Körülnézek, ahogy Amycus átkiált a klubhelyiségen, és fel is hívja ránk a bent lévő emberek figyelmét. Talán túl sok időt töltök Adoreral, azért is várom szinte, hogy valaki elküldjön minket szobára, vagy ilyesmi, de ez elmarad végül. Persze, ahogy nézem, csak alsósok vannak itt, és bárhogyan is viselkedik a házunk csapatkapitánya, azért a pozíciója elég sok tisztelettel jár- kicsit nehezen is tettem túl rajta anno, hogy nem én kaptam, de objektíven nézve is elég nagy baromság lenne a terelőt megbízni ezzel, mert baromira nem tud figyelni. Felállok, és elindulok utána.
Zöld edzőruhában, jobb kezemben a fekete nyelű Nimbus Ezeregyszáz-tizenkettővel haladok a boldog Amycus után, akit mindig az egyik legjobb barátomnak tartottam, és aki furcsa kettősséget keltett bennem. Megbíztam benne mindig, hajlandó voltam neki beszélni néhányról a legkellemetlenebb titkaimról, a félelmeimről, az összes rám nyitás közül talán ő volt a legkevésbé kellemetlen, és én is mindig meghallgattam mindent. Felnéztem rá, részben miatta voltam elég magabiztos hozzá, hogy három éve elmenjek a kviddics válogatóra, úgy gondoltam, hogy mindenben hallgathatok rá a szexet illetően is, és csodáltam, hogy mennyire magabiztos- most is csodálom, hogy ebben az ocsmány ruhában végig mer masírozni a folyosón, és nem érdeklik mások. Amycus Amycus szeret lenni, és nem hagyja, hogy mások ebben megállítsák.
Mást is érzek azonban, ahogy csendben, talán kissé árnyékszerűen követem őt. Irigy vagyok rá; régen csak olyan dolgokra voltam irigy, mint az a jelvény, az a kaland Adoreral, az a népszerűség, ami úgy éreztem, hogy belőlem hiányzik, az a bátorság, hogy el merjen mondani egy viccet anélkül, hogy rettegne a következményeitől. Amycus csak Amycus, és ez akkor sem változott meg, amikor a világ összeomlott egyetlen nap alatt. Ha véget érne a világ, Amycus akkor is itt lenne a seprűvel, a vajsörrel és a mosolyával. Semmire nem vágyok jobban, csak Amycus problémáira, Amycus életére, a normálisra, a hétköznapira. Lehunyom a szemem egy pillanatra, és igyekszem elfelejteni az egész nyarat, mintha semmi nem történt volna. Talán ma, csak ma megkaphatom újra, ma tavaly lehetek. Megrázom kicsit magam, ahogy kiszakadok a gondolataimból.
- Hogy mi... ja igen, én is gyűlölöm a korai kelést. Főleg idén, rohadt sok tanulnivaló van, nehezebbek az órák, és nem minden éjjelem töltöm alvással.- a büszke mosoly csak néhány másodpercig marad meg az arcomon, ahogy eszembe jut, azzal a lánnyal vesztettem el, akivel ő már korábban lefeküdt, ezt követően pedig elkap a bűntudat csak a gondolat miatt is. Adore nem egy tárgy.  - Szerintem repüljünk egy kicsit a kvaffal, dobok neked néhány frontálisat. Aztán a többit kitaláljuk a levegőben.
Mosolygok, mint a Mardekár csapatának egyik kviddicsezője, aki előtt szép jövő áll több lehetséges úton, akinek a legnagyobb problémái a lányokkal vannak, akinek nem kell félnie semmitől. Az ősz szép, a Roxfortban pedig nincs háború, még nem ért ide ez az egész őrület. Talán azért, mert Amycus is itt van, és a két dolog talán nem is fér meg együtt egy helyen. Száműzöm az egészet, valahová mélyre.
 - Te nem aggódsz a RAVASZ évek miatt? Most dől el, hogy hová mehetünk dolgozni. Vagy te mindenképp kviddicseznél?- olyan vagy, mint egy rönk, amikor reggel szól az ébresztőd, csak egyszer lökünk meg mindannyian (Snapen kívül, aki valószínű leszar), mert tudjuk, hogy mennyire felesleges próbálkozni, ha te egyszer az alvás mellett döntöttél. Mosolygok, mert vicces, és mert nem tudom elképzelni, hogy te ennek tényleg negatív következményeit látnád- tudom, hogy valaki, valami, valahogy meg fogja állítani az egész helyzetet, és amikor megírjuk a záróvizsgáink, a tieid éppen megfelelőek lesznek ahhoz az álommunkához. Vagy hivatásos kviddicsező leszel- néha álmodozok még mindig róla, hogy milyen könnyű lenne ez, ha te és én sztárok lennénk.
 - Igazság szerint mondtam Adorenak, hogy itt leszünk, ő meg mondta, hogy még nem csinálta az öltözőben, úgyhogy lenéz pár óra múlva... amúgy egyszer csináltam vele meg Gia Dargannal hármasban.- kicsit örülök neki, hogy valamivel talán fölé licitálhatok, mintha felülkerekedni szexuális élmények, teljesítmények terén változtatna bármin. Most tényleg elhitetem magammal, hogy ezek a világon a legfontosabb dolgok, ahogy abban a pillanatban is elhittem, amikor a két lánnyal felváltva smároltunk, felváltva simogattuk egymást, és most is hangulatba jövök. Adore mellett is el szoktam felejteni.
 - Neked volt valami nyáron? Most kivel szoktad csinálni? Van valaki, aki nagyon bejön az évfolyamról?- megpörgetem az ujjaim között a seprűt, feldobom, azután elkapom a másik kezemmel, és megismétlem ezt. Beszívom a levegőt. Most nem érdekel. Úgy döntöttem, hogy ebben a pár órában tavaly vagyunk, és hihetetlenül hálás vagyok érte.

Kicsit megvonom a vállam, lazán, mintha laza lenne az igazság arra, hogy miért nem próbálok néha tovább aludni. Soha nem késtem, de a büntetőmunkák, pontlevonások elég ijesztőek voltak szemlélőként is, hogy féljek a következményektől, a megszégyenüléstől, ahogy az egyik professzor számon kéri rajtam: ugyan, hogyan mertem késni? Theodore Nott mindig eminens volt, soha senki nem panaszkodhatott a viselkedésére, és most, hogy dugok Adoreral, ami szinte biztos, hogy ellentétes az iskola értékeivel és házirendjével, sem akarok nagyon más szabályt megszegni. Na meg persze itt van az a kérdés is: ha tényleg auror leszek, bele kell húznom a tanulmányaimba. Hozom a stabil V-t a legtöbb tárgyból, bűbájtanból a K-t is általában, de Tess még mindig felmossa velem a padlót a gyakorló párbajainkban, és a V lehet, hogy Várakozáson Felülit jelent a Roxfortban, de nagybetűs életben inkább a Van Nála Jobb az osztályzat neve. Bármit is csinálok, bele kell tennem az energiát, vagy úgy járok, mint Graham, aki leszart mindent a kviddicsen kívül, és úgy tudom, most biztonságiőr trollok képzésével foglalkozik. Már nem másznak annyira rá a nők.
- Jó, akkor csak dobunk párat. Ez amúgy sem az én posztom, azt meg gondolom nem ajánlod fel, hogy gyakoroljam a célba ütést a gurkókkal. Úgyis inkább a formációk lesznek nekem fontosak.- elmosolyodok, pedig emlékszem, ez volt az eredeti felvételem egyik feltétele. Persze, tényleg fontos, hogy egy kviddicsező ki tudjon térni a gurkók elől, vagy legalábbis elviselje a lila-zöld foltokat hagyó találatokat, de biztos vagyok benne, hogy a csapat veterán tagjai csak így szerették szopatni az új jelentkezőket. Az biztos, hogy működött, aki nem gondolta igazán komolyan, két-három találat után lelépett.
Soha nem kérdeztem meg komolyan, hogy Amycus mit szeretne dolgozni pontosan a Roxfortot követően, és mivel az én válaszaim sem túl magabiztosak, egyelőre nem is próbálkozok kiszedni belőle semmit erről. Tudom, hogy minden nap, amit határozott élettervek nélkül töltünk el, közelebb és közelebb repít ahhoz az ijesztő pillanathoz, amikor rájössz, a jegyeid nem elegendőek semmire. Kivéve, ha amúgy is mindenből hoztad a K-t. Anathemának akkor sem lenne problémája, ha nem lenne az enyémnél sokkal határozottabb elképzelése.
- Igen. Az én apám sem lenne túl boldog, ha profi kviddicsező akarnék lenni.- szar érv, tekintve, hogy már most megvenné a versenyseprűmet, ha tudná, hogy az alternatíva az, hogy követem anyát. Szeretném azt gondolni, hogy csak a veszélytől akarna megóvni, de tudom, hogy apám nem anyám pártját fogja az egész kérdésben, és őt teszi felelőssé a saját haláláért. Erősen megszorítom a kvaffot, és dobok a jobb felső karikára- pontosan, erősen, de elég sokáig bámultam abba az irányba, hogy biztos legyek benne, nem lesz találat.
Kissé zavartan elmosolyodok, ahogy gratulál nekem, különösen az zavar, hogy az egész nem tűnik akkora dolognak most, hogy végül megtörtént, még akkor sem, ha hárman voltunk, és mindkét lány nagyon élvezte, amit csináltunk. Arról az éjszakáról csak pozitív emlékeim vannak, de nem hiszem, hogy meg akarnám ismételni ezt újra ebben a formában. Giada nagyon vonzó, de józanon biztos azon gondolkoznék, hogy nem lenne-e sértő Adorenak a javaslat, és amúgy sem hiszem, hogy a lány józanon belemenne ebbe. Újra dobok, ezúttal középre.
- Aha, emlékszem, de akkor ez csak nyári dolog volt, ugye? Milyen volt?- újra dobok, ahogy beszívom a levegőt, elkezdek felszabadultabban csevegni. Mindig izgalmas volt számomra ez a pillanat, mások életének ezen része, de igazság szerint mindig féltem belőle, hogy lenéznek, amiért szűz vagyok, sőt, nem is csókolóztam. Ez az idegesség megszűnt.  - De hosszú az idei tanév. Biztos van valaki, aki bejön, nem?- újra dobok, azután újra, és újra. Nem vagyok túl jó ezzel a labdával, bár nem is vagyok teljesen amatőr hajtóként, a dobásaim valószínű inkább az erejük miatt kellemetlenek, nem azért, mert annyira nehéz elintézni a dobótechnikámat. Nem is nagyon érdemes túl sokat gyakorolnom ezt, és ha Amycus úgy érzi, elég volt neki, nem fogok tiltakozni.