"Zabini." Biztosan hallottad már. Ki nem hallotta? Az idősebb Zabini a Wizengamot bírája, egyben a halálfalók egyik beépített embere a Minisztériumban,  amíg Mrs Zabini híres szakácskönyveiről, amik az olasz konyha remekeit örökítik meg, mostanra már a második kiadásban. Ha ők nem ismerősek, akkor talán a pletykákból már hallottad Shane Zabini nevét, aki eléggé felkavarta az állóvizet, amikor aranyvérű varázsló létére randizni kezdett egy mugli születésűvel, még a Roxfortos évei alatt. Bocsánat, "sárvérűvel", ahogy Bruno Zabini mondaná. Ugyanis az idősebb Zabini erősen aranyvérmániákus, és elkötelezett híve Voldemort eszméinek. Gyermekeit pedig erősen eszerint próbálja diszciplinálni, bár lassan úgy érzi, hogy idősebb gyermeke félresikerült. Egyre gyakrabban hívja csalódásnak, és minden megmaradt reménye lánya vállán nyugszik jelenleg. Tori nem egy dicső szónoklatot hallhatott a családi étkezőasztalnál származásukról, és nemességük, tisztavérűségük megtartásáról, hosszú évek óta minden nyár így telik. Tori lassan már fejből vissza tudná mondani, hogy pontosan miért is olyan csodálatosak az aranyvérű családok, és természetesen kiemelve a Zabini család, még annak ellenére is, hogy éppenséggel nem kerültek felsorolásra a szent 28-ban. Tori már a falnak tudna menni tőle, de tudja jól, hogy abból semmi jó nem fog származni, ha ellentmond édesapjának. Ezért nem írt egyetlen levelet sem a bátyjának, amikor az egyik estéről a másikra eltűnt, pedig rettenetesen aggódik érte. Viszont azt sem akarja, hogy esetleg ő rántsa le róla a leplet, ha netalántán nagy kutakodásai közepette tényleg rálelne. Jobb a bátyjának, ha meghúzza magát, és megvárja, amíg apjuk haragja le nem nyugszik. Aurora Zabini mindezt pedig csendben figyeli, szótlanul. Akármennyire is szereti gyermekeit, márpedig kiskoruktól fogva mindig is elkényeztette őket, és akármit kértek, azt tőle kellett, mert ő biztosan megvette nekik... A férje ellen viszont ő sem mer felszólalni. Részben, mert nem az a típusú ember, aki szereti hangoztatni a véleményét, másrészt, mert a családfő haragja könnyedén ölt fizikai formát. Volt már rá példa, hogy még a hőn szeretett feleség sem úszta meg a kínzó átkot, amikor fiát próbálta védeni apja haragjától. Arról nem is beszélve, hogy a család minden tagja pontosan látta, hogy miképpen is kínozta azt a "sárvérű" lányt éppen csak nem halálra, akivel az ifjabb Zabini randizni kezdett.

Amióta csak az eszemet tudom, a szobám plafonja zöld volt. Anya azt mondta, hogy apa választotta ki a méregzöld tapétát és a krémszínű csipkés függönyöket, amíg ő a zöld kompenzálására az arany árnyalataiban tündöklő, barokk stílusú bútorokat. Mondhatjuk, hogy szerettek túlozni, a nagyzásuk végigkísérte a gyerekkoromat. Dicső szavak az ősökről, etikett leckék, édesanyám óvó szavai egy jó feleség modoráról… Nagyon szerettek, tudtam, mert mindent megkaptam, amit csak kértem. Rengeteg porcelán babám volt, a mai napig a komód tetején sorakoznak, elvétve egy-kettő a könyvespolcon, betöltve a réseket a különböző témájú könyvek között. Anya szerette volna, ha minél lányosabb leszek. Mindig szép ruhákba öltöztetett, szoknyák és a sminkelés tudománya, amint elkezdtem a Roxfortot. Nem maradhattam alul a többi nagy család lányaival szemben. Göndör hajamat sokszor kontyba tűzte, ugyanis igen csak ritka volt, hogy olyan szerencsésen keltem, hogy rendezetté lehetett volna igazítani. Szerette, ha olvastam, amint megtanultam a betűket, könyvklubba járatott. Szegénynek sohasem mertem elmondani, hogy mennyire utálok is olvasni. A teáért és a finom süteményért kibírtam. A Roxfortba való felvételem után már úgy sem kellett eljárnom, ez pedig mindent könnyebbé tett. Néha mégis visszasírom azokat az egyszerű éveket, amikor apám ölében ülve ettem a habos süteményt, amíg a bátyám anyánk szoknyáját ráncigálta könyörögve, hogy kapjon egy furkászt a 9. születésnapjára…

Bezzeg most. Anya csak csendben ül a dolgozó szobájában, még a szünetekben is alig váltunk pár szót. Nem olyan régen láttam az olasz Zabini ág családfőjétől egy levelet. Azt írták vissza neki, hogy szívesen látják bármikor, csak szóljon, mielőtt érkezne. Amikor kérdőre vontam, csak annyit mondott, hogy egy új szakácskönyvön dolgozik, ahhoz pedig el kell utaznia, hogy újabb recepteket és trükköket ismerhessen meg az olasz konyháról. Szerintem meg menekül. Nem bírja már tovább, ahogy apa egyre radikálisabb lesz, ahogy a fiát kiűzték a házból, és egy szava sem lehet ellene. Apa viszont szigorúan rám szólt, hogy ne avatkozzak bele a felnőttek dolgaiba, csak koncentráljak a kviddicsre. Ő bízik bennem, látja, hogy milyen tehetséges vagyok, csak egy kis gyakorlás és bármelyik nagy csapatba bekerülhetek. Még egy vadiúj seprűt is vett nekem. Egyik szemem sír, a másik nevet. Amíg a Roxfortban vagyok, nem noszogat annyira, viszont amíg ki nem mondta, én is úgy gondoltam, elhittem, hogy a kviddicsre születtem. Most viszont, hogy már kötelességemmé vált, egyre inkább motiválatlan vagyok. A bátyámat a föld nyelte el, amint elvégezte a Roxfortot pár hónapja, és előtte is pontosan csak annyi időt töltött a kúriában, ameddig apa észre nem vette, és egy újabb hatalmas vita keretében ki nem viharzott az ajtón, Merlin tudja hová. Hiányzik. Már nincs senki, akinek elmondhatnám mennyire fojtogató is ez, akivel osztozhatnék ezen a bánaton…