A sálamat sajnos a múltkor elhagytam, így csak a pulcsi maradt, amit az államig felhúztam, hogy egy pillanatra se érezzem a hűvös szellőt. Nem kedvelem ezt az átmenetet a nyár és a tél között, vagy legyen meleg vagy hideg. Szinte minden nap jártok egyet, meg kell tartani az alakomat és amúgy meg szeretem ezt a tájat, hiába már ötödik éve, hogy ide járok nem tudok betelni. Eddig ezek a séták után sikerült a legjobban kiürítenem a fejem, ekkor jöttek a legjobb jóslatok és a legtisztább képek. Még jó, hogy nem minden nap azért, nyilván nem lennék teljesen tiszta már. Mondjuk, lehet, hogy amúgy sem vagyok az.
Hosszú ideig csak a tavat nézem és őszintén mondhatom, igen kevesen fordulnak meg ilyenkor idekinn. Nem nehéz kiszúrnom a tőlem nem túl messze sétáló srácot, meg hát amúgy is, ki ne ismerné meg Lorcan Crabbe formás hátsóját a szakunkból? Legtöbb esetben a beszélgetések beindítója vagyok, a társaság sem vet meg, így most sem leszek egy szégyenlős kislány, amúgy is, miért kellene szégyenlősnek lennem? Ah, nem értem ezt a pubertáskort.
- Szia Lorcan! - Mosolyogva sietek mellé és dobbantok egyet amikor megérkezem. Oh, az a mosoly amit felém villant, el ne olvadjak. - Miújság? - Kicsit összébbhúzom a pulcsi nyakát, aztán pedig zsebbe dugom kezem. Tekintetem nem nagyon veszem le róla, ugyan szemtől szemben nem fogom stírölni, de akad ott egy-két olyan pillantás, ami árulkodhat. Nem akarom magam ráerőltetni, úgyhogy csak így lazán indítok.  

Mondhatnám, hogy szinte gondolkodni sem tudok amikor rám néz, amikor oldalra dobja a haját. Ez hazugság. Nagyon is jár a fejem, azon, hogy vajon milyen lenne vele csókolózni, hogy vajon milyen érzés lenne ha a bőröm az övéhez érne. Kicsit el is bambulok, így egy pillanat múlva megrázom a fejemet és csak egy mosoly mögé rejtem a pírt az arcomon, amit a gondolatmenet keltett bennem.
Magasabb lett a nyár alatt. Ahogy mellé lépek egészen alacsonynak érzem magam, de szeretek ilyen pici lenni. Soha nem irigyeltem a hosszúlábú lányokat, tök gáz, hogy nem tudnak magasabb sarkú cipőt felvenni a pasikhoz, mert azért errefelé elég ritkák a 180 cm körüli srácok. Valami lekonyuló szájmimikával jelzem, hogy szomorú, hogy unatkozik, de talán én lehetek az aki most feldobja majd a napját. Nem is kell kimondanom ezen szavakat, hisz még mielőtt bármibe belekezdenék, őt már érdekli is a véleményem, hamar gondolkodón tekintek el a tó felé.
- Hm, tényleg fel kellene dobni... - Visszhangként ismétlem szavait. - Te láttad már az óriás polipot vagy mit ami a vízben van?   - Jut eszembe hirtelen, szinte a semmiből, de persze közben azért erősen gondolkodom azon, hogy mibe vigyem bele Lorcant, ami izgalmas lenne mindkettőnk számára.
- Oh, egyébként gratulálok a prefektusi jelvényhez. Akkor most már figyeljek a tetteimre, mert különben büntire ítélsz? - Emelgetem meg a szemöldökömet egy rövidke kis kuncogással fűszerezve. Így első körben ezt jó lenne tudni, és akkor utána meglátjuk mit lehet és mit nem.  

- Én elhiszem, hogy létezik. - Pimaszul mosolyodom el ismét, tekintetem pedig rövid ideig a tó felületét kémleli, de ha eddig, az öt év alatt nem láttam meg rajta a lényt, akkor nyilván most is hiába keresem ott, így szemeim visszatérnek Lorcanra, akinek érintése csiklandósan hat, így odébb ugrok játékosan, és mint igazi kamasz leány, zavartan nevetek fel és visszalépek mellé, majd megkeresem a megfelelő alkalmat amikor ezt visszaadhatom én is. Úgy tűnik, sikerül jó irányba terelnem a témát, nem gondoltam volna, hogy prefektus létére belemegy bármibe is, de hát hogyne menne, Griffendéles és kalandvágyó ő is, mint mindannyiunk. A mosolyom valami egészen mássá változik, valami vigyorrá, ami betakarja egész arcomat, már alig várom, hogy a tettek mezejére lépjünk és belevágjunk ebbe a szörnyű ötletbe, de kit érdekel, egyszer élünk, kell az izgalom, nem?
- Wow, na ezt nem gondoltam volna... megleptél! - Most jött ez az ideje, játékosan bököm oldalba, miközben felcsillanó szemeimet le sem veszem az övéiről. - Szeretném látni a szörnyet, csónakot pedig szerzünk a csónakházból, és ha elég jók vagyunk még a szigetig is el tudunk menni. Arról még semmit nem hallottam, hát te? - Mutatok a távolban feltűnő kicsinek tűnő szigetre. - Lorcan és Mary, a felfedezők! Beleírjuk magunkat a Roxfort történetébe. - Kicsit talán jobban is beleéltem magam a a dologba mint kellett volna, de hát mit számít ez, a lényeg, hogy ígyis úgyis nagy izgalmak elé nézünk, kettesben.

Soha nem mondok nemet egy ilyen dologra, egy szuper ötletre és egy jóképű fiúra. A pimasz mosolyom szerintem mindent elárul rólam, egyébként elég könnyen kiismerhető vagyok ezen dolgaim miatt, de mégsem mondanám, hogy tipikus kamaszlány lennék. Csak annak mutatom magam, de belül ettől sokkal de sokkal több vagyok. Mind tudjuk, hogyan működnek az erőviszonyok egy iskolában, a felsőbb évfolyamoknál, ezért kell mutatnom azt amit elterveztem.
Teljes az öröm amikor Lorcan belemegy a csónakázásba. Nem mondom, hogy túlzottan ismerem, de átlagosan a Griffendéleseket el lehet csábítani a kaland szóval. A mosolyom csak még szélesebb lesz amikor segít a tervezésben. Egyszerűnek tűnik, de vajon tényleg ilyen egyszerűen megússzuk?
- Jaja, de nem tudom, lehet még senki nem volt ennyire elvetemült. Vagy szerencsés. - Vonom meg a vállam és bizakodva nézek a fiú felé. Most már vágjunk bele és próbálkozzunk, ha nem is jutunk el a szigetig, de legalább egy kis csónakázás... jaj, de muris lesz!
- Na látod, eljött a mi pillanatunk! - Nevetek. Mekkora lenne már, ha tényleg belekerülnénk egy ilyen könyvbe. Persze tudom, hogy ez nem lehetséges, de azért jól hangzott úgy kimondva. Mi csak kis nevek vagyunk a nagy varázslóvilágban, soha nem gondolnám, hogy én például akkora ember leszek hogy egy könyvbe bekerüljek. Hacsak nem adok ki sajátot a jóslásról. Az lehet.
Már a csónakház ajtajánál állunk, nem látom a fiún, hogy meghátrálna, izgatottan tekintek előre, majd rá, előre majd rá, aztán alohomora, már kattant is a zár. Belököm az ajtót, nem izgulok, előre lépek be, körülnézek és egyből a csónakok felé veszem az irányt.
- Irány a cééél! Király ez a hely amúgy, tök jól el lehetne itt rejtőzni is, ha valaki egy kis nyugalomra vágyik. Na, megyünk? - Továbbra is nagyon izgatottan tekintgetek minden irányba, aztán pedig habozás nélkül belelépek az egyik csónakba, és várakozóan nyújtom a kezem Lorcan felé. Mennyire szuper! Ketten a világ ellen.  

Mosolyodom el vele együtt, és megint csak hosszan őt nézem, istenem ez a mosoly, itt helyben elolvadok tőle. Nem is értem miért nincs barátnője, pedig tudom, hogy bomlanak érte a nők az iskolában, megfordulnak utána mind. Egyébként általában én nem tartozom a többi közé, nekem az kell mindig aki másnak nem, de Lorcanba mégis kihívást érzek, olyan jó lenne, már csak egy csók erejéig is... kíváncsi vagyok nagyon, és csak a vérem hajt, ez a fránya Griffendéles vér ami most épp a csónakházba is betört.
Elnevetem magam a rövidke kis megjegyzésein, és habozás nélkül indulok el befelé, a csónakokhoz és a következő pillanatban már benne is vagyok és izgatottan várom, hogy a fiú is kövessen. Kicsit sem izgulok az miatt, hogy esetleg itt meggondolja magát, eddig eléggé együttműködőnek tűnt, remélem ezután is benne lesz a kalamajkában. De megnyugszom teljesen amikor megfogja a kezem, amikor belép mellém a csónakba. Valami bizsergő érzés járja át a testem, ahogy felém tekint miközben megérintett. A kérdésére viszont kicsit elpirulok. Mit kellene válaszolnom? Őszintének kellene lennem vagy csak hebegni-habogni?
- Háát, nem is tudom... - Forgatom tekintetem, de szerintem olyan egyértelmű, még ha nem mondom ki, akkor is lesír rólam. - Lehetséges. És neked? - Mennyire gáz lett volna azt mondani, hogy naná, egy páran tetszenek! Ez nagyon naivan hatott volna, képzelem, mit gondolna... de így egészen könnyen megúsztam - legalábbis egyelőre - és hát kíváncsi vagyok az ő válaszára. Persze közben a csónakkal vagyok elfoglalva.
- Szóval ezek... szerinted eveznünk kell vagy elég csak megsuhintani a pálcánkat aztán arra megy amerre mi akarjuk? - Nem tudok evezni, szóval ha azt kell tennünk, biztosan lassan fogunk haladni.  

Igyekszem kényelmesen elhelyezkedni a csónakban miközben próbálok nem arra gondolni, hogy esetleg Lorcan még inkább kiforgatja a kijelentésemet és konkrétan rákérdez, hogy ki tetszik nekem vagy kihez vonzódom. Nehéz ezt egy ilyen idős lánynak kimondani, sőt, valójában azt sem tudom még igazán mit jelentenek ezek a szavak, játszadozok a gondolatokkal, elmélyedek a szerelmes regények izgalmában. Olyan jó lenne dolgokat kipróbálni, olyasvalakivel aki izgalmas és merész, mint például Lorcan, még ha csak én is gondolom azt róla, hogy ismerem, mert valójában nem, hiszen oly keveset mond magáról mindig.
- A szőkék? Ezt jó tudni. - Kicsit elpirulok, célzásnak is veszem, valójában konkrétan kimondja, hogy tetszem neki, de nem fejezi be a mondandóját, de mindegy is, mert nekem ennyi is épp elég. Figyelem őt, ahogy ott matat valamit az evező körül, kíváncsian lesem és keresem a tekintetét, de kicsit rózsaszín felhőben járok most... - Elindulunk akkor? - Kérdezem izgatottan hirtelen, még mielőtt Lorcan folytatná az ő mondandóját. Meglep a hirtelen kijelentés, el is képedek mert nem tudom most ezt mire véljem akkor.
- De én szeretek veled lógni. - Kicsit ellököm magam és óvatosan lejebb hajolok, közelebb Lorcanhoz, de csak óvatosan.
- Én eddig még csak ezt láttam belőled, szóval csak ilyen is vagy... ilyen rendes is. Miért, ha nem vagy rendes szerinted, akkor milyen vagy? - Visszaülök, nem tudom igazából mire számítsak válaszként, de most már érdekel, ez szerintem érződik a kissé zavarodott, túlgondolt kérdésemen is amit feltettem neki ennek kapcsán. Érdekel nagyon most már erre a válasz, viszont közben is csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó lenne őt megcsókolni, aztán kicsit romantikázni. Most, hogy kiderült, bejövök neki, miért ne lehetne bármi?     

Figyelem őt, de nem veszem észre a furcsa jeleket, egyszerűen csak túlságosan rövidlátó vagyok a gondolataim miatt. Csak arra tudok összpontosítani, hogy mikor indulunk el és leszünk kicsit kettesben úgymond, ott, ahol senki nem lát minket, ahol nem vagyunk annyira szem előtt. Persze a csónakház is már egy hasonló hely, de ez nem elég, izgalmat akarok és szeretném, ha vele kerülnék bele ebbe a kalandos helyzetbe.
Aztán ellöki a csónakot, elindulunk, én pedig nem akarom, hogy csak ő evezzen, ezért a másik lapáthoz nyúlok, és figyelem, ahogy ő csinálja, megpróbálom utánozni a másik oldalon, de kicsit felnevetek, hirtelen.
- Ez nehezebb mint gondoltam! Ha rosszul csinálom, szólj, maximum abbahagyom. - biztos nem szeretné a bénázásom nézni, és ha nem csinálom jól, számításaim szerint a csónak sem arra fog menni amerre mi szeretnénk. Kicsit megállok, amikor azt mondja nem kellene vele lógnom, ez pedig komolyan elgondolkodtat, de persze nem hiszem, hogy olyan nagy baj lenne vele, amiért azt mondanám, köszi de nem kérek ebből többet. Figyelem őt, kicsit komolyan úgy tűnik, mintha szorongana ez miatt, nehezen válaszol, nehezen mondd valamit, de végül csak kiböki. Betegség? Összeráncolom a homlokom, főleg, hogy igazából megpróbálja elterelni a témát magáról a sok kérdéssel és a sok mondandóval...
- Nem értem, milyen betegség? És milyen rohamod lehet tőle? - Nem kérdezem meg konkrétan, de aggódnom kellene talán? Hogy majd rohama lesz és nem tudok vele mit kezdeni ott a víz közepén? Persze biztos ez csak a legrosszabb lehtőség, de tőle kell hallanom, hogy mi a baj, miért mondja most ezt... - Eddig akárhányszor találkoztunk mindig rendben voltál és nem csak te kűzdesz dolgokkal az életben... de remélem nincs nagy baj azért. - Próbálok kedves lenni és megértő, érdekel, hogy mi van vele, de nem merek rákérdezni konkrétan mert most akkor pofátlannak és tapintatlannak tűnnék... én pedig nem akarok rá rossz benyomást kelteni, csak szeretném, ha tetszenék, ha megértenénk egymást.  Aztán kicsit szünetet hagyok a kérdései után, nem tudom, van e értelme válaszolnom, de azért megteszem, ha érdekli ha nem.
- Hát, elég bátor vagyok és mindenbe belemegyek, de szerintem jól látod, biztos a kalandvágy volt a legfőbb meghatározó. A többi házból talán egyáltalán nincs rámillő jelző... - Már rég gondolkodtam ezen úgy igazából, most pedig Lorcan eszembe juttatta, ez szerintem sokaknak évekig tartó dilemma. Persze egyáltalán nem bánom, hogy a Griffendélbe kerültem anno, jobbat nem is kívánhatnék, de azért elképzelem, milyen lennék a Hollóhátban vagy a Hugrabugban.
Visszatérek, figyelem őt, keresem a szemkontaktust. Még mindig jó a kedvem és várom, hogy tovább induljunk, de kicsit meginogtam, mert nem tudom, hogy ő mit érezhet, hogy ő igazán akarja e ezt az egészet.        

Elpirult mosollyal bólogatok, ahogy megdicsér, hogy igenis jól csinálom, hogy semmi gond, majd átadom ha már nem megy. Egyelőre ettől csak motiválva érzem magam és kitartóan próbálkozom tovább, bízva a legjobbakban, és csak azt szeretném, ha haladnánk előre, ha minél előbb a célhoz érnénk, és hát a többi dologról is vannak elképzeléseim, de egyelőre ezeket megtartom magamnak, mert nem vagyok már annyira biztos abban, hogy Lorcan is szeretné ezt a kirándulást, mint azelőtt. Főleg, ha még szavaimmal félreértést is keltek, beharapom ajkam, basszus Mary, miért kellett ilyen faszságot mondanod?!
- Nem úgy értettem, ne haragudj! Arra gondoltam, hogy én nem ítélkezem, érted... - Már mintegy, ezt elszúrtam, nem hiszem, hogy ki tudom magyarázni magam, de hát azért megpróbálom, mert nem akarom, hogy ilyen sértődékenyen haladjunk tovább, mert eddig tök jól elvoltunk, de innentől lehet, hogy a csend veszi majd át a beszélgetés helyét... zavarba jöttem és kicsit el is szégyelltem magam, így néhány percig csak magam elé tekintek, és csak akkor tekintek vissza rá amikor a házunkról, a tulajdonságokról beszélgetünk.
- De gondolom ezek némely része benned is megfordul. Nem véletlenül kerültél tényleg oda, ahova. - Nem hinném, hogy csak egyetlen dolog miatt került be a Griffendélbe, hogy a problémáival küzdés tette volna száz százalékban erre a helyre, és persze tökre kíváncsi vagyok rá, milyen ő még... de tudom elég macsó, elég nehezen nyit, azt látjuk amit csak enged, ezért reménykedem ebben a kirándulásban, hátha jobban kiismerem.
Mosolyogva adom át a lapátot, nem mintha annyira megnyugtató lenne amit mond, és nem mintha én azok közé tartoznék aki nem erőlteti majd a témát, de most úgy érzem, itt az ideje, hogy kicsit elfussak felette mert kellemetlennek érzem az előző megnyilvánulásom után. Így igyekszem lazára venni.
- Remélem is, hogy van még időd, mert szeretnék még veled találkozni. - Vallom be őszintén de kissé elbizonytalanodva, mert ezzel kábé kijelentettem, hogy bejön nekem és randiznék még vele, na nem mintha ez most egy randi lenne, de azért valljuk be, elég romcsi itt csónakázni, kettesben, tilosban, miközben végig arról álmodozom, hogy mi történhet majd ha kikötünk vagy ha csak megállunk valahol, pedig én aztán nem vagyok ilyen, de mindegy is.
Mivel megszabadultam most az irányítás terhétől, kicsit a csónak szélére húzódom, és a vizet kezdem el lesni, de csak néhány centire látok le a zavaros tóba, a sötétség, ami a mélységet is szimbolizálja, kicsit mégis megrémít.
- Szerinted mik lehetnek odalenn? - Vajon élnek benne olyan vízi lények, amik megtámadhatnak egy csónakot? Vajon ha beleesünk, lenne esélyünk a túlélésre? Úszni persze tudok, de számít ez bármit is? Mosolyogva pillantok vissza Lorcanra, ennek ellenére sem tántorítok, ettől jobban érdekel, mi lehet azon a kis szigeten.