"igazságérzetem azt parancsolja, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam, amit e percben érzek."
Épp tényleg csak a hófehér paripa hiányzik alólam, olyan diadallal lépem át azt a küszöböt, amit elméletileg könnyeim mostak tisztára, mely mögött feltárul anyám keble - további szóképektől tekintsünk el, hagyjuk meg őket azokra a lopott percekre, amelyekben visszaudvarolom magam további rokonságunk kegyeibe, ami lássuk be, kitesz akár órákat is, a kárpitról kiégetést nem olcsón mérik, legjobb tudomásom szerint még eredményesen rehabilitálódnia senkinek nem is sikerült.
Na de egyszerre egy lépést, nyílik az ajtó, legjobb mosolyom titkolja, hogy híztam vagy hat kilót, de ez most javamra szól - egy birkózásban is, bár az nem szerepel a mai programban, alázatosnak látszom, meg is fésülködtem - és hihetővé teszi az ifjú, rongyéletű mártír történetét, aki valahogy mégis visszasírta magát atyái menedékébe. Atyáim menedéke amúgy is mindenkor éppen ez a ház, itt zajlott minden politikai hadművelet, intrika és egyéb kellemetes borzalmak, ide kell hát beléptetnem, és vigyorogni, mint a tejbetök, mert nem elhanyagolható előny jóban lenni Blackékkel, és történetesen utcahosszal előzöm mindazokat, akik erre vállalkoznak, még ha a rossznyelvek szerint egy alkoholista hajléktalan is jobb esélyekkel vállalkozna nálam. Bevállalkoztam magam, ím, anyám a nyakamba borul, szid ja és áldja egyszerre méhének gyümölcsét, apám lapogatja a hátát, néha az én hátamat, gyanítom, csak a részvétel kedvéért a sajátját is, a tékozló hazatérését csak egy valaki nem ünnepli maradéktalanul, és ez most nem is Bella, aki szemét forgatva, de más gondokkal bőven lekötve méreget a fal mellől, ez most legdrágább öcsém lándzsatekintete, mert hát most ugye csúszik eljegyzés, házasság, előléptetés, apai megbecsülés, anyai elismerés. Szegény Regulus pont ott van, ahol hagytam, mikor látványosan ki is vonultam innen, ahová most be, ő meg se előre, se hátra nem mozdult görnyedt kis állapotából, a nagy parolázások közepette látom derengeni.
- Regulus! Hogy vagy? - jól meg is suhintom a vállát, nagyot csattan, anyám nevetgél, igazán, kisfiam, nem kell duhajkodni, pedig én most nagyon duhajkodom, még az is bocsánatos bűn, hogy ki van szívva a nyakam, ez a fiú már megint a lányokat hajtja, minden meg van bocsájtva. Érzek valami enyhe hányingert, de azt belepi a szeretet, sőt, a rajongás, amit jobb perceimben mindig ki tudtam vívni minden erőfeszítések nélkül, anyám büszkélkedett, hogy minden társaság lelke vagyok, és akkor sem tudott igazán haragudni, mikor 'úgy találta', nem megfelelő elemekkel barátkozom, szemet hunyt, amíg udvaroltam, kicsi kincse voltam, a kisfia, akkor is dicsősége, ha nem vagyok szabályos. Regulus meg, aki főleg és elsősorban az, kénytelen most ezt ismét elfogadni, ha meg azt találja hinni mellé, csak a napi háromszori étkezés csábított haza, annál jobb. A politikai érdekek úgyis más lapra tartoznak, most apám bort emleget, hát igazán, nem lehet ezt az eseményt nem megünnepelni, mintha messziről értem volna haza. - Na és, hajtod már a lányokat? Vagy ők hajtanak téged?
Anyám felnevet, kisfiam, igazán, nem kell mindjárt előröl kezdeni, koccintsunk - borral, kérdezi a gyomrom, hallgass, gyomor, ha mosószerrel akar, azzal fogunk! - aztán beszélgethettek eleget.

- Tényleg, melyiket? Beszéljük már meg előre, a felével már megismerkedtem. Érted, ugye? - röhögök joviálisan - magamhoz joviálisan, mert hát tulajdonképpen fogalmam sincs, kiről van szó, de biztos, hát Regulus biztos kiházasodik, nyilván, és nincs macsóbb dolog, mint jó előre röhögni joviálisan, hogy ebben is második lesz. Már a leányban, ugye. Egyébként egy egészen halvány esély tényleg van erre a népművészeti halmozódásra, de nem valószínű, ha anyám már magát legyezgetve is nevetgél, jaj fiam, ne bántsd az öcsédet, de ott a kérdés az összeszűkülő szemeiben, ugye Regulus, nem kell csalódnunk benned, ugye nem használt árura alkudsz? - Hát itt, meg ott. Ott kicsit jobban, mint itt, de tudod, úriember az ilyesmiről nem beszél.
Apám elindul a borért - az a szüret, amit Regulus születésekor tettünk félre, magyarázza, és eltűnik a pinceajtó mögött, anyám pedig gondolom, leüvölti a házimanót, hogy véletlenül se merje nem a lelke darabjain megsütni az ünnepi vacsora hozzávalóit. Ledobom a kabátom az esernyőtartóra, ami legalább olyan jól néz ki, mint most az öcsém, és további életvidámságok közepette indulok befelé a szalonba.
- Nna és megtaláltad már azt a rágót, amit tavaly ragasztottam arra a padra? Vagy mit csinálnak a tanársegédek? - magamat is ledobom az újrahúzott rökamiéra - és nagyon örülök, hogy ezt a szót nem kell elbetűznöm, mert minden bizonnyal minden fényességes neveltetésem menne abba az esernyőtartóba tagadhatatlanul - és nosztalgikusan körbetekintgetek. Ha nem Dumbledore kéri, sosem látom ezt az egészet viszont, nyilván épp mugli söröket gurítok le a helyi ivóban, és hízom még.. mondjuk három kilót, az elfér még anélkül, hogy aztán már indokolatlanná váljanak az olyan bekérdezések, mint amivel kezdtem ezt a beszélgetést. Persze anyám és apám épp szerelemmel teljesen őrjöngenek a jöttömre, Regulus azért bőven savanyúbb ennél, bizonyára nem a viszontlátás öröme lepi el a tekintetét, amivel delejez itt. - Tényleg, mit is fogsz tanítani, ha nagy leszel? Háztartástan, vagy ilyesmi?

Bezzeg a szemét már úgy forgatja, mintha háztűznézőben lennék, vajon mennyire lenne egy tízes skálán rosszindulatú azt mondani, most anyánkra emlékeztet? Jaj de nehéz neki bármit is mondani, mert rögtön elragadtatja magát, aztán rám igen rossz fényeket vetne, ha a drága nemtőink visszatérve az elhalálozott kisebbik fiukat találnák az ahogy nézem, vadonatúj huzaton. Ha itt valaki szép dolgokat tesz tönkre, az nyilván csak én lehetek, nem ám ez a világfájdalom, ami anno a vacsoráinkat is egyből egy gyilkosság a vacsorán játékká nemesítették, pedig mennyi jó sztorim volt.
- De melyiket? - most már azért elkezdek erősen gondolkozni, van belőlük kettő, mindkettő csinos, orosz, de hát ez nem hír, minden orosz lány csinos, meg tulajdonképpen egy kalaptartó is csinos, ha úgy tudja inni a vodkát, mint mi soha, vajon hogy hozta ezt össze a látens homoszexuális öcsém? Nem mintha itt bármiféle kifogásokat állíthatnék éppen én, éppen tíz kilóval a versenysúlyom fölött. - Az eggyel idősebbel voltam ám randizni, tényleg nagyon kedves lány, szóval gondolom jelentős mennyiségű tudatmódosító mehetett le a torkán, ha most hozzád megy mégis.
Na, ott szalad az esélyem arra, hogy majd meglapulok, nem kerülök itt semmiféle összetűzésbe a testvéremmel, de a hippogriff rúgja, nagyon karakter és tájidegen lenne tőlem, ha most nem húznám egy kicsit - egyéb iránt még mindig inkább így, mint amikor hat évesen egyszer tényleg végig akartam húzni a folyosón, mert kísérleteket végeztem a statikus elektromosság létezéséről, amiről anyánk állította, hogy mese, de amúgy megcsap, ha nem megyünk aludni időben.
- Ne is, még mindig nincs párja anyánk receptjeinek, úgy készítem őket, hogy még meg is szólal. - vigyorgok szélesen, és bezsebelem azt a hálás, az én kisfiam a legcsodálatosabb pillantást, amit anyánk vet ránk, mikor áthalad a háttérben, és épp nem üvölt a manónak semmi parancsszavakat, csak mikor kiért az ajtón. De egyébként nem mondtam nagyot, én a konyhában is császár vagyok. - Na de Redzsi, ezzel a szájjal csókolod a Cvetádat? Azért vagyok itt, mert nagyon hiányzott az a konszolidált ing, amit viselsz. Csak nem lehet mindig elkerülni ezt a szerető családot, ugye, hát nyilván te is azért foglalod a helyet, mert a szertárból egy asztallal alakított kis irodád nem elég patinás a leánykéréshez. Mi lenne, ha inkább békét kötnénk?

Hogyne ismernélek, mondaná Bellatrix, aki valahogy elkulminálódott a jelenet eleje óta, biztos akadt valami jobb dolga, mint az ismétlést megtekinteni, bár eddig a nyakamat tettem volna rá, hogy az öcsémnek szurkol, mint a világtörténelem összes ismert kezdete óta - hogyne ismernélek, te vagy Trója, én meg a faló, nem kell bizonygatni semmit, azért ülünk egy asztalhoz, mert különben egy másikról prédikálunk. Ebben mondjuk nem értenénk egyet, én szerintem annál is csak ülök és eszem, de értelemszerűen álljon a felem felett a liberális, mint negatív jelző, annál is inkább, mint a sorozatgyilkos. De most vigyorgok, mint általában, így ez tulajdonképpen nem is karakteridegen annyira.
- Hát, mindig tudtam, hogy vonzódsz hozzám, de persze, mégis most lesz az eljegyzésed, kellenek azok a határok még Blackéknél is. Várj, Dolohovéknál veszik feleségül a tesóikat, vagy azok más oroszok? Ígérem, előtte nem fogom emlegetni ezt, jófiú leszek, csak még ezt áruld el. - és íme, megalapoztam a békülés irányvonalát, Regulus biztos nem ijed meg, hogy így borulunk csak egymás nyakába, amíg meghagyom abban a hitében, hogy bunkó vagyok - ebben azért elismerem, talán némi igazság lehet is - addig nem hullanak fejek, csak parolázunk vidáman, boldogan, anyám örül, hogy a kincse és a második gyerek ismét jól kijönnek egymással, és aggódik inkább leendő unokái etnikai homogenitásán, ha eltaláltam, és tényleg ők házasodnak házon belül. Azt anyám egyetlen műtárgya sem élné túl. - Jól van, akkor mesélj, hogy látod magad az elkövetkező húsz évben? Családapa leszel és átveszed a családi bizniszt? - bármit is jelentsen ez, te tudod egyáltalán, miből élünk? - És okítod a csimotákat a helyes mágiahasználatra?
Egyébként nem mintha a visszatérésemmel a mindig csak emlegetett családi biznisz irányításának joga nem az én impozáns ölemben landolt volna, ezt a csatát még nem játszottuk le, mivel mikor szóba kerülhetett volna egyáltalán az örökség kérdésköre, én kívül találtam magam, és óbégattam még egy sort, mielőtt belegondoltam volna - most azonban itt a remek lehetőség, hogy ezért is megöljük egymást, ami azért annyira nem volna példátlan a családi melegségben. Mivel nem volt precedens olyan jellegű visszatérésre, mint amit végrehajtottam az imént - Le grand becukiskodás, így nevezhetjük a hadműveletet - ezért nem is tudom most hirtelen, kinek kell kezdeményeznie azt a párbajt és hajtépést, kinek a mije sérül a nyilvánvalóakon túl.
- De azt hallom, zajlik az élet drága és szeretett unokatestvéreinknél is. Bár ha engem kérdezel, előbb szúrnám magam tökön valami különösen éles tárggyal és tenném le újra a Ravaszaimat kiválóan, minthogy megint egy helyiségben kelljen tartózkodni az ifjú Malfoy-sorscsapással. Utóbbiról tudjuk, hogy lehetetlen, tehát mit tippelsz, nagynénénk túlad mindhárom lányon még idén? - ez nyilván egy hálás téma, addig sem az én idézőjeles jövőmről kell beszélgetnünk, ami nem ennyire rózsás vagy aranyos - Meg azt is hallottam, hogy nagybácsikánk majdnem kitagadta Bellát az esküvőjén. Így utólag azt kicsit bánom, hogy nem láttam, de ragaszkodom a testrészeimhez, féltem volna, hogy valamelyik bánja a szórakozást.

- Megszervezzem a legénybúcsúd? Egy Cveta mellé kell is, bírni kell a vodkát, és nem maradhatsz alul, bár én biztos visszavonulnék azonnal, ahogy orosz nő kezében italt látok: de meg kell mentsd a család becsületét, ha már te házasodsz oda. - bukik ki belőlem, azért ez tényleg olyan cselekedet, amiben anno jeleskedtem, amíg nem voltam hűséges és kisnyugdíjas családapja pár fűszernövénynek - amiket még csak nem is Holdsáp szorgalmazott, én hoztam őket haza, mondván, most már komoly felnőttek vagyunk, maholnap gyereket szülünk, adót fizetünk, és a többi - nos szóval Redzsi csúnyán felsülne megérzésem szerint, de mennyivel szimpatikusabb egy elázott vőlegény, mint egy, aki rájön, hogy mi következik hamarost - Hát ki tudja, nagy dolgokra vagyok hivatott. Eddig nem derült ki ugyan, de majd most talán.
Persze, efelé sodródunk, egy pohárra vagyunk a 77'es apánktól, aki azon a nyári estén egyedül megivott két üveg bort, a nyakunkba borult, és drága, szerető fiainak nevezett - bár most ebben bízom, minél részegebb a megindultságtól, annál jobb, de persze mi józanok leszünk, és megint rájövünk, anyánk mellett az ilyen könnyen becsiccsentés áldás, nem átok.
- Hírnevét, mi? Az a csaj egy fúriafűz, nem tudom, különösebben kifizetődő volt-e pont a buzi Lestrange feleségének szánni. Ha megöli idő előtt, ti jöttök - de hé, nézzük pozitívan, most úgyis háziőrizetben van a férje miatt, addig meg az aurorok gondja. - nem tudom, Regulus vajon belátja-e ennek a jelentőségét, vagy bölcs annyira, hogy ne tartózkodjon itthon, mikor az unokatestvérünk először hazalátogat, úgy egyáltalán, érzi-e, hogy ebből most mekkora botrány van, de hát, mondjuk, hogy ez nem az én problémám. Cveta biztos szörnyen boldog, amiért egy ilyen izgalmas botrány közepette érkezik, a neve is pont úgy hangzik, amit lehet jól sikoltozni, mikor jön az ember után, és oroszul átkozza. Igen jól el vagyunk eresztve nők terén. - Ja, majd elveszem én Cissát, ha ezen múlik, de nemár, hogy egy Májfoltnál nincs jobb, Redzs. És ott van még Meda: hol van az az édes kisfiú, akit úgy szerettek az unokatestvérei, Redzsi, mi ez a tárgyiasítás? Hát mit szólna a hites feleséged, meg anyánk. - aki jó érzékkel elhalad mögöttem, sütikét helyez az asztalra, amit nem eszünk meg úgysem, de kiválóan lehetett vele gyerekként dobálni egymást, talán most is érdemes volna megpróbálni, mielőtt Regulus megérti teljesen, mire utalgattam - Tudod, a nők érző lények, és én értékelem a csodálatos lelküket. Ugye, anyám?