gyufát nála is.

Nehéz most nem instant szívrohamot kapni, itt a közelében, egyáltalán attól, hogy a közelében vagyok, hiszen minden hétköznapi esetben ez történne.  De most megszólít, most majd felakaszt és nem tudom mitől félek inkább, hogy nyilvános vagy csendes megaláztatás lesz. Csak…félek, csak nem merek ránézni és azt hiszi azért remegek, mert fázom. Fázom?
-  Köszönöm…
Várjunk csak. Az történik, hogy rám terít valamit? Hogy tényleg megtörténik-e, felemelem fejem rábámulni, valóban reszketve, hogy rám terítette? Igazából csak bámulom, nem is tudom hány másodpercig az instant szívroham előtt.
-   Akkor…nem fog megbüntetni? Engem? Engem figyelt?
Bámulom továbbra is, mintha most látnék először embert, hogy  képem a „fázás” ellenére hogy lesz hirtelen lángvörös, bizonyára rejtély számára, nekem is az mit érzek tulajdonképpen.
-  Szoktam mosolyogni, csak aznap rossz volt.
Szoktam, tényleg, még ha most el is felejtettem hogyan kell és képtelen vagyok visszaemlékezni rá, szabadulni ettől az idétlen, megrökönyödött arckifejezéstől.
Többször figyelt? Miért? Mit jelent ez? Képtelen vagyok szabadulni a gondolattól. Pislogok, azt hiszem kettőt, számolom. Kicsit fészkelődök, kicsit viszonoznom a mosolyt.
- Van egy titkom és nem szeretném, ha kiderülne. Akkor…lehet, hogy lebuktatott egy másik tanár és véletlenül oda menekültem, az Ön órájára. Mert ez olyasmi, amit nem szabad megtudnia senkinek.
Nézek rá ijedten, hogy érti? Biztos rosszul csinálom, egészen elrontom, sem menő, se vidám, sem jó fej nem vagyok, semmi olyan ami ebben a pillanatban lenni szeretnék. Hiszen ilyesmi csak egyszer fordul elő az életben, Ő nem fog hozzám szólni soha többé.

Nem merem megmondani neki, hogy nem fázom, inkább összébb húzom magam és félénken megszagolom a pulcsiját. Persze a szívem majd ki ugrik, nyelni csak nehézkesen bírok és a pillanatot igyekszem elraktározni. Nem merem nagyon bámulni, de azért engedek egy-két lopott pillantást. Nyugalom, ne kezdj el zsizsegni, nyugalom. Persze csak tovább reszketek, a mosolyt, ami emiatt ajkamra kúszik, képtelen vagyok nagyon elnyomni.
- Kedves, nagyon kedves magától.
Rebesgették, hogy jó fej, de egészen más testközelből megtapasztalni. Tulajdonképpen kimelegedek, ahogy ez a két szó a fejemben összekapcsolódik vele. „Test” és „közel”
- Bocsánat, a tanárok és tanársegédek általában csak ezt szeretnék. Biztosan hallotta, hogy nem vagyok a legjobb magaviseletű.
Mármint a magazinos incidensen kívül, Des csínytevő társaként, de a vele történt mizériáról tényleg nem tehetek. Igazából csak szerencsétlen voltam és pont egy oltári helyes csávó órájára szaladtam be, hogy később a számonkérésnél, ami most van képtelen legyek kezelni a szituációt.
Nagy levegőt veszek, közben folyton kilesek rá, aztán rajta felejtem tekintetem és ajkam aléltan elnyitom. Mármint – persze ilyen hülyeséggel- de felfigyelt rám?
Talán, előfordul, hogy mostanában…
- Sok minden jár a fejemben. De ezt más nem szokta észrevenni.
Motyogom és azt hiszem megint meg kellene köszönni, vagy bármi sokkal értelmesebbet nyögni. Hogy mi az, nem kérdezte, bár bizonyára azért van itt, hogy most nyíljak meg, mert ennyire végtelenül rendes. Lassan úgy érzem szívrohamot fogok kapni a rendszertelen kalapálástól, de hova is fokozhatnám a kínos helyzetet, az ájulásig? Bárki hímnemű közelébe kerülök, egyszerűen megőrülök. Destiny fiúját már egész jól kezelem, de ez most, itt vele megint annyira szürreális.
- Igen, nem voltam elég óvatos. De néha azt gondolom egyszerűbb lenne, ha mindenki megtudná. Csak nem merem…
Villámcsapás okoz ekkora sokkot, hogy hozzám ér, pont olyan mozdulatot teszek, mintha megrázna. Jézusom! Fogalmam sincs mennyire vagyok vörös, de a levegőt kapkodva veszem és ajkam már egészen elnyílik. Szemeim tehetetlenül könnybe lábadnak és nem értem miért, miért most, amikor az utóbbi időben számtalan indokoltabb helyzet lett volna sírni.
Úgy csinálok, mintha konktaktlencsém lenne, felpillantok a mennyezetre, ki ne csorduljon, de azt hiszem észre fogja venni a küzdelmet. Kivéve, ha elterelem, gyorsan, mondj valamit!
- Önnek volt ilyen titka? És olyan, ami kiderült?
Megmarkolom a combom felső részét, miközben nagy levegőt véve igyekszem megnyugodni.

Hihetetlen, hogy itt van mellettem ez az ember, csak azért nem merem tartósan bámulni, mert a Dávid szoborra hasonlít.
Összerezzenek és rekordsebességgel vörösödöm el, talán a levegőt is kapkodom kicsit, ahogy heves tiltakozásba kezdek.
- Dehogy! Maga egészen, durván rendkívüli! Mármint…egyik tanársegéd urat sem érdekelt még az én hogylétem és szörnyen lazának tetszik tűnni. Sőt…azt sem értem miért lett oktató?
Felviszem a hangsúlyt, hogy ez kérdés volt, noha egyben sokat mondtam megint, remélem nem tűnök fecsegős darálónak.
- Ó… értem. Általában nem szoktam félni a büntetésektől és máskor is meg szoktak büntetni.
Teszem még hozzá, mert notórikus csínytevő is vagyok, még ha nem is tűnök annak. Bár ő maga még nem kövezett meg, talán hallotta a „dinamit duó” elnevezést nos ez én és Destiny volnánk.
- Maga gyakran büntet? Másokat…
Lehet ki tudnék lobbizni valami felmentést nála Desnek.
Belebámulok a szemébe, kicsit elszédülök, nos nem minden nap van alkalmam ennyire szép arcba nézni élőben és legálisan.
Talán lélegezni és beszélni is elfelejtek és lehet, hogy több ideig egyetlen másodpercnél.
- Nagyon köszönöm… Tudja a szüleim, nos probléma van azzal kapcsolatban hová megyek majd nyáron. Lehet, hogy emiatt is vagyok rosszkedvű, közeleg a nyár. Erről beszéljek?
Óvatos kérdés és lehet nem is kellene, de…felajánlotta és nem is tudom, talán mert tanársegéd, késztetést érzek, hogy mindenképpen adjak valami választ és keressék még problémát a meglévőkön kívül.
Aztán a picsogás jön rám, legrosszabbkor, Murphy itt ül a vállamon.
Közben, megtörténik! Szemem káprázik, szinte elolvadok a karjaiban és alig hiszem el, hogy valóság, ha az.
A könnyeim sikerül visszatartanom, hála a döbbenetnek.
- De hát honnan gondolja? Még nem is meséltem magamról semmit…. Jaj hogy lehet maga ennyire…ennyire jó?
A kérdés költői és én nem akarom elengedni. Fejem vállába fúrom, szorosan ölelem, most álmodom biztosan.