Jólelkű, kalandvágyó és pimasz - anyám mindig ezekkel a szavakkal illetett. Nagyon kötődöm a családomhoz, nekem mindig ők voltak a mindeneim. Az ikerbátyámmal évekig nem tudtunk elszakadni egymástól, ilyen tökéletes köteléket más embereknél még nem is láttam. Közel sem voltunk egyformák sohasem, a tűz és víz, de ennek ellenére mindig ki tudtuk egészíteni a másikat. Egész életemben kíváncsi voltam, nem is lehettem volna más, hisz a sárkányrezervátum amiben felnőttem millió lehetőséget rejtett és még a mai napig is rejt. Motiváltan és ambiciózusan álltam az előttem lévő lehetőségekhez és mindig keresem a kihívásokat. A Roxfort is egy ilyen pont volt az életemben, megadta az alapot ahhoz, hogy még jobban fejlesszem a tudásom és még könnyebben elérjem a célt, amit kitűztem magam elé. A kreativitásomnak és a képzelőerőmnek sem szabott sosem határt senki. Bolondos természetem felnőtt koromban is megmaradt, mindenhez úgy állok hozzá, hogy tudom, okkal vagyunk ezen a világon és minden ember, lény egy bizonyos részét képzi az egész összességének. Már a képzeletemben rejtőző vágyak mind valóssággá váltak, részt veszek kutatásokban és fejlesztésekben, járom a világot, hogy biztosítsam a családom jövőjét és tovább vigyem az örökséget.

Alexander Firestone évszázadokkal ezelőtt kezdett el érdeklődni a vadon élő sárkányok iránt. Az egyre népesebb varázslóközösségek életét megkeserítő lények kezelhetetlenek és ádázok voltak. Tenni is igen keveset tudtak ellenük, de nagyrészt halállal váltották meg az ő megélhetésüket. Ez nem tetszett Alexander Firestone-nak, ezért úgy döntött, toboroz maga mellé néhány embert és meggyőzte a Mágiaügyi Minisztériumot, hogy útjaik során majd képzik az embereket és segítségükkel befogják a káros példányokat és alapítanak egy rezervátumot, ahol kordában tudják tartani a faj legtöbb egyedét. A tehetetlenség és a védelem nagy úr, ezért lehetőséget adtak a férfinak, hogy megmutassa mire is képes. Bőven korban volt már, gyakorlott és tanult elemistaként pedig önmagát fejlesztette az évek során, amivel még jobb és elismertebb varázsló vált belőle, sokan ámultak tudásán és kitartásán, de megérte a megannyi fáradozás. A csapattal egyre több és több sárkányt tudtak elfogni és ketrecekbe zárni, majd a Minisztérium segítségével egy távol eső helyen, Angliában építették meg a rezervátumot, amelynek Alexander vezetőjévé vált. Ezen a helyen több száz éven át tanulmányozták a sárkányokat, éltették és dicsőítették őket, és az egykoron szabadon élő vadállatok mára már nagy százalékban rabokká váltak, amellyel biztonságosabbá vált a varázslóvilág.
Az angliai sárkányrezervátum sok száz éves fejlesztés útján jutott oda, ahová. Alexander Firestone csak az alapkövét rakta le ennek a nagy múltú helynek, ami mára felülmúlt minden elképzelést. Ugyan még mindig akadnak sárkányok a szabad ég alatt és fogságban is, akik nagyobb szabadságot érdemelnének, de ők már kevésbé veszélyeztetik a népünket, mint az őseik néhány száz évvel ezelőtt.
Így kerültem én oda, ahol most vagyok. Egy sárkányrezervátumba születtem, egy igazán tüzes családba, akiknek az élete másról sem szól nagyon rég óta, minthogy ezt az angliai helyet az elvárásoknak megfelelően - és azok felett - elvezessék.
Boldogok voltunk mindig, apa, anya és két gyermek. Egyszerűnek közel sem mondható az életünk. A szüleim már kiskoruktól kezdve a rezervátumban éltek, csupán a varázslóiskola padjaiban ülve, néhány évre hagyták el a helyet. A tipikus barátságból lett szerelem, aztán pedig jöttünk mi az ikerbátyámmal, korán és váratlanul. Már nagyjából öt évesen mindent tudtunk a sárkányok eredetéről és létezésükről, a vérükben csörgedező mágia hasznosításáról és tanulmányairól, ám a tudomány tökéletes elsajátítására egy emberöltőnyi idő sem lenne elég.

A családban apai ágon öröklődött az elemi mágia erőssége, amit ki kitanult, ki pedig teljesen elenyészőnek tartott az életmódja folytatásához. Mindketten megörököltük ezt az ikerbátyámmal és miután tipegőkorunkba felfedeztük mindezt, közös erőkkel kezdtük el fejleszteni a tudásunkat. Az elemi mágia mindenhol körülölel bennünket, folyamatosan kapcsolatban vagyunk velük. A négy elem a létezésünk elengedhetetlen motivációja, és első sorban ezekről kellett még többet megtudnunk.
A levegő - Egy mindig mozgásban lévő elem, a lételemünk. Sokszor gondoltam közben a hideg téli szélre, a nyári jóleső frissítőre, az első tavaszi melegségre. Ez az elem jelképezi az elmét, az értelmiséget, a gondolatokat.
A tűz - A családom leggyakrabban használt és leginkább kitanulmányozott elemi mágiája. Árad belőle a tiszta energia, a hatalmat képviseli már a puszta jelenetével is. A forróság, a pusztítás, a védelem, a kitartás.
A víz - A tűz tökéletes ellenpéldája, a természetesség mindene. A folyók és patakok csobogása, ahogy az eső oly természetesen leesik. Könnyen átalakul, könnyen változást hozhat és megfordíthat mindent. Az életünk egyik fontos alappillére, az éltető emelünk. Nyugalmat és biztonságot ad, megtisztít.
A föld - Az élet hordozója, egy igazán ősi és kifogyhatatlan erő, amely rengeteg mindenre képes. Új életeket ad, régieket vesz el és olvaszt magába.

Az elemekről tanulni könnyű, ám elsajátítani őket már nem annyira. A családomban már többféle elem megmutatkozott, ám nagy többségben a tűzre koncentrálnak. Akármennyire is jól képzett egy varázsló, az érzelmek és a hangulatok nagyban befolyásolják a mágiával való elbírást. A negatív érzelmek sok esetben akár halálos, meggondolatlan sebeket is ölthetnek, ahhoz, hogy viszont tökéletesen végezzük el az elemista varázslatokat, koncentrációra, irányításra és nyugalomra van szükség. Ez sokszor csak úgy jöhet létre, ha az oktató anyag megfelelően van előadva és a mágus agyába beleékelték a tudatosságot, a képzelőerőt. Nem lehet elégszer elmondani, hogy mindennek van egy bizonyos határa és ha túl akarjuk ezt szárnyalni, nem használjuk megfelelően a mágiát, akkor bele is halhatunk. Érzelmi trauma esetén akár gát is kerülhet a képesség elé, ameddig nem rendeződik a helyzet, addig szinte képtelenek lehetünk használni az elemünket. Nagy hátránya a képességnek, hogy a mágusok akik ezzel születnek, nehezebben sajátítanak el varázspálcájuk használatával különböző varázslatokat és ezekből meglehetősen gyengék is. Ha túlzott mértékben öleljük fel az elemi mágiát egy harc vagy egy életszerű helyzet alkalmával, előfordul, hogy a varázspálcáról - az elemi mágia használatának mértékétől függően lehetnek ezek percek, órák vagy napok - le kell mondanunk, tehát hiába forgunk próbálkozni, nem tudjuk majd működésre bírni azt.
Egy erős mágus képes akár mind a négy elemet is elsajátítani, de sokszor ehhez egy élet sem elég. Születés után nem sokkal megnyilvánulnak az első jelek, amikből kiderül, hogy melyik az az elem amit képesek leszünk a legjobban és a legkorábban elsajátítani.  


   

A gyertya lángja olyan vadul kapálózott a nyitott ajtótól beérkező szellő miatt, hogy ahogy figyeltem, szinte meglepettséggel töltött el, hogy nem oltódik el. Koncentráltam, egészen közelről tekintettem rá és elképzeltem, ahogyan a táncoló láng nagyobb és nagyobb lesz, a forróság amit pedig áraszt mindent felmelegít ebben a fagyos időszakban. A gondolatokból Marcus, az oktatóm érkezése zökkentett ki.
- Hol van a testvéred, Adelina? Ma terepgyakorlatra megyünk. - Egyből felpattantam a kanapéról, majd odaálltam elé. Nem voltam még csak tíz éves, de a családom már kiskoromtól kezdve taníttatott minket az elemi mágia különböző ágaiból. Az utóbbi néhány hónapban végre igazán meg is ízlelhettük a képességünk kihívásait és lehetőségeit, erre pedig tökéletes volt az is, hogy az ikertestvéremmel két ellentétes elemet uraltunk.
- A tóhoz ment reggel, azt hittem már visszaér... - Válaszoltam felemelt kezekkel, majd az ajtó irányába pillantottam és csak reménykedhettem abban, hogy Andrei mindjárt belép azon az ajtón és nem késlekedünk tovább az órával. Marcus csak felsóhajtott és eloltotta a gyertyát.
- Menjünk, akkor ott kezdünk ma. -   Sasszézva baktattam ki a ház ajtaján, majd az oktatómat kérdésekkel bombázva indultunk el megkeresni a bátyámat.

- Azt már a múltkor megbeszéltük, hogy a két elem amit tanultok jelenleg, ellentétei egymásnak. Ez egy sárkány befogásában vagy épp ellátásában is nagy segítség lehet, hiszen amíg Adelina kontrollálni tudja a tüzet, addig te Andrei támogathatod vízzel, egy balul elsülő helyzetnél akár meg is mentheted őt. - Büszkén pillantottam a mellettem álló fiúra. Világ életünkben ezt csináltuk. Védtük egymást és segítettünk a másikon. Ezért vagyunk mi a tökéletes egy, és én elszántan szeretném ezt még tökéletesebbre fejleszteni a jövőben. Ugyan koránt sem mondanám, hogy ennyi tudással amivel most rendelkezünk bemerészkednék egy sárkányfészekbe, de egyszer talán még ilyen gyakorlatra is elmehetünk majd és egyszer talál élesben is kipróbálhatjuk a tudásunkat. Marcus mindig a hátunk mögött áll, figyel az esetleges balul elsült próbálkozásokra, ő már több elemet is képes irányítani és mi mindig ámulatba ejtően nézünk rá, főleg, hogy már láttuk ahogy munka közben tevékenykedik.

A Roxfortba érkezésünk elkeserített első körben, hiszen a bátyámmal egy teljesen más házba osztott minket a süveg. Ő a Hollóhátba került én pedig a Griffendélbe, pedig elképzeltem, hogy mennyi időt tudunk majd itt is együtt tölteni és milyen jó lesz büszkévé tenni Marcust amikor hazamegyünk és elújságoljuk neki a fejlődésünket, a tanulmányaink haladását. Az évek során viszont megtanultuk ezt kezelni. Voltak könnyű és voltak nehéz helyzetek, az első néhány én szinte zökkenőmentesen haladt, mígnem idősebbek lettünk és a bátyám besokallt a rá nehezedő nyomástól.
Egy párbajhelyzetbe csöppentem, ami első körben csak valóban egy egyszerű párbajnak tűnt messziről. Ez engem épp eléggé aggasztott így is, hiszen a testvérem nem úgy ismertem meg, mint aki hasonló szituációkban kiállna mások ellen, inkább intellektuálisan szokta rendezni a problémáit. Ahogy közeledtem, még hallottam, ahogy arról vitáznak, hogy a másik fiú megalázta a testvérem és ezt mennyire megérdemelte, mennyire felderítette őt a gondolat, hogy Andrei már közel sem lesz olyan népszerű és innentől kezdve félni is fognak tőle az emberek, hiszen egy mutáns, amiért ezzel a képességgel született. Talán ennek hatására, talán a nyomás, amit hirtelen magam is érezni kezdtem legbelül az eddig hallottak alapján, a párbaj drasztikus fordulatot vesz.
- Engedd el hallod?! Még megfojtod! - Üvöltöttem felé amennyire csak a torkom bírta, miközben megpróbáltam őt meglökni és kizökkenteni az agyát elborító borús, sötét gondolatokból. A fiú a vízgömbben kapálózott, fuldoklott és a szemei félelmet tükröztek. A bátyám pedig nem engedett.
- Nem teheti ezt velem. Egyikük sem! Most megtanítom, hogy hogyan viselkedjen! - Sziszegte fogait összeszorítva, én pedig csak rángattam és a tekintetét kerestem, hogy próbáljam visszahúzni az értelmiségbe, a logikus gondolkodásba.
- Nem ez a megoldás, nem így kellene ezt elrendezned, Andrei, nem erre tanítottak minket! Szégyent hozol ránk! - Csak üvöltöttem, kétségbeesetten, sietve, de mintha meg sem hallotta volna szavaim. A rémület és a félelem hatására akaratlanul és jelzett a testem, megégettem a bátyám karját és a fájdalomra amit a forróság okozott, ő is kizökkent, a fiú a gömbben a földre rogyott és vizet öklendezett. A testvérem könnyes szemekkel nézett a felhólyagosodott, tűzvörös kezére, majd elhátrált.
- Én... én sajnálom! - Ezzel elrohant, én pedig a levegőért kapkodó fiúhoz léptem és felsegítettem őt, majd betámogattam az iskolába. Szerencsére sikerült annyira beszélnem vele, hogy ne fajuljon el a helyzet és ne csapják ki a bátyámat, de a párbajért tudtam, hogy így is megrovást fognak majd kapni.
Miután a bátyám letöltötte a büntetőmunkáit úgy tűnt, minden visszaállt a régi kerékvágásba. Mégis, kerülte a jelenlétem, nem jelent meg az edzéseinken, nem tudta használni a pálcáját - ez miatt romlottak a jegyei és hetekkel később derült csak ki, hogy az elemista képessége alvó állapotba került és nem képes igazából semmire jelenleg. A bűntudat és a félelem magába kerítette őt, hónapokig ette magát ezen és csak akkor sikerült túltennie magát mindezen amikor a nyári szünetbe hazalátogattunk és újra a megszokott családi környezetbe kerültünk. Sajnáltam őt, de nem engedte, hogy segítsek és néhány hónapig oly távol kerültünk egymástól mint még soha. Ám a nyár meghozta a megváltást, azóta pedig elválaszthatatlanul kiállunk egymás mellett és már tudja, hogy hallgatnia kell rám és példát venni a nyugodtságomról, a békés természetemről.

Az élet sok megpróbáltatást állított elénk, de végül mindketten ott kötöttünk ki, ahol igazán lennünk kell. A munkánk a sárkányrezervátumról szól, megtanultunk az évek során közösen együtt működni, de külön-külön is elbírunk egy-egy ránk bízott feladattal. Sokszor úton vagyok és járom a világot, hogy még több tudást szerezzek és tovább fejleszthessem és építhessem a családi vállalkozást, hisz ameddig világ a világ, szükség lesz ránk és arra, hogy kordában tartsuk a sárkányokat.