A Roxfort menekvést jelentett számomra a családomból egy kevésbé kellemetlen helyre. Persze ott volt Potter, meg Lupin, akik igyekeztek mindennap gondoskodni arról, hogy azért mégse érezzem magam túl jól az iskola falai között. Az igazság az, hogy egyik pokolból a másikba cseppentem, és valahogy nem bírtam megtalálni a helyemet a világba. Talán ezért foglalkoztatott egyre jobban a suttogás, ami a varázslat számomra eddig ismeretlen oldaláról hallatszódott. Kerestek minket. Csendben. Titokban. Főleg a mi házunkban lehetett hallani halk eszmecseréket a sötét jegyről és a viselőikről. Még nem értjük mi ez az egész, de sokan elköteleződtek már annak ellenére, hogy nem tudják pontosan, hogy mi vár rájuk. Engem is vonz a dolog. Bár le tudnám tagadni. De a mindennapok nyomott bátyadtsága, és a véget nem érő kín már túlságosan szaggatja a lelkemet. Talán nekem is csatlakoznom kellene, talán már éppen itt az ideje, hogy kilépjek a tömegből.
Hirtelen csapódik nekem egy váll a folyosón, és kiejtem a kezemből a tankönyvemet. Gyorsan elmormol egy 'bocsi' félét, de egy pillanatra sem áll meg az idegen test miközben folytatja az útját. Lehajolok a könyvemért, és csendben sétálok tovább a tanterem felé, az alagsorba. Nem ér az egész annyit, hogy szót emeljek. Nem vagyok olyan, mint Potter meg a bandája, annak ellenére, hogy megtehetném. Nem érzem szükségesnek, hogy belegázoljak emberekbe csak azért, hogy jobban érezzem magamat.
Megérkezem a teremhez, aminek az ajtaja már nyitva áll, és még a folyosón megérzek a különböző növények és bájitalok illatát. Elfoglalom a helyemet a leghátsó sorban. Talán én vagyok a legjobb bájitaltanból, de nem szeretek a figyelem központjába kerülni, így jobb nekem hátul. Tekintetemet a mennyezetre szegezem néhány másodpercre, majd belefirkálok néhány hasznos sort a könyvembe, az egyik recept mellé.

Hallom a hangját. Pontosan tudom mikor lép be az ajtón. Csacsog, fecseg. Éli az életét  és úgy tűnik, hogy kettőnk közül én vagyok az egyetlen, aki képtelen volt túllépni a barátságunkon. Leül és csend lesz az egész terembe, így tudom, hogy már a tanár is bent van. Még befejezek néhány sort mielőtt az összes figyelmemet az órának szentelném.
-Nos. Kedveskéim, amivel ma próbálkozunk meg az az Élő Halál Esszenciája. Ki ismeri a hatását?-a tanárúr anélkül, hogy jelentkeznék rám emeli a pillantását.
-A fogyasztót olyan mély álomba küldi,hogy az emberek gyakran összetévesztenek a halállal.-válaszolok miközben csak ritkán pillantok fel a könyvemből.
-Kiváló. Rendeződjetek párokba és kezdjünk is neki.-összeszorul a gyomrom. Nem szoktunk párokban dolgozni. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy kedveltem ezt az órát. Inkább a könyvemre szegezem a tekintetemet, és várok hátha véletlenül nem jut nekem pár.
-Miss Evans. Kérem csatlakozzon Severushoz.-szólítja fel, én pedig legszívesebben távoznék az óráról, de nem akarok bunkónak tűnni, így egyszerűen csak várok, hogy átüljön mellém. Ezért még biztos kapni fogok Pottertől.

Normális napnak indult a mai. Mégis kezdek kicsúszni a lábaim alól a talaj. Minden áldott nap szenvedés volt, mert láttam, hogy én nem hiányzom neki, nekem viszont csak rá volt szükségem a világon. Talán éppen itt lenne az ideje, hogy feladjam és lemondjak róla, hiszen látványosan nem vesz már észre, és annak ellenére, hogy nem vette fel teljesen Potter stílusát, már szinte teljes értékű tagja a Tekergőknek. Nem értem, hogy miért nem tudtam eddig lemondani róla. Egyszerűen csak kapaszkodom a múltam egy olyan részéhez, amit meglepő módon élveztem és szerettem. Akkoriban még csak ketten voltunk a világ ellen. Lily hozzám menekült a testvére elől, aki nem rendelkezik varázserővel, én pedig hozzá rohantam, amikor otthon a megszokottnál is borzalmasabbra fordultak a dolgok.
Egyszerűen csak jó volt számítani valakire, de ez azon a napon tönkrement, hogy külön házakba osztott minket a süveg. Ez talán a sors. Talán ennek így kellett lennie, hiszen Lilynek lehet, hogy más utat jelölt ki a jövő, amiben nekem nincs részem. Talán rám is vár valami más dolog. Vagy semmi.
Csendben ülök és várok. Várok, hogy valami olyan történjen, amiben teljes magabiztossággal létezhetek. A bájitaltan óra. Úgy tűnik azonban , hogy a sorsom igencsak ellenem dolgozik. Slughorn órája volt az utolsó menekvésem, de most az egyszer nem úgy sülnek el a tanárúr tervei ahogyan szeretné. Talán csak jót akart, hogy kettőnket egymás mellé szánt, hiszen Lily szinte már lehetetlenül tehetséges, és köztudottan a kedvencei közé tartozunk. Néhány másodpercig lélegezni is elfelejtek, amikor feláll, és átül mellém, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Úgy ül le mellém, mintha bűntetés lenne, hogy velem kell dolgoznia, és összeszorul ettől a gyomorom. Hirtelen azt sem tudom mit kellene csinálnom és még nekem is szegezi a kérdést, hogy mivel akarom kezdeni. Szívesen mondanám, hogy mondjuk azzal, hogy kirohanok a teremből, de nem bírok megszólalni, ráadásul megbántani sem akarom annak ellenére, hogy már ígyis megbántottnak tűnik. Nem értem, hogy miért haragszik rám pillanatnyilag, de nem merek rákérdezni a dologra. Végül reflexből dolgozni kezdek. Kinyitom a könyvem és gyorsan átfutom a szememmel a receptet. Szóra nyitom a szémat, de egy pillanatra nem találom meg a hangomat, így csak megköszörülöm a torkomat.
-Feltehetnél egy kis vizet melegedni. Addig hozom a hozzávalókat.-mondom végül, de nem várom meg a válaszát, hanem a könyvemet magamhoz fogva indulok el, hogy begyűjtsek mindent, amire szükségünk lehet a mai órán. Talán a kelleténél tovább időzök ezzel a résszel, de nem akarok azonnal visszarohanni hozzá.
Amikor már nem húzhatom tovább az időt visszatérek az asztalunkhoz, és lepakolom a hozzávalókat.

Én magam sem tudtam mihez kellene először nyúlnom, és ebben a helyzetben nem tudtam, hogy ez Lily közelségének vagy a bájitál nehézségéhez lehet köze. Nem lehetetlen elkészíteni az Élő Halál Esszenciáját, de nem is tartozik azok közé, amit bárki megfőzhet otthon a konyhájában, ha éppen ahhoz van kedve. Éppen ezért érzem szükségesnek, hogy magára hagyjam egy kicsit Lilyt, így lehetőséget adva mindkettőnknek arra, hogy rendezzük a gondolatainkat. Tudom, hogy megannyiszor próbált közbeavatkozni, amikor Potternek éppen olyan napja volt, hogy rajtam vezette le a feszültségét, mégis sokszor éreztem azt, hogy ezzel csak ront a helyzeten. Potter sosem kedvelt, de ha még Lily is megpróbált a védelmébe venni, akkor borult meg igazán az agya annak az arrogáns kölyöknek.
Lomhán válogattam, hogy nyerjek még egy kis időt, de tudtam, hogy óra végéig nem húzhatom el ezt a műveletet, így visszatértem Lilyhez, és lepakoltam mindent. Kinyitottam a könyvemet, és előkészítetettem néhány hozzávalót, amíg Lily a mákonybabokkal kűzd.

Nem mertem ellenkezni vele, így inkább csak hagytam őt. Nem azért néztem, hogy nemesű harcban áll a babokkal, mert olyan jól esett... egyszerűen csak nem mertem közbeszólni annak ellenére, hogy tudtam a vágással nem sokra fog menni. Egyébént is jobb érzés, amikor az ember magától rájön a titok nyitjára, én pedig nem akartam ettől megfosztani őt.
Szinte összerezzenek, amikor meghallom Slughorn szájából a nevemet. Válaszként aprót bólintok, és Lily mellé lépek.
-Szabad?-kérdezem kicsit megköszörülve a torkom, és ha hagyja az egyik babot átveszem tőle. Az ezüst kés lapos oldalát fektetem rá, és kissebb erőt kifejtve azonnal meg is reped a héja és levet enged. Belecsepegtetem az üstbe a bab levét, majd visszalépek a mozsárhoz, hogy folytassam a szárított aszfodélosz gyökér porrá örlését. Amikor ezzel megvagyok hozzáadom a készülődő főzethez, és elkezdem elkészíteni a fehér üröm főzetet, amit már forró állapotában kell hozzáadni majd a már félkész élő halálhoz.
Közben lopva Lilyre pillantok, hogy mennyire boldogul a mai kihívássa.

Még csak tanácsot sem merek Lilynek adni nem hogy még közbenyúljak miközben a baokkal áll hősi harcban. Nem tudom mennyivel jobb húzás az, hogy hagyom őt szenvedni, de valljuk be határozott mozdulatai a késsel már elég elrettentő erőt jelentenek ahhoz, hogy inkább valami mással foglalkozzak. Teszem a dolgom, de fél szemmel figyelem Lilyt, aki egyszer durva máskor finom mozdulatokkal próbálkozik.
Amikor Slughorn egyre közelebb ér hozzánk csak elfordítom a tekintetemet, mert egyre inkább úgy érzem, hogy cserben hagyon szegény Lilyt, aki egyre hevesebben kűzd, hogy megmentse a helyzetét. Slughorn szavaitól lever a víz egy pillanatra, hiszen pontosan azt akartam elkerülni, hogy el kelljen vennem Lilytől a munkát. Szinte meg tudnám mondani, hogy Lily egy 1-10-es skálán vajon mennyire lehet ideges miközben felém nyújtja a babokat. Egy pillanatra lehunyom a szemeimet mielőtt a tőr lapos oldalával szétnyomom a babokat. Slughorn boldog, de én moccanni sem merek Lily mellett, hiszen annak ellenére, hogy csak a feladatot teljesítettem valamiért rosszul érzem magamat. Talán azért, mert egy vörös viharfelhőt érzek a fejem felett.
-Köszönjük.-bólintok egyet csendesen, hiszen nem akarom szó nélkül hagyni a dícséretét, majd inkább teszem tovább a dolgom, mintha semmi sem történt volna. Az esetek túlnyomó részében otthonosan mozgok a hozzávalók és a főzzetek között, de ez nem az a nap. Minden mozdulatomat képes lennék megkérdőjelezni, hiszen Lily közelségéből adódóan valószínüleg a nevemet is csak dadogva tudnám elmondani. Hogy ennek mi az oka? Talán az ellenszenv és a harag, amit az irányából érzek, de kicsit sem értek. Én pedig, mint egy ostoba gyerek továbbra is rajongással csodálom minden mozdulatát, pedig ilyen hosszú idő után már nem tudnám biztosan állítani, hogy én ismerem a mellettem álló lányt. Érzéseim azonban változatlanul erősek iránta.

Bejelentésére inkább csak bólintok egyet. Nincs szüksége az engedélyemre, ellenkezni pedig biztosan nem fogok. Következő kérdése azonban meglep, így néhány másodpercig nem tudom, hogy egyáltalán megszólaljak-e. Végül leginkább gondolkodás nélkül csúsznak ki a szavak a számon.
-Ketten csináljuk..-pillantok rá. Nem hazudtam neki. Én így gondolom. Attól függetlenül, hogy a babokkal meggyűlt a baja igenis együtt csináljuk. A legtöbben már a kanalat is belefőzték a bájitalba, de mi már egészen jól állunk, és ez véleményem szerint a közös érdemünk nem pedig csak az enyém. Azért mosolyt nem merek megereszteni felé, így visszahúzom a tekintetem a fehér üröm főzetre, ami késznek tűnik, így leszűröm, és hozzáadom az esszenciához. Néhány csipet szárított és porrá őrölt lajhár agy után, már úgy vélem, hogy a célban járunk. Még főznünk kell, és néhány percet a Lily által őrölt valeriánának is az üstben kell tölteni.
Kevergetem egy kicsit a főzetet, mintha ez kicsit lekötné az elmémet a külvilágról, de a kérdések úgy örvénylenek bennem, mint az alapanyagok az üstben. Mind összemosódnak.
-Miért haragszol rám, Lily?-kérdezem csendesen és csak lopva pillantok rá. Amint kimondtam ezeket a szavakat már igazából meg is bántam őket, de gondolom a vörös hajzuhatag tisztában van vele, hogy nem kötelező válaszolni minden feltett kérdésre, amit neki címeznek.

Slughorn úgy néz rám, ahogyan talán az apámnak kellene. Mérhetetlen, túltöltött büszkeséget látok a szemeiben, de ez minden egyes alkalommal nyomasztott. A többiek kinéztek engem emiatt a rajongás miatt, de nem bírtam lemondani a tökéletesen elkészített főzet érzéséről. Amikor valami összeáll az ember két keze között, és az működni is fog. Talán ez volt az egyetlen dolog az életemben, ami működött. Slughorn magunkra hagy. Lily pedig teljes mellszélességgel esik nekem megint. Mégis hogyan alázhattam volna őt meg? Sehogy. Én nem az az ember vagyok. Igazából, ha csak üldögélne mellettem és olvasná a receptet nekem már az is segítség lenne, de ennél többet tesz. Csinálja amit tud, de valószínüleg ez neki nem elég. Lily, Slughorn másik kedvence, így nem lepődök meg, hogy nem elégszik meg azzal, amit én csinálok.
Szinte az élettől is elmegy a kedvem, amikor rámnéz. Íriszei meg tudnának ölni abban a pillanatban, annak ellenére, hogy csak jót akartam. Úgy tűnik ez ma kicsit sem az én napom. Döntök. Befogom a számat egyenlőre, és igyekszem nem elrontani még jobban a helyzetet. Az üstben fortyogó főzettel foglalom el magam. Aztán én hülye, egy hirtelen elgondolástól mégis megszólalok. Szinte csak úgy kicsúsznak a számon a szavak. Erre a reagcióra azonban kicsit sem számítok. Mintha kést szúrt volna a gyomromba. Úgy tűnik sokat tanult Pottertől ennyi idő alatt.

Nem tudok válaszolni neki. Szeretnék, de nem megy. Bár őszintén szólva fogalmam sincs, mit mondhat az ember arra, hogy nem akarnak vele dolgozni. Nem baj. Legalább már ezt is tudom, így újra jogosnak érzem, hogy belemerülök a kérdések örvénylő ridegségébe, miközben a főzetet kevergetem. Mégis hogy történhetett ez velünk? Miért kellett őt elveszítenem? Valamiért biztosan.
Egyre mélyebbre süllyedek gondolataim bugyraiba, miközben haladunk lépésről lépésre, hozzávalóról hozzávalóra. Talán tényleg Potter az oka. Ennyire ellenem tudta fordítani, miközben én csak hagytam neki és magamat sajnáltam. Lilynek is nehéz lehetett, vagy nem. Őszintén szólva nem tudom, mert már nem beszél velem. Így pedig kifejezetten nehéz bármit megállapítani egy lány lelki világáról.
Amikor néhány percet a valeriána is forrt a főzet elnyeri a végleges színét és állagát, így eloltom alatta a tüzet és részemről készenek nyílvánítom. Leülök a helyemre és csak várok, hogy történjen valami, mint mindig.

Mit mondhatnék? Egyszerűen nem értem őt. Nem velem van problémája, de mégis fel volt háborodva, hogy velem kell dolgoznia. Fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében, bár ennyi idő után talán ezt már megszokhattam volna. Mégsem tudom elfogadni ezt a helyzetet, felszólalni azonban nem merek ellene. Lily ideges. Továbbra is. Talán most a hallgatásom készítette ki, de egyszerűen nem tudom hova kellene tennem a tőle kapott információt miszerint nem haragszik rám. Mégis felháborodott, hogy velem kell olgoznia akarata ellenére. Nem értem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy mi történik körülöttem.
Úgy örvénylik mellettem Lily jelenléte, mint egy viharfelhő, ami éppen lecsapni készül, én meg csak csndben várok, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie. Csak egy kicsit vár még, és már is rajtam csattan Lily haragja. Némán emelem rá a tekintetemet. A 'Miért csinálod ezt?' számomra egy kicsit értelmezhetetlen kérdés, hiszen konkrétan semmit nem csináltam a tőlem már megszokotton kívül.
-Egyszerűen nem értelek, Lily.-pillantok rá végül, de alig tellik el néhány másodperc és jön a második hullám. Nem értem miért nem látja az ellentétet, amikor saját maga is felvázolja a helyzetet. Addig nem merek megszólalni, amíg felköti a haját, és még egy mondatot odaszúr a két szemem közé.

-Az elmúlt 1 évben egy ilyen lehetőségre vártam. Te meg úgy vonultál át mellém, mint aki vérig sértődött attól, hogy Slughorn képes volt egy mondatba besűríteni mindkettőnk nevét. Mégis hogy mertem volna egyáltalán örülni neked? Tudod mit.. Azt is vállaltam volna, hogy óra után Potter szétgyaláz, amiért egymás mellé kerültünk, ha cserébe legalább te nem úgy nézel rám, mint az utolsó söpredékre.-szavaim halkak. Nem hiszem, hogy bárki másra tartozna a kis beszélgetésünk.
-Erre még te hiszed azt, hogy nekem van bajom veled?-nézek rá ezúttal kérdően. A hangom még most sem emeltem feljebb, hiszen nem láttam értelmét, és egyébként sem masszív felháborodás hajt, csak egyszerűen nem értem mi történik körülött. Lily szemeit figyelem egészen addig, amíg Slughorn be nem jelenti, hogy ideje lenne készülődni a célegyeneshez, annak aki ezt eddig nem tette meg, de aki 1 óra alatt nem készül el, az valamit már régen elrontott, szóval kapkodásra semmi oka senkinek. A főzetre pillantok, ami még mindig melegen gőzölög. Véleményem szerint semmit sem felejtettünk el, vagy ha mégis, akkor javítani aligha tudunk, hiszen fontos a hozzávalók sorrendje, de a szín és a szag stimmel a hatást pedig úgyis teszteli Slughorn.

Nem tudnám megmondani, hogy miért tettem vele azt, amit tettem. Sosem zavart Lily származása, sőt kiskorunkban mindig azzal bíztattam, hogy őt a sors választotta ki, hogy boszorkány legyen, hiszen mindkét szülője varázstalan. 1 éve azonban elindultam lefelé egy olyan lejtőn, aminek nyálkás volt a talaja, nem volt mibe megkapaszkodnom, és senki nem dobott utánam mentőövet. Mégis kitől várhattam volna el. Akkoriban kezdődött el, hogy a Tekergők kiválasztottak mindennapos áldozatuknak, nem volt kire támaszkodnom, így belerúgtam az egyetlenbe, akiben én is kárt tudtam tenni Lilybe. Az már a sokadik este volt, hogy hallottam a suttogását a párnámból, hogy hencegett a többi mardekáros aki már viselte a sötét jegyet. Nehéz volt nem észrevenni, hogy sokan közülük azonnal befolyásosabbak lettek a házunkon belül, mindenkitől tiszteletet kaptak, vagy ha nem akkor kiharcolták maguknak. Engem pedig gyávának neveztek. A saját klubtársaim is, akik pontosan tudták, hogy engem is akar Voldemort. Olyan lehetőségeket látott bennem, amiket mocskosul ki akart használni. Hitegetett. Sokmindennel. De elsősorban azzal, hogy egy mocskos kis sárvérű lány nem tehet tönkre engem. Azt suttogta, hogy nincs szükségem Lilyre, és ha eltaszítom magamtól majd könnyebb lesz az életem, mert nem fog vissza egy olyan nevetséges senki, mint ő.
Nem akartam bántani Lilyt, de olyan könnyű volt mást hibáztatni magam helyett, hogy egyszerűen kimondtam valamit, amivel már napok óta tömték a fejemet. Bocsánatot kértem tőle. Sokszor, sokféleképpen, de egyszer sem sikeresen. Nem nyertem tőle megbocsátást soha. A mai napig sem.

-Azért kértem bocsánatot, mert te voltál az egyetlen ember az életemben, aki tartott valamire és pont beléd rúgtam. És mert nem akartalak bántani.. meg mert egy fasz voltam, aki tartozni akart valahová... de te fontosabb voltál. Még annál is. Ezért könyörögtem neked. Szóval Lily nem. Nem vagyok elégedett. Mert elcsesztem mindent magam körül és egy év alatt sem tudtam jóvá tenni.... és mert tudom, hogy nem is érdemlem meg a bocsánatodat.-félek, hogy elindultam egy olyan úton, amiről nem lehet visszafordulni. Az ember kimond dolgokat, amiket ha az emberek komolyan vesznek, akkor megbélyegzik. Velem is ez történt. Hibáztam. Sokadjára az életemben, de ettől kaptam egy feliratot a homlokomra, amit azóta sem tudtam levakarni. Talán ez így volt megírva. Elvégre aki egyszer elbukik, az örökre bukott marad majd.
Bocsánatot akarok tőle kérni. Megint. Mégegyszer. Újra és újra, de amikor szóra nyitnám a számat Slughorn mellénk lép és már hajol is az üsthoz, hogy ellenőrizze. Beledob egy levelet, ami azonnal apró perzseléssel, de gyorsan ég el.
-Gratulálok. Tökéletes.-el van ragadtatva, mint mindig. Én pedig legszívesebben csak Lily felé fordulnék, hogy folytassuk a beszélgetést, de túl sok tekintet szegeződik hirtelen ránk. Slughorn pedig pillanatokon belül befejezettnek fogja nyilvánítani az órát. Nem tudom akar-e még egyáltalán beszélni.

Túl sok figyelő szempár szegeződik ránk, de mégsem intem csendre Lilyt. Túl régóta várok már erre a beszélgetésre ahhoz, hogy most lemondjak róla. Félek, hogy ha most nem élek a lehetőséggel, akkor nem lesz még egyszer ilyen adódó alkalom. Nem tisztázhatom előtte a nevemet, nem tehetem jóvá a hibáimat, és azt nem akarom. Nem tudtám elviselni tovább tétlenül, ahogyan megpróbál elkerülni a tekintete, vagy csak egy halk 'szia' hagyja el az ajkait, amikor elsétál mellettem.
Egyszerűen elég volt a kettőnk között uralkodó némaságból, így ha éppen bájitaltanon kell tisztáznunk az eddig történteket, akkor megtesszük. Az ő tekintete is sokszor siklik végig a minket néző közönségen. Így már biztos lehetek abban, hogy ami most történik, az nem fog titokban maradni itt lent az alagsorban, de nem bánom. Most még biztosan nem. Legalább ezek után elmondhatom majd, hogy én még egyszer megpróbáltam megkeresni Lily íriszeiben azt a régi csillogást, ami éveken át éltetett.
Nem szól közbe, de nem is hagynám neki. Amikor viszont válaszolni szeretne, már Slughorn kiváncsi arca is részese lett a beszélgetésnek, így mindketten elhallgatunk

Csend lesz közöttünk, de szinte az egész terem felbolydul, hiszen megérzik a szabadság édes ízét, hogy elhagyhatják lassan a termet. Lily mintát vesz, én pedig elpakolom a holmimat.
Már éppen készül ismét eltűnni az életemből, amikor sarkon fordul és egyenesen a szemeimbe néz. Szinte alig hiszek a füleimnek, amikor meghallom a szavait. Talán remény az amit érzek. Még egyszer megáll mellettem, mielőtt elhagyná a termet, és szavaitól halvány mosoly jelent meg az arcomon. Talán tényleg csak álmodom.
-Érted megyek majd.-a szemeit figyelem és közben bólintok egy aprót, majd figyelem, ahogy eltűnik a teremből. Talán ez a halál. Már lehet, hogy régen meghaltam és ezt most csak hallucinálom. Ott állok jéggé dermedve egészen addig, amíg az utolsó diák is elhagyja a termet. Ekkor Slughorn a vállamra teszi a kezét, még egyszer megdícsér mielőtt kitessékel a teremből maga előtt.