A Prince család mindigis elítélte a keveredést a különböző származásúak között, de ez aligha érdekelte Eileen-t, az édesanyámat, amikor beleszeretett a mugli származású Tobias Snapebe. Természetesen a Prince család azonnali hatállyal kitagadta a családi eszmékhez hűtlen édesanyámat. Nem volt olyan nagy botrány, mint amire az emberek számítottak. Egyetlen kis újságcikk említette csak a nevüket a közeledő esküvővel, és anyám kerekedő hasával kapcsolatban. Állításuk szerint nagyon szerették egymást, de Eileen sosem tudta igazán feldolgozni, hogy a Prince család kastélyából Cokeworthbe költözött. Dráma életszínvonal zuhanás volt ez a számára, amit egyedül születendő gyermeke tudott kompenzálni. Én azonban nem hoztam meg azt a változást az életébe, amiben úgy reménykedett, és a családunk szépen lassan elkezdett távolságtartó lenni mielőtt igazán megérthettem volna mi is az a szeretet. 9 éves voltam, amikor megismertem Lily Evanst. Alig néhány utcányira lakott tőlünk, és ő volt a legelső ember az életemben, akinek nem voltak előítéletei, és aki hajlandó volt estig velem játszani. Ő lett az az ember az életemben, aki család helyett szeretetet jelentett a számomra mégis éket vert közénk, amikor másik házba osztottak be minket a Roxfortban. Keresem a tekintetét még mindig, és várom, hogy vére ugyanúgy nézzen rám, mint régen. Nem tudom, hogy visszakapom-e valaha a szeretetét.

Zsibbadtak az ujjbegyeim, amikor meghallottam a nevemet. Félve léptem elő a sorból, és amint leültem a székbe Lily tekintetét kerestem. Biztatóan mosolygott rám, miközben én a szívverésemet hallottam a dobhártyámban. Nem ismertem itt senkit a vörös loknikon kívül, és vele ellentétben én nem tudtam könnyen barátkozni soha.
Mardekár. Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: A Mardekár való neked. Ott lelhetsz sok társra.
Tudtam. Éreztem. Minden vércsepp az ereimben ezt a házat lüktette. Lily tapsolt, és mosolygott, mintha ez egy jó dolog lett volna. Én pedig reménykedtem annak ellenére, hogy tudtam mennyire különbözök tőle. Egyszerűen még a varázslat se lett volna elég erős ahhoz, hogy mi egy helyre kerüljünk. Figyeltem ahogyan vékony kis lábaival felszalad a lépcsőn és a süveg szinte azonnal a Griffendélt üvöltött. Talán örülnöm kellett volna, de egyszerűen képtelen voltam jó hírként felfogni a dolgot. Néztem ahogyan egy másik padsorhoz rohan, és azonnal barátokra talált. A szemei pedig már nem nekem mosolyogtak nekem többé.
Az évek egymás után teltek. Lily pedig egy olyan álommá vált számomra, amit már sosem érhettem utol. Vártam és vágytam rá, hogy egyszer eszébe jusson ki volt az, aki megvédte a saját testvérétől, aki nem értette meg a varázslat csodáját. Lily csoda volt a számámra, de talán sejtenem kellett volna, hogy valakinek, mint én nem járhat egy ilyen tünemény, mint Lily. Mégsem adtam fel. Soha egyetlen pillanatra sem. Csak próbálkoztam, hogy szemei egyszer még engem keressenek a teremben.
Talán ezért kezdett el vonzani a sötét mágia, talán ezért gyötrődöm hónapok óta, hogy kihez kell lojálisnak lennem. Talán van egy olyan része a varázsvilágnak, ami sokkal több elismerést tartogat a számomra, ahol biztosítottak a lehetőségek az olyanok számára, mint én. Mi a mardekárban sokan halljuk hívó szavát. Tettekre buzdít. Sötét cselekedetekre, hogy utat törjünk számára a dicsőség felé. Van, aki hűséget fogadott neki, van aki elutasította és sokan, mint én még keresik az útjukat a világban.