Szellemtan

Kifejezetten kíváncsivá tett a szellemtan téma amikor megláttam a faliújságra kihelyezett felhívást erről. Minden izgalmas szakkörben kipróbálom magam, ez mindig is így volt és bár mondhatom, hogy eddig nem találtam meg az igazit, még nem adom fel a reményt, mert kell lennie valami kiútnak és elterelésnek a napokon, sőt heteken át tartó szervedésemnek. Mégis Linda ma valahogy sokkal feszültebbnek tűnik nálam, én egészen vidáman indultam útnak a meghatározott időpontra. Az ajtóban még biccentettem a két évfolyam és háztársamnak is, aztán pedig egy hangos üdvözléssel köszöntöttem Mr. Jinkx-et. Egyértelműen Linda mellett foglaltam helyet és még a többiekre vártunk, izgatottan mocorogtam és fészkelődtem a székemben.
Az óra kezdetével én csak hallgatom az igen szimpatikus tanár szavait, valahogy Mr. Jinkx egy tipikus olyan férfi, aki stílusával és közvetlenségével egyből belopja magát az emberek szívébe. Nagyjából nulla ismeretem van a szellemtanról, úgyhogy itt minden újdonságnak számít nekem... na jó, kivéve azt, hogy ha átmegyünk egy szellemen, akkor hideg, bizsergető érzés fut végig a testünkön. Ez tudásnak számít egyáltalán?
- Minden rendben? - Suttogom oda idő közben Lindának, a szemem sarkából észreveszem, hogy kicsit jobban szorong a megszokottnál. Nagyjából igyekeztem megérteni és felvenni a fonal végét, de bízom azért abban, hogy a mellettem lévő Hollóhátas lány valamivel gyakorlottabb nálam és nyilvánvalóan én szívesen elvégzem a gyakorlati részt, de az elmélet, pfú, hát na az valljuk be nem az erősségem. Amióta megtörtént a dolog velem, azóta pedig még nehezebben koncentrálok. Szívás.
Húzok egy helyszínt, megmutatom Lindának egyből, a Csillagvizsgáló jól hangzik, az pedig még inkább, hogy használaton kívül van jelenleg.
- Ó, és miért van használaton kívül? - Azért nem lenne rossz tudni, hogy épp felújítják vagy beszakadt egy részen a padló és esetleg életveszélyes, mondjuk csak nem küldenének fel oda bennünket, ha úgy lenne...
Utoljára maradunk a tanteremben, miközben Linda felteszi a kérdéseit, én megvizsgálom közelebbről a hozzánk tartozó spektrométert. Most hősként mondhatnám, hogy ne aggódjon, majd én megvédem őt, de inkább meghagyom ezt a lehetőséget a későbbiekre. Egyéb kérdésem nekem nincs, majd meglátjuk, mire megyünk ezzel az eszközzel, egyáltalán sikerülhet e megszólítanunk a lenyomatot.
Lindát előre engedve indulok meg a Csillagvizsgáló irányába miután végeztünk a beszélgetéssel és a kérdésekkel. Egy kissé aggodalmas tekintetet is kap tőlem, ahogy elmondja, furcsán érzi magát.
- Mi a baj? - Kérdem röviden és tömören, de remélem, hogy nem bánta meg, hogy eljött velem ide. Még egész lelkesnek tűnt a múltkor, és úgy elképzeltem, hogy majd jól fogjuk érezni magunkat a szakkör közben. Biztosan meg lehet ezt közelíteni másként is, és nagyon érdekel már, hogy mire jutunk. Ki tudja, talán ez lesz a mi szakkörünk. Kicsit szaporábbra veszem azért a lépteimet, hogy mihamarabb felérjünk - mondjuk szerintem tuti mi húztuk a legtávolabbi pontot -, majd a Linda kezében lévő spektrométerre tekintek - ismét.
- Szerinted működésre tudjuk majd bírni? Biztos nem lehet olyan nehéz, mondjuk... megjegyezted amit Mr. Jinkx mondott? Mert én bevallom őszintén, nem sok mindent, csak hogy lenyomat meg valami portré. -  Abban sem vagyok biztos, hogy itt most egy igazi, tényleges portréra gondolt vagy ez csak valami más akart lenni? Na mindegy is, majd útközben úgyis elválik és Linda tuti megértette az egész száraz szöveget.

Szellemtan - Sorbet

A hozzám méltón első körben érdektelenségemet fejeztem ki a témával kapcsolatban, ám végül úgy döntöttem, hogy mégiscsak lehetnek ennek a szakkörnek előnyei, így akárki akármit mond, részt veszek benne. Igazából fogalmam sem volt, hogy kik lesznek majd itt és milyen felállásban, de csak reménykedhettem a legjobbakban és hogy a legkevésbé sem fognak majd fejfájást okozni. Nem hiszem, hogy most el tudnék viselni valami ugrabugrit, a magam szokásos komor módján jelenek is meg a kijelölt időpontban és nézek körül a teremben. Biccentek a jelenlévőknek, egy halk 'jó napot' el is hangzik a számból Mr. Jinkx felé. Az érkezők mind idősebbek tőlem, mondjuk az új amerikai fiúval még egy szót sem váltottam eddig- és egyelőre nem is tervezem, a Hollóhátas prefektus lányt már többször is láttam a folyosókon járőrözni, sőt az sem kizárt, hogy néhányszor megkörnyékeztük a bandával, de ki emlékszik már ezekre a dolgokra kéremszépen?
Helyet foglalok egy szabad széken, kezeimet az ölemben összekulcsolom, majd pillantok még az érkező Sorbet felé is, aztán pedig elkezdődik az óra és a lenyomatról váltunk néhány szót. A családom nem jártas ezen témákban, ezért sem rossz amúgy, hogy kiszélesítem a látókörömet, hisz talán még néhány értelmes dolog is megtudok a világok bizonyos részeiről, működéséről. Figyelmesen elolvasom hát a táblára írt definíciót és utána a tekintetem a spektrométerekre esik. Elég furcsán fog kinézni, hogy a folyosókon mászkálunk és mindenfelé mozgatjuk azt az izét. Egy kicsit fel is húzom a szemöldököm erre a dologra, ám a látomás és a beszélgetés egészen izgalmasan hangzik. Ahogy a kettes csoport említése is megüti a fülem, körülnézek és szinte már kimondom, hogy Sorbet fog mellém szegődni, de Jinkx megelőz és én felállok, hogy intsek egyet a kezemmel a Hollóhátas fiúnak, hogy húzzon egy helyszínt.
- Két srác egy használaton kívüli lánymosdóban, hát ez nagyszerű lesz. - Jegyzem meg az orrom alatt, aztán odaállok Sorbet mellé és végigpillantok a srácon mielőtt nekiindulunk a feladatnak.
- Ezektől a lény... izé, lenyomatoktól extra titkos dolgokat is meg lehet tudni?    - Szögezem még a kérdésemet Mr. Jinkx felé, aztán pedig hátrapillantok az évfolyamtársamra és a spektrométerrel a kezemben elindulok a második emelet irányába.
- Figyelmeztetlek, nem szeretném ha nyilvánosságra kerülnének rólam képek erről a szakkörről, úgyhogy ne is próbáld meg... -  A magam mogorva módján szólok a sráchoz, de aztán inkább a spektrométerrel kezdek bíbelődni, hogy akkor most pontosan hogyan is működik ez a szerkezet.   

Szellemtani szakkör

Valamilyen értelemben elszomorít, hogy nem ugyanoda kell mennem, mint Folkwinnak, más részről viszont ebben is lehet olyat találni, ami miatt jó, hogy így alakult. Mert bár nem lehetünk a szó szoros értelmében ugyanott, csak a tantárgyi vonatkozást illetően, később majd csak lelkesebben tudunk beszélni az egész szakkörről, és a személyes élményekről. Bár van egy olyan érzésem, hogy én a fényképek miatt részletesebb előadást fogok majd adni, de ez nem baj. Fő a lelkesedés! megahitbizalomtündérporszentháromsága
Annyira fellelkesültem, hogy lesz ez a szakkör, és még érdekesnek is tűnik, hogy elkezdtem szelektálni a ládámban lévő iskolaszereket azon gondolkozva, vajon melyikre lesz majd szükségem. A végén már az ágyam környéke valóságos csatatérként nézett ki, de mentségemre szóljon, hogy minden alatt találtam csak meg a különleges jegyzetfüzetemet, amit még a fotózást megkönnyítendő vettem egy mugli papír-írószer boltban. Egyszerű jegyzetfüzet az oldalán mugli zseléstollal, a másik oldalon meg egy ceruzával, amit megbűvöltem, hogy mindig szép helyes legyen, és ne kopjon el. De a legjobb, hogy minden oldal jobb alsó sarkában egy fényképezőgép rajza van. Első látásra beleszerettem, és még a fényképezőm tokjának oldalzsebébe is pont beleillik. Mintha rám várt volna a zsémbes eladónő polcán.
Beletettem a fényképezőt a tokjába, a jegyzetfüzetet az oldalzsebbe, és egy hanyag mozdulattal a csuklómra kötöttem a hollóhátas nyakkendőmet, mert arra már nem volt időm, hogy rendesen megkössem. Órák után mindig leveszem, mert olyan, mintha pici felnőttek lennénk hatalmas nagy elvárásokkal és gondokkal, de ahogy kikötöm a nyakkendőm, mindez megszűnik létezni. És hát maradjunk annyiban, hogy amilyen lelkes vagyok és voltam a szakkör miatt, pont annyira el is felejtettem a mai dolgozatok mellett, hogy most délután van, és lehet nem árt, ha oda is érek rá időben.
Persze ez már hamvában holt ötlet az indulás pillanatában is, öt perccel kezdés előtt csak nehezen érek le a torony tetejéből a másodikra. Ott vannak a hosszú folyosók, a szeszélyes lépcsők, a... meg a... nem, főleg a lépcsők számítanak akadálynak. Főleg, ha éppen eltűnik egy lépcsőfok, ami szerencsére nem történt most meg, pedig már sokszor belefutottam annak ellenére, hogy a pontos helyét is tudom. mindenesetre hálás vagyok, hogy most elmaradt az orrabukás, mert ahhoz eléggé lélekszakadva futottam, hogy komoly sérülés lehessen belőle - már csak annyira komoly, hogy a szakkörvezető inkább a gyengélkedőre küldjön egy gyors gyógyulásra.
A vállamra akasztott tok futás közben ütemesen ütődik a hátamhoz, és ezt holnapra bizonyára meg is fogom érezni, meg talán a bőröm színe is változik majd, de legalább bekenhetem azzal a kenőccsel, amit anyától kaptam még nyár elején, amikor leestem a fáról. Akkor valamiért jobban sajnáltam a fát, aminek letörtem egy ágát, mint magamat, aki majdnem a gerincével járt hasonlóképpen, és már ott tartottam, hogy bekenem a fát, ahol megsérült, de rájöttem, hogy ez mennyire nem segítene rajta, szóval inkább hagytam anyának, hogy azt csinálja, amit kell, és bekenje a hátamat.  Utána tényleg nem fájt annyira. Még a meleg ellen is jó volt, mert hűtött vagy egy tíz percig a krém. Mondjuk az most októberben nem tudom, hogy mennyire szerencsés helyzet, de majd veszek fel egy plusz pulóvert, vagy két póló lesz rajtam. A talár alatt úgysem látja senki. Meg egyébként is, kit érdekel, hogy hány réteg ruha van a másikon?
- Madárcsicsergős, mosolygós szép napot! - esek be a terembe lihegve a hosszú folyosók és szeszélyes lépcsők keresztülfutásától, és gyorsan le is ülök az első székre, amit megpillantok. Pont időben ahhoz, hogy még egy rajongó pillantással, őszinte örömmel üdvözöljem mr. Jinkx-et, akinek kivágtam az összes képét, ami megjelent a prófétában, és egy mappában gyűjtöm őket - nem mindet mondjuk, mert amelyik kép perspektívája vagy témája lenyűgözött, azt az otthoni falamra tettem ki, hogy majd én is szeretnék egyszer hasonlóan különlegeset és fantasztikusat alkotni. Egyfajta motiváció ez számomra, és akármennyire szerény tudtommal az úriember, nekem akkor is örökké a példaképem lesz szakmai téren.
Kicsit kifújom magam, és körülnézek a teremben, mert már amikor beléptem, akkor is elfogott az a furcsa érzés, hogy feleslegesen rohantam ennyire. És igen, ez hamar be is igazolódik, amikor lassan elkezdenek beszivárogni az emberek a terembe. Úgy tűnik, annyira nem akartam elkésni, hogy én lettem az első. Sebaj!
Arra azonban már nem marad időm, hogy közös képet kérjek a művészúrtól, mert elkezdődik a foglalkozás, és azért ezt nem szeretném elrontani másoknak meg neki sem. A lelkesedésemre már sokszor megkaptam, hogy túl sok, és visszavehetnék belőle, mert általában lehangol másokat, ahogy pörgök adott témákkal vagy szituációkkal kapcsolatban. De merlinre, még vicces is!
Előveszem a jegyzetfüzetet, és buzgón elkezdem írni, ami érdekesnek ígérkezik. És valljuk be, elég gyorsan kell ezt tennem, mert minden érdekel, amit meghallok. De azért igyekszem szortírozni és rangsorolni, csak hát elég nehéz. Meg nem szeretek rövidíteni sem, ezért szóról szóra írom le a lenyomat definícióját is. Nem esne jól, ha később már nem úgy emlékeznék erre, ahogy pontosan elhangzott, és nem biztos, hogy ezt az információt olyan könnyű könyvekből megszerezni, mint most a tábláról lemásolni.
A spektrométerek láttán különös bizsergést érzek a gyomromban és a halántékom körül. Kezdődik! Ha eddig se lettem volna biztos az óra nagyszerűségében, akkor már egészen száz százalékig megbizonyosodtam róla, elvégre ennél menőbb dolgot el sem tudtam volna képzelni. Azt hittem, hogy csak beszélgetünk a szellemekről, meg megsimogatunk néhányat, hogy milyen hidegek, és hogy Folkwin is örüljön, de ezek a lenyomatok sokkal érdekesebbnek tűnnek, mint a szellemek, és még korombeli párt is kapok magam mellé, ami külön egy jó pont lehet. Vagy legalábbis én örülök, hogy kicsit jobban megismerhetem Regulust, és beszélgethetek vele. Még szerintem soha nem beszéltünk, meg nem voltunk egy társaságban sem, nemhogy közös feladaton, szóval sok mindent megoszthatunk egymással.
Illetve titkon azért bízom benne, hogy  ő jártasabb a használaton kívüli, nem nekünk létrehozott helyiségek meghódításában, mint én, mert ugye nekem ezzel kapcsolatban semmi tapasztalatom nincs. De nem hagyom, hogy a bizonytalanságom kiüljön az arcomra, és széles mosollyal indulok el arra, amerre tudom, hogy ez a mosdó van.
- Csak az iskolaújságban teszek közzé képeket, azokat pedig külön oda is készítem. Ez csak hobbi, ne aggódj. - és ezzel a lendülettel le is fényképezem az idő közben előbányászott fényképezőgépemmel a Regulus kezében lévő műszert. - Nem voltam még a lányok mosdójában, de ez gondolom más lesz, mint általában, ha nem használják, nem? - próbálok beszélgetni valamiről, ami még a témához is kapcsolódik. Az mindig kínos, amikor - főleg a felnőttek - teljesen oda nem illő kérdéseket és témákat hoznak fel egy beszélgetés során. Maradjunk annál, ami kimeríthetetlen: a jelen impulzusoknál.
Kinyitom Regulus előtt a mosdó ajtaját, és egy mély meghajlással és a hozzá tartozó kézmozdulattal jelzem, hogy fáradjon csak be. Csak utána megyek be én is, és meg kell állapítanom, hogy pontosan annyira lehet megmondani, hogy ez egy lánymosdó, mint amennyire igaz a régi gondolatom régen, hogy az állóképek nem lehetnek izgalmasak. Elvégre abban még több a misztikum, mint a mágusok mozgó, grimaszoló képein. Sokkal izgalmasabb, sokkal több tehetség és munka kell hozzá, hogy megelevenedjen egy-egy helyzet hangulata, a természet szenvedése vagy egy ember közönye.
- Na akkor gondolom keresni kell egy ilyen lenyomatot, varázsolni neki, és beszélni vele. Ja meg pontosan megjelölni, hogy merre találtuk. Akkor szerintem kapcsold be, én meg lefényképezem a helyet, és utólag majd berajzoljuk a pontos adatokat. - elkezdem körbefényképezni a nem túl érdekes helyiséget, és várom, hogy Regulus kezében rezonálni kezdjen a spektrométer, és igazán izgalmassá váljon ez az átlagon felülien örömteli hétfő délután.
- Milyen extra titkosat akarsz megtudni ettől a lenyomattól? - extra titkos mondjuk csak annyira lesz, hogy én is fogom tudni. Nem vagyok pletykás, nem mondom el senkinek, de mindenki tudja, hogy ha két ember tud egy információt, az már nem lehet titok. De ez csak ilyen rosszmájú, bizalmatlan mondás.

@Regulus Black

Szellemtan - Sorbet

Egy fintorgást megejtek Sorbet felé amikor azzal a lehangoló vidámsággal és undorító nyáladzással lép be a terembe. Ez őszintén nem az én stílusom, de a többiekkel sem vagyok különösen beszélőviszonyba így nem tudom, hogy hová fog kilyukadni ez az egész helyzet a végére. Végül nem úszom meg és Sorbet lesz a párom, amire egy apró sóhaj is elhagyja az ajkam de ez mégis csak egy szakkör amit magam vállaltam így megpróbálom a lehető legjobban véghezvinni a feladatot és maximum nem beszélünk olyan sokat egymással, mást amúgy sem tudok tenni a cél érdekében.
Elindulunk hát a lánymosdó felé és Sorbet túl lelkesnek tűnik hozzám. Nem tudom mit gondol, hogy majd jóízűen fog eltelni ez az egész, mert alapjáraton nem vagyok egy túl nagy társági ember, így egy-egy fél pillantást vetek felé útközben csak. Az első megszólalásom a fényképezőgépére történik, nem szeretném ha bármilyen kép nyilvánosságra kerülne rólam, a srácok biztos hetekig cikiznének vele és az senkinek sem szülne semmilyen jót. Kicsit távolabb is tartom a kezemben lévő eszközt amikor fényképezésre készül, aztán pedig jobban szemügyre veszem, hogy ne az utolsó pillanatban bénázzak vele, még sosem használtam ilyesmit korábban.
- Hát, elvileg itt nem futhatunk bele egy lányba se, de még nem voltam bent. Remélem ez nem az, ahol az a fura csaj kísért, mert akkor biztos nem fogjuk tudni a dolgunkat megcsinálni tőle rendesen. Azt hallottam, kiállhatatlan. - Fintorodom el ismét. Ahogy odaérünk az említett terem elé, előre megyek miután Sorbet ajtót nyit és körülnézek odabenn. A por mindenütt áll, csend van és egy árnyék sem tűnik fel így biztos, hogy ketten vagyunk. Nem is habozok túl sokáig, még az ajtóban bekapcsolom a spektrométert és erre-arra mozgatom, valamilyen jelzésre várván, hogy megtaláljuk az említett lenyomatot. Biztos van itt, ha már ide küldtek bennünket.
- Nem tudom, bármi érdekeset. - Igazából valóban nem volt még konkrét gondolatom erre, csak egy hirtelen felindulásból jött kérdés, amiből akármi is kisülhet a végére. Ahogy beljebb haladok és a kezemben lévő eszközt figyelem, hamar rezonálni is kezd. Nyomban egy suttogó hang is csatlakozik mindehhez, közelebb megyek az irányába, és intek egyet Sorbetnek is, hogy jöjjön. Először tétovázok, hogy mit is mondhatnék, mit is válaszolhatnék...
- Szeretnénk egy kicsit beszélgetni. - Úgy döntök végül, hogy a nagyszájú Sorbetre bízom a kérdések halmazát első sorban, ő biztosan felkészültebb ebben a szituációban és attól tartok, hogy elrontanám és elüldözném a lenyomatot még a modorommal. így egy erőteljes jelzést is adok a fiúnak, hogy rajta a világ szeme, én pedig csak igyekszem felerősíteni a jelet, hogy még inkább hatásosabb legyen a cél és a feladatot is maximálisan elvégezzük úgy, ahogy azt Jinkx mondta a legelején. Ez most már kezd izgalmasabbá válni és talán még nekem is megjön az ihlet, ha meghallom Sorbet kérdéseit és a lenyomat esetleg válaszolna is bármire.      

Szellemtan

Haloványan elmosolyodom Jinkx mondandójára a Csillagvizsgálóval kapcsolatban, majd bólintok is egyet és átengedem a helyet Lindának, hogy ő is megkérdezze amit szeretne. Igyekszem figyelni és mindent elraktározni, de nehezen megy a gondolkodás és ezért most örülök annak, hogy Linda itt van és talán ő tőlem kicsit jobban tud koncentrálni az elmondottakra.
A Csillagvizsgáló közelébe érve már nagyon nyomaszt, hogy Linda ilyen lehangolt. Tekintetemmel követem az övét.
- Pihenned is kellene néha. Jinkx szerint nem lehet semmi baj, biztosan rendben lesz minden. - Mosolygok biztatóan és zsebre vágom közbe a kezem, majd megrázom a fejem a Csillagvizsgálós kérdésére. - Hát, nem igazán, de majd meglátjuk, mit látunk odabenn. Tudod, hogy itt sokszor nem az áll a háttérben amit mondanak. Csak szépítve van, de nem hiszem, hogy oda engednének minket, ha veszélyes volna. - Vonok vállat aprón, majd kinyitom Linda előtt az ajtót és előre engedem. Mondjuk ebben a helyzetben fittyet is hányhattam volna az udvariasságra, lehet, hogy jobb lett volna, ha én megyek előre és biztosítom a terepet, de már mindegy volt, így gyorsan, miután átléptük a küszöböt, Linda elé sétáltam, hogy körülnézzek.
- Úgy tűnik itt nincs semmi extra. - Megnézem a panelokat, de a látottak alapján mást nem nagyon veszek észre a változások terén. - Beszélhetek én, ha szeretnéd. - Linda aggodalmai miatt természetesen bevállalom a feladatot, így biccentek neki egyet, hogy kapcsolja be a spektrométert, majd miután megtörtént, azonnal sírás hallatszik. Egy picit meglepődőm, lehet, hogy a rezonálás miatt, de a férfi sírás sem kutya, majd a fejemmel biccentek először Lindának, hogy kicsit menjünk közelebb, hogy jól kivehető legyen a lenyomat és erősebb jelet kaphassunk. Felbuzdulok, azt hittem, sokkal nehezebb lesz ez a feladat és majd győzködnünk kell a lenyomatot, hogy egyáltalán elő tűnjön.
Linda száján kibukik a kérdés, én pedig egy picit habozok, hátha a fiú - férfi megszólal, de végül úgy döntök, magam is kérdezek. Nem tudom, hogy jobb lenne e, ha Linda beszélne, az ő kedves hangja lehet, hogy vígasztalóbb lehet a lenyomat számára, mint az enyém, de ezt meglátjuk, hamar ki fog derülni.
- Minden rendben? Megpróbálhatunk kicsit felvidítani? Egy kis társaság után biztos jobb kedved lenne... - Próbálkozom kedves hangnemben, meglátjuk, hogy hová jutunk majd.

Szellemtan - Sorbet

Megrezzenek egy kicsit amikor hirtelen minden fény kihuny a mosdóban, így sokkal rémisztőbbnek hat ez a használaton kívüli terem. Nem igazán tudom hová tenni ezt a hirtelen változást, de betudom annak, hogy az energia ami itt lakozik, felerősödik ahogy azt a spektrométer is jelzi. Hunyorogva próbálok koncentrálni a hang irányába, és ahogy megjelenik előttem a körvonal, hirtelen kikerekedett szemmel kezdem el figyelni a nálam sokkalta alacsonyabb lányt. Nagyon fiatalnak tűnik, mégis csodálatos és ha nem tudnám, hogy halott, még azt mondanám a zsánerem is lehetne. Így sokkal közvetlenebbül érzem magam a közelében, mintha könnyebb is lenne most kérdeznem, mintha már nem állnék annyira ellen mint az imént, de gyanút kelt bennem, amikor a nevemen szólít és én kissé habozok is válaszolni meglepődöttségemben. Csak nézem őt és ő folytatja a beszédet, Mardekár utódjáról mond valamit, ami már végképp felkelti a kíváncsiságom és bármennyire is azt súgja minden porcikám, nem tudok elhaladni a dolog mellett.
- Az én nevem valóban Regulus... de talán nem az amelyikre gondolsz. Az őseim között élt egy másik... - Egy lépéssel közelebb megyek hozzá. Sokat tudok a családom múltjáról, de a nevek között elvesznek a történetek és talán ez egy jó lehetőség arra, hogy kiderítsem, amit ez a lenyomat tudhat. - Ismerted őt? Talán jóban voltatok? Mit tudsz Mardekár utódjáról? Őt is ismerted? - Tekintetem sokkal kisimultabb és kedvesebb lesz mint az imént, érdekes témának ígérkezik a következő és remélem, hogy nem rontottam el ezzel mindent, mármint hogy elmondtam, hogy nem az a Regulus vagyok akire ő gondol. Mindenesetre a családi kötelék még megmenthet ebből az egész helyzetből és nem szakad majd ennyibe félbe a beszélgetés. A lenyomatnak nincs vesztenivalója, biztosan elmond egy s mást nekem erről, ha már felhozta a témát. Kicsit oldalra sandítok Sorbet felé, de a teljes figyelmemet leköti a lány, úgyhogy most nem foglalkozom a hollóhátas fiúval.        

Szellemtan

- Szerintem megtisztították azért a terepet tényleg... - Vonok picit vállat az aggodalmát látva. Akármennyire is nem ismerem az iskolát még és az itteni szokásokat, biztos vagyok benne, hogy nem fogunk semmi olyannal találkozni, aminek nem kellene ott lennie abban a teremben. Le van zárva, az egy dolog, de attól még dolgoznak rajta nap mint nap biztosan és hát valahogy ők is el tudnak lenni ott. Azért Linda aggodalma némileg rám is kiül, de megpróbálom ezt nem kimutatni felé és erős férfiként lépni át a Csillagvizsgáló küszöbét, hogy elvégezzük végre a feladatunkat és utána megnyugodva léphessünk tovább.
Feláll a hátamon a szőr a hangoktól amik odabenn keletkeznek. Tekintetem óvatosan Lindára emelem, nagyot nyelek és magam is a közelébe helyezkedem, hogyha esetleg szükség lenne rá, akkor meg tudjam őt védeni. Összehúzom a szemöldökömet amikor az idegen nyelven való káromkodást meghallom, majd kíváncsian pillantok körbe és megpróbálom bemérni a hang irányát, de ekkor egy férfi zuhan elénk. Kinyújtom kezeimet és kicsit hátrébb tolom magunkat, de ahogy meglátom az alakot, elszáll az aggodalmam.
- Igen, a Szellemtan szakkörről vagyunk. - Bólintok egyet, de ha bármit is mondanék még azt már biztosan nem hallaná meg, hiszen sietve és felettébb gyanúsan távozik a teremből, én pedig sóhajtok egyet Lindára pillantva. - Furcsa alakok vannak itt, azt meg kell hagyni. - Rázom meg a fejemet és visszatérek a feladatunkhoz, hiszen ahogy a különös férfi távozik, meghalljuk a remegő hangot. Először csak fülelek és kicsit közelebb andalgok, Linda pedig egyből rákezd a mondandójára, én pedig csak megerősíteni tudom ebben, miután végzett.
- Naná, most már tudjuk, hogy itt vagy. Beszélgessünk, jobb lesz majd meglátod! Mitől félsz? - Kérdezem miközben kicsit körülnézek. Egyébként egész békésnek tűnik a hely ahhoz képest, hogy a férfi majd halálra rémisztett bennünket. Remélem a lenyomat mond majd valamit és nem csak ennyiből fog tartani a felfedezésünk.

Szellemtani szakkör

Amikor beléptünk a mosdó ajtaján, azt hittem, hogy csak egy izgalmas történetet hallunk majd, aminek semmi alapja. Olyanokat, amiket Sir Cadogan szokott elnagyzoltan, teátrálisan elmesélni meg el is játszani, de itt sokkal több forog kockán, minthogy csak egy új élményt szerzünk. Nekem mindenképp, és mivel Regulust érinti is közvetlenül a téma, inkább nem szólok bele. Pedig van egy olyan érzésem, hogy mindketten tőlem vártuk az elsöprő szóáradatot.
Már a kezdetektől igyekszem a háttérben maradni, és furcsa módon elfelejtek a fényképezőmért nyúlni, pedig a vörös hajú lányban annyi potenciál van, annyira feltűnő és mégis nemes szépséget képvisel, hogy azt bármelyik pillanatában megörökíteném, örök kincs maradni. De nem érzem méltónak, hogy bármivel elrontsam kettejük, talán inkább hármójuk pillanatát. Illetve Regulusról se gondolom, hogy lelkes lenne, ha a vaku miatt végeszakadna a beszélgetésnek.
Először és utoljára mozdulok a lány jelenlétében, amikor az üvegszilánkok vihart produkálva hullanak alá. Hirtelen ér az egész, meg is lepődök, ami ijedtségnek talán sokkalta jobban beillene. Nem igazán tudom, hogy mi történt az előző Regulusszal, de a Titkok kamrájáról már olvastam, és nem kifejezetten bíztató, hogy egy lenyomat képes ezzel kapcsolatban információt adni halandóknak. Ha egyszer olyan téved ide ezzel a lánnyal beszélni, akinek nem tiszták a szándékai, és még tud is a kígyók nyelvén...
Nem merek, és időm sincs már erre, mert talán a sötétség miatt, talán a meleg, fülledt, poros levegőtől, vagy ettől a beszélgetéstől, amiben igazán részt sem vettem, elálmosodok. A szemeim lecsukódnak, és amikor felébredek, minden olyan, mint azelőtt volt. Csak mellettem fekszik egy Regulus Black.
- Regulus, jól vagy? - kúszok oda hozzá, és ébresztgetem. - Azt hiszem ideje lenne visszamenni a terembe... - ennél többet nem mondok. Nem tudom, hogy szabad-e, hogy mit szólna hozzá a társam, ezért inkább meg sem kockáztatom. Ha szeretne róla beszélni velem, akkor úgyis keresni fogja erre az alkalmat.
A teremben leülök, és körbenézek a teremben, hogy ki van még itt. Ha másoknak is ilyen beszélgetéseik voltak, akkor lehet, hogy valaki inkább egyenesen a klubhelyiségbe megy, hogy megemészthesse a szakkört. Én is ezt tervezem, de nem akartam köszönés vagy bármilyen kicsit is normális lezárás nélkül elmenni.

@Regulus Black

Szellemtan

Sajnos hiába hunyorgok és próbálok közelíteni a hang irányába, nem látom a lenyomatot, csupán a hangját hallom. Ahogy viszont megszólal és kissé többet is beszél mint előtte, valahol úgy érzem, hogy sikerült elvégeznünk a feladatot és kihoztuk a legtöbbet belőle. Hagyom, hogy Linda érvényesüljön, mert úgy érzem egészen jól megértik egymást a lenyomattal, és csak akkor képedek el kissé és tekintek meglepetten a párom felé amikor a nevet meghallom. Nem akarom a lenyomatot elijeszteni, ezért csak eltátogok egy "Mi a fene? A tanár?!" kijelentést és kérdést, valahogy nem tudom összekötni a helyzetet és elég magas is nekem ez az egész még mindig, de mindenesetre tovább fülelek, hátha megtudunk valamit még ebből az egészből.
Sikerélménynek veszem amikor a Csillagvizsgáló átalakul körülöttünk és meglátjuk a talárt viselő kis alakot. Felpillantok az égbe, a csillagok mindent beragyognak és ez olyan harmonikussá teszi az egész helyet. Elmosolyodom, majd visszaintek a lenyomatnak.
- A történelem izgalmas. - Többé kevésbé, de azért meg kell hagyni, magam is sokszor unni szoktam Binns prof óráit. Azért többnyire kedvelem a történelmet, bele tudom élni magam más-más korok helyzeteibe és pontosan ezért is szeretek szellemekkel is társalogni, mert ők azért igen hitelesen vissza tudják adni mindazt, amit megéltek. Ám ahogy jött úgy el is tűnt, de hagyott maga után némi izgalmat és rengeteg kérdést, na meg kimerültséget, főleg kimerültséget....
- Még szép, hogy eljövünk! - Erősítem meg Lindát mielőtt a lenyomat Binns eltűnik és én lerogyok a földre fáradtságomban. Kezemet erőtlenül nyújtom Lindának, majd ha elérem akkor lehúzom magam mellé és kicsit nekidöntöm a hátam a mögöttem lévő asztalnak.
- Pihenjünk egy kicsit mielőtt visszamegyünk, hogy tud egy ilyen kis lény így leszívni? - Kérdezem erőtlen hangon miközben egy picikét lehunyom a szemem és megpróbálok feltöltődni. - Szerintem is utána kellene járnunk, ez elég izgalmas kalandnak hangzik. Meg hát, csak nem véletlenül keveredtünk ebbe bele, nem? Mármint, biztos tudják, hogy Binns lenyomata itt van, akárhogy is lehetséges mindez. - Érthetetlenül pillantok Linda felé, biztosan ő is látja rajtam, hogy mennyire nem tudom összekötni a dolgokat és nem világos teljesen mi folyik itt. Annyira elnyom ez az egész, hogy talán még el is bóbiskolok, de hát Mr. Jinkx csak nem haragszik meg, ha nem érkezünk vissza időben a terembe, nemde?

Szellemtan - Sorbet

Túlságosan úrrá lesz rajtam az izgatottság és az izgalom ahogy a lenyomat megjelenik előttünk és beszélni kezd hozzánk... vagyis inkább hozzám. Egy fél pillantást azért vetek Sorbet felé egyszer-egyszer, remélem, hogy nem most fogja elkapni a fényképezési láz és nem riasztja el a lenyomatot egy kattanás miatt. Már most érzem, ahogy a bennem rejlő energiát szinte kiszippantja a lény, de nem foglalkozom vele még, egyelőre sokkalta érdekesebb az, hogy mit mondana nekem az ősömről és Mardekár utódjáról.
- Ő sosem házasodott meg, de akkor már tudjuk, miért... Gyermeke sem született, de a testvére, az én apám apja. - Remélem nem aggasztja majd a dolog, hogy mennyi idő eltelt már azóta, hogy ő meghalhatott. Tekintetem meresztem rá, ahogy hallgatom a mondandóját és ugyan meg-megszakad a jele, mégis jól értem minden szavát. Ám időm már nincs, hogy ismét szóra nyissam a szám, hiszen a környezetünkben lévő tükrök mind megrepednek és törnek szét, majd ahogy a fény megvilágít mindent, és megjelenik mellettem egy ismerősnek tűnő alak, valamint a gyönyörű lány, aki így még inkább elvarázsol, még inkább élettelinek tűnik. Kicsit beharapom az ajkaim, nem tudom, hogy aggódnom kellene e a helyzeten vagy ilyesmi de Mr. Jinkx szerint nem lehet veszélyes ránk nézve a szituáció és a látomás pedig nagy előnyt jelenthet a folyamatban.
- A kígyónyelvűeket? De egyszer már kinyitották a kamrát, az tudod? Akkor ezek szerint te már nem éltél akkor? De sejtettétek, ki lehet majd rá képes? - Annyi, de annyi kérdést feltennék még neki, ám ahogy jött, úgy ment az egész helyzet és mintha csak egy álom lett volna, mintha egy lágy ölelés és egy finom szellő vett volna körül ahogy szinte elájultam a fáradtságtól amit kiszívott belőlem ez a kaland és csupán csak arra kelek fel, amikor valami a nevemen szólít. Valahol reménykedhetnék benne, hogy látom még a lányt, de ez most csak Sorbet és az idegesítő hangja. Így felülök először, megdörzsölöm szemeimet és arcomat, majd bólintok egyet aprón.
- Jól vagyok. Menjünk! - Óvatosan felkászálódom a hideg padlóról, majd leporolom a ruháimat és ahogy haladok Sorbet mellett, kikívánkozik belőlem egy pár szó mégiscsak. - Szerinted van rá esély, hogy megtudjuk, ki nyitotta ki anno a kamrát? - Tekintek felé kérdő pillantással. Remélem, nem az én leszármazottaim között volt az a valaki, bár a lenyomat elmondása szerint az ősöm, Regulus nem volt erre képes és a család is eléggé berágott a helyzet miatt. Egyik felmenőmről sem tudom, hogy párszaszájú volna, de azért elgondolkodtat a tudat, hogy mi sülhetett volna ki még ebből a beszélgetésből, ha több időnk lett volna.
Bekullogok Sorbet után a terembe, leteszem a spektrométert Mr. Jinkx asztalára és fáradtan, bágyadtan lerogyok a székemre.