Elérkezett a nap, amikor Hagrid bizonyíthatja, hogy igenis lehet rá diákokat bízni, és ura a helyzetnek, ha arra van szükség még a Tiltott Rengetegen belül is. Korán, már délelőtt megkezdte a készülődést, hogy minden tökéletes legyen. Nem szeretne csalódást okozni Dumbledore professzornak, de a diákokat nem szerette volna nagyon leterhelni. Nem véletlen tehát, hogy négy órára szervezte az erdő melletti találkozót a hatodévesekkel. Mire kiért a megbeszélt találkozási pontra, a csapat nagy része már kisebb társaságokba verődve beszélgetett vagy próbált ébren maradni a bőséges uzsonna után. - Szép napot mindenkinek! - szólalt meg, amikor már úgy gondolta, hogy mindenki jelen van, akire számított. - Izgalmas délutánnak nézünk elébe. Kezdjünk is neki, és kövessetek! - nem árult zsákbamacskát az erdővel kapcsolatban, mindenkinek tudnia kell, hogy hova mennek, ezért határozottan indul el a fák lombjai alatt. Aki nem mer bejönni, az meg vessen magára. A gyávák büntetése, hogy kimaradnak a jóból. Keskeny, bozótos ösvényen haladtak egyre mélyebbre a sűrű erdőben, és amikor már kellően mélyre értek, ahol a lombkoronán már csak néha küzdötte át magát a fény, Hagrid megállt, és bevárta a leghátul haladókat is, hogy a közelébe érjenek. - Csapatokban fogtok dolgozni, és nagyon egyszerű lesz a feladatotok. A feketéllő fűz beteg és "sárguló" leveleit kell megkeresnetek. Figyeljetek tehát a fekete színre. - körbenéz a társaságon, és egy feltűnésmentesnek szánt torokköszörülés visszhangjában el is kezdi a csoportok beosztását, és a céltalan mutogatást az erdő minden irányába. - Szóval... Adore, Amycus és Marlene lesznek egy csapat, James, Sirius és Lily egy másik. - ennél a két csapatnál egy közeli, innen is látható tisztás felé mutat, hogy arra menjenek. A másik két csapatnak sem lesz veszélyes a terep. Nem hozta volna ide őket, ha fenyegetné őket bármi. Csupa ártalmatlan lény lakik errefelé. - Giada, Alex és Tesanna egy harmadik csapat, és a maradék a negyedik. Tehát Anathema, Remus, Severus és Theodore. - náluk a sűrűn benőtt területek felé mutat, de mielőtt mindenki elindul, egy-egy zacskó narancssárga szalagot ad a csapatoknak. - Ahol fekete leveleket találtok, azokra a fákra kössetek szalagot. Hagrid pedig ezzel a végszóval elégedetten figyeli, ahogy a csapatok elindulnak arra, amerre mutatta nekik, és megkezdik a beteg fák feltérképezését. Azonban, az indulás előtti lelkes készülődés során a kunyhójában hagyta a locsoláskor szükséges tápoldatot. A kérdés már csak az, hogy ezt mikor veszi észre. A következő mesélői reag január 14-én, csütörtökön érkezik. Ha valakinek ez nehézséget okoz, privát üzenet formájában jelezheti.
A hozzászólást Sir Cadogan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 21 Jan. - 22:39-kor.
- Jó, kimondom, amire mind gondolunk: ez egy hatalmas faszság. - állapítom meg a szép, zöld gyepen állva a többi halálsoros között, és csak azért nem gyújtok rá, mert Hagridból kinézem, hogy előbb vág pofán bárkit, minthogy pontokat vonjon le. Aki ekkora, és ennyire imádja ezeket a kurva lényeket - és ezt a gondolatot nem fejezem be, mert még az emésztést sem tettem! - biztos, hogy nem pazarol sokat az emberi illemre. Csak azért nem folytatom a megkezdett megállapítást, mert most persze a kiscsoportos pokoljáráshoz társak is dukálnak, és mintha Hagrid kitalálta volna, hogy megversenyezteti az unalmat és a ki a fasz tudja, mit az erdőben, melyik öl meg minket előbb. A legkevésbé sem örülök, de remélem, legalább gyorsan halunk mindmeg, és Hagrid kurva fái nagyra nőnek, megnyernek valami kertészeti kiállítást, és akkor legalább neki megérte.
-Remek, az öngyilkos merénylő, és Marlene, a feminista. Hogy melyik a rosszabb, arról vitatkozhatnánk. - és fogunk is, mert kétlem, hogy bármelyikünknek lenne fogalma a növények ápolásáról, vagy szándéka a feladat elvégzésére, felőlem meg nyugodtan atomot is dobhatnak ezekre a fákra - Én biztos, hogy nem fogom egész nap ezeket tapogatni. Mitől lesz jobb, ha az egész fát megjelöljük? Mindegy, gondolom Dumbó amúgy is csak be akarja fejezni az elkezdett munkát, és kinyírni mindannyiunkat. Mókusok által. Mivel nem az én kezembe nyomta a fekete gyász-lepleket, most végre rágyújthatok. Evans a prefi, de hát pechére csak maguktól vonhat le pontokat, és biztosan lefoglalja majd minden létező idegsejtjét, hogy féltékennyé tegye Snapet, aki itt sincs. Nem akarok általánosítani, de mindenki jóval kevésbé beszámítható, amíg szűz.
Anathema Avery nem szívesen vallotta volna be - főleg Ms. Malone újabb rosszindulatú közlése után - de valóban kíváncsi volt rá, mi támadhatta meg a feketéllő füzeket, amelyek létezéséről az erdőben hallott, de épp emiatt lehetősége neki sem nyílt megtekinteni őket. Zavartan pillant a mellette megálló Theóra, és el sem tudja képzelni, mihez fognak kezdeni Remussal és Severussal négyesben, lévén egyikük sem volt kifejezetten beszédes, érzése szerint túl boldog sem az események láncolatát szemlélve. - Indulhatunk akkor...? - elindul lassan apró, alkalomhoz passzoló csizmás lábain, és mélyen beszívja az erdőt maguk körül. Biztos volt benne, hogy a társai mind máshogy kívánták eltölteni ezt a délutánt, talán kora estét, de nem volt ellenére a legális kaland, amelyet azért mégis ott ejtenek meg, ahol tilos volna megfordulniuk. Anathema Avery Mr. Hagriddal szemben értette, hogy ha valami kíváncsi les rájuk a fák közül, csak ideig-óráig parancsol majd ennek a kíváncsiságnak, mielőtt megmutatkozik.
- Van nálam csokoládé, ha.. szünetet szeretnétek tartani. - próbálja a kedvüket legalább annyira felderíteni, hogy ne teljes csendben teljen el a következő pár óra, és jelzésértűen a táskájára pillant. A sűrűn benőtt rekettyés azonban nehezen fogja megadni magát, és valószínűleg így is hamarabb, mint a társai. - Szerinted a barátnőd nem lesz féltékeny? - kérdezi halkabban Theótól, miközben átverekszi magát kevés sikerrel az ágak között, és megpróbálja kiszabadítani őket a pulóvere vállából és ujjából, még kevesebb sikerrel - Nem szeretném, ha megismétlődne a múltkori.. Végül menthetetlenül belegabalyítja magát a bokrok összességébe, és savanyú arckifejezéssel kell segítséget kérnie a három fiútól. Talán valóban szerencsés az a csokoládé.. bocsánatkérésként sem utolsó.
- Mi? - A feladat hallatán felvonom a szemöldököm. Hát nem pont ez lebegett a lelki szemeim előtt, amikor Hagrid azt mondta, izgalmas délután elé nézünk. - Ennyi? - Automatikusan Jamesre nézek, aztán Remusra, aztán megint Jamesre. Annyi Tiltott Rengetegben tett kirándulás után arra számítottam, valami újat és életveszélyeset mutatnak az erdőből, nem azt, hogy végképp halálra untatnak vele. Micsoda csalódás. De Hagrid annyira izgatottnak és megdicsőültnek tűnik, mint amikor egy gyerek először fog pálcát a kezébe, úgyhogy visszafogom magam. Még lehet, hogy közben látunk valami érdekeset, vagy mondjuk tök véletlenül megtaláljuk a tökéletes fát arra, hogy rálógassuk Snivellust a nagylábujjánál fogva. Ezt a reménysugarat meg is osztanám gyorsan Ágassal, de kiderül, hogy Remust máshova osztják (jelentőségteljesen ránézek, hátha olvas a gondolataimban, ugyanis így neki kell egyedül keresgélnie azt a tökéletes fát, és sajnos élek a gyanúperrel, hogy csalódást fog okozni e tekintetben). Mi meg Evanssel alkotunk egy csapatot. Gondolom, Ágas örül, mert Evansszel szívesen alkotna egy egész kviddicscsapatot, bár gondolom, nem most itt a Rengetegben akarnak nekilátni a termelésnek. Vagy legalábbis reménykedem benne, hogy Evans úrilány, és még mérlegel, mert én nem tartom a pálcát közben, az ziher. - És aztán? - sürgetem a vadőrt. - Egyáltalán mit tudnak ezek a fák? Agresszívek? Mondd, Hagrid, hogy legalább néha-néha embert esznek - rávigyorgok Evansre, és önjelölt csapatkapitányként elveszem a mi csapatunknak szánt szalagokat, bár csak azért, hogy utána menet közben odaadjam Evansnek, elvégre ő a prefektus, vagyis már hozzá van szokva a teljesen értelmetlen és céltalan felelősségvállalásokhoz.
Vetek egy kicsikét irigykedő pillantást a sűrűbben benőtt és valamivel többet ígérő terület felé, aztán elindulok a jelzett irányba a tisztáshoz, és tapintatosan csak akkor jegyzem meg, amikor Hagrid már biztosan hallótávolságon kívül van: - Nem nagyon értem, mire kellünk mi, mért nem mondjuk másodéveseket szerződtettek. Vagy a fekete és a narancssárga szín felismerése már RBF szintű anyag?
Nagy reményekkel álltam a mai izgalmas feladat elébe. Ugyan az erdő terepe még mindig frusztrál némileg, de ettől el tudok tekinteni most, hogy ennyien megjelentünk itt és még Hagrid is velünk tart. A táskámba a szokásos 'túlélő' felszerelést pakoltam, néhány bájitalt és hasonlót mindig magammal hordok az esetleges problémák felmerülése végett - a múltkor is jól jött Gia helyzetében -, valamint egy kis nasit, ha sokáig elhúzódna a kalandozás és lekésnénk a vacsorát. Figyelmesen hallgatom végig Hagrid mondandóját a fákról, e közben még érzek is némi motiváltságot, de amikor nem abba a csapatba osztanak be, amelyikbe egyébként szerettem volna, megejtek egy kisebb fintort és a szobatársaim mellől átállok Amycus és Adore mellé, átveszem a szalagokat, majd a tisztás felé indulok. Adore hozzáállása és szókimondósága már most nem tetszik. Emlékszem rá, hogy a múltkor Tess miket mesélt róla és bár nem vagyok az a típus, aki egyből ítélkezik, de most ez a pillanat is elérkezett azt hiszem. Kicsit komor fejjel tekintek a lány felé. - Igen, erről valóban vitatkozhatnánk, de magadat is belevehetnéd a repertoárba azért, kedves Ms. Tökéletes. - Lépek kicsit odébb és a környező fákat kezdem el lesni. Nem mondom, hogy a gyógynövénytan távol állna tőlem, de ez a része azért kicsit kiesik abból, ami engem érdekel a tárgyból. Mindenesetre megpróbálom elvégezni a feladatot. - Ha most, együtt, elkezdjük akkor gyorsan elhasználjuk az összes szalagot és kész. Utána azt csinálsz amit akarsz. - Nem tudom, Amycus milyen véleményen van a feladatot és a csapatfelosztást illetően, de remélem abban egyetérthetünk, hogy jobban járunk, ha nekiállunk. Közben természetesen nem tudom megállni, hogy a többi csapat felé is elpillantsak.
Olyan, mintha egy egész évtized telt volna el az, hogy Hagrid azt mondta, izgalmas délutánnak nézünk elébe, és aközött, amikor közölte az egész idesereglett bagázsnak, hogy a feketéllő fűz beteg és "sárguló" leveleit kell megkeresnetek. Értelemszerűen ez meglehetősen nagy csalódottságot vált ki az emberek egy jelentős hányadából. Én azonban sokkal csalódottabb vagyok, mikor meghallom, hogy nem együtt leszek a sleppemmel. Nem mintha azt hinném, olyan nagy hasznukat venném, sőt, egyáltalán nem, de más sleppekben még csak közelről sem vagyok elég felszabadult. Bociszemeket meresztve nézek Lily, James és Sirius felé, akik egyre távolodnak, én még várok egy kicsit, hátha Hagrid rájön, hogy rosszul mondta a beosztást, de mivel nem történik meg, cseppet sem sietős léptekkel, odamegyek hozzá és elveszem tőle a szalagokat, majd csatlakozom a csapatomhoz éppen, amikor elindulnak a sűrű felé. - Te aztán tudod, hogy kell lelkesíteni az embert, Ana – egy visszafogott, de meglehetősen hálás mosolyt küldök felé, miközben már alig várom, hogy az a szünet bekövetkezzen. Már éppen nekivágnék a rekettyésnek, Ana és Theo mellett, zavaromban alaposan kerülve Severus pillantását és lehetőleg közelségét, mikor látom, hogy a lány teljesen belegabalyodott. Zsebre dugom a szalagokat, és némi illetlennek tűnő nyúlkálás után sikerül is kiszabadítani, viszont, amikor rájövök, hogy körülbelül végig ilyennek ígérkezik az út, előveszem inkábba pálcámat. Egy taroló átokkal tisztítom meg Ana előtt az utat. - Ha libasorban haladunk, nem kell kipusztítsuk az egész növényzetet. Egyébként a szalagok nálam vannak. De azt hiszem, sokkal hatékonyabbak tudunk lenni, ha szétosztom. Annak reményében, hogy olyan csapattagokkal hozott össze a sors, akik komolyan veszik a szegény haldokló füzek sorsát, kiosztom mindenkinek egyenként a rá eső adagot, megint csak kerülve Severus tekintetét, ami most már egyre nehezebbnek tűnik.
Lily Evans, James Potter, Severus Snape and Sirius Black kedveli
Nevetek egyet a mellettem álló Adore megjegyzésén. Semmi kedvem ehhez az egészhez. Szerettem volna ma csak pihenni, eltölteni egy kis időt Adoreral, talán sakkoztam volna a klubhelyiségben valakivel, aki még hajlandó velem játszani, este pedig írtam volna végre apámnak, amit múlt hétvége óta nem tettem meg. És, azt hiszem, Anathemával is töltöttem volna pár órát. Örülök neki, hogy újra beszélünk, és nem érzem magam olyan rosszul mindig, amikor hozzá kell szólnom, nincs bűntudatom végre. Nem tudom, hogy valaha képes lettem volna feldolgozni ezt az egészet, ha végül tönkre megy közöttünk valami. Miközben Hagridot nézem és hallgatom, fejben teljesen máshol járok, olyannyira, hogy szinte nem is hallom, mit mond- tudom, hogy nem a legjobb húzás pont a Tiltott Rengetegbe tett túra előtt elkalandozni, de a legutóbbi hosszabb beszélgetésünk óta leköti a gondolataimat, amit Anathema mesélt. Első éjszaka álmodtam a képpel, ahogy anyám élettelenül, kimeredt szemekkel fekszik mellettem, beszorulva a romok alá, és miután felriadtam, vélhetően olyan hangos vergődést követően, hogy a szobatársaim is felkeltek (ha nem is említették), és fogalmam sincs, hogy Ana hogy élte túl az egészet érzelmileg. Különösen így, hogy ellöktem. Ezen kívül, természetesen elkezdett foglalkoztatni az eddig egyszerűnek hitt kérdés: mi történt anyámmal? Mi történt ott pontosan. Fogalmam sincs, hogy mit higgyek már. Tudni akarom a választ, mindenképpen tudnom kell, de félek, hogy soha nem fogom tudni, hogy mi történt. Csak halványan fogom fel, hogy a fekete fákat kell keresni, és őszintén szólva amúgy sem vagyok jó a növények felismerésében, úgyhogy kissé bután nézek csak Hagridra, amikor elkezd beosztani minket. Azt várom, hogy házak szerint leszünk beosztva, úgyhogy kellemes meglepetésként ér, amikor meghallom, hogy Anathema mellé kerültem. Vetek egy kissé bűntudatos pillantást Adore felé, miközben odaállok a többiekhez. Lupint nem ismerem szinte egyáltalán, de amennyire tudom, viszonylag hasonló az érdeklődési körünk. Azt hiszem, a barátait is hasonlóan válogatja meg, neki is vannak nála népszerűbb, de jóval szerényebb értelmi képességekkel rendelkező barátai. Ami Snapet illeti- nos, azt hiszem, az új lengyelen kívül ő a legfurább évfolyamtársam, de soha nem volt vele problémám. Még azt is mondhatnám, hogy félig-meddig barátok vagyunk. Az intelligenciája tiszteletreméltó, és úgy érzem, hogy ő is kedvel engem. - Aha, persze...- kicsit zavarban vagyok Anathema mellett a gyógynövénytanon történteket követően. Fogalmam sincs, hogy most mi van, hogy most ő mit érez, azt hiszem, hogy komolyan megbeszélni nem volt lehetőségünk. Lehet, hogy csak egy nagyon érzelmes pillanatnak látta az egészet, lehet, hogy most szeret engem, és azt gondolja, hogy együtt vagyunk. Ha az utóbbi, akkor még undorítóbb szemétség volt, amit csináltam, mert akkor végül vagy őt, vagy Adoret bántani fogom. Egyikük sem érdemelné ezt. - Aha, majd tarthatunk... akkor melyik fára kell rákötni a szalagot? Nem figyeltem, bocsi.- kicsit elnézést kérőn nézek mindenkire a csapatban, ahogy haladunk tovább. - Hát, nem tudom. Végül is, ez csak egy hülye iskolai feladat. Nem hiszem.- Anathema szemébe nézek, kicsit el is pirulok, főleg akkor, amikor beszorul a növényzetbe. Gyorsan segíteni is próbálok neki kigabalyodni, de elég sokáig ügyetlenkedek hozzá, hogy Lupin megoldja helyettem, és kicsit talán még jobban zavarba jövök attól, hogy nekem eszembe sem jutott varázslatot használni ehhez. Amúgy sincs ötletem, hogy melyiket használnám. Bólintok a felvetésre, én sem akarom, hogy feleslegesen kiirtsuk az erdőt, amikor azért jöttünk, hogy megvédjük. Egészen biztos vagyok benne persze, hogy ez a megjelölési mód nem túl hatékony, főleg, hogy szerintem nem is mindenki vette fel innen a RAVASZ szintű gyógynövénytant, és biztos, hogy lesz kimaradó fa, meg olyan megkötött, amin nincs semmi baj- erre egészen biztos, hogy egy fára, ami annyira nem fekete, csak mohás, meg nem is fűz, megpróbálok szalagot kötni. Hihetetlenül időtlennek tűnik ez az egész. - Oké... szerintem tartsunk szünetet. Gondolom, felfoghatjuk ezt az egészet ilyen csapatépítő-szerűen. Sev?- nem tudom, hogy elsősorban miért tőle kérek engedélyt. Valószínű azért, mert négyünk közül ő lehet a legkevésbé kompatibilis az „öröm” kifejezéssel, és nem láttam soha szünetet tartani tanulás közben sem. Elég ijesztő. Remélem, hogy kicsit feloldódik a csokitól, meg hogy nem mondtam végig a teljes keresztnevét.
Bár nincs ellenemre a tanulmányi célú kirándulás - amelyet azonnal meghiúsít, hogy nem volt semmiféle követelmény az ittlétre, így megint összefújta a szél a szemetet az egész évfolyamról - ezt a délutánt minden bizonnyal mindenki tölthetné valami hasznosabbal. A teljesség igénye nélkül valóban, bármi hasznosabbal. Gyanítom, a megjelentek nagyobb százaléka lehetőséget lát csak az egészben egy újabb tétel kipipálásra a bakancslistáján, éljen, dugtam az erdőben is, bár ez legalább a saját csapatomat nem fenyegeti - Lupin a mérgező barátai nélkül biztosan elviselhető, Nottot és Averyt pedig lefoglalja, hogy a hormonjaikban tobzódjanak, de túl szabálykövetőek ahhoz, hogy ezt ne a feladat végrehajtása közben csinálják, hamarabb mehetünk a dolgunkra.
Szó nélkül veszem el a nekem szánt szalagokat - aminél kell, hogy legyen valami tartósabb megjelölési módszer, de ha Dumbledoret csak ennyire érdekli, minek fáradni vele, ez inkább valami kedves csapatépítő lehet, ami majd remek hangulatban telik el, közmunka, mámor, Provance. Már az sem idegesít, hogy Evans kerül. Dehogy idegesít. A rendíthetetlenség sötét, undok szobra vagyok, lelkem a tudomá.. A rendíthetetlenség sötét, undok szobra megáll, és unottan végignézi még előbb, hogy szabadítjuk ki Averyt, akiről eddig reméltem, hogy majd a hatékonyságot képviseli, de ezek szerint még a flóra is veszélyt jelent rá. - A hugrabugosokra, Nott. Csak öt egész percig lehetne, hogy nem a péniszeddel gondolkodsz? Az újítás nevében. - minden maradék bizalmam Lupinban nyugszik, aki meg kerül, mint a pestist. Helyes. A sötétség rendíthetetlen, undok szobra helyeslően bólint, mikor megmentette a pompomlányt, megmentette a világot, és nem kell attól tartanom, hogy ő is a hormonjai áldozatává válik. - Vezess akkor, Lupin, te vagy az egyetlen köztünk, aki nem ön és közveszélyes. - bár a helyzet adná magát, hogy most különböző megjegyzéseket tegyek rá, de még az ő hitványan megválasztott szabadideje is nyilván értékesebb, mint egy parttalan civakodás, úgyhogy csak utat engedek nekik, és csak Averyre és Nottra vetek lesajnáló pillantást - Minél hamarabb végzünk, annál hamarabb megszabadulunk egymástól és valamiért kétlem, hogy Lupin és Avery a nem létező csapatunk tagja akarnának lenni.
Rajtam nem múlik a fák sorsra, a hozzám legközelebbire kötök is egy szalagot a rövid túra után, de ezt is megszakítja, hogy nem akarom elhinni, amit látok, pedig hát a rohadt életbe. - Mondd, Nott, mit csinálsz. - már nem is kérdezek, ez csak kijelentés, megvakarom az állam, és hiába vagyok jelen, ez nyilván nem lehet lehetséges. Ha vannak istenek, nyilván mind gyűlölnek - Nézd, lehet, hogy neked derogál az angol nyelv értelmezése, de azzal is jobban járnánk, ha elénekelnél egy népdalt. Nézd meg, Lupin mindjárt megbánja azt is, hogy él, kezd el inkább az Esik esőt, és hagyd azokat a tölgyeket.
Nottnak csak szerintem van rókafeje?
Remus Lupin, Lily Evans, James Potter and Theodore Nott kedveli
Ez az egész annyira Hagridra vall, rámosolygok, de őszintén? Semmi kedvem itt túrázgatni, még vár rám a bájitaltan beadandó befejezése, és még ki kell találnom, hogyan kerüljem el az édesnégyest vacsora után - senkinek nem hiányzik a "Potter már megint el akarja kérni Evans löttytan háziját" nagyjelenet, aminek általában ordítozás a vége, mert ugye mind emlékszünk arra az esetre, négy évvel ezelőtt, amikor volt képe kidobni az ablakon, mondván, mi a francnak írok házit nyitott ablak mellett, és különben is, Siriusnak ment volna a dobás. Szóval, összességében kínzóan jó a memóriám, ha Potterről van szó, és van jobb dolgom is, mint Hagrid reményteli pillantását követve feldíszíteni az erdő fáit - nem is értem, miért töprengek ezen ennyit, mikor megtehetném, hogy felkiáltok, jaj, fennhagytam valamit a szobánkban, sarkon fordulok, és nem jövök vissza, sőt, még meg is paskolom majd magam mellett a szófát, foglaljatok helyet, mikor Potter és Sirius betámolyognak a klubhelyiségbe, falevelekkel a hajukban és gallyakkal a -
Hagyjuk is. A csapatbeosztást hallva több gondolat is átfut a fejemen gyors egymásutánban, amelyek közül most egyet sem részleteznék - de kicsit jobban örülnék, ha Remus nálunk lenne, és nem lehetnék boldogabb, mert a szemem sarkából még éppen láttam, ahogy Severus felém pillant. Hát, ez van. Járhattam volna rosszabbul is. Lehetnék kiállhatatlan, arrogáns, lenéző pöcsfej, letiporhatnám gondolkodás nélkül a barátaimat, mint a száraz füvet, de nem teszem, mert makacsul hiszem, hogy különb vagyok, mint egyesek, a másokról nem is beszélve. Egy elég egyértelmű kézmozdulattal hozom Sirius tudtára, hogy mit gondolok az emberevő fákra vonatkozó megjegyzéséről, de a szalagokat azért átveszem, valami azt súgja, legalább így gyorsabban fogunk végezni, mintha ők végigökörködnék az egész délutánt. Azért úgy helyezkedem, hogy szorosan Potter mellett sétálhassak. Sosem lehet tudni, nem igaz? - A másodéveseket talán nem akarják behozni az erdőbe - vállat vonok, majd viszonzom Sirius vigyorát. - Értsd: értünk nem kár. Na, húzzatok bele, srácok, nem akarok itt megöregedni! - Hátravetem a hajamat, és elindulok a fák között. Vajon Hagrid megharagudna, ha csak ledobnánk a szalagokat a fűbe, elásnánk és elrohannánk?
Remus Lupin, James Potter and Sirius Black kedveli
Váratlanul ért, hogy beküldenek minket a Tiltott Rengetegbe, annak ellenére, hogy Dumbledore szinte minden évet úgy kezd, hogy elmondja, oda senki nem mehet be, az összes diák számára tiltott terület. Főleg nem értem, hogy ez az egész hogy lehet jó ötlet tanári felügyelet nélkül, mert, valljuk be, a háztájőrző nem tűnik alkalmasnak rá, hogy megvédjen bárkit attól, ami itt van. Valószínűleg kvibli, legalábbis nem nagyon láttam még varázsolni. Bármennyire utálom Adoret, kicsit mosolyognom kell a megjegyzésén. Csak sóhajtok egyet, kicsit lemondóan nézek Anathema, Marlene és Lily felé, amikor kiderül, hogy szétszórnak minket. Kicsit aggasztónak tartom, hogy Anathema Theodore mellé kerül, még ha talán már túl is vannak az egész megbeszélésén azóta a rendkívül kellemetlen gyógynövénytan óta, a bátyám mostanában idiótán viselkedik. Rengeteg csalódás ért Theoval kapcsolatban anya halála óta, néha úgy érzem, hogy még a legalapvetőbb empátia is hiányzik belőle, és semmi együttérzést nem mutatott sem felém, sem apa felé, sem Nath felé. Ha megint hisztizni fog, főleg az erdőben, az veszélybe sodorhatja őket. Őszintén remélem, hogy Remus valahogy egyben tartja majd őket- a mardekáros világfájdalmas varjú gyerektől nem várok semmit. Fogalmam sincs, hogy Lily miért barátkozott vele egyáltalán bármikor. Vetek egy kérdő, „mi a fasz?” (pardon: „mit jelentsen ez?”) pillantást Hagrid felé, amikor rájövök, hogy sikerült három mardekárossal egy csapatba raknia. Nem igazán van velük problémám általánosságban, régen biztos is voltam benne, hogy oda fogunk mindhárman kerülni, de annyira nem örülök a helyzetnek. Lehetne persze rosszabb is, legalább nincs közöttük Adore, vagy Theodorenak az a fogyatékos kviddicsező barátja, aki valamiért hihetetlenül irritált mindig. Ezzel a hárommal szerintem soha nem beszéltem két mondatot sem, és nem tűnnek kötekedősnek- és meglepő módon, ha jól tudom, egyikük sem aranyvérű. Átveszem a szalagokat, vetek még egy pillantást a barátaim irányába, azután elindulok elöl. - Rendben... hozzuk ki ebből a maximumot!- nincs túl sok lelkesedés a hangomban, ahogy megszólítom őket, és szétosztom a szalagokat. Nem tűnik nehéznek a feladat, viszonylag könnyen lehet még ebben a fényben látni a sárga leveleket, úgyhogy ahogy szétválunk, rögtön meg is kötöm az egyik fa törzsét. A harmadiknál teszek egy próbát néhány bűbájjal, hogy gyorsabb-e, de a feladat túl aprólékosnak, túl specifikusnak érződik hozzá, úgyhogy újra kézzel csinálom. Kedvem lenne a tizedik után káromkodni, rágyújtani, ráadásul én nem voltam elég előrelátó hozzá, hogy valami ételt pakoljak, de igyekszem megtartani a kifejezéstelen, valamennyire pozitív arckifejezést. Azt akarom, hogy az utolsó három évemre emlékezzenek, ne az első négyre, úgyhogy minél messzebbre kell száműznöm ezeket a viselkedési formákat. Odacsapódok a többiek mellé az ötödik fa után, és pár másodpercig csendben haladok mellette, befelé az erdőbe. Sajnos azt nem sikerült Hagridnak kifejtenie, hogy mennyire kellene mélyre mennünk, de a nap állása alapján elég késő van, úgyhogy bizonyára egy-másfél óra, és visszahív minket. Érzem, hogy ki is kellene mennem, de semmi kedvem ezt elsőnek megtenni. Távolról még mindig hallom a többi csapatot, és elég sok horror történetet hallgattam hozzá rádióban az elmúlt éjszakákon ahhoz, hogy tudjam, azzal technikailag jelezném, hogy én akarok meghalni először. Fogalmam sincs, mi él itt pontosan. Vetek egy pillantást Darganra magam mellett, és úgy döntök, bedobom az egyetlen közös témát, ami hirtelen eszembe jut. - Mondd, mit eszik Malone a bátyámon? Neked mondta esetleg? Őszintén nem értem, ő mindig népszerű volt, a Theodore meg mostanában annyira kínos. Ebben az évben meglehetősen nagy f... változásokon ment át a viselkedése ráadásul a rossz irányba.- gondolom, a mardekáros lány is szívesebben lenne a barátnőjével, mint velem, de őszintén érdekel, hogy erről mit mondott neki Adore. Tényleg nehéz elképzelni, hogy mit eszik azon, hogy valaki annyira figyelmetlen, hogy hagyja aludni a nyitott erkélyajtó mellett viharban, vagy hagyja, hogy az egész család hallja, mikor csinálják. A hangok alapján ezt a részét élvezi, de biztos találna tapasztaltabbat a bátyámnál. - Csak szerintem fogunk itt maradni sötétedés utánra? Szerintem fogalma sincs róla, hogy mennyi ideig tart megtalálni az összes feketéllő füzet. Főleg, hogy ilyenkor minden fának vannak sárguló levelei.
+18 Hosszan gondolkodom a tükör előtt állva, hogy nem lehetne-e véletlenül ezt mai kis kirándulást valahogy elodázni. Mondhatnám például azt, hogy meghaltam, jelenleg amellett, hogy hullának érzem magam eléggé hasonlítok is egyre, már meg kellene kérnem valakit, hogy ásson el és minden kibaszottul szép és jó lenne. A szemeim karikásak, a bőröm még a szokásosnál is sárgásabb és rohadtul nem a szimplán ázsiai értelemben. Belefájdul a fejem a ténybe, hogy tényleg ki kell tennem a lábamat a kastélyból és az évfolyamtársaival keringeni abban a kurva rengetegben orrvérzésig. Egyáltalán ki találta ki ezt a baromságot? Minél szarabbul érzem magam annál jobban kell kinéznem, ezt ismételgetem magamnak, miközben sötétvörösre rúzsozom a számat és összefogom a hajamat. Talán lehetőségem lesz kicsit kettesben maradni Adore-ral, most már igazán mondanom kellene valamit, nehezen viselem az értetlen-irritált pillantásait, amit hol az arcomra, hol a hátamra vet. Ezzel a szép reménnyel gyalogoltam végig az ösvényen, pedig szívem szerint már ezerszer megfordultam volna. Szédültem és fáztam, de nem akartam, hogy ezt bárki észrevegye. Nem tudtam kiszámolni, hogy mennyi ideig leszek képes tartani magam, két napja ettem utoljára, volt nálam némi kaja ájuláspara esetére, de semmi kedvem nem volt enni is belőle. Beosztják a csapatokat, naná, hogy Adore-ral különszednek minket, mint a rossz ötéveseket szokás az óvodában, nehogy véletlenlen vagy inkább direkt magunkra gyújtsuk az erdőt. -Hogy a jóisten véreres faszát…-sóhajtok csalódottan. Sejthettem volna, hogy ez sem úgy fog alakulni, ahogy én azt szeretném. Megkapom két háztársamat meg a nőstény Nottot, ha esetleg még nem lenne elegem belőlük családi szinten. Remek vicc, kurvára imádom! -Vajon elég hosszú ez ahhoz, hogy felköthessem magam vele?-forgatom a szemem a szalagok láttán vigyorogva a saját morbid humoromon, pedig ebben az egészben semmi mosolyognivaló nincs. Ami azt illeti kicsit sem foglalkoztatnak a fák meg a leveleik, irreleváns ez az egész. Egyszerre vagyok éhes és van hányingerem, nem érzem magam túl komfortosan. Hagyom a többieket kibontakozni, egy ideig csak sétálok utánuk és csendesen fortyogok magamban, ebben zavar meg a Nott lány a csacsogásával. Az első reakcióm egy flegma grimasz lett volna, de gyorsan kapcsolok, végül is még hasznomra is válhat ez a kis beszélgetés, láthatóan egyezik a véleményünk az Adore-Theo párost illetően. -Tudja a faszom mikor mire van gusztusa-vonom meg a vállam- bírja a groteszket, gondoltam ennyi, de azt sosem hittem volna, hogy össze is jön vele. Hánynom kell tőlük. Igyekszem nem konkrét érzelmeket, csak általános undort sugározni, a legkevésbé az hiányzik, hogy pont ő tudja meg mi is rejlik az indokolatlan dühöngés és makrancosság mögött. Nem tudom őt miért eszi ennyire a franc a furcsa páros miatt, gondolom idegesítőnek és hangosnak találja Adore-t, főleg mikor…nem, nem akarok erre gondolni, az kiülne a pofámra is. -Kurvára kint fognak hagyni minket-mosolyodom el, ezzel igyekszem elfedni a borzongást, ami végigfut a hátamon, remélem ennél már nem lesz hidegebb, befagy a seggem. -Mint a csalit szokás, amíg valami ránk nem harap-csattintom össze a fogamat és halkan kuncogok mellé, hogy kicsit törjem a jeget, közben előveszem a cigisdobozom a zsebemből és a lány felé nyújtom- sötétben meg minden fa pont ugyanolyan, kibaszottul szürke, amúgy meg valami nagyon rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban. Kérsz egy szálat?
Néha az ember csak elgondolkodik rajta, hogy nem gyilkolta le még egymást a fél évfolyam, tudod, csak körbe nézel, aztán rájössz, hogy mindenkit utálsz, és amúgy is mindenki utál mindenkit, oda van írva a mocskos pofájukra, hogy ha csak öt percre maradnának magukra az erdőben, képesek lennének nem is pálcával, de ököllel egymásnak esni – és ha most itt lenne Peter, ezt nagyon jól ki tudnám beszélni vele, vagy ezer mugli filmforgatókönyvnek adnánk alapot. Na, mindegy. Azért volt valami sajátos bája Hagrid lelkesedésének, még akkor is, ha ebből a lelkesedésből mára csak ő hozott magával. Én bámultam a füvet, Evans haját, Sirius felvont szemöldökét, Remus kétségbeesett pillantását – nagyjából ebben a sorrendben, míg csoportokba osztottak és kiosztották a feladatot, mindeközben pedig csendben álltam, csendben tűrtem, mert az első roxfortos hetek valahogy sohasem a kielégítő mennyiségű alvásról szólnak, és ha délutánra raknak órákat, van, hogy az embernek – illetve nekem – az egészhez semmi kedve, és még azt a szégyent is meg kell élni, hogy még egy vicc sem jut eszembe, amivel az egészet el lehetne csapni. Az erdő világosban mostanra unalmas, én tulajdonképpen nem is értek a fákhoz és… Merlinre, hol a fejem? Azért még valahol a közelben, ugye? Vissza Evans hajára – ma különösen vörös. Vissza Sirius felvont szemöldökére – vagy akármit is csinált, Evans haja felülírta. Vissza Remusra – elvesztettük. És erről beszélek amúgy, miért gondolja Hagrid, hogy jó ötlet szegény fiút Hogynelus (mert haha, érted, persze helyett hogyne, haha, érted, nem, ma tényleg nem vagyok elememben, délután négy van, a fenébe is) mellé sorolnia, ha egyszer lehetne nekünk is egy legendás négyesünk. Csak képzeld el. Csak képzeld el, hogy el mered képzelni! Mármint, most nézd meg Evans haját – ez lesz a végzetem. És ez most nem olyan hősromantikus megjegyzés akart lenni, de mondjuk az ok, amiért lemaradok fél lépést mögöttük (mármint Sirius és Evans mögött), mert elbambultam, mert jól titkoltan kretén vagyok, meg mert nem is nagyon értem még, hogy minek és mit csinálunk itt. - Jó, de a tisztáson nincsenek fák.
Ha valami nem mindennapi dolgot csinál valaki, vagy olyan helyre megy, ahova valószínűleg - sőt, szinte biztos - nem kellene, akkor gyakorlatilag gondolkozás nélkül mondom azt, hogy gyerünk, csináljuk. Igen, akkor is, ha egyébként az én véleményemre egyáltalán nem kíváncsi senki sem, ráadásul nem is hívtak, hogy csatlakozzam hozzájuk. Nem baj, én attól még megyek, mert miért ne. Pontosan így áll a helyzet a mostani, Rengetegbe tett kirándulással is. Tudom, hogy Marlene is jelentkezett rá, és hazudnék, ha azt mondanám, nem gondolok bele, mi lenne, ha esetleg egy csapatba kerülnénk. Ez persze nem következik be, mert... egészen egyszerűen azért, mert ekkora szerencsém már nem lehet. Na mindegy, ez van. Nem lenne ezzel semmi gond, ha nem kellene még a lányok trécselését is hallgatni közben... és mivel nem vagyok benne biztos, hogy el lehet -e szakadni a csapatunktól, így inkább úgy döntök, hogy maradok, és megpróbálom kizárni a fejemből a beszélgetésüket, az az ő dolguk. - Na, ne hisztizz, Gia, hanem indulás! Nem kötöd fel magad, mert a végén még azt fogják hinni, hogy az én kezem is benne van a dologban... nyomás! Veszem át gyorsan az önjelölt parancsnok szerepét valakinek azt is kell alapon. Most valahogy nehezemre esik, hogy ne küldjem el melegebb éghajlatra őt is, meg körülbelül mindenki mást is. Fogalmam sincs, mi lehet velem, de az biztos, hogy ha ez továbbra is így marad, akkor nem állok jót magamért. Éppen ezért döntök úgy, hogy a továbbiakban csak akkor szólok, ha nagyon muszáj, egyébként pedig csak megyek előre, és morcosan magam elé nézve figyelem a fákat... amik egyébként totál egyformák, úgyhogy ez így érdekes lesz.
Fail-safe trigger, lock down call, wipe the dry clean slate, quick, sound the alarm, no escape from the truth and the weight of it all, I am caught in the web of a lie
Ha Hagrid nagy teste nem tornyosulna a Tiltott Rengeteg előtt, akkor is észrevenném az évfolyamunk diákjaiból összeverődött csapatot. Még csukott szemmel is, hiszen ilyen hangzavart kevesen tudnak kizárni. Már éppen indulnak be az erdőbe, amikor odaérek hozzájuk, hogy végre csatlakozhassak. Az eredeti tervem az volt, hogy ezt is szépen ellógom, mint mostanában sok minden mást, de apám ígyis ki van kelve magából a viselkedésem miatt és egyre gyakrabban fenyegetőzik azzal, hogy átvisz a Durmstrangba, ha nem javítok a jegyeimen és a hozzáállásomon. Nesze neked szabálykövetés! Most itt vagyok, legyen ennyi elég. Pár lépéssel lemaradva lehuppanok a földre és a fűszálakat tépkedem, míg az a behemót Hagrid éppen bemutató tart vagy magyaráz vagy esetleg mind a kettő. Nem figyelek oda rá, mindössze az köti le a figyelmemet, hogy ne vágjam meg magam a fűvel. Ennek ellenére a nevemre felkapom a fejem és felpattanok. Pár másodpercig csak bámulok előre bambán, mire eljut az agyamig, hogy csapatokba vagyunk beosztva és azért kell Adore, illetve Marlene McKinnon mellé szenvednem magam. A szó szoros értelmében vánszolom oda magam a két lány mellé és egy nem túl bíztató mosolyt lövök feléjük. - Ne vitatkozzunk, hölgyeim – mindössze ennyit fűzök hozzá az apró összeszólalkozáshoz, hiszen nem akarom Marlene előtt leszedni Adore fejét azért, mert öngyilkos merénylőnek nevez. A múltkori kis incidenst juttatja eszembe, ami kicsit sem volt szándékos, s haragot ébreszt fel bennem a megszólítása. Amikor arról volt szó, hogy ez kettőnk közt marad még csak emlegetés szintjén sem kellene felhozni. Plána nem mások előtt. – Inkább adj nekem is egy cigit, Adore – nézek a lány felé kérlelően. Ugyan az én zsebemben is lapul még pár szál, de mindig jobb az ingyen bagó. - Mit is kell csinálni, McKinnon? – pillantok a másik lány felé hanyag módon. – Nem igazán figyeltem arra, hogy mit mond Hagrid. Magyarázd el, aztán csináljuk, mert le akarok lépni – körülnézek a tisztáson, ahol vagyunk. Furcsa így látni a Tiltott Rengeteget, nem sűrűn jártam itt nappal, éjszaka is mindössze néhány alkalommal, de az még mindig több az előbbinél. Így nem is tűnik félelmetesnek.
Fél óra sem telt el, hogy az évfolyam Hagrid vezetésével megkezdte a feketéllő füzek megmentését. Igazán jól haladtak a munkával, ez már külső szemlélőként is látszott, Hagrid ezért már most, a munka felénél elégedett volt azzal, amit megszervezett. Ez volt az esélye, az ugródeszkája, hogy egyszer tanítson majd az iskolában, és bár csúnya dolognak tartja, hogy kihasználja a diákokat ennek érdekében, jelenleg ez nem jut eszébe. Fontosabbnak tartja a füzeket. Büszkeséggel tekint végig a diákokon, és még egy csepp könnyet is felfedezhet az, aki a közelében áll. Teljesen meghatódott, hogy a diákoknak is mennyire szívügyük a haldokló fák megmentése, és bele sem akart gondolni abba, hogy csak a kényszer miatt dolgoznak, és csakis a mihamarabbi szabadulás reményében teszik ezt ilyen serényen. Elvégre ki ne szeretné a természetet? Azonban ahogy telik az idő, és lassan a diákok is a feladatuk végén járnak, Hagrid konstatálja, hogy nincs nála a különleges, Lumpsluck által kevert tápoldat, amivel elég egyszer meglocsolni a fákat a látványos javulás érdekében. A vadőr feszengve állt egyik lábáról a másikra, majd végül a diákok felé fordult. - Ameddig ti befejezitek a munkát, én visszamegyek a kastélyhoz egy fontos dolog miatt. - kicsit gondolkodik, hogy helyesen fogalmazott-e, majd végül saját meggyőzése érdekében bólint egy határozottat, és folytatja. - Mindjárt jövök, addig maradjatok itt. Aki elmegy, szólok a házvezetőjének! - ismét bólint egyet, és zavartan, a maga darabos mozgásával indul meg sietősen a kastély irányába, hogy minél hamarabb visszaérjen, és folytathassák a munkát. A következő mesélői reag január 21-én, csütörtökön érkezik. Ha valakinek ez nehézséget okoz, privát üzenet formájában jelezheti.
Anathema Avery kimentése után különösen boldog volt, hogy négy embernek elegendő csokoládét csomagolt az útra, holott azt tényleg semmi nem indokolta, vacsorára pedig úgyis ismét a kastélyban lesznek, talán egy-egy feledtető és melengető pohár kakaó társaságában, akkor pedig ez a nehézség csak a szombat délután egy különös eltöltésének fog tűnni.. És Theo viselkedése alapján erre szükség is lehet, hogy megbeszélje az érzéseit Ms. Maloneval.. mert a figyelme mostani ingadozása arról árulkodott, hogy nem sietett ezzel tegnap óta. - Theo, te nem ezeket a fákat keresed. - elnézően mosolyog, egyrészt mert ez egy könnyen megoldható tévedés, másrészt pedig ő nagyon is szívesen ennek a csapatnak a tagja Snape elképzelése ellenére, sőt. Járhatott volna nagyon rosszul, összekerülhetett volna Ms. Dargannal, Ms. Maloneval, Mr. Blackkel, és míg az első kettő őt nem tekintette elfogadható társaságnak, utóbbit neki nem illett. Ezekkel a helyzetekkel összehasonlítva egy kis botanikai eltévelyedés még kellemesnek is tűnik.
- Tarthatunk szünetet.. - ráhurkolja az utolsó, épp keze ügyében lévő masnit a legközelebbi fára, és a táskáját a földre támasztva megkeresi a Mézesfalásból szerzett zsákmányt, a pálcájával gyorsan fertőtleníti a kezét, és csak az édesség feltördelése közben jut eszébe a nyilvánvaló - Szerintetek Mr. Hagrid milyen rég hagyott itt minket? Mit felejthetett a kastélyban? - ha közelebb lépnek, mindannyiukat megkínálja egyenlő felekkel, és bizonytalanul körbenéz, különösen elidőzve a ponton, ahol a férfit utoljára látták - Vajon Dumledore professzort miért nem aggasztja, hogy felügyelet nélkül hagy bennünket ebben az erdőben? Nem mintha félne... csak egy egészen kicsit. Bármi élhet a fák között, és az erdő nem véletlenül nyerte el jogos nevét. McGalagony több alkalommal, csak a komoly témáknak szánt orrcimpa-remegéssel emlegette, és az ilyesmit Anathema Avery mindig észrevette. A nyári esetet követően minden gyanúsnak tűnt, és könnyebben mondta ki a kétségeit. - ...milyen dal az Esik eső?
- Sok embert akasztottál már fel?- csak forgatom a szemem Emerson megjegyzésére, meg erre hisztizés-nyomásos dologra. Fura, hogy Marlene egyáltalán szóba hozta őt meg azt a kviddics pályás találkozásukat, ha így beszélt, egészen biztos, hogy szóba sem állnék vele. Biztos remekül kijön Theodoreral, mióta felvette az új viselkedését, és ahogy egy pillanatra a bátyámék felé, majd az éppen Marlene közelében földre huppanó Carrowra nézek, elgondolkozok rajta, hogy talán Snape a normális abban a szobában. Nem igazán palástolom a látható örömöt, ahogy válaszol, ahogy rájövök, hogy egyikünknek sem tetszik a dolog. Őszintén szólva megértem, hogy nem tetszik neki sem az egész, Theodore hihetetlenül nagy bunkóvá vált, nem olyan ember, akit a legjobb barátnőd mellé akarnál, különösen nem azután a gyógynövénytanon történt dolog után, amikor egyértelművé tette, hogy még csak teljesen elkötelezni sem képes magát, és rohan Anathema után is. Ana egyszerűen jobbat érdemel, mint az az ember, akivé a bátyám válik Aodre mellett. - Engem teljesen váratlanul ért. A bátyámnak soha nem volt senkije.- abba nem megyek bele most, hogy mennyire nem kedvelem Adoret, mennyire idegesít, irritál minden, amit képvisel, ahogy Theodore megtagadja a számára fontos embereket azzal, hogy őt választja. - Szerintem is kint hagynak minket. Emersonnak amúgy mi baja van? Mindig ennyire hisztis?- annyira nem zavar, hogy a fiú esetleg hallja, amit mondok neki. Tényleg nem értem a viselkedését. Kifújom a levegőt egy hangos sóhajjal, ahogy Hagrid elindul vissza, a kastélyba, és még meg is fenyeget minket. Elkap az őszinte felháborodás, mert persze teljesen haszontalan lenne, ha bármi megtámadna minket, amennyire tudom, kvibli, de neki kell felügyelnie minket. A nagyobb részünk még tizenhat éves, simán megmondhatnánk, hogy nem maradunk itt hivatalos roxforti felügyelet mellett, és egy szavuk sem lehetne. De túlzottan félek McGonegelltől ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjak a lelépés gondolatán. Túl sokat voltam már az irodájában vagy a büntetőmunkáján, örülök, hogy a tavalyi évet elkerültem, de nem hiszem, hogy pozitív színben emlékszik rám. Megborzongok, ahogy Giada megemlíti, hogy valami lehet az erdőben. A Nap már tényleg nincs túl magasan, és kétlem, hogy biztonságos lenne itt. Kitapintom a pálcámat, és átgondolok mindent, amit a professzoroktól és anyától tanultam. Talán jobban félek, mintha nem lettem volna mindig kiváló Sötét Varázslatok Kivédéséből, így tudom, hogy mennyi minden ellen nincs megfelelő, biztos mágikus védelem. Pár másodpercig habozok a cigivel, utoljára abban az augusztusi, rövidre sikerült buliban szívtam el egy szálat, előtte Theoval kettesben anya halála után, az előtt meg jóformán nem cigiztem azóta, hogy eldöntöttem, megváltoztatom az életem. Most viszont úgy érzem, hogy jól esne, úgyhogy elfogadom az ajánlatot. - Köszi!- kiveszem a pálcám, és apró, fejben történő koncentrálással enyhe, parázsló lángot gyújtok a végén, amivel meggyújtom előbb Giáét, majd a sajátomat. Büszke vagyok rá, hogy sikerült a nonverbális varázslat, még ha ilyen egyszerű is, és kicsit segít a magabiztosságomon. Nekidőlök a fának, és beleszívok a cigibe. Behunyom a szemem, lent tartom a levegőt, azután kifújom a füstöt felfelé. - Itt él az erdő mellett, szerintem már azóta, hogy a szüleink jártak ide. Tényleg lehet annyira hülye, hogy azt hiszi, itt biztonságban vagyunk? Szerintem szándékosan ki akar minket nyíratni. Nekem is rossz érzésem van.- beleszívok a cigarettába, közben Giára pillantok, és lazítok kicsit a vörös nyakkendőn. Bármennyire rossz érzésem van itt, főleg a rengeteg rémmese miatt, amivel távol akartak innen tartani, azért jól esik egy kicsit kilépni a szerepből, amit felvettem, amivel a jövőmet építem. Fontos, hogy mit gondolnak rólam, hogy végre megfelelő legyek annak a képnek, amit elvárnak tőlem, de néha hiányzik, hogy úgy beszélhessek, amit akarok, akkor gyújtsak rá és akkor igyak, amikor akarok, és ne járjon a fejemben, hogy mások hogyan látnak. - Ez egy kifejezetten szar tanév lesz. A kérdés csak az, hogy túléljük-e az egészet. Megigazítom a szoknyámat, miközben szívok még egy utolsót a fogyó cigarettából, és elnyomom az egyik fekete fűz törzsén, és miután meggyőződtem róla, hogy nem égetem le az erdőt, az avarba dobom. Egyre jobban ki kell mennem- olvastam egy csomó horror történetet, tudom, hogy ha az életem az lenne, milyen sors várna rám, de a vadőr még legalább egy óráig nem jön vissza, és akkor is itt leszünk még legalább felet. Aztán még fél, amíg visszaérünk a kastélyba. Veszek egy mély levegőt- nem tudok mit csinálni, egy sóhaj keretében megszólítom Giadát. - Fél perc, és jövök. Figyelnél addig Emersonra?- nem hiszem, hogy a mardekáros fiú kukkoló lenne, a többiektől pedig elég messze vagyunk, mégsem vagyok túl boldog, ahogy elindulok a nagyjából húsz méterre lévő bokor mögé. Kezd nagyon hűvös lenni, természetesen nem mondták, hogy itt fogunk éjszakázni, úgyhogy meg fogunk fagyni itt, a fele évfolyam mehet a Gyengélkedőre akkor is, ha nem történik semmi. Követ az a rossz előérzet, amiről Gia is beszélt, valahogy túl sok rossz dolog történt az elmúlt időszakban, a rossz dolgok pedig ritkán járnak egyedül. Nem tudom, hogy telihold van-e ma például, de nem lennék meglepve. Megremegek a hidegtől és a kellemetlenségtől, ahogy leguggolok a bokor mögé. Utálnék így meghalni.
Nem mondhatnám, hogy Evans gesztusa lelohasztaná a mérsékelt jókedvemet. Elvégre valami hasonló reakciót várva tettem azt a megjegyzést (bár őszintén szólva az is megfordult a fejemben, hogy esetleg még választ is kapok a kérdésre Hagridtól, amit nem tartanék annyira extrém elvárásnak, de úgy tűnik, túlságosan berosált attól, hogy pesztrálgathat minket - ha engem kérdezett volna a roxforti felügyelőbizottság, Hagrid kiváló arc, de az elsősök csónakáztatása és a hatodéveseknek szánt csoportfoglalkozás között sejteni vélek még néhány lehetséges lépcsőfokot). Evansben mindenképp értékelendő, hogy legalább hajlandó reagálni. - Téged viszont nagyon is be akarnának hozni az erdőbe, ez világos. De mi mit csináljunk addig? - kérdezem teljesen ártatlanul. Egy kissé azért elhúzom a szám a hajdobáláson, néha nem tudok kiigazodni ezen a csajon, most akkor vevő Ágasra, vagy előbb randizna egy denevérrel? Ami meg Ágast illeti... Egy pillanatra összeráncolom a szemöldököm, miközben rápillantok a tisztás felé haladva. Teljesen úgy néz ki, mint akire konfúziós bűbájt szórtak. Mondjuk Evans. Vagy leginkább Evans haja. - Micsoda briliáns érvelés, tombol a közönség, Potter elkapta a cikeszt! Hát öregem, ha így folytatod, még iskolaelső is lehetsz - veregetem meg Ágas vállát gálánsan, hátha kicsit magához tér végre ebből az agyhalálból. - Persze, csak ha Evans végre a fiúkkal kezd foglalkozni a soook-sok tanulás helyett. - Inkább előre is megyek, hogy ezt ne kelljen látnom, mert valami borzasztó. A kijelölt területen először is alaposan körülnézek, hátha találok valami érdekesebbet, mint a jelölendő fák, mondjuk felfalt roxfortosok relikviái, izgalmas bájitalkomponensek vagy valami, de végül nincs mit tenni, előhúzom a pálcám, és elkezdek pofás kis masnikat kötözni a füzekre. Így, hogy Evans itt van, mégse kezdhetek el a közös kalandjaink múltbeli vagy jövőbeli aspektusain ruminálni Ágassal, szóval körülbelül épp a határán vagyok annak, hogy halálra unjam magam. Az egyik szalagot Evans hajába próbálom beleigézni, amíg nem figyel. - Jójó - morgom Hagrid távozására, majd amikor eltűnik, körülnézek, mennyire vannak messze a többiek. - Epikus számháborút lehetne itt játszani. Ágas?
- A világ legrosszabb griffedeles replikáját hallották, hölgyeim és uraim. Nem, nem rontottam el a házad nevét, és azért volt érdekes, mert ott a mezőny erősen akadályoztatott, és mégis, te találtál lehetőséget a ragyogásra. - McKinnon hogy lehet ennyire más, mint a bátyja? Van valami törvény rá, hogy minden aranyvérű családban akkor költözik befelé az értelem, mikor kifelé a fiúgyerek? Vagy máshonnan más valami. Azért legalább azt eltanulhatta volna tőle, hogy csapjon le ilyen magas labdákat, de most gondolom az erényről és kötelességről, meg egyéb virtusokról fogunk kiselőadást hallgatni estig, és hihetetlen, hogy ezt mondom, de még azt is jobban élvezném, ha Amycus megint a fenséges jannatba igyekezne repíteni minket. Tudhattam volna, hogy ezek a fák az Ifjú Werther szenvedéseiből vannak, nem valami unalmas, átlagos, nem önpuszítót érzelmi közegben nőttek fel, nem ezek a fák mélyek, sötétek, tizenhat évesek, és pár év múlva kínosnak fogják találni ezt. It's not a phase, mom. A faszt.
-Vaaagy te elkezded, mi nézzük egy kicsit, és aztán azt csinálunk, amit akarunk. - az egyik identitászavaros fának dőlök, és nagy erőfeszítéseket teszek, hogy ne tegyek további megjegyzéseket McKinnon hajszínére, mert hát lássuk be, a nővérem rokonaként sok jogalapom nincs senki festett szőke frizurájára megjegyzéseket tenni, az se zavart különösebben, és nem vagyok igazságtalan - Jaj fogd már be, Amy. Itt nincsenek hölgyek. Na, erről például szívesen megosztanám velük a tapasztalataimat, lévén az egyik elvileg meg fog dugni egyet, a másik meg ezt tekinti életcéljának - nem Amyt, ahogy a pillantgatásából kitűnik, de miért is lenne Amy az, hát férfi az, akinek nincs cigije, amivel csajozzon - ezért nyilván roppant magasan kvalifikáltak az érdekházasság és a szigorúan misszioránius a sötétben hadmozdulatban, de tulajdonképpen nem rájuk vagyok mérges. Nem, ők csak rosszkor vannak rossz helyen, velem együtt. - Rendben, mindannyiunk érdekében most távozom. Ásd el azokat a szalagokat, McKinnon, senkit nem érdekel, ha kipusztul az emós fák szomorú közössége. Nézd, még Hagrid, a hegyitroll is lelépett. Menjünk dolgunkra, úgyis ti nyeritek a hülye házkupát. - felkapom a táskámat, és épp beleindulnék a susnyásba, amikor muszáj megállnom. Ha Teddyékhez csatlakozom, muszáj lesz kurva kellemetlenül vekengeni, és nézhetem, ahogy megelevenítik Austen legundorítóbb jeleneteit. Ha Giáékhoz, ott csak Texas meg Emmy a zavaró tényező, de előbbi leszbikus, utóbbi meg olyan hülye, mint az ágyú. Bokáig a csalánban megfordulok, és hátraszólok az elkeveredés előtt. - Nem jöttök inkább Darganékhoz? Tudom, hogy feminista vagy, McKinnon, de majd megvédelek a nagyon leszbikus szobatársnődtöl, ha megígéred, hogy nem szórakozol tovább a depressziós entekkel!
+18 Nyelvet öltök Emersonra, hisztizik a faszom, hát kóvályogjon ő itt orrvérzésig, ha akkora kedve van hozzá, de nekem speciel lenne jobb dolgom. Mondjuk kereshetnék egy pasit, aki körberajongana kicsit, csak hogy boost-oljam azt a földdel egyenlő romhalmazt, ami régen egom lehetett, ehelyett most itt kell rónom a sötét semmit és kötözgetnem ezeket a rohadt fákat, mint sebesülteket szokás a háborúban. Sosem hittem volna, hogy egyetlen mázlimnak majd pont a Nott lányt mondhatom, akivel kurva meglepő, de egyet értünk. Nem pontosan ugyanazon az oldalán állunk annak a bizonyos lófasznak, de azért mindketten elég jó pozícióban vagyunk ahhoz, hogy nagyokat legyünk kénytelenek nyelni. Pedig esküszöm ordítani tudnék néha, mikor együtt látom azt a kettőt. -Nekem is olyan volt, mint valami atombomba-forgatom meg a szemem és már terelem is a témát, mert, ha kénytelen leszek róla még négy szót mondani vagy rám jön a falásroham vagy elokádom magam és nem is tudom most melyik lenne hirtelen rosszabb- mit tudom én, lehet baszatlan vagy mentálisan menstruál. Nagy baj van ott, ahol már Alex problémáiról kell helyes kórképet alkotnom, de bőven van rá esély, hogy beletrafáltam a dologba az arcát elnézve. Marhára örülök, hogy Hagrid ellófrál a büdösbe és itt hagy minket kétségbeesetten nézni egymást, inkább nézném a szobám falát, miközben csokoládét zabálok, de hát erre most nincs lehetőségem. Kurvára fázom ráadásul, egyre nehezebben palástolom, hogy vacogok, igyekszem erről megfeledkezni annak örömére, hogy immár nagy egyetértésben füstölgünk. Fújok egy karikát és irritáltan vizslatom a fákat, azt hiszem ez a rossz érzés kivételesen nem abból fakad, hogy éhes vagyok, ez valami egészen új. -Tudod, hogy nem a legélesebb kés a fiókban és még naiv is, mint valami istenverte szűzlány-mosolyodom el szánakozva, ha teljes mértékben ezen a szerencsétlenen múlna a biztonságunk kezdenék parázni. Látom Tesanna sincs tele pozitív képekkel a szép jövőt illetően, nahát-nahát több közös van bennem, mint gondoltam, még az baszna be, ha titokban ő is érzé…megmagyarázhatatlan vágyakkal rendelkezne Adore irányába, de gyanítom, hogy utálja, mint a szart szokás. -Szerintem ahhoz pórázra kellene kötni, de igyekszem-kuncogok biztatóan és közben arra gondolok, hogy ha nikotin nem melegít nekem hamarosan kékülni kezd az a hatalmas nagy szám. Mi a faszért nem volt elég eszem, hogy hozzak egy pulóvert?
Mintha a mellkasomra nehezedő mázsás súlyból máris veszítettem volna valamennyit, amikor végül Severustól kapok engedélyt a vezetésre. Persze, ha Sirius itt lenne, biztos hevesen tiltakozna az ellen, hogy hátat fordítsak neki, de néha az az érzésem, hogy simán megérdemelném, hogy Sev hátulról megátkozzon. Persze ez nem történik meg. - Nem tudom, miről beszélsz, Severus, szerintem jó kis csapat leszünk – a rengeteget fürkészem az előttünk letarolt növényzeten lépkedve elsőként. Még sohasem láttam nálam veszélyesebb lényt az erdőben. De így emberi alakban és a többiekkel a hátam mögött sokkal gyengébb vagyok, és ezt néha hajlamos vagyok elfelejteni. Legszívesebben letérnék az ösvényről és követném a „vadon hívó szavát”, de azt hiszem, senki sem értékelné, úgyhogy próbálom a különösen kifinomult érzékeimmel hasznossá tenni magam. A levegőbe szagolva, a fülemet hegyezve, ha veszély közeledne felénk, azt biztos hamarabb észlelném, mint bárki más. Aztán megtorpanok és a többiek felé fordulok. Egy pillanatig tűnődve nézek Theora, és már a nyelvem hegyén is van a replika, hogy egyszerűsítsem Hagrid amúgy sem túl bonyolult instrukcióit, ami nem esik nehezemre, hiszen Peternek is mindig mindent többször el kell magyarázni. Csakhogy közben már fel is kötötte a szalagot a rossz fára, de Sev és Ana hamar közbelépnek, én meg csak elnézően mosolygok. Bárki is fogja ezeket a füzeket kezelni, biztos, hogy még egyszer ellenőrzi a munkánkat. - A fűz, aminek vékony, földre hajló vesszőágai vannak és hát mi azokat keressük, amik feketék – magyarázat közben leveszem a tölgyről a szalagot, és kihasználva égimeszelő termetemet, átrakom egy nagyon magasan lévő fekete fűzre. Aztán folytatom a többi magasan lévő ággal is. - Ugyan, Severus, szerintem történt ennél nagyobb tragédia is már. Legalább Nott is felzárkózik. Szerintem jól kiegészítjük egymást. Biztos van valamiféle előre kigondoltság a csapatok összeállításában – mondom ezt nagy meggyőződéssel, holott egészen biztos vagyok benne, hogy Hagrid random a hasára csapva csinálta meg a csoportbeosztást egy korsónyi lángnyelv whisky benyakalása után. Annyira belemerültem a rengeteg pásztázásába, hogy észre sem vettem, amikor Hagrid elment és csak Anathema kérdése zökkent ki, amikor felkötöttem én is az utolsó szalagot, amiket egyébként menetközben szükségesnek láttam varázslattal megduplázni. A replikák jól sikerültek, éppen csak pár árnyalattal világosabbak, mint az eredetiek. Remélem senkit nem fog összezavarni. - Mi? De hát hova tűnt Hagrid, és mikor? – zavartan nézek a többiekre, mikor rájövök, hogy valójában csak ismétlem Ana kérdéseit. Mindenesetre ez nem akadályoz meg abban, hogy a felém nyújtott csokit elvegyem és alaposan kiélvezzem. Valahogy semmilyen szituáció nem tűnik túl durvának, ha közben csokival nyugtatja a félember az idegeit, úgyhogy én abszolút nem esek pánikba, de mindenesetre megint csak hallgatózni kezdek. - Dumbledore biztos nem engedélyezné, hogy ide jöjjünk, ha valami különösen veszélyestől kéne tartanunk. Szerintem úgy gondolta, hogy hatodévesként végre megérettünk arra, hogy megvédjük magunkat, ha valami baj leselkedik ránk – ezekkel a szavakkal éppen megnyugtatni akartam Anát, de lehet, hogy az ellenkezőjét érem el vele. Mindenki tudja, hogy az évfolyam fele képtelen lenne akár egy törpegolymók ellen is megvédeni magát. És mindannyian tudjuk, hogy Dumbledore se éppen százas, és mindenki közül leginkább én, hiszen mégis csak képes volt egy vérszomjas vérfarkast a diákok nyakára hozni. Legalább is, én egyről tudok. De közben kiderülhetnek durva titkok még, például, hogy Giada valójában egy vámpír, Theo egy sármos Akkromantula és egy véla szerelemgyereke, vagy hogy Adore egy durrfarkú szurcsókká változik minden hónap harmadik hétfőjén. Hogy bizonyítsam, mennyire nagyfiú vagyok, én ülök le a rengeteg sűrűjéhez legközelebbi sziklára és onnan nézem a többieket és Hagrid hűlt helyét felváltva, és csak nagyon remélem, hogy nem kezdünk el nótázgatni, mert attól még én is kijönnék a béketűrésemből.
Severus Snape, Theodore Nott and Sirius Black kedveli
- Nem, legfeljebb gondolatban. Ebben az esetben viszont a válasz igen. Válaszolok Tessana Gia felé intézett kérdésére, és persze megintcsak nem igazán érdekel, hogy engem kérdeztek -e. Pontosabban hogy nem engem kérdeztek. Részletkérdés, van most ennél fontosabb dolgunk is. Nevezetesen az, hogy minél hamarabb végezzünk és mehessünk a dolgunkra. Ja... ha nem mondták volna, hogy ha elmegyünk szólnak a házvezetőnknek, akkor Merlinre mondom, simán elhúznék innen. De valamilyen fura okból kifolyólag nem igazán akarok pontot veszíteni már az év elején, úgyhogy csak megvonom a vállam, amolyan "nekem aztán mindegy" stílusban. Igyekszem nem túlságosan megnehezíteni a dolgomat, mert azzal senkinek sem lesz egyszerű, ha felhúzom magam. Márpedig a sok hülyeségen, meg felesleges problémázáson könnyen felhúzom magam, úgyhogy inkább nem válaszolok a griffendéles lány kérdésére, miszerint mindig ilyen hisztis vagyok -e. Egyébként pedig nem, ha annyira tudni akarja. Nem is kell válaszolnom, Giada megteszi helyettem is, én pedig majdnem elröhögöm magam a válaszon. Hát, ezt most megkaptam, szuper. - Nem kell engem sehová sem kötni, Gia! Hallod? Ne próbálkozz semmivel, mert annak nem lesz jó vége, szerintem te is tudod! Nem tudom, miért pont rajtam kell a nyelvedet köszörülni, de felőlem aztán... ha neked ez jó, akkor csináld csak! Legszívesebben elhúznék a fenébe, csak az az istenverte parancs, hogy maradjunk itt, úgyhogy nincs szerencséd, itt maradok. Lesz még alkalmam bajba sodorni magunkat bőven az év során. Eresztek meg felé egy halvány, féloldalas vigyort, ami inkább tűnhet grimasznak, mint vigyornak, de ez van, ezzel kell beérnie. Többet úgyse kap, tőlem biztos nem. Viszont tényleg nem ártana, ha végre elindulnánk, mert ha a számításaink, megérzéseink helyesek, akkor lehet, az erdőben éjszakázunk... nem szeretnék megfagyni, az azért korai halál lenne. Meg nem is valami kellemes, azt mondják.
Úgy döntök végül, hogy nem megyek bele a civakodásba és hallgatok Amycus megjegyzésére. Nem szerettem volna ezt a napot azzal tölteni, hogy másokkal vitázom és őszintén csak abban reménykedtem, hogy dolgozhatok együtt a választott csapatommal. Sajnos ez nem történt meg, így kénytelen vagyok elviselni Adore cinikus fejét, de legalább Amycus benne lenne az ötletembe, hogyha minél előbb végzünk, annál előbb szabadulunk innen. - A beteg fűzfákra kell felaggatni a szalagot. - Ismétlem meg röviden és tömören Hagrid feladatát, majd veszek ki néhány szalagot a zacskóból és elkezdem a feladatot nem messze a két csapattársamtól. Valahová haladnunk kell, nem vagyok az a típus, aki ne végezné el a rá váró feladatot. Közben természetesen jól hallom Adore hisztijét és hogy ő inkább lelép mindenki érdekében, de látványosan nem izgat, hogy mit mond vagy miket csinál, csupán csak akkor nézek oda hozzájuk ismét, amikor épp egy szalagot kötök fel az egyik fára. - Azt csinálsz amit akarsz, Adore, nem vagyok a főnököd. - Vonok vállat és ekkor veszem észre, hogy Hagrid valóban mond valamit, majd elkullog, de nem értem, hogy miért hagy itt minket az erdő közepén, egyedül. Persze ez sokaknak jó buli lesz, de nekem egyáltalán nem az, hiszen kicsit sem ismerem a környéket és a legutóbbi haláleset óta nem is nagyon akartam ide bejönni. Igazából csak azért gondolkodom el Adore kijelentésén, mert a csapathoz amelyikhez menne, ott van Tess is és vele legalább értelmesen el tudnék beszélgetni végre. Biztos Hagrid sem akadékoskodna, hogyha nagyobb csapatba dolgoznánk tovább. Esetleg. Nem tudom, hogy mennyi esély van rá, hogy valaki megcsinálja a feladatot itt még. - Nem kell megvédened senkitől, tudok magamra vigyázni, de tényleg odamehetnénk a többiekhez. - Felveszem a szalagos zacsit a földről, majd cipelem magammal, hátha útközben még belebotlunk néhány olyan fába, amire ráaggathatjuk őket. Adore-t elkerülve Tess-ék csapata felé veszem az irányt. Azt senkinek sem kell tudni, hogy aggódom az erdő miatt, de így biztonságosabb lesz, mint ha csak hárman lennénk.
- Ószuahéli népdal. - de a kiművelt aranyvérű közösségnek nyilván más népdalcsokra van, minek erőlködöm. Lupin miért erőlkedik. Bármelyikünk miért erőlködik még egyáltalán ebben a siralomvölgyben, mikor hatodik éve pontosan tudjuk, hogy mi lesz a vége. Sírás lesz a vége. - Szerintem Dumbledore professzort az új süvegek és talárok kiválasztásán kívül sok minden nem érdekli, de ezek a fák biztosan nem, mert a háztársaink biztosan most szodomizálják őket, ahogy Gyógynövénytanon is szokták. - a csokoládét elfogadom, mert sok kedvem nincs Avery könnyeit bámulni alkalomadtán, és az ezt követő hősies monológhoz sem Nott részéről, és kénytelen vagyok egy falással a számba tömni, mielőtt minden létező végtagom ragadni fog. Mindjárt gondoltam. Undorító íze van, napsütés, friss levegő, egészséges baráti kapcsolatok íze. Kelletlenül rágok, pedig nincs mit, zsebre vágom a ragadós ujjaimat, és elnézek én is abba az irányba, ahol Hagrid tűnhetett el. Nem gondolok róla túl sok mindent - az enyhe piaszagon kívül, de az jöhetett annyi más évfolyamtársból is éppen - de kétlem, hogy megkockáztatná, hogy Dumbledore netalán csúnyán néz rá. A Roxfortnak nyilván van valami formanyomtatványa arra az esetre, ha mind meghalnánk, de kerülik a papírmunkát meg a tisztességes munkavégzést, legkevésbé sem örülnének, ha most egy egész évfolyam ingóságait kellene iktatni aztán bagolyra adni. - Lupin. - sóhajtom drámaian, és az égre, azaz, annak helyére a fák között bámulok, horkantok egyet -Lupin. Ezt te sem gondoltad komolyan. Ha Hagrid elképzelésében volt logika, akkor téged utál nyilván a legjobban, hogy velem osztott egy csapatba.
Próbálok a sötétség komor, megingathatatlan szobra lenni, de ez a rohadt csokoládé annyira édes, hogy belesajdul az állkapcsom - nyilván nem a rendeltése rágni, de meg akartam szabadulni tőle. Nem akarok itt lenni. - Jó, majd csoportosan megvédjük magunkat a vérfarkasoktól, trolloktól, minden frászkarikától. Dumbledore lehet, hogy az évszázad legnagyobb mágusa, de nem az évszázad pedagógusa, sőt. Mulciber másodévben büntetésből kint töltött egy éjszakát Hagriddal, kétlem, hogy osztaná a véleményed, ha itt lenne. - hozzájuk hasonlóan sosem találkoztam vérfarkassal, de nem elképzelhetetlen éppen, hogy legyen itt néhány, az idő nagyobb részében hajléktalanként vagy valami vacsorájaként, teliholdkor meg a csodálatos liberalizmus nevében itt tartják őket mellettünk, mert szegény párákat nem fogadja be senki. Rendben, elképzelhető, hogy nem kellett volna épp ezt felemlegetnem, egyrészt mert Averyt nem különösebben akartam megsérteni, láthatóan a csokoládé valamiféle áldozat volt a részéről, másrészt engem sem tölt el túl sok bizalommal Hagrid hiánya. - Te most őrt ülsz, Lupin? - sütöm el a borzalmas szóviccet.. bármit, és felkötöm a maradék fáimra a maradék szalagokat ráérős tempóban, bízva benne, hogy csak pesszimista vagyok, és Hagrid mindjárt becsörtet megint a személyes terünkbe - Mennyit várjunk, mielőtt visszamegyünk?
Az átlagos tizenéves, ha nem lát a közelben felnőttet, akkor könnyedebben kezeli az életet, és megpróbálja kiélvezni azt, de az erdei tizenéveseknek úgy tűnik, nincs semmilyen humorérzékük a FAnyaron kívül. Még a munkát is becsülettel végzik Hagrid távozása után, ami megintcsak egy igazán meglepő látvány lenne, ha bárki szemtanúja lenne a mai feladatnak. A négy csapat hárommá alakulása egyelőre jó ötletnek tűnik önvédelem szempontjából. Mindenesetre kérdéses, hogy mitől is kellene félniük egy olyan területen, ami nem volt különösebben veszélyes. Pont olyan erdőrész volt ez is, mint a Rengeteg széle. Nyugodt szívvel lehetne itt is kalandozni, ha nem kellene átkelni egy kicsit ijesztőbb területen. Az idő közben lemenő nap azonban okozhat még kellemetlenséget az évfolyamnak. Az emberek éjszaka alszanak, ez általában igaznak bizonyult. Szükségük van néha alvásra is, ellenben a növényeknek és az állatoknak fajtól függően más egy kicsit a bioritmusa. Az erdő maga pedig egy külön létforma az előbb említettek összességével. Bármi megtörténhet bármelyik pillanatban, és ma éjjel úgy döntött az erdő, hogy meg szeretne ismerkedni pár diákkal. Lupin hallhatja meg legelőször azt a fajta csoszogást és pisszegést, amit az idős könyvtárosok szoktak hallatni annak érdekében, hogy a szabályszegők ritkábban bukjanak le az indokolt esetszámoknál. Folyamatos, egyenletes csoszogás hallatszott a sűrű bozótos felől, és a pisszegés olykor ciccegésbe ment át. Bizonyára nem csak egy ember hallja a kétségtelenül erősödő, de nem túl hangos zajt, hanem a négy fős csapatból mindenkihez eljut a hang. Eltérő csak a reakció lehet. Valahol a távolban - de az immáron egyesült csapattól mégsem olyan messzire - patadobogás hallatszik, majd hangos vijjogás, és hirtelen csend. Ismét patadobogás, de a távolodó dübörgés rövidesen elhal, és kínzó csend uralhatja a nagy csapat figyelmét, és csak a rejtélyes vijjogás hallatszik fel újra és újra. Nem fogható bagolyhoz, sem énekesmadárhoz, ez egyértelműen hangzik, de a patást hallhatóan elüldözte. Ettől a diákok biztosan okosabbak, nem? A három griffendéles korán egyedül marad a tisztáson, és kérdéses, hogy mennyi idő, mire ezt észreveszik. Egyenletes, mélyfekete sötétség telepedik rájuk, ahogy lassan lemegy a nap, és már nem látszik, hogy merre kóborol az évfolyam többi tagja. A sűrű lombkorona nem enged át egy kis szürkületi fényt sem a kora esti órához képest. Néhol csak egy-egy pálcának a fényét lehet látni. Ha megvan a fakötözés és a két nem iránti kölcsönös ámulat, akkor már csak két kérdést lehet feltenni: "Merre vannak a többiek?" illetve "Mikor kezdődik a számháború?" A furcsa, mély, zümmögő hang forrása is biztosan csak a válaszra vár. A következő mesélői reag január 28-án, csütörtökön érkezik. Ha valakinek ez nehézséget okoz, privát üzenet formájában jelezheti.
Kezdőlap
Nagy reményekkel álltam a mai izgalmas feladat elébe. Ugyan az erdő terepe még mindig frusztrál némileg, de ettől el tudok tekinteni most, hogy ennyien megjelentünk itt és még Hagrid is velünk tart. A táskámba a szokásos 'túlélő' felszerelést pakoltam, néhány bájitalt és hasonlót mindig magammal hordok az esetleges problémák felmerülése végett - a múltkor is jól jött Gia helyzetében -, valamint egy kis nasit, ha sokáig elhúzódna a kalandozás és lekésnénk a vacsorát. Figyelmesen hallgatom végig Hagrid mondandóját a fákról, e közben még érzek is némi motiváltságot, de amikor nem abba a csapatba osztanak be, amelyikbe egyébként szerettem volna, megejtek egy kisebb fintort és a szobatársaim mellől átállok Amycus és Adore mellé, átveszem a szalagokat, majd a tisztás felé indulok. 
Ha valami nem mindennapi dolgot csinál valaki, vagy olyan helyre megy, ahova valószínűleg - sőt, szinte biztos - nem kellene, akkor gyakorlatilag gondolkozás nélkül mondom azt, hogy gyerünk, csináljuk. Igen, akkor is, ha egyébként az én véleményemre egyáltalán nem kíváncsi senki sem, ráadásul nem is hívtak, hogy csatlakozzam hozzájuk. Nem baj, én attól még megyek, mert miért ne. Pontosan így áll a helyzet a mostani, Rengetegbe tett kirándulással is.
- Ne vitatkozzunk, hölgyeim – mindössze ennyit fűzök hozzá az apró összeszólalkozáshoz, hiszen nem akarom Marlene előtt leszedni Adore fejét azért, mert öngyilkos merénylőnek nevez. A múltkori kis incidenst juttatja eszembe, ami kicsit sem volt szándékos, s haragot ébreszt fel bennem a megszólítása. Amikor arról volt szó, hogy ez kettőnk közt marad még csak emlegetés szintjén sem kellene felhozni. Plána nem mások előtt. – Inkább adj nekem is egy cigit, Adore – nézek a lány felé kérlelően. Ugyan az én zsebemben is lapul még pár szál, de mindig jobb az ingyen bagó.
