Bátor vagyok vagy sem, nem érdekel. Magamért vagyok még itt, magamért és Walterért, de a tragédiák sorozata nem könnyítette meg az életünket. Legutoljára, hogy el kellett hagynom azt a helyet, amit a leginkább szerettem - a hobbim, a munkám és a fél életem amióta kiléptem a Roxfort falai közül oda kötött, egyszerűen elkeseredtem és nem tudtam, mihez kezdjek. Napokig ki sem mozdultam a lakásból, csak tettem és vettem, de tudtam, hogy nem adhatom fel, óvatos és apró lépésekkel kezdtem el kutatni valaki után, aki segítségemre lehet a medimágiával kapcsolatban. Mivel még nem jártam sikerrel, megvettem az összes könyvet, ami a tankönyvlistámon szerepelt, amit még első évben a Mungóban kaptam és nekiláttam. Mindig máshol, és csak óvatosan, meggyőződve róla, hogy nem követ senki, úgy léptem be bizonyos helyekre is és természetesen csak nappal. Azt hiszem kissé paranoiás lettem. De hát nincs alapja?
Madam Puddifoot kávézója mindig az egyik kedvenc helyem közé tartozott. Szívesebben ücsörögtem itt annak idején mint a Három Seprűben, de természetesen azt sem vetettem meg. Az ismerős női arc, a kedvec és melengető hang szinte megnyugvást és némi deja vu-t ad a napomhoz, amitől mindjárt vidámabban rendelem meg a fekete teámat és foglalok helyet az egyik kisebb asztalnál. A táskámból egy igen vaskos könyv kerül elő, Herbárium címmel, de nem akármilyen, hiszen minden egyes növénynél leírja annak megfelelő alkalmazását az orvoslásban. Épp a mandragóra sokrétű felhasználásába merülök bele amikor megjelenik a fiú, aki csak úgy megszólít és helyet is foglal az asztalnál, amire én kicsit megrezzenek. Hirtelen - talán az ijedtség válthatta ki - csukom be a könyvet, majd könyökölök rá és amikor felteszi a kérdést kicsit megnyugszom. Roxfortos diák még biztosan, fiatal és bohó, a forrócsoki pedig meglepő, de őszintén még én is megkívántam egyet. Megköszörülöm a torkomat.
- Szia. Is-is. - Válaszolom halkan és röviden, tömören, de nem vagyok egy elutasító személy, így megpróbálok belecsatlakozni ebbe a beszélgetésbe. - Medimágiát tanulok és ez a Herbárium egy kulcsfontosságú olvasmány, minden benne van, minden minden. - Mosolyodom el és persze erről a tudományágról annyit tudnék beszélni amennyit csak lehetne, de nem kezdek bele jobban, csupán ajkamhoz emelem a csinos bögrét amibe a teám gőzölög, és kortyolok belőle néhányat.
- És téged érdekel a téma? - Kíváncsian pillantok felé, csak így idegenül, amúgy sem szeretek mostanság bemutatkozni senkinek, mármint így elsőre nem.

 Kicsit bizalmatlanul tekintek a fiú felé. Nem tudom mit gondoljak róla, furcsa, de biztosan nincs neki ártó szándéka, de én már nem lehetek többé az a naiv kislány, meg kellett változnom. Senkiben nem hiszek, mindenkit megpróbálok magamban kielemezni, de persze nem tudok és nem is akarok elutasítani mindenkit egyszerűen, mert akkor tényleg magányos lennék. Hogyan tarthatnám meg az igazi énem, ha közben félek?
Nem igazán értem az ismétlést, vajon szavaim nem voltak elég egyértelműek? Megforgalmazódik bennem néhány kérdés, de nem teszem fel őket, egyszerűen csak a teámba menekülök és fél szemmel, érdeklődőn tekintek a fiú felé. Nagyon kisfiús, nagyon gyerekes és furcsa a kinézete is, de én nem ítélkezem, amúgy is kedvelem a különleges embereket és hát végül csak ráveszem magam néhány kérdésre, rossz ember nem lehet, ha érdeklődik a medimágia iránt, nemde? Próbálom elkerülni a pillecukrot nyomogató ujjait, inkább az arcát lesem. Először azt gondolom, hogy csak ennyi választ kapok, egy is-is, mint ahogy én is kezdtem ezt a beszélgetést, de végül kiegészítés is érkezik, amit csendben és érdeklődve fogadok.
- Vészterhes... - Dünnyögöm magam elé eme szavakat, hiszen nekem ezek az idők annyi fájdalmat okoztak, hogy már a régi jó életre nem is igazán emlékszem. Természetesen amióta Walter bekerült a képbe, átértékeltem ezt-azt, de még mindig sokszor elkeseredem, ha az utóbbi két évemre visszaemlékszem.
- Ez egy nagyon jó kérdés, amikor én választás elé kerültem, két területen is gondolkodtam, az egyik az auror szakma volt, a másik pedig ez... - Haloványan elmosolyodom. - Aztán történtek dolgok, és úgy éreztem, az egész életemet arra szeretném szentelni, hogy segíteni tudjak másokon, hogy megmentsem az ártatlan életeket. Ez olyan nehéz teher és nagy felelősség, amitől sokan megijednek, de engem motivál és évről évre egyre biztosabb vagyok abban, hogy jó döntést hoztam. - Próbálom a lehető legértelmesebben elmagyarázni azon sok érzelmet, gondolatot és érzést ami a fejemben motoszkál a medimágiával kapcsolatban. Természetesen nehéz ezt így néhány mondatban kifejezni, és mindenki máshogy éli meg, de jó érzés, hogy valaki tanácsot kér tőlem vagy épp csak néhány mondatot a medimágus lét előnyeiről.
- Mindenesetre szerintem ez odabenn dől el, nyilván tud az ember jó dolgokat mondani, de szerintem ezt neked kell átértékelned. - Egészen megváltoztam, ezt érzem magamon nagyon, sokkal komolyabban és felnőttesebben gondolom át a dolgokat, élem meg a körülöttem történő eseményeket és másként lépek már fel bizonyod ügyekkel kapcsolatban. Mégha mindez csak azért is, mert sok minden miatt át kellett értékelnem az életemet...

Szerencsére sikerült feloldanom, már sokkal nyugodtabban tekintek a másik felé és közvetlenebbül beszélgetek vele, mint ahogy ő is velem. Már el is felejtettem, hogy régen, mikor még én is a Roxfort diákja voltam, mennyire könnyebben megbíztam az emberekben és milyen sokat beszélgettem és ismerkedtem... pedig még csak alig két éve.
- Persze, igazad van amúgy. Csak szerintem sok ember a könnyebb utat választja, főleg ezekben a nehéz időkben. Mondjuk, én nem voltam az a típus sohasem. - Ingatom meg a fejemet, aztán pedig elmosolyodom kicsit és a kezembe veszem a teásbögrét.
- Megmondom neked őszintén, hogy mindkettő cél. Megszüntetni és megelőzni is. Csak a kettő együtt sokszor még nagyobb bajt szülhet. Így aztán a legjobb, ha választás elé állítjuk magunkat. Vagyis inkább biztosabb. - Lehet, hogy értelmetlen amit mondok, de ezek a gondolataim. Az utóbbi időben nekem is nehéz rajtuk végigsiklanom, de az idő és a tettek mindig megerősítenek abban, hogy jó úton járok. Csak szeretném ha ez mindig igy maradna. Ha békében élhetnénk együtt, mindannyian. Egyre inkább felkelti az érdeklődésemet Archer. Megnyerő személyiség, még ha elsőre nem is tűnik annak, de nem vagyok az a típus aki ránézésre ítélkezik.
- Oh, ez kedves tőled. Igyekszem segíteni ahol csak tudok, így a szakmával kapcsolatban pedig végképp, mert szerintem ez egy nagyon érdekes munka. -  Ha arról beszélhetek amit szeretek, akkor sokszor be sem áll a szám, most kicsit még visszafogom magam, hiszen nem nagyon ismerem a fiút, de a lényeg nagyjából benne van a mondataimban.
- Hm... hát megmondom őszintén minden érdekel. - Felnevetek - Jó, ez kicsit sok, tudom, de ha választanom kell majd, akkor a varázstraumák és a varázstárgyak okozta sérülések között fogok gondolkodni. Téged mi vonz? - Egyelőre az ápolás az ami lefoglal... vagyis lefoglalt, mert már nem lehetek ott, a Mungóban, de ettől függetlenül nem adom fel az álmaimat és akit csak lehet, erre biztatok majd.  

Egyetértően bólogatok miközben néhány pillanatig a csészém alját kezdem el lesni. Emlékek törnek rám a múltból, hogy nekem valahogy soha nem jutott ki a könnyű választásból. Persze nem csak magam miatt, de nyilván az érdeklődési köröm és az elhatározottságom bizonyos témák és emberek iránt, igen csak megnehezítette a dolgomat ebből a szempontból. Örülök neki, hogy itt lehetek, hogy tanulhatok, hogy őszintén ennyivel megúsztam. Vannak akik sokkal rosszabb sorsra jutottak.
- Mondjuk, abból a részből igazad van, hogy sosem árt, ha tudsz valamit még pluszba a szakmádon felül. Persze, lehet akár úgy is, hogy ha közel tökéletesre fejleszted az egyiket, akkor kezdesz neki a másiknak. - Magyarázom nagy beleéléssel. Természetesen ez sok mindentől függ, többek között attól, hogy mik a szóban forgó szakmák és hogy az élet milyen lehetőségeket ad. Mert például egy negyven éves varázslót nem valószínű, hogy felvesznek majd kezdő aurornak. És így tovább...
- Persze, kell egyfajta alázat is ehhez a munkához, de tényleg annyi ága van, hogy könnyen választhat az ember magának olyat, ami igazán érdekli. Jó persze, vannak olyanok is, amelyeket nem tudsz csak úgy megválasztani, de fejlődési lehetőséget ad, és ez engem szintén nagyon motivál. - Kezd megeredni a nyelvem, és a hangulatom is javuló tendenciát mutat, főleg, hogy ilyen könnyen tudok elbeszélgetni a fiúval. Rég volt már, hogy ennyire elmélyülten csevegtem volna valakivel Walteren kívül természetesen. Ahogy észlelem, Archer is megtalálta a partnerét ehhez a dologhoz. A végére egészen elmosolyodom, ahogy kicsit kielemzi a lehetőségeket, azokat amik őt érdeklik a medimágián belül. Annyi minden van, és nekünk még olyan sok az időnk, lesz lehetőségünk, hogy beletanuljunk. Ezek a beszélgetések mindig csak megerősítést adnak nekem ahhoz, hogy tényleg ezt akarom csinálni és motivációt keltenek bennem.
- Van még időd eldönteni, de ha a medimágiát választod, akkor azon belül nem lesz majd nehéz fejlődnöd, úgy gondolom. Így könnyebb, mint két eltérő ágon haladni, mert sokkal több az összefüggés. - Kiiszom a maradék teámat és az asztal közepére tolom a csészét, frissítően hatott rám ez a gyógynövénykészítmény is. - Egyébként lenyűgöz a tudásvágyad és a már meglévő tudásod is, kevés korod béli érdeklődő ennyire. - Mivel nemrég léptem ki a Roxfortból, még nagyjából tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal. Biztosan évek elteltével már nem így fogom látni, de annyira hiányzik az iskola biztonságos, kellemes légköre, hogy néha fáj visszagondolnom az ott szerzett emlékekre.
- Egy kicsit igen. De nem gondolnám, hogy az valaha is az én területem lesz majd, ahhoz kevésnek érzem a tudásom. Téged? - Kérdezek egyből vissza, gondolkodás nélkül. Az ambícióm egyébként megvan bennem, ám tudom, hogy ennyire mélyen elmerülni a medimága ezen részébe nem valószínű, hogy tudnék.

- Igen, ez jó meglátás. Mondjuk haladunk a korral, és ez szintén ad fejlődési lehetőségeket, úgyhogy... igen. - Közel tökéletes... ez is igen csak meglátás kérdése. Elgondolkodtató és motivációt szül, de tök jó egy olyan emberrel szemben ülni, akinek vannak tiszta gondolatai ezekről a dolgokról. Ez engem is inspirál. Szerencsére én az a fajta ember vagyok aki nyitott ezekre a dolgokra.
- Ismerős érzés! Én is mindig előre tájékozódom! - Kénytelen vagyok egy kicsit elnevetni magam ezen a reakción. Mostanság nem volt lehetőségem ilyen jól, ennyire szakmait beszélgetni senkivel sem, még talán bent a munkahelyemen sem, így jó érzés, amolyan üdítő, hogy kicsit kitárom a lelkemet, és ismét befogadom a társaságot.
- Nehéz a döntés, tényleg, de valamit elsőre el kell engednie az embernek. - Valóban sok a két szakma egyszerre, főként, hogy egészen különálló az ágazat. Nekem is voltak terveim ezen belül, de még így sincs semmi veszve, főleg az miatt, hogy ha belegondolunk, egy-egy auror kiküldetésre nem árt a gyógyító szerepben dolgozó is, ehhez pedig nem hinném, hogy szükségesek a hosszú évek kemény aurori kiképzései. Persze, nekem most sokkal fontosabb a nyugodtság és az elszántság.
- Szerintem többet érnek azok az emberek, akik különcek. Én is az voltam valamilyen szinten. Persze nehéz, de nem lehetetlen beilleszkedni, de ez szerintem nem csak ezen fog múlni. - Megmosolyogtat a véleménye, jól esik valakitől ilyen véleményt is hallani. Pedig még csak néhány órája ha ismerem igazából. - Kedves tőled, örülök én is, hogy megismerhettelek. Tényleg nem könnyű hasonló beszélgetést lefolytatni emberekkel, sokan vannak akik nem értenek hozzá, de a legtöbbjüket csak spontán nem érdekli. Ha lenne kedved, máskor is nyugodtan... igazából megkereshetsz. - Szívesen elcsevegnék többször vele, esetleg ha úgy dönt, akár még a tanulmányaival vagy a munkájával kapcsolatban is a segítségére lehetek majd. Jó érzés lenne valami olyat cselekedni, amiben ismét örömömet lelem. Mostanában a munkán kívül nehéz ezt elérnem. Elgondolkodom ezen, viszont a fiúnak sikerül tökéletesen felráznia a figyelmemet, kicsit a szemem is elkerekedik ahogy a hobbijáról, a kísérleteiről beszél.
- Ez igen! Tényleg sok dologhoz értesz, tök jó, különleges dolgokban vagy elhivatott. Én nem tudom... nekem a munkám a hobbim, nem vagyok valami kreatív, repülni sem szeretek, mondjuk a mugli dolgok régen igen csak foglalkoztattak. - A végére azért kicsit leengedem a hangomat, nem kell mindenkinek tudnia erről. - Tudod, az utóbbi időben nem volt lehetőség ilyesmikre, a falnak is füle és szeme van úgymond. Így inkább visszavettem és most a tanulásra koncentrálok, mert jó lenne, mihamarabb a saját magam urának lenni. - Felsóhajtok. Kicsit belemerítkeztem ebbe a mesélésbe, de valamiért úgy gondolom, neki elmondhatom ezt, nem hinném, hogy elítélően fordulna felém a dolgok után. Kezembe közben belekerül a teából a kiskanál, valamit muszáj kicsit birizgálnom, de le sem veszem róla a tekintetem, ebből is jól látszik, mennyire érdekel, hogy mit mond majd.