Bellatrix & Cressida

Leszállt a sötétség, a délután lassan estévé szürkült. Kigyúltak az égi fények. Hirtelen, mint egy adott jelre Cressida kinyitotta egyik, majd másik szemét. Kivárt, de saját visszafojtott lélegzetén túl, csak szobatársai halk szuszogásait hallotta, minek ritmusát csak Helen törte meg egy-egy horkantással, amikor egyik oldaláról a másikra fordult. Dagadt tehén. Elfintorodott. Nem tartotta magát sohasem különösebben hiúnak, de mélyen megvetette azokat az embereket, akikben annyi akaraterő nem szorult, hogy ellentudjanak állni a késő esti nassolásnak. Inkább megvárták, hogy a háj körbefonja testüket, saját magukat taszítva ebbe a visszataszító börtönbe.
Lerúgom magamról a takarót, és teljesen felöltözve, tettre készen pattanok talpra. magamra terítem köpenyem, felkapom az ágy mellől akkurátusan egymás mellé helyezett csizmáimat és lábujjhegyen kiosonok a folyosóra. Óvatosan beteszem magam után az ajtót, a zárnyelve szinte hang nélkül kattan a helyére. Még most is, hogy tilosban járok, magabiztosan, felemelt fejjel suhanok végig a vén falak között. Megállok egy üres páncél mellett, s annak árnyékában felhúzom lábamra a rávalókat. A kő hidege eddigre már mélyen beette magát a bőröm alá. Megborzongok, majd tovább haladok. Megállok a hálókörzet egy másik ajtaja előtt, egy bizonyos ajtó előtt, és mutató ujjam körmével megkaparom az öreg fát. Halk nesz csupán, egy a kastély tucatnyi zajai közül, csak az figyel fel rá, aki tudja, aki figyel, és várja. Ellépek egyet jobbra, hátamat a falnak támasztom, közvetlenül az ajtó mellett és várok. Jobb kezemet a köpenyem alá csúsztatom, ujjbegyeim súrolják pálcámat. Készen állok rá, hogy bármelyik pillanatban előrántsam, ha szükségem lenne rá. Hangos koppanásra kapom fel a fejem, valami a szemközti ablak üvegének ütődött. Egy madár elmosódott vonalait vélem felfedezni a Hold ezüstös fényében. Vajon miféle szerzet lehet, aki ilyen kései órán elhagyja biztonságot jelentő fészkét? Az üveghez hajolok, majd riadtan ugrok egyet. Az ajtó kinyílik mögöttem, s egy másik köpenybe burkolózott alak áll velem szemben.
- Késtél.- jelentem ki, mosolyom vicsornak is megtenné, miközben próbálom elfedni jeleit annak, hogy az imént a sz*rt is kiijesztette belőlem.
- Mehetünk?- vonom magasabbra szigorúan ívelt szemöldökömet. Bellával úgy terveztük, hogy ma az éj leple alatt teszünk egy kis kiruccanást Roxmortsba. Hogy miért? Mióta kell a varázslólányának bármiféle indok, hogy egy kicsit a tilosban járjon?