Gyilkos, gyilkos, szívtelen r*banc! Mintha az én hibám lenne, hogy meghalt. Félt a kis féreg, hogy kiderül, a hitvesi ágy mellé jár. Megpróbált megmérgezni, nem tudta, hogy már kiskorunk óta szoktatják a szervezetünket az összes olyan méreghez, amihez csak lehetséges. Viszonoztam a kedvességét, és a kis libát is elnémítottam egy életre. Majd a túlvilágon együtt sírhat a szájuk. Nekem ne jártassa a száját holmi kis félvér fruska, ÉN vagyok valaki, ha én döntök, az helyes. Ő neki szabad lett volna csendben tovább élnie, de így hátrahagytak egy árvát a szerencsétlenek. Az meg már nem az én problémám. Elszívtam egy cigit, elnyomtam az asztal lapján és a seprűmet magamhoz hívva kiugrottam az ablakon, és haza repültem. Arról az estéről senki sem volt lett tudomása, a gyerek emlékeit is töröltem.
Merész de... Hátborzongató. A többi halálfaló néha furcsán néz rám, a legelvetemültebbek legelvetemültebbje. Ez volnék én, a gyilkos szépség. Kiélvezem az utolsó pillanatot is, hogy sárvérűeket kínozhatok, ezt pedig örömmel tanítom édes kis öcsikémnek is. Ő ugyan még mindig a Roxfortba jár, de fontos, hogy tudja, milyen utat is kell követnie majd a jövőben. Engem is tanított a bátyám, így most rajtam a sor, hogy megneveljem az öcsémet. Ha valaki hátramarad a mészárlásból, valószínűleg én tettem.
Mert szeretem látni, ahogy szenvednek, megbolondulnak, majd öngyilkosok lesznek... Mert megteszik majd, mindig megteszik. Válaszoltam ártatlanul, nagy kék szemeimmel sűrűn pislogva a vezetőnknek. A szépség fegyver, míg a férfi gyenge játékszer, eddig minden egyes alkalommal elnézték nekem a hülye kis játékomat. Csak tudni kell, hogyan játssz rajtuk és mindent elérhetsz. Mert hiába az ő kezükben a hatalom, ha mi nők irányítjuk minden léptüket...

Scabior, kevésbé ismert, de annál gyilkosabb név. Minket nem tartanak számon a 28-ban, minket talán lenéznek, de mi mindig is büszkék voltunk és leszünk is, aki felszólalt ellenünk, annak soha többé nem kellett félnie attól, hogy szóhoz jut. Jobb esetben csak a nyelve lett kivágva. Nem szeretjük, ha lenéznek minket csak azért, mert sohasem tudtunk igazán komoly hatalomra szert tenni, ezzel elveszítve az esélyt, hogy felvéssük magunkat a varázslótörténelem soraiba. Lehet, hogy közülünk egy Mágiaügyi Miniszter sem került ki, de ettől függetlenül mindig is jelen voltunk az évszázadok során. Lehet, hogy nem tudtunk sikeres üzletet alapítani, sem pedig fekete piaci árukat értékesíteni, de ettől függetlenül még mindig jelen voltunk. Nem sokan, ez tény, ritka, hogy egynél több fiú született volna a családba, a lányok pedig elveszítették a nevüket a házasság során. Az, hogy az öcsém megszületett, külön öröm volt. Végre mi is többen leszünk, végre nem egy ember hordozza majd a nevünket.
Apám az erőszak híve, jó pár atyai pofon és Crutio után megértette velünk, hogy pontosan hol is van a helyünk, és ennek megfelelően mit is kell tennünk. Nem vagyunk őrültek, nem kergetünk valótlan álmokat. A mának élünk, magunknak élünk és a tisztelet egy aprócska falatjáért küzdünk. Vért ontunk, apám is, 50 éves létére, anyám is, 55 éves nő létére. Én is, a bátyám, Alistair is, és az öcsém is fog majd. Nálunk senki nem ismer félelmet, nálunk mindenki meghalna a másikért, de nálunk általában senki sem hal meg...
Mert a család az szent, legalább annyira, mint a vértisztaság. Ezért a lányoknál mindig alaposan kerül kiválasztásra a jövendőbeli. Tudjuk, hogy még mindig vannak, akik lenéznek minket, ahogy azt is, hogy lesznek is. Viszont azt nem tagadhatják, hogy aranyvérűek vagyunk. Több családból is házasodtak be hozzánk, ahogy Scabior felesége volt nem egy manapság nagy és híres aranyvérű család tagjának is. Lehet, hogy nem az elsőszülötthöz adták hozzá, de egyértelmű, hogy szükség volt ránk. Hiszen a státuszt meg kell őrízniük, olyan mélyre pedig csak nem süllyedhetnek, hogy egy félvérrel házasodjon össze. Annél még mindig jobb egy erőszakos és vulgáris Scabior...
Voldemortot elismerjük, hogy erős, de valljuk be, a legtöbbünknek csak eszköz, amivel elégedetlenségünket fejezhetjük ki. Hiszen, ha mi, a családok nem lennénk, senki nevében nem cselekedhetne. Így hát a hűség kérdőjeles, ha jobb jelölt jön, valószínűleg inkább ő mellé állnánk. Ki tudja, bár édesapám és Alis elnyerte a Sötét Jegyet, én nem érzem úgy, hogy szükségem lenne bárki elismerésére. Talán ezért sem lépek rangot, még ha azt a kiképző tábort hamar és tökéletesen el is végeztem, sokkal fontosabbnak tartom, hogy kiírtsuk a gazt, ami a társadalmunk gazdag talajában burjánzik.

- Mitől félsz? Csak egy ribanc. A Scabior-ök sosem kerültek be a szent 28-ba! Ne legyen már ekkora a pofája.
- Az anyja egy Rowle, te idióta!
- Mi van?
- Az van baszdmeg, hogy ne akarj kekeckedni velük! Te még nem láttad, mit képesek művelni...
- Hiszem, ha látom!
- Merlin rücskös... Fogd be a pofádat! A bátyja a Minisztériumban van. Ha mást nem, ezért ne akarj a rossz oldalára kerülni. Még hasznos lehet.
- Gyáva...
A Mardekár klubhelyiség mindig is kételkedő sutyorgással volt teli, amikor megérkeztem, és csak szerencséjük volt, hogy rohadtul meg van kötve a kezem, amíg az iskolai falai között vagyok, pedig... Nem sok maradna belőlük, a legtöbbjüknek csak a pofája nagy, de amint párbajozásra kerül sor, még egy "Scabior" is leveri őket.
- Eris Scabior? - kérdezte egy kedves mosolyú, de egyértelműen gyanús lány, éppen elállva a szobámba vezető utat. - Lenne pár perced beszélgetni?
A válaszomat meg sem várva, hihetetlen magabiztossággal löki be a szoba ajtaját, és egyértelműen elvárja, hogy kövessem. Mivel pedig a saját szobámról volt szó, nem érzem úgy, hogy sarkon kellene fordulnom. A pálcámat a kezembe fogom, fogalmam sincs, hogy ki ő, és mit akar. Ahogy átlépem a küszöböt, a kilincsért nyúlok, hogy becsukjam. Nem akarnám, hogy bárki is lássa, ha esetleg elfajulnának a dolgok... Viszont a szemem sarkából látom, hogy egy hirtelen mozdulattal rántja elő a pálcáját.
- Everte Statum! - Nem habozok, a pálcája elrepül, de ahogy hirtelen nevetni kezd, amint megprödült az ige hatására, szavak nélkül hagy.
- Bravo, bravo! Hát tényleg igazak a pletykák a kiváló reflexeidről, ennek örülök. - A füle mögé tűri a haját, én pedig még mindig csak nagy szemekkel pislogok rá. Nem értem, mire volt ez jó? Miért kell neki a képességeimet tesztelni? Mit gondol, ki ő? Szinte érzem, ahogy felforr a vérem, abban sem kételkedem, hogy a hajam lángvörösen kezd izzani dühömben. Néha még mindig kicsúszik az irányításom alól... - Ez viszont új, nem hallottam róla, hogy metamorfmágusok lennének a Scabior családban... Jól rejtegettétek a tényt. - Ismét felnevet, de már nem bírom idegekkel, nem is érdekel, ha kint meghallják!
- Mégis mit gondolsz, ki vagy te? Mit tudsz te egyáltalán rólam? - Kiabálom, és teljesen váratlanul ér a Silencio. Azt se vettem észre, mikor szerezte vissza a pálcáját...
- Valaki, akire érdemes lenne hallgatnod. Valaki, aki meglátta benned a tehetséget... - Ami pedig ezután következett, szinte hihetetlen volt. Tudtam a halálfalókról, tudtam Tudjukki köreinek tevékenykedéseiről, de fogalmam sem volt róla, hogy valaha kiválasztanak. Mindig is úgy gondoltam, hogy amint a nyáron végre befejezem a Roxfortot, apám lesz majd az, aki bevezet. Enyhe bizsergés futott végig rajtam. Tehát akkor tényleg jó vagyok. A hajam lassan visszavál barnába, és szinte áhítattal hallgatom őt. Egyre jobban, és jobban várom, hogy végre végezzek és kijussak ebből a porfészekből.


Az erdő sötét volt, sokan néma léptekkel közelítették meg a réten elhelyezkedő házakat, de mi! Mi villámként cikázva a fák között, seprünket a cél előtt csak odébb hajítva robbantottuk be a ház ajtaját. Vártak minket... Talán akadályt állítottak fel, talán valaki köpött, de a végeredményen úgysem változtat semmit. A gyerekek halk nyöszörgését hallottam a paldó alól, amíg Snivellus és Aidan a sárvérűekkel foglalkozott, én addig lyukakat robbantgattam a padlóba. Amint felcsendült az a fülemnek olyan édes sikoly, szinte rögtön eszement vihogásba kezdtem. A társaim már figyelemre sem méltattak, tudták mi lesz, ha utolér a vérszomj, esélyük sem volt megállítani, vagy akár csak hozzám szólni. Én se nagyon foglalkoztam már velük. Ők elvoltak, és én is kellő örömömet leltem a fogócskázásban.


Felemeltem a pálcámat, és egy angol gyerekdalt kezdtem énekelni angyali hangon, hallottam, ahogy megtorpantak, tétováztak, talán ezt a bugyuta izét énekelhette nekik az anyjuk, háh! Csapdába estek, én pedig néma léptekkel közeledtem, mint egy kígyó, olyan óvatosan kúsztam végig a padlón, még nem futottak el. Talán azt hitték, az anyjuk jön értük. Könnyedén bekeríthettem őket, elzárva az egyetlen menekülési utat.
- Avade Kadevra!
A zöld fény, a lassan összezuhanó hulla látványába szinte beleborzongtam... A maradék sárvérű ivadék sikoltozása pedig csak még jobban beindított. Hiába hallottam, amint visszavonulót fújnak, mert megérkeztek azok a nyavalyás rend tagok, egyesével vadásztam le a kölyköket.
- Írmagjuk sem maradhat!
Ordítottam, miközben Snivellus már ráncigált vissza az erdőbe. Én mégis, botor módon a seprűmmel még visszarepültem és beleköptem az egyik tag arcába. Valószínűleg megjegyezte az őrülten, kéken villogó szemeket és a szőke hajzuhatagot, ami mint a villám, húzott el utána. Szerencse, hogy metamorfmágus vagyok, semmi esélyük rá, hogy beazonosítsanak... Még láttam is, amint utánunk erednek, de mindhiába! A mi seprűinknél nincs gyorsabb a világon, elvégre, a nyamvadt kis csórók honnét tudnák megfizetni a legújabb modelleket? Az sem mellékes, hogy a legtöbb gyártó nem is ad el akárkinek, hiszen ilyen vészterhes időkben nem érdemes megkockáztatni, hogy a legnagyobb felvásárlóikat veszítsék el... A zsupszkulcsig csak vihogtam, a többiek közel sem voltak olyan mély hívei a társdalmunk megtisztításának, csak rühes kis életüket féltették. A legtöbbjük csak egy kutya volt, aki a gazdájuk parancsára ugatott, támadott és boldogan falatozta a jutalmat. Undorítóak, mi sohasem közösködtünk velük, a próbatétel igazolása után rögvest le is léptem, amint lehetett, hol érdekelt engem ez a banda? A családom már várt, a szokásos közös vacsora az égvilágon semmiért nem maradhat el! Talán ezért nem léptem feljebb a ranglétrán, de nem is érdekelt. Most pedig pláne, még össze kellett szednem magam. Egyenesre fésültem az út során összekócolódott, mostanra már visszaváltoztatott barna hajamat, megigazítottam a sminkemet és a legszebb ruhámat választottam ki az estére. Ünnep volt a mai, hiszen máris kevesebb alávaló mocsok élősködik drága társadalmunkon.