~ Zene ~ Lázadás ~ Szabadság ~

Vicent még túl fiatal ahhoz, hogy mérlegelje mi és miért történik az életben. Nem teljes aranyvérű mágus, és nem is tudott a képességeiről egészen amíg nem sokkal a Roxforti levele megérkezése előtt leült a szüleivel végighallgatni a „nagy beszélgetést”. De meglepetésére nem méhecskékről és virágokról lett szó, helyette mágiáról és arról hogy nemsokára el kell hagynia az otthonát és elindulni valahova ahol megtanítják neki, hogyan legyen képes úrrá lenni a képességein. Hát, mint az sejthető meglepődött és nem is igazán akarta ezt elhinni.
Aztán megérkezett az iskolába és egy egészen más világban találta magát, mintha valami a helyére került volna amit egész addigi életében hiányzott.
Az öröm azonban nem lehetett teljes, mert akármennyire is javult a nem aranyvérűek tanítása és integrálása az utóbbi években, még mindig elszenvedett nem egy akaratlan pillantást, és voltak akik nem akartak vele szóba állni a származása miatt. Fiatal gyerekként ez nagyon bele ivódott a személyiségébe és elkezdett ellenszenvet táplálni a felsőbb hatalom felé, különösen azok felé akik a döntéseket hozzák. Egyszerűen nem értette meg a hierarchiát ami ezt a társadalmat uralta.
Így azt tette amit egyes fiatalok, akik még nem értik a világ működését, lázadásba kezdett. Emiatt persze gyakran szembe került az iskolai szabályokkal és sok büntetést kellett elszenvednie, de nem bánta és nem tiltakozott. Intelligens gyerek volt, aki a felnőtt társadalom ellen vívott egyszemélyes háborúja ellenére is szorgalmasan tanult, és mindig volt annyi esze hogy csak annyira feszítse a húrt amennyire megteheti, így nem rúgták ki az iskolából.
Kívülről egy érzéketlen tuskónak hathatott időnként, mert az évek alatt felhúzott maga köré egy falat amin kevés embert engedett át, igyekezett ezzel védeni magát attól, hogy hasson rá a megbélyegzés, vagy bármilyen beszólás.
Akik jobban ismerték azonban pontosan tudták, hogy sokkal több van a burok alatt mint ami kívülről látszik. Odabent egy szorgalmas és tehetséges mágus lapult, akinek voltak céljai és álmai. Csak arra várt, hogy kiszabadulhasson és lehetőséget kaphasson, hogy megmutassa a világnak mire képes.
Meglepő módon egyébként azok akik nem nézték le a származása miatt kedvelték őt és nem kerülték el a társaságát.
Többek között az alakított ki némi népszerűséget számára, hogy nagyon szenvedélyesen kötődött a zenéhez, és már gyerekkora óta játszott gitáron és dobon, emellett elfogadható volt az énekhangja is, bár sosem tudta igazán megmondani saját magától.
Az iskolai évei alatt sem hagyta abba a zenélést, folyamatosan fejlesztette a tudását, és igyekezett minél jobbá válni új hangszerekben is. Különösen érdekelte a rock irányzat, ami a hetvenes években élte az aranykorát, így minden nyáron amit otthon töltött több tucat kazettára vette fel a zenéket a rádióból, hogy később lejátszhassa őket az iskolában és megtanulhassa őket.
Még nem döntötte el merre akar tovább tanulni az Roxfort után, de tudta hogy lassan eljön az ideje hogy eldöntse.

Tomas McRoyd – Apa – Mugli:

Az öreg Tomas életébe nagyon későn érkezett meglepetésként az egyetlen fia, meg volt már 40 éves is mikor Vincent világra jött. Ez azonban a generációkülönbség ellenére is jól alakult, hiszen a férfi szorosan kötődik a fiához egészen mostanáig.
Sokat látott ember volt, aki Nagy-Britannia minden szegletét bejárta fiatal korában és sok mindent csinált Mugli mércével mérve. Végül halász lett és a megtakarított pénzéből vásárolt egy hajót amivel megkereste a betevőt hogy elláthassa a családját.
Vincent pont neki köszönheti, hogy kötődik a tengerhez és remekül tud úszni. Fiatal éveiben sokat tanult a halászatról és segédkezett az apjának a napi munkája ellátásában.

Margaret McRoyd – Anya – Mugli születésű Boszorkány:

Vincent édesanyja 7 évvel fiatalabb volt a férjénél, de szoros volt köztük a kapcsolat. Mikor elkezdtek járni évekig titkolta a mágikus képességeit, és nem is akart róluk tudomást venni. Nem használta őket, mert egyszerű életre vágyott amihez nem volt szüksége a mágiára, ezt Tomas meg tudta számára adni. Később azonban a fia születésével el kellett mondania és nehéz beszélgetésnek néztek elébe, ahol nem volt biztos benne hogy a férfi megérti hogy mi és ki ő. Végül szerencsére egy pár napos mosolyszünet és emésztés után a férfi túltette magát a dolgon és elfogadta ezt, később sokat tanult a mágiáról Marge mellett, hogy tudja mire kell majd számítani a fiával kapcsolatban.
Margaret sosem volt nemesi születésű, vagy különleges, sárvérű volt egy olyan korban ahol még ennyire sem voltak befogadóak a mugli szülők gyermekeivel szemben, de végzett a vizsgáival a Roxfortban, majd maga mögött hagyta ezt az életet. Közös döntésük volt, hogy nem akarták Vincentet szembesíteni a valósággal egészen addig míg nem muszáj.

A kis Vincent a Margate-ben, egy gyönyörű angliai kisvárosban látta meg a napvilágot. Margateről annyit érdemes tudni, hogy nem messze északra található a Doveri-szorostól, és rengeteg barátságos és pozitív embernek ad otthont. Kissé olyan mintha megállt volna itt az idő, és kevéssé érintette a nagyvállalatok terjeszkedése. A nagy háború után több mint 15 évvel már nem is nagyon lehetett felfedezni annak nyomait, csak az emberekben talán. Ebbe a világba és környezetbe csöppent bele a kölyök akinek szülei teljesen átlagosnak látszottak a külvilág számára. Apja Tomas közkedvelt halász volt, aki a város hal ellátmányának jelentős részét maga fogta, pont ezért nagy tisztelet övezte. Kemény munkás ember volt, aki abban lelte az örömét ha izzadtságos munkával kereste a kenyerét. Fiatal korában körbe utazta az országot és rengeteg dolgot látott, így nem vágyott arra hogy további kalandokban legyen része. Már elérte a 40 évet is mikor fia napvilágot látott.
Anyja Margaret ápolóként dolgozott a város kórházában. Nem voltak semmiben kiemelkedőek vagy különlegesek, élvezték az egyszerű élet örömeit. Amiről a világ többi része viszont nem tudhatott, hogy Margaret boszorkány volt, nem nemesi aranyvérű család sarja, hanem mugli születésű, de mégis erős mágikus képességekkel született, így szükséges volt, hogy elvégezze a Roxfortot és később visszatérjen az életéhez.
Így is tett, fiatalon elment és megtanult mindent amit a mágiáról abban az időben tudni lehetett, aztán elrejtette a pálcáját és maga mögött hagyta ezt a életet hosszú évekre. Nem akarta használni a képességeit, helyette egyszerű életet szeretett volna, amit Tomas meg is adott neki. Később azonban Vincent születésével be kellett látnia, hogy el kell mondani a férfinak, hogy ne érje meglepetésként mikor a fiúnak el kell mennie egy bentlakásos iskolába. Így volt egy nehéz beszélgetésük. Szerencsére nem okozott mély sebet a kapcsolatukban a titok, ehelyett még szorosabb kapcsolatot ápoltak ezután.
A fiú pedig úgy nőtt fel 11 éves koráig hogy nem tudott semmit a dologról. Tanulta hogyan kell halászni, hobbija pedig a zene lett, amit akármilyen formában meghallgatott. Imádott a rádió mellett ülni és órákig csak tekergetni a csatornák között, hogy hol találja meg a kedvenc előadóját.
Évek teltek el így, és egy különleges apróságot leszámítva semmi kiemelkedő nem történt vele. Már nagyon fiatal korában megmutatkozott, hogy különlegesen jó érzéke van a nyelvek elsajátítására, és mire betöltötte a 8 éves kort már folyékonyan beszélt nem csak angolul, de spanyolul is, mire elérte a 10 éves kort már megtanult franciául. Egyik szülője sem tudta hova tenni ezt a dolgot, hiszen még Marge sem hallott efféle képességről, de betudták annak hogy a fiú mágikus képességeihez lehet köze és biztosak voltak benne, hogy az iskola majd képes lesz megtanítani neki ennek a használatát is.
Végül eljött a nap amire egyikük sem várt, le kellett ülniük a fiúval és elmagyarázni neki, hogy mi fog történni a következő években. Mondhatjuk, hogy nem értette meg elsőre, sőt még egy időre azt is gondolta, hogy a szülei csak viccelnek, de végül csak szembesült az igazsággal mikor megérkezett a levél, amit egy bagoly hozott. Kibontotta és elolvasta.
Pár nappal később, már büszkeséggel duzzadt a mellkasa, hogy ő bizony varázsló lesz, és meg fogja változtatni a világot. Nem vágyott ugyan arra a nyugodt életre, mint a szülei így ez kapóra is jött, hogy valakivé vállhasson.
Margaret elvitte az Abszol út-ra, ahol beszereztek mindent amire szüksége lesz az iskolában, penna és pergamen, egy nagy tucat könyv, és egy pálca. Majd kapott egy baglyot, akit elnevezett Max-nek.
Anyja sokat felejtett az évek során a mágiával és annak használatával kapcsolatban, így időről időre volt némi kellemetlenségük azzal mit, honnan és hova. De végül sikerült eljutniuk a Kings Cross vasútállomására, ahol könnyes búcsút véve egymástól Vincent elindult élete kalandjára.
Ez az élet viszont nem volt olyan mit amire pontosan számított. Miután beosztásra került a házába, nyitott és barátságos személyiségként próbált ismerkedni a többi elsőssel, de több olyan alkalom akadt amikor csak ránéztek egy megvető pillantással majd otthagyták. Nem értette, sajnos szülei nem beszéltek neki arról, hogy milyen a világ hierarchiája, és hogy egyes varázsló és boszorkány ivadékok, majdnem nemesi rangban voltak, míg mások mint ő nem élvezhették ezt a kiváltságot. Talán nem is értette volna.
Természetesen akadtak olyanok is, akikkel sikerült jó kapcsolatot kialakítania, később elmagyarázták neki, hogy bár az utóbbi években sokat változott az iskola és a nem aranyvérűek megítélése, még mindig sokan tartják a régi világnézetet.
Ez mélyen dühítette, és lefektette a személyisége későbbi vonásainak alapjait. Ahogy teltek a hetek és hónapok egyre többet és többet tudott meg a varázsvilág csodáiról és az árnyoldalairól is.
Míg egy oldalról boldog volt amiért ide került, más szempontból mélyen emésztette a düh, amiatt hogy mennyire semmibe nézik egyesek, különösen úgy hogy büszke volt a szüleire és arra amit képviseltek. Ahogy telt az idő ez a harag egy fajta lázadásban öltött formát, ami kisebb csínekben mutatkozott meg leginkább a korai időszakban.
Azonban azt is tudta, hogy érdekli a mágia, így amikor órán volt elfelejtette és eltemette az összes sérelmét, és maximálisan arra koncentrált hogy a legjobb legyen. „Ha nem így, hát majd úgy”, gondolta magában. Ha nem a születésével, majd a tudásával és tehetségével mutatja meg hogy mennyit is ér.
Természetesen a zene továbbra is megmaradt számára mint egyfajta hobbi, és fejlesztette a zenélési tudását. Talán a legtöbb barátját pont azért is szerezte, mert jól tudott gitározni és énekelni. Ahogy teltek az évek a zenei ízlése is változott és egyre jobban a rock’n roll lett az ő műfaja, és így elkezett ezen irányba fejlődni gitározás terén is.
Nyaranta felvette az újabb slágereket a rádióból magnókazettákra, amiket aztán bevitt magával az iskolába és próbálta elsajátítani a számokat a felvételekről a szabadidejében.
Így tengődőtt évekig. Az iskolai eredményei minden évben tartották kiváló szintet. És emellett megvolt a maga baráti köre. Alapított egy zenekart az iskola berkein belül pár magához hasonló zene fanatikussal és Glory néven zenélgettek együtt, természetesen nem volt konkrét fellépésük, hiszen hol léptek volna fel, el jammelgettek együtt.
Végül eljött az iskola utolsó éve, 1976, itt járunk jelenleg. Fontos döntéseket kell meghoznia, amikre még úgy gondolja nincs felkészülve.