Szellemtan- B csoport

Szellemtan szakkör

a holtak jelentette fenyegetés megismerése

Jäger mindig irigyelte Jinkx naivitását, aki még mindig pozitívan, lelkesedéssel tekintett azokra a lényekre, akikről tanítottak. Régen ő is lenyűgözőnek tartotta a világ peremén rejtőző sötét lényeket, maradványokat, tudni akarta a titkaikat, hogy mi mozgatja őket, sarkallja őket a létezésre a természet törvényeivel szemben. Nem kellene létezniük, a létezésük abszurdum, hiszen nincs testük, biológiai ritmusuk, a puszta mágia tartja meg őket. A mágia viszont nem teremthet életet, ezért ez is paradoxon. Ez az egész azonban nem egy ilyen egyszerű elméleti kérdés.
Végignézett a hozzá került diákokhoz, miközben karba tett kézzel sétált át a tábla előtt. Ők is bizonyára azt gondolták, hogy ez az egész csak egyfajta érdekesség, kuriózum, amivel elüthetik szabadidejüket, és szerezhetnek néhány jó pontot, esetleg házpontot. Végignézett a fiatal, kedves arcokon, a gyerekeken, akik azt hitték, hogy mindent tudnak a világról, pedig hatan együtt nem éltek olyan hosszú időt, mint ő egyedül. Úgy érezte, hogy kötelessége megmutatni nekik, hogy a szellemek, a nonkorporális lények nem éreznek semmit az emberek iránt, irigyek rájuk, és könnyedén, lelki fájdalom nélkül darabokra tépik őket.
- Üdvözöllek! Nem is rabolnám az időtöket. Ma a lenyomatról fogunk beszélni.- egy pálcamozdulattal megjelenítette az eddig elrejtett szöveget a táblán. Nem volt több két soros definíciónál, amit nem is akart felolvasni. Nem szerette az írott szöveget. Volt egy társa, évtizedekkel ezelőtt, aki Róma történetétől kezdődően fel tudta sorolni az összes fontosabb vámpírt és tetteiket, pontosan ismerte az összes fogalmat nyolc különböző nyelven, ami jellemezte őket. Ez nem akadályozta meg azt a fiatal indiai példányt benne, hogy feltépje a torkát az agyaraival. Ezeket a diákokat sem védi meg semmilyen latin fogalom. Csak ennyi állt a táblán: „A lenyomatok olyan mágikus jelenségek, melyek mágikus behatásra maradnak egy helyszínen, hasonlóak egy kísértethez. Emlékfoszlányokat tartalmaz, energiája feltöltése valamilyen mágikus behatásra történik.”
- A feladatotok ma az lesz, hogy ilyen lenyomatokat kerestek. A Roxfort tele van velük, régi és erős mágikus erő van itt, a kastély pedig szinte hemzseg a ro... szóval, a kísértetektől. Ezek itt a spektométerek, a feladathoz használt eszközök.- a férfi bekapcsolta az eszközt, mely statikus, üres zörgéssel jelzett csak a diákoknak. Várt néhány másodpercet, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor van valami a közelben, azután lekapcsolta, és a másik három mellé tette azt. - Jó esetben... alaphelyzetben, úgy értem, ezt halljátok. Ha lenyomat van a közelben, amit egy ilyen nonkorporális lény hagyott, valamit hallani lehet belőlük.
Vett egy mély levegőt, azután leült a helyére. Tudta, bármennyire próbálkozik, sok diákja számára ez az egész csak játék lesz, akármennyire véresen komoly ez az egész. A szellemek, még azok a látszólag mulatságosak is, nem játékok. Egy pillanat alatt elragadnák az élők energiáját, hogy újra élhessenek, csak azért ilyen ártalmatlanok, mert tehetetlenek. Ha akarják, őrületbe kergetnek bárkit, és szinte semmit nem lehet tenni ellenük, még varázserővel sem, különleges minisztériumi segítséget kell kérni. És aztán, ott van Hóborc és a mocskos fajtája. Napi szinten hozta fel Dumbledorenak, hogy az a lény meg fog ölni valakit, a kopogó szellemek így működnek, de az igazgató nem hallgatott rá. Reménykedett benne, hogy ha meg is hal valaki, az nem egy diák lesz.
- Alapesetben ezek a lények erőtlenek: léleklenyomatok csak, amiket feltöltött valamilyen energia. Kevesebbek a kísérteteknél is, inkább egy portréra hasonlítanak. Ne gondoljátok azonban, hogy ártalmatlanok! Legyetek óvatosak velük, mert még ebben a legyengült állapotban is árthatnak nektek, ha óvatlanok vagytok. Ez ugyanakkor jó felkészülés a veszélyesebb lényekre. Például a kopogó szellemekre.
A feladat végrehajtását párokban fogjátok intézni. Dargan, Malone, vegyenek el egy eszközt, és menjenek a harmadik emeleti folyosó jobb kéz felőli szárnyához! Greengrass, Lestrange, maguké a prefektusi fürdő- ha van most ott valaki, jelezzék neki, hogy órát tartunk, és távozzon! Thornhill, Dearborn, a maguké a tanterem a bájitaltanterem mellett. Mindhárom helyen megfigyelhető ez a jelenség valamilyen formában- még egyszer hangsúlyozom, legyenek óvatosak, mert ezek a lények nem veszélytelenek. Ha végeztek, jöjjenek vissza!- a férfi megérintette a felkarját, amit egy kopogó szellem sebzett meg még ötven évvel ezelőtt. Remélte, hogy ez a lecke megtanítja rá ezeket a diákokat, hogy ezek a szörnyetegek milyen veszélyesek.

OOC időpont: 2021. február 19. péntek estétől
Mesélői reagok gyakorisága: Minden héten egy
IC időpont: 1976. október 25. hétfő délután
Helyszín: Második emeleti tanterem; csoportonként változó helyszínek
Résztvevők: Adore Malone, Coraline Greengrass, Darby Dearborn, Folkwin Thornhill, Giada Dargan, Rosamundi Lestrange

szétmálló hangerdő

@Coraline Greengrass // @Alberich Jäger

Rosamundi lélekben most valahol egészen máshol jár: arany és fekete, vélhetően valami étkezés meleg, lágy illata, puha párnák és a gondolatmenet végén, mely szerint mikor az a rendelet megtiltotta a varázsló ősök között azon házasságot, mely testvérek között köttetik, vajon tisztában volt-e azzal, ezzel utcahosszal előzi varázstalan törvényalkotó rokonát? Nem, biztosan nem, ilyen érvekre nem hallgat a törvényalkotó, vak és néma, süket is biztosan, de fiatal nőalak, kezében kard, a másikban mérleg, és de vajon nem azt jelenti nem látni a törvény útjain, mint elembertelendni? Gúny a két motívum puha kézben...?
Merengéséből az ajtó nyílása zökkenti ki, félreteszi hát a számára egészen hétköznapi foglalatosságot, és besorol ő is a többiekkel szellemtanra, lassan, ahogy pohárba öntenek bort, elmosolyodik, miszerint ma a számára szimpatikusabb tanerő szárnyai alatt okulnak, és sanda pillantást vet Coraline felé, aki most magában bizonyára megborzong - nem épp a pillongás iránya vagy mértéke, esetleg hőfoka teszi, inkább a tudat, hogy Rosamundi úrhölgy, gúnynevén nem első, most túlságosan is örül egy ilyen öreg férfinek, mitöbb, vonzónak is találja. Ó skandalum, apakomplexus a neved!

A fejtágítás azonban megkezdődik - és Rosamundi úrhölgy, ha nem is szereti ezt a gúnynevet, most összekapkodja szoknyái helyett azokat az asszociációkat, melyek ezen kifejezés eredetét kergetik körbe a nem illikben és prezentálhatóan nézegeti a tábla tartalmát, meg időnként akaratlanul is a saját kézfejét.
Bárhogy járt is a téma után - és az őutána, meglibbenő selymeken, tükrök felületén, nyomában becsukódó ajtószárnyak közt - a lenyomatról ő sem hallott, nem is hallhatott, lelkes amatőr ő, nem igazi szellemvadász, de bármit, ha Papa egyszer fizikai valójában is manifesztálódhat újra. Igaz, a kézfeje az hiányzik majd, de ennél nagyobb bajunk sose legyen. Átveszi a kis szerkezetet, de egyelőre nem kapcsolja be: szinte biztos benne, hogy szegény Corára unalmas órák következnek, mert ő bizony most nagyon éli a feladatot, és a hajónak is egy kapitánya van csak. Nem kerüli el azonban a figyelmét a férfi kézmozdulata, és bele sem gondol, de utánozza azt, aztán hümment egyet és oldalán Corával elindulhatnak a fürdő felé, ahol a napszak miatt vélhetően amúgy sem tolonganak egész hordái a prefektusoknak.
- Szerinted mi történhetett a karjával? - ahogy befordulnak a lépcső gerincén, néhány harmadéves épp készül némi trágyagránátot felrobbantani, és láttukra azonnal köddé válnak, Rosamundit azonban most az sem zavarná igazán, ha ezek a diákok magát Dumbledore professzort merényelnék meg szarszaggal, ahogy fogalmazna a történet összes résztvevője, beleértve az éltes mágust is idei tanévi teljesítménye alapján - Szívesen meghallgatnám a történetét. Sokkal szívesebben, mint a róla terjedő pletykákat. Tudtad, hogy számtalan publikációja nyert díjat az előző félévben? Lehetetlenség megszerezni őket idebent, de ha jól teljesítünk, talán megkérhetném, hogy adjon legaláb egy szemelvényt..

Otthonosan lép a prefektusok számára ajándékozott helyiségbe, ahol most is lassan száll és hódít a szappan tiszta, szinte fertőtlenítőre emlékeztető illata, a hableány pedig mélyen alszik. A medence mélyen ásít alattuk, még sosem látta ilyen napszakban, nyitott száj, fogak híján tekergőző mintákkal, mintha Medusa szájával követte volna a bűneit el, nem szépségével.. bár Rabastan szerint bizonyára a szopásnak is van szépsége.
Felemeli a spektrométert, és óvatosan, szinte vallásos áhítattal bekapcsolja, és földöntúli tűzzel a szemében felette barátnőjére pillant, szabad keze mutató és szokatlanul hosszú ujját az ajka elé helyezi, amögött lassan elmosolyodik.

Trinity reminds me of a dear friend of mine from New Orleans… she's dead.

+18!

Ha nem lennék roppant edzett már holttestekből és egyéb, hasonlóan hétköznapi patológiás merev agyfaszokból, amelyek itt repkednek, erdőt se alkotnak, be se kell futni közéjük, megijednék a tanártól, de nem, már egy zombi is beülhetne ide, vagy vámpír, Lugosi Bélában legalább volt valami szexi. Ledobom magam Gia mellé, és megpróbálom átvészelni ezt az órát is, amikor sajnos megint nem a lényegről beszélhetünk: hogy tudnám végre valami szenteltvizes manőverrel úgy elűzni végre a faszba Kilincskőrt, hogy az engem ne sebezzen meg? Ezek az emberiség nagy kérdései, illetve hogy miért fáj ennyire ülni a valagamon, de mindkettőre létezik megfelelő válasz, utóbbira épp az, hogy egész éjszaka dugtam, és most egy kicsit bánom, azaz, egy részem bánja igazán.
Jaeger-Meister nem kérdez tőlünk igazából semmit, ami elég üdítő, mert ilyenkor szokott jönni a: és nektek mi a kedvenc szellemetek? Nektek is az, amelyik a hangjával ölni tud? Ó, nekem is - performansz Jinkxytől, de most nagyon egyenes úton haladunk a feladat felé, és őszintén, amúgy is fel kellene innen állnom hamarosan, hogy szégyenszemre szerezzek valami fájdalomcsillapítót a sajgó fejemre és a sajgó pi... pillanat, mit is mondott a lenyomatokról? Mindegy, nagy baj nem lehet, ez a kettő közül a megbízhatóbb oktató, direkt utána néztem a Hagridos fiaskó után, ennek nem baszták óriások az apját, ennek van háromnál több esze, Dumbledore az utolsó maradék agysejtjeit elhasználhatta arra, hogy felkérje.

Nekem sincs kérdésem, legalábbis olyan nincs, amit feltehetnék egy nagyon, a Fej Nélküli Lovasra emlékeztető öregembernek, ezért csak nagy nehézkesen felkelek, és próbálok kiballagni a teremből anélkül, hogy azt az élményt nyújtanám, együtt viselünk pelenkát. Nem lehet olyan bonyolult kezelni ezt az eszközt, és hát Mengele mondta, nem veszélytelen, de majd most nem csinálunk hülyeséget, és ezúttal vélhetően ez csak rajtunk, és nem gang-bang kentaurokon múlik.
- Te emlékszel, hogy kell megidézni ezeket a szellemeket, ugye? - kérdezem néhány lépcsősor után, amit biztos nem tinédzserekre terveztek, de hát ez az egyetlen magyarázat arra, miért nem kurva kövér itt mindenki ilyen étkezés mellett - Ez a nácivadász-vibes alak lehet, hogy tudna mondani valamit Anetta ügyéről is, ha visszamentünk. Írt egy csomó nyomozós-szörnymegbaszós könyvet, és nem annyira van jóban a Minisztériummal. Egy próbát megér.

Talán csak Rosa miatt döntöttem úgy, hogy csatlakozok a Szellemtan kurzushoz, hogy ne kelljen teljesen egyedül jönnie. Talán azért jöttem, mert minél jobban szerettem volna elütni a szabadidőmet, hogy minél kevesebb energiám legyen az űrbe bámulni magamban. Talán mindkettő benne volt. A lelkem mélyén, persze, tudom, hogy az a lény sarkallhatott rá, amit azok a fura látomások mutatnak nekem. Szeretném kicsit jobban érteni a világnak ezt a sötét, elrejtett részét.
Sóhajtok egyet, kicsit oldalra is pillantok Rosára, ahogy látom, hogy ma Jäger professzorral leszünk. Valahogy rémisztő és bizarr belegondolni, hogy ez az öregember vonzalmat ébreszt Rosamundiban, valamilyen okból tetszik neki. Amikor a vonzó emberek kerülnek szóba, nekem sokkal inkább jutnak olyanok eszembe, mint Ewain Rosier, Regulus Black vagy esetleg Rosa bátyjai, és sokszor értem, hogy a tinédzser fiúk mennyire gyerekesen viselkednek mások szemében, de egyszerűen bizarr akkor is ezt az embert ilyen kontextusban elképzelni. Megborzongok, ahogy leülök a másik lány mellé. Jinkx óráit amúgy is jobban szeretem.
Az óra tárgya, a kifejezés hatására még jobban figyelek. Lenyomat. Van valami bizarr, valami hátborzongató ebben a szóban, ahogy pedig megismerem a természetét, egyre inkább úgy látom, hogy ez valamilyen módon összefüggésben állhat azokkal a dolgokkal, amiket én látok, ahogy egy látomás elragadja az eszméletemet. Pontosan olyannak tűnik, csak azt nem értem, hogy mitől függ- a Roxforton kívül is megtörtént, rengetegszer, és még ha nem is nagyon mozgok olyan helyeken, amik nem mágikusak, azért így sem hiszem, hogy ez a magyarázat. A testvéreim, rokonaim, barátaim nem szoktak elájulni. Valahogy összefügghet a két dolog, még ha nem is értem, hogy például a zuhanyzó miért válthatta volna ki ezt. Úgy érzem, hogy valahogy köze lehet a pálcámhoz. Szó nélkül követem csak Rosát, még mindig ezen gondolkozok- és persze, azon, hogy hogyan tudnám ezt az egészet kihasználni. A spektométerre pillantok: ha valahogy megtanulom irányítani ezt, talán kideríthetem, hogy ki ölte meg anyát és apát.
- Tessék? Nem tudom. De elég sok ilyen lénnyel találkozhatott. Csoda, hogy nincs több sebhelye.- eszembe jut a lény, amit olyan sokszor látok, és az jut eszembe, hogy csodálom, hogy a férfi még életben van, ha a szörnyek között, amiket élete során állítólag vadászott, fele olyan veszélyesek is voltak.
Elhúzom kissé a számat, ahogy a harmadévesek eliszkolnak, fogalmam sincs, hogy miért ilyen gyerekesek páran, és bármennyit irigykedtem magamban, az ilyen pillanatok bebizonyítják nekem, hogy Slughorn jól választott prefektust. Rosamundi tekintélyt parancsol a magasságával, a kiállásával, a tekintetével, tartanak tőle, de nem él vissza a hatalmával. Én lehet, hogy túl sokszor jelentettem volna az ilyesmit a tanároknak, és most utálna mindenki.
- Igazából nem tudtam, de szívesen segítek valahogy, ha tudok.- nem tudom, hogy a szavak, az üres gesztus valaha behajtásra kerül-e, mert kétlem, hogy tudnék-e segíteni. Csak tétován követem Rosamundit a prefektusi fürdőbe, ami egészen lenyűgöz, és némi irigységet is kelt bennem rövid időre. Olyan igazságtalan, hogy annyit tanultam az elmúlt években, hogy soha nem kaptam büntetést, és mégsem én kaptam azt a medált! De gyorsan elengedem az egészet, Rosamundi talán nálam is jobb magaviselettel bír, miatta nem bőgtek húszabáló elsősök, és amúgy is, kivel jönnék ide? Rosát hoznám legfeljebb ide, és ha én prefektus lennék, ő nem lehetne az. Egyedül fürödni elég ostoba programnak tűnik.
Enyhe félelemmel nézek az eszközre, illetve a barátnőm arcára, mosolyára, ahogy csendre int. Elkap a kellemetlen érzés, szinte várom, hogy valami előtörjön valahonnan, valami rémes történjen, ahogy csak a természetes zajokat, morajlást hallom. Várom, hogy ha tényleg köze van ennek az egész bizarr jelenségnek, ami velem történik, a Lenyomatokhoz, hogy újra elájulok majd, és belezuhanok egy látomásba. Ösztönösen a pálcámért nyúlnék, de inkább nem teszem- tudom, hogy ez valahogy összefügg tárgyakkal, ha erről Jäger nem is beszélt, és a pálcám különösen szeret ocsmány dolgokat mutatni.
- Mutat valamit?- nem mosolygok, de a félhomályban én is suttogva szólok Rosához. Félek, de elkap az az izgalom is, hasonló ahhoz, amikor egy hatalmas villám utáni másodpercben várom a mennydörgést, ami elég erős lesz, hogy megrázza a világot.

Why do ghosts like to ride elevators? Its raises their spirits.

Izgatottan ébredtem, mert hát szellemek. Ugyan kit ne érdekelnének, de most komolyan? Nem tudok róluk sokat, a nagymammer nincs nagyon oda meg vissza értük. Iskolai környezeten kívül csak egyszer volt szerencsém szellemhez, de akkor még elég kicsi voltam, alig öt éves. Állítólag kopogószellem volt, bár kopogni azt sosem sikerült neki, csak röhögve beszállingózott a szobákba és összetört egy-két dolgot. Ahogy emlékszem, még szórakoztatónak is találtam, aztán a nagyszüleim kicsit felkapták a vizet, mikor leborított valami ezeréves vázát, amiben pénzt tartottak. Tudom, furcsa dolgaik vannak, ezek közül az egyik az, hogy nem bíznak a bankokban. Nagyi iszonyodik a koboldoktól szóval a Gringotss ugrott.
Kivételesen épp, hogy nem kések el, aminek nagyon örülök, mert pont erről nem akarnék lemaradni. A szellemek eléggé misztikusak, hogy piszkálják a fantáziámat, hiszen állítólag olyan lelkek, akiknek még maradt némi elintéznivalójuk az élőkkel. Mondjuk szegény Félig Fejnélküli Nicknek kijárna már egy szellemsebész, aki visszaerősíti a nyakához az odavalót, nem egy elsőéves hányta már el magát a bensőséges helyett belsőséges ismeretség megkötésétől. Sok mindent örömmel tolerálok, de azt speciel nem fogom fel kéjmámornak, mikor kishíján beleokádnak a vacsorámba.
Lenyomatok. Érdeklődve hümmögök és közben a karomra jegyzetelek néhány szót, mert egy darab pergament sem sikerült magammal hoznom, közben pedig azon gondolkodom, hogy vajon a Pufók Fráter megtiszteltetésnek venné-e, ha esetleg magamra tetováltatnám. Nick már elutasította a lehetőséget, nem is nyaggattam vele tovább, épp elég gond lehet szegény fejének, hogy akarata és a természet törvényei ellenére itt ragadt, biztosan nem akar a mellkasomon is kísérteni.
-De hát a kopogószellemek nem is veszélyesek….azt hiszem-dünnyögöm, de valószínűleg ebben nem nekem van igazam, semmiben sem vagyok szaktekintély, ebben meg végképp nem. Na jó, talán abban mégiscsak akadémiai szinten vagyok, hogy cigivel a számban is egész érthetően és tisztán tudok énekelni, de ez most nem nagyon számít. Bár biztos a szellemek is szeretik e zenét, azt mindenki szereti, aki meg nem, annak élnie sem érdemes…a szellemeknek meg végleg. Nahát!
Annyira megy a fejemben a mozi, hogy majdnem lemaradok a szemnek kellemes leányról, akit magam mellé kapok. Előre is lépek, hogy a vállamat üdvözlő jelleggel az övéhez érintsem, de mivel kicsit magasabb vagyok az átlagnál ez elég hülyén sül el, mert nem túl romantikusan kicsit hozzádörgölöm a kulcscsontomat.
-Te láttál már ilyen lenyomatot? Szerinted beszél?-ostromlom már is a hülye kérdéseimmel szememben olyan lelkesedéssel, mint egy ötéves, mikor új játékot kap.

Who you gonna call? Hoebusters

+18

Nem sűrűn van olyan, hogy nem a szokásosan unott pofámmal jelenek meg egy számomra semmit mondó és teljesen lényegtelen órán, de ma más a helyzet. Nem mosolygok lelkesen Agancsos Kóla professzora, mert nincs miért, meg ahogy a fejét elnézem nem is tenne jót az egészségének. Levágom újabban 36-os méretű seggemet a második sorban és elszánt arccal körmölni kezdek valamit a füzetembe. Szellemek.
Normális esetben kurvára nem érdekelnek, nem hat meg a sztorijuk, a misztikum, hogy mi tarthatja őket a földön és miért nem távoztak el, mint a tisztességes halottak. Az egyetlen dolog, ami érdekel, hogy dugnak-e és hogy ne adj isten jó-e nekik, de ezzel nyilván nem szórakoztatom a nagyérdeműt, majd egy másik alkalommal, Jagerünk úgysem hiszem, hogy megsimogatná a kis fejemet, ha eléállnék ezzel a faszsággal. Hamarosan Adore is megérkezik, úgy tűnik jó éjszakája volt, már abban az értelemben, hogyha nekem kellett volna átélnem mindazt, amit ő élvez valószínűleg sírnék és hánynék egyszerre.
-Henny…-pillantok rá és elhúzom a számat- ha szólsz adok valami síkosítót, mert a kecses járásod már nekem fáj.
Sosem gondoltam volna, hogy pont egy kishíján halálos erdei kitérő fog visszapofozni a kiindulóállapotomba, but the bitch is back. Mindenkinek ajánlok egy rusnya kentaurt, akinek a nyila épp a homlokodra céloz és hirtelen minden problémád megoldhatónak tűnik majd. Nem, nem jött rám az élménytől a hirtelen élniakarás és nincs kedvem átölelni a világot, házasodni vagy gyereket csinálni, csak rájöttem, hogy kurvára nem lesz semmi jobb a vekengésemtől. Vannak dolgok, amiken nem tudok segíteni, lásd a kedves barátnőm, aki Nottékkal kíván beházasodni a helyi Kreml falába, de olyanok is, amik felett nem lehet szimplán csak taknyot-könnyet egybefolyatni. Mondhatjuk, hogy az erdőben sikerült rájönnöm mit is akart néhai nagyanyám a baszással meg az árverezéssel és csak egyetérteni tudok vele.
Elgondolkodva rágom az alsóajkam és csak arra tudok gondolni, hogy ha tudnám hol ölték meg pontosan a nővéremet lenne értelme elemelni ezt a nyekergőkészüléket, de nem vihetem körbe minden helyen, amit kellően shadynek találom, a gyilkosának meg nyilván volt annyi esze, hogy ne ott rakja le a bőröndbe gyömöszölt testet, ahol megtörtént, aminek nem kellett volna.
A jegyzeteimet nézegetve ballagok Adore után, akinek azt hiszem vagy kivizsgálás kéne vagy fájdalomcsillapító, szerencséjére az utóbbi időben mindent szedtem, lassan már a túlgondolásra is volt nálam bogyó, csak azt valahogy sosem vettem be.
-Fasz tudja, talán nem kell levetkőzni és vért nyalogatni egymás testéről-rántom meg a vállam-gondolom a szerkezet majd megmutatja, amit kell. Ha meg nem, azt mondjuk szabin volt a jelenésünk.
Ez az első iskolai feladat, amit kicsit is hasznosnak tartok, bár gondolom nem lehet kölcsönkérni egy spektométert random gyilkossági nyomozáshoz, azt meg még egy olyan kiégett és érdektelen lélek, mint Jager sem hinné el, hogy gyakorolni és okulni akarok a segítségével.
-Akkor van bennünk valami közös, hátha a Minisztérium köpködés hatására irtó szimpatikusak leszünk neki- bólintok és egy pillanatra megállok, hogy előszedjek egy kis bársonytasakot a blézerem zsebéből. Nem hiszem, hogy a drága professzor úrnak elég lesz a személyes varázsom, hogy mondjon valami használhatót, az igazságérzetére kell hatnom Anetta sztorijával. Bár ki tudja…nem becsülöm le azt sem, hogy ma ártatlan japán diáklánynak tűnik a kis lófarkammal és combzoknimmal.
-Kell valami cucc vagy egész délután a nagytetőkúrháti csárdást kívánod járni?

Adore Malone és a lázongó lelkek

Θ Θ Θ

who killed laura palmer

just as sane as I am

Vajon Mr. Jäger tud még részvéttel gondolni a holtakra, ha sírokat lát, vagy már mindig a vele történtek jutnak eszébe? Míg a széken ülve, törökülésben várakozik - a szoknyája megint két számmal hosszabb nála, de legalább már sikerült az egyik balettcipőjéből az egyenruhától elfogadhatóan elütő változatot készítenie némi szigszalaggal - és könyököl a combjain, hasonlókon mereng, meg azon, ő vajon mit szólna hozzá, ha sosem látott, csak portrékról visszaköszönő rokonai kikelnének a koporsóikból, és szellemként, inferusként vagy vámpírként akarnák ott folytatni, ahol abbamaradtak. Egy részüknek talán örülne, nem talált a holtakban semmi idegent vagy szokatlant, zsíkrétával anno is sírköveiket rajzolta maradék pergamenre, a rothadás meg természetes, ott van mindenben amolyan ígéretként. Nem, talán nem bánná, persze attól is függ - Mr. Jäger halottai nem lehettek túl szivélyesek, azért lehet most ilyen rossz véleménnyel róluk. Talán a halál udvariatlanná tesz.
Kíváncsian szemléli a spektrométereket meg a zörejt, de sajnos egyelőre nem történik semmi, hát lejegyzeteli a táblára írtakat, és izgalommal tekint a terepmunka lehetőségére.

Ha lehet, ő nagyon szívesen kipróbálja, milyen egy lenyomatban lenni, kicsit másnak lenni, nem Darby Dearbornnak, aki amúgy is sok benyomás kusza összessége volt, és amúgy is gyakran tűnt el egy-egy elképzelt karakter kedvéért. Majdnem válaszol Folkwin kopogószellemes felvetésére, hogy hát azért vannak olyanok is köztük, akik lelkesen felgyújtják a házat, meg hasonlók, de Mr. Jäger akkor történeket mesél nekik, ami csak a második legizgalmasabb dolog, ami történhet velük a lenyomatok után.
A romantikus kulcsonttal történő ismerkedés az már hétfő délután az ilyen témák után, válaszul, hátha Folkwinéknál így szokták, ő is hozzányomkodja a sajátját a fiú inkább gyomrának, mint mellkasának, de neki aztán szemernyi zavar sem szorult a másiké mellett kis testébe, annál jobb, a vélák is érdeklik, minden érdekli, ami a túléléshez vezethet.

- Valami hasonlót azt hiszem, igen. Elég sok halottal élek együtt. Néha hallani a hangjukat, az beszédnek számít? - a spektrométert előre tartva megindulnak, mint a szülés Slughorn professzor szentélye felé, közben erősen emlékezik, mit szokott susogni otthon a lépcsősor, a könyvespolc, ami már olyan természetesnek érződik, minthogy a nyár augusztus tizenkettedike délután két órától három óráig tart ezen a szigeten- Szerintem nem velem beszélnek olyankor, talán nincsenek is tudatában. Lehet, hogy téged ezek itt nagyon fognak kedvelni, nagyon szép vagy.

️

Szellemtan szakkör

a holtak jelentette fenyegetés megismerése

Bármennyire megöregedett az évek során, Jäger füle még mindig olyan volt, mint egy denevéré, ami lehetővé tette, hogy meghallja akár a legsunyibb mögé lopózó vámpír lépteit is. Nem kerülte el a tekintetét a hugrabugos megjegyzése sem, a tekintete olyan hirtelen kúszott rá, mint a lecsapni készülő kígyóé.
- Szóval nem veszélyesek, Mr. Thornhill? Olvassa el, kérem, a következő órára Katiya Veresovától az Arhangelszk-i mészárlás című könyvet, egészen pontosan a harmadik és a negyedik fejezetet! Megírom majd a hozzáférési engedélyét a Zárolt Részleghez, mire visszajönnek. Azt javaslom, hogy ne valamilyen étkezés után olvassa el!- Jäger talán Hóborcot tartotta a legveszélyesebb kopogó szellemnek mind közül. Néhányan egyértelműen kimutatták ártó szándékaikat, mások távol maradtak az emberektől, sokszor évszázadokig háborítatlanul, de ez a bestia kereste az emberek, a gyerekek társaságát, és elég sokáig játszotta a csínytevőt hozzá, hogy azok elhiggyék, ártalmatlan, a legrosszabb dolog, amit tett, hogy arcon dobta azt a hollóhátas lányt egy könyvvel egy hete. Az valahogy senkinek nem fordult meg a fejében, hogy ugyanezt megteheti bármikor egy alabárddal is. Vagy ötvennel egyszerre, ha éppen akarja, soha nem lehetett megmondani, hogy ezek a lények mire képesek pontosan, és ellentétben sok más szörnyeteggel, nyomai sem voltak bennük semmi emberinek.

Giada és Adore kezében az eszköz sokáig semmi jelét nem adja aktivitás jelének, az üres folyosó pedig semmivel nem tűnik különlegesebbnek a többinél: lovagi páncélok, tájképfestmények, az ablakok pedig unalmasan ásítanak a Tiltott Rengetegre. A folyosó legfurcsább eleme talán a magas, fekete falikárpit, amire ezüst színű hableányt fényeztek, mely szintén ezüst, lustán emelkedő buborékok között, mozgó hajával lebeg. Az eszköz statikus ricsaja, mint rossz rádióvétel, recsegni kezd, ropogni kezd. Halk, fojtott nevetést, talán egy fiatal fiúét vagy lányét hallhatják.

Rosamundi és Coraline csendesen állnak a prefektusi fürdőben, melyet csak halvány fény jár be, a fényes felületek és a víz pedig tündérként táncoló fényeket tükröz az arcukra. A két lány rövidesen meghallhatja a szerkezet sistergését. Néhány hosszú, légzés-szerű hang követi a statikus zajt, azután a szerkezet, úgy tűnik, elhalkul, mintha a jel elveszett volna.
A prefektusi fürdő egy pillanatra teljesen némává válik, nem marad más hang, csak a két lány légzése, a víz csepegése. Talán egy perc is eltelik, mire úgy döntenének, esetleg feladnák, erre azonban végül nem kerül sor. Az előbbieknél hangosabb, szuszogás-szerű hang szakítja át a csendet.
- Nem kellene itt lennetek. Ez a fürdő prefektusoknak van fenntartva. Meg fognak büntetni titeket. Bár... úgysem számít már, akár maradhattok is.- a hang férfihez, talán fiúhoz tartozik, lassan formálja a szavakat, és végtelenül lelketlennek tűnik.

Darby és Folkwin könnyen megtalálják a tantermet, ami zárva van ugyan, de a zár elég laza, és nem úgy tűnik, mint ami meg van bűvölve, úgyhogy valószínűtlen, hogy kint tartaná őket. Nehéz megmondani, hogy mit taníthattak itt, a padok egy része törött, a székek szét vannak dobálva, a táblára pedig értelmetlennek tűnő körök, firka van csak felrakva. Természetesen a helyiség ablaktalan, de úgy tűnik, hogy nincs szertára.
A spektrométer megrecseg, egy hang pedig áthasít a zörejen. Először halk, azután egyre hangosabb, mintha közeledne. Először olyan, mintha valaki szipogna, de a hang gyorsan válik egy hosszú, szimatoló orr hangjává, ami, mint valami élelem szagára akadó ragadozó, egyre nagyobb lelkesedéssel közeledik.

OOC időpont: 2021. február 19. péntek estétől
Mesélői reagok gyakorisága: Minden héten egy
IC időpont: 1976. október 25. hétfő délután
Helyszín: Második emeleti tanterem; csoportonként változó helyszínek
Résztvevők: Adore Malone, Coraline Greengrass, Darby Dearborn, Folkwin Thornhill, Giada Dargan, Rosamundi Lestrange

who killed laura palmer

just as sane as I am

A zárat feltörni gyerekjáték - tényleg az, gyakran játszott ilyesmit még otthon, mert A Nagy Caradoc Dearborn csak a halk, láb alatt nem lévő gyerekeket viselte el, és már akkor is szívesen bújócskázott, és nem lehetett előle mindig kipróbált zugokban menedéket keresni, újítani kellett, és a kicsit rozzant, de otthonos udvarháznak számtalan olyan be, ki és átjárója volt, amelyet valaki jó ötletnek tartott nem túl bonyolult zárakkal megvédeni a látogatóktól.
Keres egy kicsit görbe, de azért nagyon jó szolgáltatot tevő hajtűt a táskájában, és átadja Folkwinnak megőrzésre a spektrométert, eszébe sem jut a pálcáját megkeresni, gyerekként sem volt rá szükség, és erősen kétli, hogy Slughorn professzor ügyelne egy olyan teremre mágikusan, amelyhez semmi köze.

- Heuréka! - mosolyog diadalmasan a szokásos, rókákra emlékezteti mosollyal a fiúra, és kinyitja előtte az ajtót. Az odabent otthonos, jóval otthonosabb, mint bármelyik tanterem, a por és enyészet megnyugtatóan ismerős. A táblára firkált körök is azok, felül a felborult asztalok egyikére, és hallgatózni kezdi a zörejeket, aztán a szimatolást, és a fiúra pillant, aztán a terem belseje felé - Van itt valaki? Most már biztosan feltehetjük a kérdéseinket. Mi a neved?
Idéz maguknak néhány, szentjánosbogarakra emlékeztető pici fényforrást a sötétbe, és keres egy pergament, hogy lejegyezhessék a válaszokat. Darby Dearborn mindent szeretett, amely felett mások átsiklottak, mindenre emlékezett, amit lábjegyzetekbe rejtettek, és mindenre emlékeztetett, amit észre sem veszünk, míg nem hiányzik.
- Régóta laksz itt? Szereted ezt a helyet? - megvárja a választ, aztán elgondolkozva szólal csak meg, előbb a hugrabugos tekintetét figyelve, de láthatóan inkább szórakozottan, mint az idegesség legkisebb jelét mutatván - Az én nevem Darby Dearborn, ő pedig Folkwin Thornhill. Egyelőre sajnos nem látunk téged, de hallani.. nagyon jól hallunk.

"Nem láttok? Akkor jó... Hogy lehet, hogy hallotok? Senki nem szokott hallani engem.."
Darby Dearborn kicsit bizonytalankodva Folkwin karja felé pillantgat, elvégre ott egész hosszan megtalálhatóak a válaszok, ezért készségesen átveszi a spektrométert, hogy a fiú is szóhoz jusson. Olyan szimpatikus, biztosan hasonló benyomást kelt majd a lenyomatban is, ő pedig udvariasan kivárja a sorát, és addig szolgáltatja a spektrométer energiáját, és csak lassan lesz álmosabb..
- Nem lenne kedved.. mutatni nekünk valamit? Úgy talán láthatnál minket. Folkwin elég szép, olyasmi, mint a templomok boltozatán azok az angyalok, amelyek nem pufik.

️

Why do ghosts like to ride elevators? Its raises their spirits.

Felírom a karomra, amit Jager mond, nem zavarnak meg a gusztustalan dolgok, na meg engedélyt kapni a zárolt részleghez, az elég menő. Gondolom nem erre számít, de, de szám szélén mosollyal bólogatok szavaira. Kedvesnek találom, hogy Darby üdvözli a gyomorszájamat a vállával, jó, lehet, hogy el pillanatra nem a legkellemesebb, de legalább nem vette rosszul az idióta dörgölőzésemet. Nem tehetek róla, nem értek a lányokhoz és nem úgy neveltek, hogy jól tudjam megállapítani hol is vannak bizonyos emberek határai. Ha mást kapom erre feladatra és ugyanígy köszönök, lehet akkora pofont kaptam volna, hogy berepül a fejem a szomszédterembe vagy egyenesen megkerüli a Rengeteget.
Vele nem ez a helyzet, bár sokan azt mondják, hogy fura a lány, de rólam nem pont ugyanez a közvélemény? Azt hiszem elég jó csapat leszünk.
-Nem tudom- pislogok rá elgondolkodva, mennyire király már, hogy hallott már szellemet az iskolán kívül is- nem sok szellemmel találkoztam, szóval nem számítok nagy szaktekintélynek.
Ahogy a számunkra kijelölt terem felé megyünk valamiért rápillantok a cipőjére, valószínűleg azért, mert nem olyan, mint a többieké és kellemesen elmosolygok a dolgon. Nem vagyok oda az egyenruháért, jobban szeretem a saját furcsamintás, bő ingjeimet hordani, még akkor is, ha van, aki nevetségesnek találja őket, a fehér ing nagyon nem én vagyok. Általában véletlenszerűen úgyis lehamuzom és összekoszolom a fehér dolgokat, biztos a rajtam lévő ingen is van néhány lyuk valami teljesen random helyen, ahol senki sem gondolná. Szerencsém, hogy Jagert hidegen hagyja, hogy mennyire nézek ki elfogadhatóan, mert nem egy professzor forgatta már rám a szemét, miközben azt ecsetelte, hogy ha már nem tudok nyakkendőt kötni, legalább lehetne bennem annyi, hogy megkérjem egy szoba vagy évfolyamtársam, hogy tegye meg nekem. A nyakkendőm jelenleg a zsebemből lóg ki, mert semmi kedvem nem volt felvenni, hogy aztán úgy lógjon a nyakamban, mint valami ronda, sárga döglött rovar, mondjuk darázs.
-Én nem is…-simítok végig rövidre vágott hajamon, mikor szépnek nevez. Nem sok minden hoz zavarba, de ettől kicsit kínosan érzem magam, másrészről meg azért jól esik az egómnak a dolog annak ellenlére, hogy nem ez a kedvenc jelzőm. Emlékszem, az én drága nagyikám maratoni hisztinapot tartott, mikor meglátta, hogy megszabadultam a göndör, szőke fürtjeimtől. Azt mondta olyan a hajam, mint egy katonának és, hogy elcsúfítottam magam, én meg ettől furcsán boldog voltam. Nyilván nem a katona részétől, mert a háborúval egyáltalán nem értettem egyet, de nem akartam, hogy megint simogassák a hajamat és én legyek a srác, aki azért kivételes, mert félvéla az anyja.
Csodálkozva nézem, ahogy Darby egyetlen hajtűvel nyitja ki az ajtót, miközben a gépezetet szorongatom.
-Ezt meg hol tanultad?-mosolygok rá őszinte csodálattal a szememben- Egyszer meg kell mutatnod hogy csináltad!
Mivel kettőnk közül ő tűnik a túlvilági entitásokkal suttogóbbnak hagyom érvényesülni és közben izgatottan forgatom a fejem, hátha látok vagy hallok valami újat. Vajon Slughorn tudja, hogy van itt bármi? Vagy pontosan tudja, hogy mi ez a valami csak nem beszél róla senkinek? Mikor Darby bemutat valamiért úgy döntök, hogy integetek, mert…attól, hogy mi nem látjuk a valamit, a valami még könnyen lehet, hogy lát minket és az előbbiekből kiindulva talán szagol is, remélem nem vagyok büdös.
Gyorsan a karomra pillantok, de hirtelen nem találok semmi hasznosat, amivel fel lehetne fedni a Dolgot, amit találtunk, szóval marad az udvarias kérés, hátha hajlik a szép szóra.
-Akkor remélem örülsz neki, hogy hallunk. Ha nem zavarunk szívesen beszélgetnénk veled, elmondod, hogy pontosan milyen is vagy? Ha nem akarod feltétlenül, hogy lássunk az sem baj, megértem.
Furcsa úgy beszélni, hogy nem tudom pontosan hova kellene néznem, kihez kellene fordulnom, de igyekszem megtisztelni a lényt azzal, hogy próbálom kitalálni merre is lehet. Darby hasonlatára már elönti a forróság az arcomat, a vallásos művészetet mindig szépnek tartottam, bár nem tartoztam felekezethez, meg sem lettem keresztelve soha.
-Darby…-nézek a lányra és igyekszem elrejteni a zavaromat- azért ne túlozz, nem akarok én senkinek csalódást okozni.

szétmálló hangerdő

@Coraline Greengrass // @Alberich Jäger

Rosamundi szívesen kimondaná, amire talán mindketten gondolnak: a hang tökéletes mása Roman Notténak, akinek a társasága tökéletes volt arra, ha jó kedvük volt, oszlathatták volna vele. Időnként néhány társuk Coráról is így vélekedett, talán róla is, de a Mardekár sok furcsa jellemnek otthont adott, és mert a többre vágyás összekötötte őket, meg kellett békülniük különbségeikkel - talán a négy ház közül leginkább ők kovácsolhattak előnyt egymásból. Roman Nott hangja azonban nem arról árulkodott, hogy osztja ezen nézetet.
Nyugtalanítóan mosolyog - szinte mindig ezzel a lusta, mesekönyvek álmos gonoszaira emlékeztető mimikával hagyta el a hétköznapi párbeszédeknek megtartott keretet, ezzel közölte a családjával, Papa megint itt volt éjjel, és most ezzel, elégedetten, üdvözült tekintettel pillant körbe, hátha rögtön manifesztálódik is a lenyomat.

- Tapasztalataim szerint sok nem prefektus használja ezt a fürdőt.. de én az vagyok. Te is birtoklod ezt a címet? - az olyasmi, mint a halál, nem zavarja, és eszében sincs a Roman Nottra emlékeztető entitást olyasmivel sértegetni, hogy megkérdőjelezi, mert teste nincs, már címe sem lehet - Azért vagyunk itt, hogy megismerjünk. Örvendünk a találkozásnak.

Biztonságosabbnak érzi, ha leülnek, ezért szabad kezével a földre mutat, és vigyáz, meg ne érintse Corát - jobb, ha nem kölcsönzi amúgy is labilis energiáját a feladat megoldására, ha itt ájul el, lassabban érnek el a Gyengélkedőre, és jobb volna nem kihúzni azt a lapot tizenkilencre, míg nem tudják, mi generálja azokat a rohamokat. Bár Rosamundi sokszor látszott annyira érdeklődőnek, mint egy holttest, nem volt eszköztelen, ha arra került sor, kimutassa aggodalmát és szeretetét kevés barátja felé.
Lelógatja hosszú, túl hosszú lábait a medence szélén, mely nem tűnik olyan mélynek víz és a megszokott habok sötétsége nélkül, és a spektrométert az ölébe véve tekint körbe, néha a hátuk mögé is, de egy pillanatra sem szűnik meg lelkesedni.
- Csatlakozz hozzánk! Számtalan történetet vitathatunk meg, de az élők könnyebben akklimatizálódnak a vizuális ingerek megléte mellett, és nem volt még alkalmunk hozzád hasonlóval találkozni. - emlékei szerint a több kérdés több energiával látja el a lenyomatot, és készségesen rendelkezésre bocsájtja a szükséges többletet: szinte vibrál az örömtől, hogy valóban megismerhetik a lenyomat személyét is -A társam Coraline Greengrass, én.. Rosamundi Lestrange vagyok. A pontos dátum 1976, október 25. Hogyan szólíthatunk?

Őszintén megijeszt, ahogy Jäger professzor megszólítja az egyik csoporttársamat, akinek meghallotta egy elejtett mondatát. Fogalmam sincs, hogy mit láthat a kopogó szellemekben olyan veszélyesnek, Hóborc például legfeljebb irritálónak tűnik, de nem teszem fel a kérdéseimet. Nem igazán akarom megtudni a történet hátterét.

A prefektusi fürdő és az az arckifejezés Rosamundi arcán annyira lefoglalnak, hogy teljesen váratlanul ér a hang. Megrezzenek, bár a hang, ahogy a fiú beszél, elűzi belőlem a félelmet. Hallottam már sokkal ijesztőbb hangokat, láttam már sokkal ijesztőbb dolgokat a látomásaimban, és akármennyire nem bölcs talán így kezelni, a hang gazdája nem tűnik másabbnak bármelyik diáktársamnál. Még csak nem is tűnik úgy keserűnek, mint egy kísértet, inkább hallom a hangját egy szomorú emberének.
- Üdv...- nem mondok mást a tétova köszönésen kívül, hagyom, hogy barátnőm vigye a szót. Meglehetősen élettel telinek, magabiztosnak tűnik ebben a helyzetben, mintha egyáltalán nem tartana attól, hogy a lény esetleg ártalmas lehet. Talán tényleg nem az, és ahogy beszél, és kicsit van időm átgondolni a helyzetet, kicsit izgatottabb leszek. Ez a prefektus bárki lehet, akár valamelyik rokonom, akár valaki, akit ismerek, de könnyen lehet több évszázados is. Ha ez az eszköz a rendelkezésünkre áll, a Mágiatörténészek szinte bármiről képesek lennének elsődleges forrásokat szerezni, furcsa, hogy nem használják ezt az eszközt mindenre. Hirtelen tudni szeretném az okát, hogy miért lehet ez. Leülök én is Rosával együtt, a kezeimmel nem érintve a padlót, sőt, semmi mást sem. Tudom, a ruháim, amik a bőrömmel érintkeznek, is kiválthatnak valamit, úgyhogy soha nem vagyok teljesen védve, de most a lehető legkevésbé akarok elájulni. Fogalmam sincs, hogy mi történne, ha védtelenné válnék most.
Az elmúlt évek alatt megtanultam, hogy nem feltétlenül azzal teljesítem jól a feladatot, ha mindenben én akarom a megoldást keresni, és úgy tűnik, hogy Rosamundi tökéletesen viszi a beszélgetést, úgyhogy befogom a szám, csak néha egy-egy bólintással jelzem, hogy egyetértek a lánnyal, és mindenben képviselem az álláspontját: nem áll szándékomban bántani ezt a lényt, ha egyáltalán felmerült benne ez a lehetőség, és várom a válaszait. Kérdésem viszont egészen biztos, hogy lesz hozzá.

Trinity reminds me of a dear friend of mine from New Orleans… she's dead.

+18!

- ...kipróbáltam, hányszor tud Teddy elmenni egy éjszaka alatt. - válaszolok jóval később Gia ajánlgatására, és még egyéb dolgokat is hozzátennék, de mivel az erdő óta mindent úgy visel, mint mikor az ideges macskát közelítik, csak hagyom, hogy kiélvezze a helyzetet és egy kicsit top legyen.
- ... azt tudom, ÉN mit csináltam, aminek a most köszönhető, de TE mit csináltál, hogy snuffot akarsz forgatni hétfő délután, éhgyomorra? - rendben, GIa legalább félig ázsiai, és mindig a lehetősgek között szerepelt, hogy furcsa dolgokat akar, mint mondjuk kis testét szusievésnél tálnak felkínálni, vagy mindenhez rizst enni, de nem a rasszizmus beszél belőlem, mikor gyanakodva figyelem. Vagy nem aludt - és akkor a kialvatlanság rúgta rá az ajtót a genetikájára - vagy erősen illuminált lehet, mert értem, hogy a feketehumor olyan, mint a láb, nincs mindenkinek, de eddig neki sem volt, és fasz se tudja, hogy megy egymáshoz a szellemvadászat és a drogok. Nyilván, ha te éled át, kibaszott jól, a történet összes többi szereplőjének meg kibaszott traumatikus élmény.
- Elfogadom, ha ígéred, hogy nem ebből adagoltad túl magad. Mi volt ez a megjegyzés az előbb? - kurva jó vagyok abban, hogy ne vegyem észre, amit nem akarok, de ezt a red flaget messziről látni lehet még akkor is, ha frissen lobotomizáltak, vagy épp aranyvérű vagy, emiatt genetikailag sújtott. Felülök az egyik ablak párkányára, és a combomon hagyom a hülye kis eszközt, de őszintén, jobban érdekel, mi az úristen jár Gia fejében, mint a kísértetek.
- Helló, szellemek! Nektek is jó napotok van? Remek, remek. - fogalmam sincs hirtelen, mit kérdezzek tőlük, mármint Gia vélhető állapotán kívül, de mert hallottam pár csodálatosan részletes japán legendát, mikor anyám női lakjában gyűlést szerveztek az anonim alkoholisták megsegítésére - sok borral, mi mással - természetesen muszáj volt megvitatni az olyan hétköznapi témákat, mint a japán öngyilkossági ráta, néplélek, és hogy ki szerint milyen sajt illik a borhoz.
- A miénk igazán kurva jó. Pár napja majdnem meggyilkolt minket egy csapat redneck lófasz, Hagrid még mindig nem ül a sitten, és most kedves barátnőm is gore. Mit tanácsoltok, most ugorjak ki az ablakon, vagy ráér még egy kicsit?

Who you gonna call? Hoebusters

+18
Sosem éreztem annak szükségét, hogy különösebben faszfej legyen Adore-ral, most sem erre ment ki a játék, de már egy normális ember sem hagyná szó nélkül a látványos szenvedését, én hogy a francba bírhattam volna ki, hogy ne mondjak semmit?! Nyilvánvalóan nincs kedvem ugrándozni örömömben a ténytől, hogy míg én forgolódtak, ezek a szó minden értelmében basztak rám, így csak lagymatag tapsolással jutalmazom válaszát.
-Briliáns, remélem legalább megérte- nevetek halkan, közben úgy csinálok, mintha valami kurva fontos szemlélnivalóm lenne a folyosó egyik szegletében. Végül is úgy volt, hogy disztingválok és nem esek itt össze lelkileg szíre-szóra, az hihetetlenül szánnivaló lenne.
Egyáltalán nem azért mondtam, amit mondtam, hogy triggereljem szegény Adore-t és a vértől való iszonyát, de visszaszívni már nem tudok, csak ezzel mehetek tovább, szóval igyekszem úgy tenni, mintha mi sem történt volna, ha már mise nem történhet. Elég szarul néznénk ki rajta épp mi ketten.
-Nyugi, épp arra tértem ki, hogy mi nem a feladatunk része, de ha lesz hasonlóra példa ígérem, hogy kihagylak belőle-vonok vállat hanyagul. Arra gondolok, hogy visszatérek abba az állapotba, ahol a nyomozáson kívül minden eléggé mindegy. Az az egyetlen állapot, ami biztonságos számomra, nincs kedvem itt hirtelenkedni, amúgy is lejöttem a hangulatváltozásaimról (legalábbis remélem) és már legalább három napja nem iszom semmit, amiben alkohol van, mivel kurvára nem tesz jót sem nekem, sem annak a néhány emberi kapcsolatomnak, amit igyekszek fenntartani. Ha ma reggel jó adag whisky-vel fogyasztottam volna a kávémat valószínűleg már a gondolatra is elkezdtem volna kaparni a falat, hogy Adore azért nem volt este az ágyában, mert a drága pasija tisztelte meg rendkívül mélyen, de most minden rendben van. Ki vagyok simulva, mint az EKG, nem blamálom magam feleslegesen.
-Azt ne mondd, hogy kibaszott nehéz elképzelni, hogy itt és most olyan tiszta vagyok, mint a Szűzanya-ingatom a fejem rosszallóan és a kezébe nyomom a tasakot, hadd szolgálja ki magát. Ha őszinte akarok lenni értem miért pörög azon az egy félresikerült mondaton, de közben mégsem. Néha mondok morbid dolgokat, többnyire épp a helyükön, mondjuk, mikor épp kentaurok akarják megvacsorázni a szívemet, miért ne tehetném mindezt nyugalmi állapotomban is.
-Te pasit szereztél, én meg egy kis adag fekete humort, ez ennyire para?
Nézem, ahogy felvágódik az ablakpárkányra, épp sóhajtanék egyet, mikor elkezd lelkesen szellemeskedni és hát most komolyan mi a fasz?! Valahol a fejemben, most kibaszódik egy zsalugáteres ablakocska, kidugja a fejét egy marcona arcú szamuráj és egy udvarias „hajime” kíséretében megfejeli Adore-t, mint vidéki kurva az ólajtót. Mit mondtam arról, hogy nincs rám hatással ma semmi? Talán tévedtem, mert akaratlanul és irritáltan vonom fel a szemöldököm, hogy folytassam a kis szeánszot.
-Kedves szellemek, vajon, hogy van az, hogy az én drága barátnőm épp most gárgyult meg egy fasztól? Az előző harmincvalahányat bezzeg sikerült többnyire normálisan átvészelnie.
Nyilván azonnal megbánom, hogy mindez kicsúszott a számon, semmi kedvem nem volt pont ma a szívemből szólni mindenféle éktelen köcsögséget.

Adore Malone és a lázongó lelkek

Θ Θ Θ

Szellemtan szakkör

a holtak jelentette fenyegetés megismerése

Darby és Folkwin:

A szimatolás abbamarad, ahogy Darby megszólal, helyét furcsa, légzés-szerű hangok veszik át. Kicsit olyan, mint amikor valaki, aki nagyon ideges és nagyon el akar bújni, megpróbálja visszafogni a légzését, de gyors szívverése nem teszi lehetővé, hogy csökkentse az oxigénbevitelét. Végül a hang gazdája megszólal, egy kamaszfiú hangján, aki nem lehet több tizenhat-tizenhét évesnél, és nagyon durván orrhangja van. A szavai ugyanakkor lassúak, és tisztán érthetőek.
- Sir Paul of Fairwood. Edward király lovagja vagyok, Lord Harclay természetes gyermeke, Fairwood hosszúíjainak parancsnoka. A Roxfortban én vagyok a hat egyike, kiket Balbarus professzor méltónak talált rá, hogy a Hugrabug prefektusa légyen.- minden szó, amit a fiú kimond, rendkívül komikusan hangzik a hangjával és régies beszédével együtt, és kissé kevéssé teszik hihetővé, hogy lovag. Ahhoz talán idős viszont, hogy annak játssza magát. - Nem laktam én e a terembe, Milady, csak azért jöttem ide, hogy megtörjem a rút ártást, amit a gyáva Ranalphas és Malphaus küldött reám. Választott hölgyem nem láthatott így, ettől a gaz boszorkányságtól rendkívül rút az ábrázatom, úgyhogy kérem, bocsássák meg illetlenségemet, de tartózkodnék attól is, hogy önök megtekintsenek. Mindazonáltal szívesen válaszolok a kérdéseikre. Az Úr melyik évét írjuk?
Az egyik asztal megmozdul a hátatok mögött, a falról leesik egy régi, lazán lógó fogas. A fiú hosszú lélegzetvételei leginkább egy mogyorót kereső elefánt szimatolására hasonlítanak, Darby pedig egy pillanatra megérezheti a kézfején egy óvatos, meleg emberi ujj érintését, Folkwin pedig egy óvatos kéz tapintását a felkarján.
- Ön valóban jó választás lenne Michael vagy Gabriel arkangyal szerepére a vásárnapi előadáson. Ami jómagamat illeti, nincs semmi különleges bennem. A hajam sötét, a szemem barna, a bőröm világos, és kissé magasabb vagyok a többi férfinál, valószínűleg a gazdag éleségnek köszönhetően, melyet Roxfort konyháján adnak. Úgy vélem, népszerű vagyok a hölgyek körében, az én szívem azonban csak eggyé. De mondják kérem, mi hozta ide önöket?

Rosamundi és Coraline:

- Úgy! Lógassák fel őket a hüvelykujjuknál, és megtanulják a helyüket! A másiknak nincs itt semmi keresnivalója... szégyen, hogy egy mardekáros nem tiszteli saját háza prefektusait azzal, hogy kihallgatja a fürdőben zajló társalgásukat.- bármennyire dühösek a szavak, a hang mögöttük teljes apátiával beszél, úgy köpi őket, mint valaki, akinek már mindegy, hogy mit fognak gondolni róla a jövőben. Mint egy igazi Roman Nott.
- Birtoklom. Bár feltételezem, hogy már sok évvel ezelőtt lehetett, logikai alapon. Nem ismerlek fel titeket, és emlékszem minden aranyvérű család lányára, aki alkalmas lett volna gyermeket szülni pár éven belül, ti pedig olyanoknak tűntök, akik már véreznek. És, gondolom, nem ért az a szégyen minket, hogy ne aranyvérű prefektusunk lenne, aki aztán becsempész egy félvért, akinek nincs joga itt lenni. Bár... ki tudja már? A világ teljesen megőrült. ... Nem tudom, hogy minek kellene örvendeni.- a medence szemben lévő oldalán lassan, halvány jelenésként tűnik fel egy ott üldögélő alak, ami halványabb a kísérteteknél. Roxfortos egyenruhát visel, kígyós címerrel a szíve felett, de az egyenruha nem hasonlít arra, amit bármelyikőtök ismerősei viselhettek. Az orra viszonylag vastag, az arccsontja kissé kiáll, legalább tíz kilogramm túlsúlya van, az arcát pedig elvakart sárkányhimlő csúfítja itt-ott. A szemei halványkékek.
- Greengrass, Lestrange... meglepő, hogy még nem haltatok ki. Az őseitek nem tudták volna megkülönböztetni a második Declenatiot a harmadiktól... nem bánom, beszéljünk. Az én nevem Vergilius Ireul Rosier. Mielőtt válaszolok bármire: kihalt velem a családom végül, ugye? Emlékeztek egyáltalán még ránk 1976 októberén?- a fiú lesüti a szemét, kerüli a két lány szemkontaktusát. Láthatóan fél a választól.

Adore és Giada:

Hangos, kislányos nevetés a válasz a két lány megjegyzéseire. Az eszköz ezúttal egyértelműen jelez, és már nem is szükséges semmi, mert egyértelműen látjátok a lánykát, aki talán tizenhárom lehet, rendkívül kócos fekete haja és annyira tejfehér bőre van, amin még a kísértetnél is halványabb, átlátszó jelenésnél is meglátszik a pír. A Mardekár címerét viseli, de az egyenruhája egyértelműen egy másik korszakból származik.
- Fasz... fasz... lófasz... lófasz...- úgy nevetgél, úgy ismételgeti a csúnya szavakat, mintha a világ legjobb, legviccesebb dolgát fedezte volna fel. Még mindig a száját eltakarva szólít meg titeket.
- Ne ugorjatok ki! Apám megpróbálta, amikor kiderült, hogy elkártyázta az összes pénzünket, és nem halt meg. Nyomorék lett a kunyhónkban, és segélyből élünk. Inkább legyetek a barátaim, jó?- a lány a sellő felé néz, azután leveszi a kezeit. Szélesen mosolyog, kedves, vidám szemei vannak, de egy nagyon csúf vágás csúfítja az arcát, ami az egyik orrlyukától, a száján keresztül az álláig tart. Elmosolyodik, és újra kuncog egyet.
- Lófasz...

OOC időpont: 2021. február 19. péntek estétől
Mesélői reagok gyakorisága: Minden héten egy
IC időpont: 1976. október 25. hétfő délután
Helyszín: Második emeleti tanterem; csoportonként változó helyszínek
Résztvevők: Adore Malone, Coraline Greengrass, Darby Dearborn, Folkwin Thornhill, Giada Dargan, Rosamundi Lestrange

szétmálló hangerdő

@Coraline Greengrass // @Alberich Jäger

Bár Roman Nottot vélhetően még a saját szülei, testvérei sem tartották teljesen normálisnak - ahogy senki nem tartotta a hétköznapok részének, ha történetesen Mardekár Malazár jön szembe teljes harci felkészültségével a folyosón, hogy megtisztítsa elvei szerint az iskolát - Rosamundit a legkevésbé sem zavarta a párbeszéd hangulata, sőt. A mérhető ostobasághoz otthon úgy hozzászokott, szinte észre sem vette, és azok az említhető ostobaságok sokszor tartalmaztak amúgy is hasonló felvetéseket - de mondhatnánk, Rosamundi Lestrange nagyon furcsa jellem volt, és az ismert történelem folyamán még nem zökkent ki higgadt, túl higgadt retorikájából.
- Ó, Ms. Greengrass külön oktatói engedéllyel tartózkodik itt, ne aggódj emiatt. - derűsen sziporkázik, kényelmesen lóbálja az ebben a szögben természetellenesnek látszó lábait, és mint aki élete limonádézásán vesz részt, mosolyog, élvezi a szavak láncát: bárki azt hihetné, rég nem látott kedvesével társalog egy napsütötte medence partján, csak hát hiányzik a kedves, a napsütés, medence, Rosamundi pedig túlságig otthonos egy rég halottal - Persze, Rosierék most is megbecsült tagjai a társadalomnak, átvészelték nehézségeiket. Négy gyermekük is jár a Roxfortba, a vérvonalad több, mint virágzik. Carvin és Nesta azt hiszem, valamiféle rekordot is felállíthatott, elvégre ikrek, azonos ház tanulói és mindketten prefektusok, Evain és Aurora pedig nagyon kellemes társaság. Úgy tudom, Mr. Rosier épp készül harmadszor nősülni, nincs okod panaszra.

A megjegyzést fel sem veszi - egyrészt mert vélhetően igaz, Lestrangeékkel kapcsolatban sok minden igaz, még azok fonákja is ezzel egyszerre, és édesanyján kívül egyiküket sem lehetett igazán megbántani ennek felemlegetésével. Cora azonban biztosan kikéri majd magának, jobb volna elkerülni, meg azt is, mikor rákérdez Mr. Rosier húsevési szokásaira.
- Mi célból képződtél lenyomattá? - talán indiszkrét, de ő maga nem bánná, ha halálának módjáról, vagy kísértéséről kérdeznék a jövő generációi, ha úgy húzza a lapokat abból a bizonyos pakliból, de most, hogy Mr. Rosier meggyőződhetett róla, írmagja nem veszett ki, amúgy is hajlamos lesz ilyen apróságokkal nem foglalkozni -Ha van valamely különös oka épp ennek a helyszínnek, lennél oly kedves, hogy beavatsz bennünket? Nagy tisztelője vagyok a halálnak, szívesen megtudnék többet róla, és természetesen cserébe válaszolok bármely kérdésedre.

Trinity reminds me of a dear friend of mine from New Orleans… she's dead.

+18!

- Tiszta vagy, mint a szűz, amelyik terhes lett aztán előadta a férjeurának, hogy angyalok csinálták fel. - de beveszem a kínált fájdalomcsillapítót, még ha Gia rettenetesen ijesztő is. Ha tiszta lenne, maga alatt is, de a megfelelő tudatmódosítók megfelelő mennyiségétől és kombinációjától én is voltam már tündérpille, legutóbb például igent mondtam az utána következő fejfájásban Teddynek egy randevúra, és hogy miért, azt csak egy toxikológus tudná megmondani.
- Nem, ha azt mondod, minden rendben, kénytelen leszek elhinni, csak.. inkább tűnik úgy, mint egy idegösszeomlás és egy marék xanax, mint önismereti epifánia. De who am I to disagree.. - lehet, hogy csak lassan omlott össze, fokozatosan, végül is fel lehet robbantani egy épületet úgy is, hogy azonnal a fenséges jannatig juss, meg fokozatosan is, ha előbb el akarod nevezni a hetvenkét szüzet - és Anetta halála nem volt szép, Gia épp dönthetett úgy, hogy most dolgozza fel és szakad be a harmadik, földalatti parkólójáig, de lehet, hogy csak belelátom a rokonság miatt. Az egyik nagynénikém legutóbbi családi vitáját követően kopaszra borotválta a haját, hogy büntesse szerencsétlen Ahmedet, de végül magát sikerült. Vannak normális emberek, nem csak az én családom, nem belőlük kellene kiindulnom.

- Srsly mi köze ehhez Teddynek? Ahogy viselkedsz, az sem lepne meg, ha te lennél Ted Bundy pornószoknis verziója, és igazából ez sem zavarna, de kussolsz, mint a japánok, és most hirtelen ijesztően magadnál vagy. Ha én ilyen ijesztő lennék, mindenki telefonálna a terrorelhárításnak.. illetve hát a faszt, szaros baglyok, meg minden, de komolyan, Gia, mi a fasz van? - már egyáltalán nem emlékszem, vitatkoztunk-e valamikor, de hát nyilván, Gia kövérnek képzelte magát akkor is, amikor már rég nem volt az, ebben meg nem értettünk egyet. És azt főleg nem értem, miért az zavarja, mikor már elvileg tök monogám és tisztességes vagyok, mármint idén senkit nem fenyegettem semmivel, nem terveztem felgyújtani a hálónkat, Amyt is a Gyengélkedőre vittem ahelyett, hogy hagytam volna a romok alatt - rendben, erről nem közöltem részleteket, de sajnáltam a szerencsétlent, miután kivakartam magunkat a szarból, a reputációját lerombolja ő magának, nem tettem ahhoz semmi egyebet - szóval idén én is aggasztóan viselkedem, de a legjobb értelemben. Felelősséget vállalok, cigarettát osztok, a kibaszott Teréz anya vagyok combfixben. Gia meg japán.
- Helló, szellemek! Nektek is jó napotok van? Remek, remek. - fogalmam sincs hirtelen, mit kérdezzek tőlük, mármint Gia vélhető állapotán kívül, de mert hallottam pár csodálatosan részletes japán legendát, mikor anyám női lakjában gyűlést szerveztek az anonim alkoholisták megsegítésére - sok borral, mi mással - természetesen muszáj volt megvitatni az olyan hétköznapi témákat, mint a japán öngyilkossági ráta, néplélek, és hogy ki szerint milyen sajt illik a borhoz.
- Ööö persze, leszünk a barátaid, nem ugrom ki. Nem én. - a szellemekről közben teljesen elfeledkezem, de ez a frászt hozza rám. Családon belüli erőszakból kettes alá voltam mindig, és hát mi faszt lehet mondani arra, hogy az apja egy geci alak.. szívesen megkínálnám egy szállal, vagy bármivel, a maradék fájdalomcsillapítóval, csak hát meghalt. Remélem, nem ennyi idősen, és ez csak valami szar érzelmi lenyomat, utána meg talált valami kevésbé görényt, és boldogan, amíg meg nem. Ezt akarom hinni.
- És mi a neved, hogy kerültél ide?

Az arcomon őszinte undorral hallgatom a szavakat, amiket a fiú mond, ugyanakkor érdekes meggyőződni róla, hogy nem a korszak dönti el, hogy valaki ostobán viselkedik-e. Fogalmam sincs, hogy ki gondolta, hogy ezt a felfuvalkodott idiótát prefektussá kinevezni jó ötlet, és őszintén ijesztő belegondolni abba is, hogy milyen lehetett a választék, ha ez a fiú nyert. Egyelőre azonban nem szólok közbe, hagyom, hogy Rosamundi megvédjen- nem különösebben gondolom, hogy védelemre szorulok azért, mert nem vagyok prefektus, és magyarázkodnom kellene valakinek, aki talán egy kísértetnél is kevesebb. Amikor azonban újra beszélni kezd, mélyen beszívom a levegőt.
- Látom, az anyád nem tanította meg neked, hogy hogyan kell viselkedni hölgyekkel. Biztos aranyvérű vagy? Nem úgy beszélsz, mint aki aranyvérű nevelést kapott.- szinte hihetetlen, hogy ez az idióta nemhogy rokona, de az őse lehet Evain Rosiernek, aki a kedvesség és a tiszteletteljesség szobra lehetne. Persze, volt bőven lehetőségük megtisztítani ennek a fiúnak a hatásaitól a családot, már ha tényleg ő örökítette tovább a nevüket. Mert valakinek sikerült.
Egyelőre nem erőltetem tovább a beszélgetést, hagyom, hogy Rosamundi, aki láthatóan élvezi a helyzetet, vigye a párbeszédet. Nekem ez a fiú nem tűnik semmivel többnek ellenszenves kísértetnél, amiből azért nem egyet volt már lehetőségem megismerni az elmúlt évek alatt, éppen ezért is nehezen érthető, hogy Jäger professzor miért küldött minket pont ide. Nem is tűnik különösebben veszélyesnek, csak egy ostoba Roman Nott.
Rosamundira nézek, aki kissé talán ijesztő dolgokat mond a lenyomatnak, egy pillanatra megérintem a felkarját is, de nem szólok közbe, mert tudom, tudja, hogy mit csinál. Ha valakiben meg lehet bízni ebből a szempontból, az ő, ő egészen biztosan soha nem csinálna annyi ostobaságot, amennyit én csináltam az elmúlt évben. Bármilyen ijesztőek a dolgok, amiket mond, azért tudom, hogy ezek többnyire természetesek tőle. Mindig nagyon lenyűgözték az ijesztő, halott, természetellenes dolgok.
Pár másodpercig gondolkozok rajta, hogy továbbra is ignoráns maradok a lenyomat felé, hagyom, hogy az egész beszélgetést Rosamundi vigye végig, de úgy érzem, az hasonló lenne ahhoz, amit a könyvvel csináltam. Ő mindent megtett értem, elviselt életem legrosszabb pillanataiban, megfogta a kezemet, amikor lecsúsztam abba a sötét lyukba, és lemondott a húsról is csak a kedvemért. Úgy érzem, gonosz dolog lenne tőlem, ha a kedvenc szakkörén, amire talán csak miatta jelentkeztem, éreztetném, hogy nem veszek szívesen részt. Úgyhogy veszek egy levegőt, és megszólítom a fiút.
- Azért vagy itt, mert félsz, hogy kihal a családod?- nem ismeretlen félelem ez számomra sem, úgyhogy teljesen meg tudom érteni őt. Ha Godric nem vesz el valakit, aki gyerekeket szül neki, mi leszünk az utolsó Greengrassok, csak anyai ágon öröklődik majd a nevünk, elfelejtenek minket, és három generációval később már senki nem fogja tudni, hogy honnan van az a hatalmas birtok, ami ma kecskegidáknak és bárányoknak ad otthont, ami számomra a boldogság szigete. A saját halálom annyira nem ijesztő lehetőség, egy gazdaságban, még ha nem is eszik valaki húst, megismeri mindenki a halált, a legtöbb állat sajnos nem él olyan sokáig, mint mi. A családom, a jövőm, az életmódom halála ijesztő lehet, és ha lehetséges lenyomattá válni, könnyen lehet, hogy ilyen lenyomat leszek én is.

who killed laura palmer

just as sane as I am

Darby Dearborn a részletek szerelmese volt - mások szemében az apró, aranypettyeket, a régi padok erezetét, benne a firkákat, egy- egy új parfümöt, annak piramisát, és ezzel a szerelemmel várta a találkozást a túlvilági lenyomattal is. A Nagy Caradoc Dearborn ostobának nevezte, ha rajtakapta, órákon át gondozta a növényeket, elveszett évente egyszer at antikváriumban, mert máskor nem kapott zsebpénzt, csak születésnapján, és akkor is annyit, hogy csak oda látogasson el: de Folkwin kedvesnek látszott, érdeklődőnek, még a mugli módszerrel szemben sem elutasítónak, csak remekül boldogulhatnak most.

- Üdvözüljük, Sir Fairwood! Nem lehet egyszerű ilyen seregnek parancsolni és prefektusnak is lenni. Nem túl megterhelő? Én sajnos egyiket sem próbáltam még, de ez elég különleges. - ha jól emlékszik, talán akadt egy Dearborn a múltban, aki szintén lovag volt, de talán nem akkor, vagy talán túl színesen fogalmazott a portérja a címeiről, bármelyik is, Sir Fairwood vélhetően nem egyszerre létezett vele, és a Dearborn név mostanra amúgy is sok egyéb jelentéssel lett terhes - Pontosan mit tesznek a hosszúíjak? Különböznek a rövidektől? Elnézést, még sosem láttam íjakat, de nagyon kíváncsi vagyok. Ó és.. 1976 van, a trónon jelenleg II. Erzsébet ül, de nem tudom pontosan, mikor kezdte.
Néhány idézett szentjánosbogár megtelepszik a haján, tükörképük felragyog a szemében, de egyelőre nem jegyzetel, hiszen ezt a mennyiségű információt meg tudják jegyezni biztosan, talán nem is kell visszamondaniuk a lenyomat személyét. Milyen jó volna, ha most tudná, melyik Edward királyról volt szó, vagy hogy illendő lett-e volna valami különleges módon beszélni a lovaggal, de máris tudja, mi lesz a következő olvasmánya a könyvtárban. Megszorítja bátorítólag az ujjat, amely megérinti.
- Az önhöz hasonló jelenségekről tanulunk épp Szellemtanon. Nahát, akkor még voltak hasonló előadások? Most épp háború van, ezért.. nem nagyon foglakozunk mással, azt hiszem. - Sir Fairwoodot az ilyesmi bizonyára nagyon érdekli majd, Darby azt sem bánja, ha végül nem jelenik meg, vagy nem mutat nekik valamit, eddig is remekül érezte magát a két fiú társaságában - Pár napja is majdnem meghaltunk az erdőben, meg azóta egyszer visszatért Mardekár utódja, hogy megölje a mugliszületésűeket, de ő aztán.. végezhetett, vagy megunta, vagy meggondolta magát. Szóval érti. Elnézést, hogy az elején letegeztem.

️

Szellemtan szakkör

a holtak jelentette fenyegetés megismerése

Ez az utolsó olyan mesélői reag, amelyben maga a plot zajlik: a következő az összefoglaló, lezáró, amelyre már fakultatív válaszolni: a játékosok belátásra bízom, e jelen körben meddig jutnak el, visszaérnek-e a reagon belül a terembe, beszámolnak-e a történtekről, de a házpontok ettől függetlenül kerülnek majd kiosztásra. További információ a hozzászólás alján : )

Darby és Folkwin:

- A kötelesség, kemény munka és megterhelés Istennek tetsző erények. Hiszem, hogy azzal, hogy mindezekben teljesítem atyám és házam követelését, az Ő akaratát hajtom végre. Ami az íjakat illeti, jó minőség esetén kétszáz yarddal távolabbra visznek a rövideknél... háborús íjakról van szó.- a fiú utolsó szavait szinte bizonytalanul fejezi be, mintha az évszámon gondolkozna, próbálná kiszámolni, hogy mennyi idő telhetett el. Mind Darby, mind Folkwin enyhe fáradtságot, megterhelést érezhetnek, ahogy egy nagyon halvány, kivehetetlen vonásokkal rendelkező humanoid alak kezd el kibontakozni előttük, egyelőre kivehetetlen vonásokkal.
- Krisztusra... hatszázötven esztendő... nem, még több... hogy lehetséges ez? Hogyan lehetséges, hogy nem jött még el az ítélet napja ennyi idő elteltével? Egészen biztosan nem történt valamilyen hiba a calculusban, Lady Darby?
A lenyomat lassan látható alakot vesz fel: magas, vékony fiú, aki régies, szakadt, Hugrabugos talárban áll előttetek. Korát nehéz megmondani arca csúfsága miatt: orra egyik fele ökölnyi méretűre dagadt, eltakarva jobb szemét, a másik fele pedig, mintha elolvadt volna, lóg az ajkaira. Hosszú, vállig érő fekete haja mögül mély, zöld szem néz ki. Ahogy a fiú Darbyra néz, egy pillanatra olyan élőnek tűnik, mintha ott állna élő emberként, azután, ahogy a két diák megszédül, halványabbá válik. Végig a lányt nézi, szemében végtelen szomorúsággal.
- Háború van most is... Mardekár utódja visszatért megölni a mugliszületésűeket... a sárból születetteket... azt reméltem, hogy mire véget ér, a Ranalphas Gauntok nem lesznek többé. Hogy a varázslók és a nem varázslók elfogadják egymást.- a fiú hosszú ideig szomorúan nézi Darbyt, aki Folwinnal együtt egyre fáradtabb lesz.
- Ha ez a hely valaha azoknak az otthonává válna, akik bántják Önt és a barátait, van egy régi barlang a hegyekben, keletre. Védve van a varázslatoktól. Azok, akik a vérelméletben hisznek, már túl sok életet tettek tönkre, túl sok embert öltek meg.

Adore és Giada:

- Jaj, nagyon jó! Nincs egy barátom sem. Emiatt.- a lány egy ujjmozdulattal az ajkára bök, de láthatóan legkevésbé sem zavarja a sebhely a száján. Olyan vidáman mosolyog, mintha Karácsony lenne, ő pedig a fa mellett állna egy hatalmas halom ajándék mellett. - Vagyis, már van. Mi a nevetek? Én Boudica Guinevra Nott vagyok. Hívjatok Gwen-nek, kérlek!.
Adore és Giada is érezheti, hogy elkezdett fogyni az ereje, egyre nehezebben tudnak ébren maradni, meg is kell támaszkodniuk ahhoz, hogy állva maradjatok. A lány egykedvűen nézi őket, gyorsan halványodni is kezd, miután nem kap annyi kérdést, miközben a sellőhöz sétál, és megérinti azt.
- Sajnálom, hogy nem együtt szálltunk fel a vonatra. Lehet, hogy a barátaim lettetek volna, és segítettetek volna elfutni. Talán sikerült volna. Szerettem volna legalább j... - Játszani.... játszani veletek.- a lenyomat hirtelen veszíti el az energiáját, csak halkan lehet érteni az utolsó mondatot, amit elhadar, azután a kezével megkocogtatja a sellőt. Egy pillanatra szinte láthatatlanul halvány lesz, azután visszatér.
- Tudom, hogy ez volt az utolsó évem itt, úgyhogy az útravalóm még biztosan itt van. Csak mondjátok a sellőnek, hogy Dalodat a lábaimért, és megnyitja nektek. Megpróbáljátok, kérlek? Engem szerintem nem lát.

Rosamundi és Coraline:

A lenyomat lenézően pillant Coralinera, aki szinte azonnal érezheti, hogy gyorsan szivárogni kezd az ereje, nehézzé válik számára a légzés, de nem éri őt semmiféle látomás. Egyszerű, hagyományos elgyengülés, ájulás-szerű érzés keríti hatalmába, ami ellen tehetetlen. Coraline nem is igazán tud hozzászólni a beszélgetéshez, néhány további másodperc múlva teljesen kimerül, éber hidegrázásban tölti a következő perceket, csak a legnagyobb erőfeszítéssel marad ébren. Rosamundi egyelőre nem érez semmi hasonlót. A lenyomat ezután csak rá tekint.
- Szóval mégis megőriztük a nevünket... a hülye kurva nővérem összeállt egy kobolddal, a lázadás közepén, és hiába tagadtuk ki, nem voltam biztos benne, hogy valaha lemossuk ezt. Bármilyen kiváló voltam, az arra méltó hölgyek rám sem néztek soha.- a lenyomat elég magabiztosan beszél, szavai alapján szinte biztos, hogy fel sem merült benne, hogy a viselkedése és a személyisége okozói lehetnek népszerűtlenségének.
A lenyomat hosszasan nézi Rosamundit, miközben hallgatja őt, láthatóan egyáltalán nincs számára semmi sürgős, és nem tűnik úgy, hogy bármennyire gyengülne, fáradna attól, hogy fizikailag megjelenik. Elmosolyodik, és mohó tekintettel figyeli a prefektust.
-Válaszolok minden további kérdésedre, Rosamundi Lestrange. Ahhoz viszont adnod kell valamit előbb. Ha azt akarod, hogy válaszoljak, vedd le a ruháidat!
A lenyomat kapzsi kíváncsisággal várja Rosamundi következő tettét, aki még mindig nem veszít semmit az energiájából. Coraline ellenben továbbra is remeg a hidegtől, és az első tárgy, amit megérint, mély álomba, látomásba löki őt. Néhány másodperccel ezután Vergilius kissé irritáltan oldalra fordítja a fejét, a falnál álló felnőtt férfira néz, aki mintha a semmiből jelent volna meg, Rosamundit figyelve. Egy keze és ismerős arca van, jelenléte ismerős fájdalmat hoz elő a lányból. A lenyomat egy pillanattal később döbbenten néz rá.
- Te is látod őt?

OOC időpont: 2021. február 19. péntek estétől
Mesélői megjegyzés: Ahogy említettem, ez a kis csoportok történeteinek lezárása: azonban egy pmben történő jelzéssel kérhető további mesélés a karakterek számára, a nyomozások lebonyolítására, ha ez a kör véget ér és megérkezik az összefoglaló! Az újabb tanórák szintén privát üzenetben megbeszélhetőek.
Lezárás időpontja: március 21, éfjél után - eddig lehet fakultatíven válaszolni is
IC időpont: 1976. október 25. hétfő délután
Résztvevők: Adore Malone, Coraline Greengrass, Darby Dearborn, Folkwin Thornhill, Giada Dargan, Rosamundi Lestrange

Who you gonna call? Hoebusters

+18

Adore beveszi azt a kibaszott fájdalomcsillapítót, korántsem olyan lelkesen, mint ahogy a fogamzásgátlót szokta, de már ez is haladás. El nem tudom képzelni mire fel kell hallgatnom ezeket a felesleges, de legalább idegesítő kis megjegyzéseket, de kezdem úgy érezni, sokkal jobban járok, ha nemes egyszerűséggel elengedem a fülem mellett, mint azokat a mondatokat szoktam, amiket anyám lebegtet ki a száján a házassággal és a családdal kapcsolatban.
Arra, amit az állítólagos idegösszeomlásról mond csak legyintek, szerintem kurvára meg tudom állapítani, hogy van-e bajom és, ha esetleg van, akkor az mivel kapcsolatos, korábban kellett volna a királykisasszonynak elővenni a pszichomókusi énjét, de hát ugye ebben megakadályozta a lelkes baszás az újonnan szerzett faszijával. Sértett vagyok-e? Ja, kibaszottul böki a csőröm a dolog, de ezt azért sem fogom belemondani az arcába, ha tényleg olyan közel állunk egymáshoz, amennyire eddig hittük, akkor már rég tudnia kellene, nem pedig itt értetlenkedni, mint szűzleánynak a gangbangben.
Ha arról kellene nyilatkoznom, hogy hogyan megy ez a disztingválás akkor azt kellene mondanom, hogy elég hullámzó a teljesítményem, mert ez a nimfaszépségű lény az elmúlt tíz percben már másodszor bassza fel az agyam úgy, hogyha lenne rajta szelep, most ki kellene engednem.
-Tudod mit? Semminek nincs köze semmihez, a dolgok teljesen véletlenszerű egymásutániságban történnek, ezzel elégedett vagy?-forgatom a szemeimet és érezhetően minden energiám szükséges hozzá, hogy ne kezdjek el magamból kikelve csapkodni. Semmi értelme nem lenne, mert láthatóan fingja sincs, hogy mi a faszom megy itt, már az én politikus csárdásomon kívül, ami még végképp nem visz sehova.
-Tényleg? Komolyan, baszdmeg, szeretnéd tudni, hogy mi a fasz van? Pont most és épp itt?-kérdezem fojtott hangon, pedig lehet jobb lenne, ha kiabálnék, de az nem megy, azzal többet mutatnék meg az indulataimból, mint amire itt szükség van.
-Jól van, tapsikolj, az a nagy büdös helyzet sze…-kezdek bele az életem, személyem és renomém visszavonhatatlan porbatiprásába, mikor megjelenik a…-szellem, baszki egy igazi szellem!
Magam sem tudom, hogy mi a francon vagyok így megdöbbenve, végül is Jager nem rég pofázta el nekünk, hogy a kastély tele van a lányhoz hasonló kivetülésekkel, lehet csak a mély megkönnyebbülés szakadt fel belőlem, miután valahogy mégsem kiáltottam rá barátnőmre a kimondhatatlant.
-Oh hello -nézek a jelenésre- akkor van bennünk valami közös a te apád is egy büdös gyökér.
Őszintén meg vagyok lepve, hogy találtunk valami vagyis valaki értelmeset ebben a zaklatott állapotunkban, a szellemlány kedvesnek tűnik, ennek hatására csak a fejemben fejeződik a bemutatkozásnál, hogy „remek, még egy Nott”.
-Ő Adore, én pedig Gia vagyok- mondom és meghajolok, úgy japánosan, gondolom csak arról lehet szó, hogy ez előbbi beszélgetés kisütötte az agyamat és most egy egészségesre pirult tintahal leledzik a fejemben várva, hogy valaki elfogyassza. Magam sem tudom miért, de megszédülök, hirtelen olyan fáradtnak is érzem magam, mintha két napon és éjszakán át buliztam volna London belvárosában, érdekes mellékhatás.
-Ha nem gáz és szeretnél válaszolni, megkérdezhetem mi történt az arcoddal?-érintem meg reflexből a saját ajkamat. Nem akarok én tolakodó lenni, de kicsit letaglóz, hogy egy sebhelyes arcú szellem ilyen boldogan és lelkesen repkedjen ezen az elhagyatott folyosón.
-Hogyhogy…-kérdezném meg miért is ez az utolsó éve, de a sellő jobban lefoglal, nem is emlékszem erre a sellőmitívumra, nem mintha minden felesleges kis díszítőelem rendszerezve lenne a fejemben, de mintha sosem láttam volna még, mindenesetre igyekszem megjegyezni, amit a lány…szellemlány, lányszellem, mit tudom én, mond- mit tud a sellő pontosan?

Adore Malone és a lázongó lelkek

Θ Θ Θ

Why do ghosts like to ride elevators? Its raises their spirits.

Mások fixen megrökönyödnének, ha egy évszázadokkal korábbról itt ragadt szellem arkangyalokhoz hasonlítaná őket, de én remekül szórakozom az egészen. Nagyi sosem volt oda a templomokért, de nagyapa néha ennek ellenére vagy pont azért, hogy bosszantsa kicsit az öreglányt, elvitt. Na nem misére mentünk, nem kell megrémülni, inkább úgy néztük a plébániákat és kápolnákat, mint tömjénfüstös múzeumokat tele festményekkel,freskókkal és szobrokkal. Talán ezért tölt el büszkeséggel a hasonlat.
Mélységesen meg vagyok tisztelve, az egész helyzet lenyűgöz, azt kell mondjam elég menő szellemet találtunk, nem semmi a lovag…vagyis, ha a korát nézem inkább csak lovagocska. Magamban nyilvánvalóan elképzelem valahogy, de mikor ténylegesen megjelenik nem tudom palástolni a meglepetésem, meg azt sem, hogy hirtelen kicsit úgy érzem magam,mint aki az elmúlt néhány estét egy alvásnélküli tripben töltötte.
-Nem, valóban ennyi az annyi- támogatom meg Darby kijelentését azzal kapcsolatban, hogy milyen évet is írunk- kérem ne vegye tolakodásnak Sir , de megkérdezhetem esetleg, ha úgy adódik, hogy neadjisten ki tisztelte meg ezzel a bizonyos rontással?
Lehet, hogy túlkörülményeskedtem magamat kicsit, Darbynak sokkal jobban megy ez az egész múltkori duma, irigylem is érte, nem túl nehéz elképzelnem valami díszes ruhában végiglejteni folyosón, miközben ilyen végtelenül szépen beszél és lovagok kísérgetik. Szegény pára most csak engem kapott, egy olyan szerencsétlen hippit, aki folyton belekavarodik az udvariassági frázisokba, még azt sem mindig tudom, hogy kit kell magázni és kit nem.
Csak hümmögök, mikor a háborúról van szó és akaratlanul is ásítok, pedig ennél izgalmasabb aztán ritkán történik velem, a kezemre nézek, hátha találok valami erre vonatkozó mondatot, valószínűleg a jelenés úgy tud látványosabbá és emberszerűvé válni, hogy illedelmesen belekanalaz a mi energiáinkba egy kicsit. Mellesleg háború…szinte ki is ment a fejemből, de mindig egyszerre dühít és tesz szomorúvá, hogy az emberek hóborként űzik ezt a teljesen felesleges agresszív baromságot.
-Azt hiszem ennek a háború dolognak még sokáig nem lesz vége-ingatom a fejemet lemondóan- sajnos kicsit olyan, mintha az emberek egy része…a varázslók egy része élvezné ezt az indokolatlan acsargást. Pedig igazából mindenkinek egyenlőnek kellene lennie, az volna a helyes.
Majd leragad a szemem, de igyekszem minden energiámat arra áldozni, hogy fókuszáljak a valamikori prefektus szavaira. Tehát egy barlang, milyen érdekes! Annyi minden jut eszembe, amit meg tudnék kérdezni,de valamiért túl fáradtnak érzem magam hozzá.
-Maga egy nagyon jó ember…volt, Sir Fairwood, ha lehet ilyet mondani-mosolygok rá kedvesen, de közben remélem, hogy nem sértettem meg nagyon a múltidővel. Végül is, mindannyian tudjuk, hogy meghalt, ugye? Valószínűleg már neki is feltűnt néhányszor, hogy gyanúsan könnyen közlekedik a falakon át, ami az élőknek és átlagembereknek meg annyira nekem sem megy fájdalommentesen.

szétmálló hangerdő

@Coraline Greengrass // @Alberich Jäger

Bár volt valami utolérhetően hátborzongató abban, hogy a legifjabb Lestrange mennyire kellemesen érezte magát holtak társaságában, e tekintetben megosztozott néhai édesapjával, de ha jobban belegondol, két bátyjával is: egyiküket sem zavarta soha a társasági élet korlátai mögül derűs borzalommal kitekintő, majd kisétáló könnyedség, a feléjük támasztott szociális elvárások tökéletes ignorálása, mit ignorálása, tudomásul sem vétele. Vélhetően ha most módjában áll, pikniket is rendezhet négyüknek a lenyomattal, senkinek szeme sem rebben, pezsgőt nyitnak, mosolyognak.
- Ó, ezt az epizódot azóta senki nem emlegeti, nem hallani róla. A Rosierek megbecsült tagjai a társadalomnak, senki nem gúnyolódna rajtuk, főleg nem koboldokkal kapcsolatban. Ha jól értem a lenyomatok természetét, a jelen állapotod később még lehetett sikeres ezen a téren. - rápillant Corára, de emlékszik arra, amit a professzor mondott, nincs miért aggódni. Az persze meglepő, hogy ő nem mutatja még az álmosság jeleit, holott direkt a saját testével érinti össze az eszközt, de talán Cora állapota eleve sérülékenyebbé teszi őt a jelenséggel szemben. A koboldos történet pedig.. izgalmas. További téma, amelyet szívesen megvitatna, de a Roman Nott-lenyomat vélhetően ezt nem kívánja részleteiben felidézni.

- Ez egy elég különös kérdés. Azt hittem, a halottak nem rendelkeznek libidóval és képtelenek az erekcióra. Tévedtem volna? - kérdezi érdeklődve, nem megbotránkozva a mögötte üldögélő szándékon, annyira elveszi minden figyelmét e lehetőség, hogy közelébe sem kerül a felháborodásnak. Nyilván az édesapjára gondol, mert ezek szerint a holtak bizonyos formája jóval inkább a lepel ezen oldalán lebeg, kevésbé távozott azon túlra, és habár nincs szándékában valóban levetkőzni - amúgy sem valószínű, hogy ezzel tényleg célt érne, a zsarolás pszichológiai eszköze nem tűnik számára járható útnak, ráadásul Roman Nott-lenyomat el is mérte a maga hatalmát, hiszen ha nem adja meg a válaszokat, sem borul fejükre a plafon ékes alkotmánya.
- Ezek szerint a péniszed még alkalmas volna gyermeknemzésre? Hogy? Igen, szervusz, Papa! - boldogan elmosolyodik, és szinte azonnal jelezi akar Corának, aki azonban mostanra vagy elájult, vagy lemerült, így sajnos nem folytathatják tovább ezt a beszélgetést, bármilyen izgalmas és felvillanyozó is -Meg ne haragudjatok, visszajövök még, de azt hiszem, Coraline nem érzi jól magát, elviszem a Gyengélkedőre. Később találkozunk!

Fogalmam sincs, hogy mi történt, és ahogy elkezd rázni a hideg, félelemmel az arcomon pillantok oldalra Rosára. Teljesen tehetetlen vagyok, ahogy elkezd rázni a hideg, ahogy nem kapok levegőt, és csak felületesen tudok fókuszálni a beszélgetésre a lenyomat és a barátnőm között. El is mosódik a valóság, nem tudom megmondani, hogy melyik részét mondhatta valóban ki valaki, nem vagyok benne biztos, hogy jól értem és hallom, amit hallok. Az egész olyan, mint egy lázas álom.
Mélységesen felháborít a gondolat, hogy ez a nyomorult lény megzsarolja Rosamundit, főleg ilyen undorító dologgal, és érzem, ha volna teste, nekem meg volna erőm ahhoz, hogy egyáltalán egyenesen üljek, egészen biztos, hogy megátkoznám. Érzem azonban, hogy most már arra sincs erőm, hogy egyenesen üljek, megtámasztom magam az egyik kezemmel, de szívem szerint lefeküdnék a padlóra. Már nem is értem Rosát és a szemétláda fiút, a látásom homályosabbá válik, a tekintetem azonban még megakad azon az alakon, akire mindketten néznek. Láttam festményen és fényképen, de valószínűleg akkor is felismerném, ha nem láttam volna, olyan sokat hallottam róla. Nem hittem el, amikor Rosamundi elmondta, hogy látja őt, és most itt áll. Most én is látom. Megpróbálok beszélni hozzá, de nem jön ki hang a számon. Megpróbálom megérinteni, miközben a karom lassan elgyengül és lefekszem, de éppen csak elérem a szoknyáját az ujjaim hegyével, amikor elkap egy ismerős látomás.

Rögtön felismerem a fürdőszobánkat, ami a hálótermünkhöz tartozik, a fekete bárányok, amiket varázslattal festettem a falra, most is ott mosolyognak, mint mindig, mintha játékosan ugrani készülnének. Ott áll Rosamundi, talán egy reggeli vagy esti zuhany után, törölközővel a teste körül, nem régebben, mint egy éve. Ott vannak a ruhái egy halomban, közöttük az a szoknya is, amit megérintettem. Fogalmam sincs, hogy mi a különleges benne, vagy mi a különleges ebben a látomásban.
Pár másodpercig némi irigységgel nézek a törölközni kezdő lányra, akivel a genetika sokkal kegyesebb volt, azután elfordítom róla a tekintetemet, és zavartan elkezdek mindenhová máshová nézni. Zavar, hogy egy számomra fontos ember privát szféráját sikerült ilyen módon megsértenem akaratomon kívül, anélkül, hogy esélye lenne egyáltalán tudni róla, és most különösen zavar az, hogy fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt. Rosamundi teljesen érzelemmentesen törölközik, kintről ugyan hallok beszélgetést beszűrődni, de csak a többiek beszélgetnek egymással. Bent pedig nincs senki más.
A következő percekben, ahogy Rosamundi megtörölközik és felöltözik, hiába próbálok keresni bármit, azon kívül, hogy az egyik samponom töltöttségéből megállapítom, hogy az idei év elején lehetünk, nem igazán jut eszembe semmi. Bárhogy gondolkozok, semmi igazán érdekes vagy mély dolog nem történt velem. Az ingét gomboló Rosamundi irányába nézek, akire idő közben felkerült az a szoknya, amiben az órára is jött, de nem látok semmi érdekeset.
Nem tudom, hogy mikor került oda a látomás- értetlenül nézek a férfira, aki a sarokban áll. Ugyanazzal a tekintettel néz a lányra, mint most, és most tisztán ki tudom venni Mr. Lestrange vonásait, tisztán látom a hiányzó kézfejet, az üres levegőt, amiben a ruhaujja véget ér. Rosamundi nem ijed meg, talán még boldogságot is látok az arcán, ahogy szembefordul az apjával, aki talán lenyomat, talán kísértet, de nem hallucináció. Nem hiszem, hogy látnám őt, és láttam volna. Veszek egy mély levegőt, de nem hallom, hogy mit mond Rosamundi, hogy a férfi válaszol-e. Elmosódik a kép, és én visszatérek a valóságba.

Talán még mindig a padlón fekszem. Talán úton vagyok a Gyengélkedő felé. Talán már ott is vagyok. Érzem, hogy remegek, mintha lázas lennék, mintha végigfutottam volna télen az erdőt nyári ruhákban, érzem, hogy a varázslatok ellenére is átizzadtam minden ruhámat, kiszáradtam, fáj a fejem. Nem tudom, mikor voltam utoljára ilyen beteg, mégis azonnal megpróbálom megkeresni Rosát a tekintetemmel. Ha megtalálom, ha ketten vagyunk, minden erőmet összeszedem, hogy megszólaljak.
- Rosa... én is láttam... az apukádat... Sajnálom, hogy nem hittem neked!

» Szellemtan - A csoport
» Szellemtan II.
» Szellemtan II.

Szellemtan- B csoport

Szellemtan- B csoport

Similar topics

Similar topics