Ha másokat kérdezel meg, akkor biztosan azt mondanák, hogy egy beképzelt sznob picsa vagyok, aki a szórakozás egyetlen fajtáját sem ismeri, mert ők csak ennyit látnak.
A szüleim leginkább azt válaszolnák, hogy életük egyik legnagyobb kudarca vagyok, egy olyan hiba, amit már semmi sem tud kitörölni az életükből.
Testvéreim elég eltérőt mondanának. Nővérem leginkább mindennek elhordana és lefestene egy olyan lánynak, aki sose tud majd senki sem szeretni. Az öcsém viszont csupa jó dolgokat mondana rólam, elmesélné milyen klassz nővére van, hogy mennyi ökörségbe belemegy és hányszor elvitte a büntetést helyette.
Amíg valakit mi magunk nem ismerünk meg, addig semmilyen következtetést nem vonhatunk le, egyáltalán nem lehetünk biztosak a dolgunkba, láthatod a szemléltetett példákból is, ezért inkább mesélek én neked.

Kicsit úgy érzem, hogy túl változékony vagyok, minden közeg teljesen mást vált ki belőlem, elég gyorsan tud megváltozni a hangulatom, rettentően gyorsan, amit inkább rossz tulajdonságnak tudnék be.
Hogy milyen vagyok az leginkább a társaságtól és az eseménytől függ nagy részben.
A családom közelében eljátszom a komoly ifjú hölgyet, tisztelettudó és szorgalmas vagyok, próbálok minél kisebb felületet adni nekik a támadásra, ez leginkább a nővéremre és a szüleimre vonatkozik. Az öcsémmel tudom csak igazán elengedni magam, neki tudom ellőni az összes pocsék viccemet, kis csínyeket csinálni és igazán nevetni.
A barátaim mellett mindig harsány és beszédes vagyok, nem igazán engedem őket közel magamhoz, eléggé megválogatom, hogy kiben bízok… sajnos leginkább senkiben. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva szeretek a társaság középpontja lenni, de nem mértéktelenül és nem állandóan.
Az egyik legnagyobb törés számomra az volt, hogy a Mardekár helyett a Hollóhátba kerültem, nem igazán fogadták jól otthon, pedig teljesen illik hozzám a hely, ahol vagyok. Rengeteget tanultam életem során, számomra a tudás mindig is értékesebb volt, mint a szépség, bár be kell valljam nem örököltem rossz géneket sem.
Ha választanom kéne egy hatalmas buli vagy egy otthon olvasós este között, inkább választanám az utóbbit. Tény, hogy unalmasnak tűnhetek, de van egy olyan Penelope, aki okozna pár embernek hatalmas meglepetést, ebben biztos vagyok, ahogy abban is, hogy még nem sikerült megtalálnom önmagamat. Tudom, tizenöt évesen még senkinek sem kell tudnia, hogy milyen ember akar majd lenni egyszer, de én nem vagyok egy átlagos lány…Penelope Estella Yaxley vagyok, akit a család árgus szemekkel figyel. Száz százalék is kevés, talán még a százötven is, jobbnak kell lennem mindenkinél, jobbnak és jobb is leszek. Igyekszem a tökéletességre, igyekszem arra, hogy fedhetetlen legyek, hogy a legkisebb jelét se mutassam a gyengeségnek, mert ha valaki egyszer felfedi a sebezhetőségét, onnantól vége mindennek.

Talán nincs olyan ember Angliában, aki ne hallotta volna már a Yaxley nevet és ez nem véletlen. Hatalmas politikai befolyással bír és nem véletlen tagja a szent huszonnyolcaknak sem. Elég régre visszavezethető a család múltja, ami leginkább a skót gyökerekhez tér vissza.
A Yaxley nagyon jó kapcsolatot ápol a Black családdal és hozzájuk hasonlóan ők is festményekkel vezetik vissza a családfát, ahol megtalálható mindenki beleértve azokat is, akiket valamilyen oknál fogva kitagadtak. A család hírnevéhez nem illő tagokat egyszerűen kidobják és megvetik, olyanra is volt eset, hogy nyom nélkül eltüntették.
Rengeteg híres tagja volt a családnak, rengeteg erős befolyással bíró politikus is található közöttük még a mai napig is. Büszkék a hírnevükre és büszkék a történelmükre is, amit felépítettek, ezért sem igazán szeretik, ha valaki is szégyent mer hozni a Yaxley családra.
Talán mondanom sem kell, de elég erős hűség fűzi őket Voldemorthoz, ezért talán nem is kérdéses, hogy a család melyik oldalon áll, magától értetendő.

Thitus Emerald Yaxley
Apám egy erős jellem, egész életében tudta, hogy mit akar és véghez is vitte terveit és céljait, még csak a lehetetlen szó jelentését sem ismeri. Gyermekeivel sosem volt igazságos, mint minden szülőnek neki is meg van a kedvence és talán említeni sem kell, hogy a nevét tovább örökítő személy a kedvence, nevén nevezve pedig nem mást, mint az öcsém.
Nem mondanám, hogy rossz viszonyban lennénk, de ha eltűnnék vagy meghalnék, akkor biztosan nem viselné meg annyira, mint amennyire kéne. Nem igazán kötődünk egymáshoz. Ennek köze lehet ahhoz is, hogy a születésemnél reménykedett, hogy én leszek a fiú gyermek, de legnagyobb szerencsétlenségére én is csak lány lettem.
Jelenleg a minisztériumnál dolgozik és igyekszik minél feljebb jutni a ranglétrán, szeretne az egyik főosztály vezetője lenni.

Natalie Ambrose Yaxley
Anyám tipikus kellékfeleség, akit csak a látszat miatt tartanak meg, hiszen nincs fontosabb, mint fenntartani a látszatot. Elég rossz viszonyban vannak apámmal, nem igazán dúl köztük a szerelem, de ez már csak így van az elrendezettházasságoknál.
Engem nem igazán szeretett sosem, mindig is haraggal tekintett rám, főleg a születésemkor. A házasságuk annyira megromlani látszott, hogy a válás fenyegette őket, éppen ezért hitte azt, hogy majd én leszek a kapocs, ami összetartja majd a házasságukat, de nem így lett. Születésem után a helyezte még kétségesebb lett egészen addig, míg meg nem szülte az öcsémet.
Rengetegszer hívott élete legnagyobb hibájának és sokszor vágta a fejemhez, hogy bár ne szült volna meg, nem mintha nekem ebbe bármi beleszólásom lett volna akkor.
Kimondottan rossz a viszonyunk, azonban apám előtt láthatóan viselkedik és a közönség előtt pedig megjátssza a szerető édesanyát.

Tiffany Mary Yaxley
A család hercegnője és egyben az utált nővérem is. Tiffany kifejezetten olyan ember, akit senki sem tud hosszútávon elviselni, mert irigy, féltékeny és legfőképp kiálhatatlan.
Sosem volt jó a viszonyunk, rendszeresen megpofozott, ha olyanja volt lelökött a lépcsőn és igyekezett mindig keresztbe tenni nekem, mintha más nem is éltette volna. Amint valakinek volt egy viszonylag kedves szava hozzám a családban, ő azonnal hisztizni kezdett és próbált ő kerülni a középpontba, pedig mindenki imádta. Az első lány, az a Yaxley lány, aki a legjobbat érdemelte, míg én mellette csak a "másik Yaxley lány" voltam.
Végzett a Roxfortban, azonban még maga sem tudja, hogy mit kezdjen az életével, éppen ezért egy évig pihen, míg őfelsége kitalálja mihez kezd, valószínűleg majd beházasodik, hogy kényelmes élete legyen, várja a lovagját... szánalmas.

Thomas Ernald Roger Yaxley
Kisherceg és ez nem úgy gúnyból, mint a nővéremnél, ő az én kis hercegem. Őt leginkább a házimanók és én neveltük fel, ameddig magántanárokkal nem kezdték meg az oktatását. Elég későn mutatta jelét, hogy ő is egy varázsló lesz, azt hitték egy kvibli, de szerencsére nem lett az.
Az egyetlen tagja a családnak, aki nem megvetéssel és szánalommal néz rám, hanem szeret és imád. Rengeteg szép emlékünk van, ő az egyetlen aki ismer és tudja minden kis piszkos titkomat, szerencsére a bizalom kölcsönös. Otthon igaz nem nagyon lehetőségünk időt tölteni együtt, de az iskolában szinte elválaszthatatlanok vagyunk.
Ötödéves és kviddicsezik, büszke vagyok rá, nem is lehetnék ennél büszkébb.

Egy minimum 300 szavas, de kötetlen élettörténet, amiben az alkotó fantáziát lát. Amennyiben a karakter valamilyen rangot visel, vagy ezt igényli (auror, a Rend tagja, vagy halálfaló) ez képezze a részét, mindenképp kerüljön magyarázatra. Ugyanez vonatkozik mindazokra, akik képességeiket születésük után szerezték, lsd. animágusok, és azokra, akikkel együtt született, lsd. részben vélák, látók. Valamint kérjük, hogy ha patrónussal rendelkeztek, azt is említsétek meg az előtörténetben, hogyan tanultátok meg ezt az igen nehéz varázslatot! Az előtörténet ezen minősége kihat a rangokra, így a bírálat után egyből elérhetőek, amennyiben az előtörténet alátámasztja.